Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-18 / 115. szám
1998. május 18., hétfő SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép VÉLEMÉNYÜNK Balatoni palacsinták A hét végén elrajtolt az első vitorlásverseny a Balatonon. Ez is jelzi: kezdődik a szezon. Sok vállalkozás életében sorsdöntőnek bizonyulhat, hogy ezen a nyáron hányán vásárolják meg a szolgáltatásait. A szálláshelyeket kínálók azt állítják: ez idáig több szobafoglalás érkezett, mint az utóbbi években bármikor. A Mahart kompjaira csaknem húsz százalékkal váltottak több jegyet, mint a tavalyi évnek ugyanebben az időszakában. A turisták - úgy látszik - visszatalálnak a régióba. Kérdés: a vendégvárók a szebbik, vagy csúnyább arcukat mutatják majd feléjük? A témában járatos szakember mondta el: a turista nem járhat jól akkor sem, ha a konkurencia nem jelenti be az alkalmazottait, nem fizet adót, az Alföldön pancsolt bort árul, mert a hasznot maga vágja zsebre, nem enged az áraiból. Ennél jobban aggasztja, hogy van, aki a félig elfogyasztott sült húsból brassói aprópecsenyét, annak maradékából gulyáslevest készít, s ami még használható, azzal palacsintát tölt meg. Nem csak etikátlan, hanem az egészségre is veszélyes ez — állítja. Ezen a hétvégén egy siófoki étteremben ebédhez készülődve rosszul lett a még ritka előszezoni turisták egyike. Félreértés ne essék: nem az ételtől. A segélyhívásra nem érkezett mentő. A német férfi — aki szerencsére nem infarktust, hanem „csak” epilepsziás rohamot kapott — magához tért. A Balatonnál nem szabadna tovább reckírozni. CZENE ATTILA Havonta és kéthetente vizsgálják a minőséget Mikroszkóp alatt a strandok vize (Folytatás az 1. oldalról) A Balaton parton 69, a megye többi pontján 41 strandfürdő üzemel. Közülük 16, a hagyományos töltő-ürítő rendszerű, 25 pedig a víz- visszaforgatásos rendszerben működik. Utóbbiak az összes működő fürdőnek csak a 20 százalékát adják. — Strandjaink higiénéje megfelelő, de a töltő-ürítős rendszerű medencék vízminősége kritikus - mondta dr. Balogh Márta. - Egy hatályos fürdőrendelet alapján 2002- ig valamennyi strandfürdőt visszaforgatásos rendszerűre kellene átalakítani. Ez, különösen a termál és gyógyvizes strandoknál oldható meg nehezen. Nagyon drága a technológia, ugyanakkor nem elég biztonságos, mert a gyógyvizek legértékesebb összetevőit károsítja. Többen éltek a lehetőséggel és halasztást kértek. — A fertőtlenítőszerek használatát engedélyezik? — Igen, de a leghatásosabb klóros megoldással olyan melléktermékek halmozódnak fel a vízben, amelyek komoly tüneteket okozhatnak a fürdőzőknél. — A korán érkezett nagy meleg kedvezett az algavirágzásnak. Állóvizeinken tapasztalható ennek kellemetlen hatása? — A korai kánikula még nem rontott sokat a Balaton mikrobiológiai helyzetén, s az emlékezetes, 1994-es hatalmas algavirágzás óta biológiai szempontból is jó a déli part vízminősége. Gond akkor van, ha a tó talphőmérséklete huzamosan eléri a 24 Celsius-fokot, mert ilyenkor megindul a fenékiszapban lévő algák virágzása. — A gyékényesi bányató és a barcsi Dráva-strand. helyzete milyen? — A gyékényesi bányató nem kijelölt strand, csak birtokba vette a lakosság. Hiányzik az infrastruktúra, és csak a település önkormányzatán múlik, hogy mi lesz a jövője. Egyelőre nincs kint a fürdőzést tiltó tábla, mindenki a saját felelősségére élhet a lehetőséggel. A Dráva-strand sem teljesen kijelölt hely a fürdőzésre, de ott már sokat tettek az infrastruktúra fejlesztése érdekében. Várnai Ágnes Felújították a gőzmozdonyt, rekonstruálták a hajtányt A kisvasút nagy ünnepe MöJus harmadik szombatja, immár három esztendeje a kaszái kisvasút ünnepnapja. Ezen a hétvégén is több százan Jöttek el, hogy végig utazhassanak a nyolc kilométeres vaspályán és ellátogathassanak virágba boruló Baláta-tóhoz. Kaszó A Magyar Közlekedési Köz- művelődésért Alapítvány jóvoltából jó három éve mind a húsz hazai kisvasúinak van egy-egy saját ünnepnapja. A kaszóiak május harmadik szombatján ünnepelnek. így volt ez az idén is, s hogy mind többen jöhessenek el a dél-somogyi erdőrengetegbe, még a Kvamer-expresszt is megállították Szentán, ahonnan a dízel mozdony vontatta fel a három kocsiból álló szerelvényt a kaszói végállomásra. A Karácsonyt meglátni és megszeretni egy pilA Karácsony gőzös az idén is sikert aratott fotó: lang Róbert lanat műve volt. A 44 éves gőzmozdony, amit tavaly decemberben a Kossuth-díjas színművész Hofi Géza avatott fel, most debütált a nagyközönség előtt. Időközben felújították, kicsinosították és a szigorú felügyelők előtt le is vizsgáztatták, hogy szolgálatba állhasson. Most avatták fel azt a motoros hajtányt is, amelyet a kaszóiak készítettek el egy ötven éves modell alapján. Ugyancsak mostanra készült el egy nyitott személyvagon és új köntöst kapott a mozdonyszín is. A kisvasút napja egyben a 600 éves Kaszó ünnepségsorozatának nyitánya is volt. Nagy Jenő Mentőhiányos szezonkezdet Nincs mentő — közölte a siófoki mentőállomás diszpécsere, amikor szombaton délben segítséget kért tőle a Fogas étterem vezetője. Ebédhez készülődve egy német turista rosszul lett és lefordult a székéről. Siófok Több, mint kétmilliárd forinthoz jut a város az idegenforgalmi adó révén — állította Verhás Attila felindultan. — Ezen túl én például kétszázezer forintnyi tb-t fizetek havonta. Úgy gondolom: nagy baj, ha az ország képtelen megteremteni az egészségügyi ellátás feltételeit. Akkor azonban a városi önkormányzatnak kellene megtennie ezt helyette. Van a képviselők között négy orvos is... A német vendéget a mentőautó nélkül érkező mentőfőorvos, a rendelőintézetben éppen ügyeletes dr. Kovács Zsolt térítette magához epilepsziás rohamából. Tőle tudtuk meg, hogy a város mentő- állomásának három gépkocsija közül egy Bábonymegyerre sietett, ahol lovaskocsi- baleset történt, a másikat Kaposvárra vezette az útja, a harmadik pedig betegeket szállított Siófokon. — Általában elég a három mentőautó — állította dr. Kovács Zsolt. — Sajnos hiába lenne öt, egy-egy pillanatban az is kevésnek bizonyulhatna. Ami nem túl szívderítő, hiszen rövidesen beindul a szezon, a jelenleginél sokkal többen tartózkodnak majd - remélhetőleg - a Balaton-parton. Akkor hogyan jut gyorsan mentő az életveszélybe kerülőkhöz? Czene Attila Árverésen keltek el a képek Gyermekek a gyermekekért A Pro Família Alapítvány szervezésében jótékonysági gálaműsort tartottak tegnap a nagyatádi művelődési házban a város általános iskolásai, hogy bevételükkel a rászoruló társaikat segíthessék meg. Nagyatád Az általános iskolák hagyományos kulturális szemléjén legjobban szereplő diákokat és csoportokat hívta meg a művelődési házba a Pro Família Alapítvány, hogy gálaműsort tarthassanak, amelynek bevételét a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére fordíthatják. A nagyatádi Aranyágacska tavaly 390 ezer forint bevételt hozott, amiből az iskolakezdést és a nyári táborozásokat segíthették a szervezők. Hogy mennyi lesz az idei bevétel egyenlőre nem tudni, mert voltak akik csekket kértek, hogy adományaikat befizethessék az alapítvány számlájára. Az viszont bizonyos, hogy a gálán árverésre meghirdetett nyolc képzőművészeti alkotás és a Fradi labdája, amelyet a csapat tagjai dedikáltak, kivétel nélkül gazdára talált jóval a tízezer forintos kikiáltási ár felett. Az alapítvány szándéka szerint az idén is a szeptemberi iskolakezdésnél segítik a rászoruló családokat. N. J. Hírek Diakónusszentelés Nyéki Kálmán, Budapesten tanuló kispapot szombaton diakónussá szentelte Balás Béla kaposvári megyéspüspök az andocsi templomban. A fiatal papnövendék most kötelezte el magát az egyházmegye, és egyúttal az Emmánuel katolikus közösség számára. Önkéntesek vetélkedője Kaposvári és siófoki önkéntes tűzoltók mérték össze 8 versenyszámban tudásukat tegnap a balatonboglári Platán strandon. Osztottsugár- szerelésben mind a gyermekfiú, mind pedig az ifjúsági-fiú kategória győztese Adánd volt, a férfi csapatok között Látrány győzött. A 800-as- kismotorfecskendő szerelésben a gyermek-lány és az ifjúsági-lány kategóriában a kaposfőiek győztek, a gyermek-fiú és az ifjúsági-fiú csapatok között Ádánd lett az első. A kismotorfecskendő szerelésben a férfiak között első Ádánd, második Tab, harmadik pedig Igái csapata lett. Száz adagos konyha Húszezer ECU, közel négymillió forint Phare-támoga- tással, száz adagos főzőkonyhát alakítottak ki Sánto- son, a falu központjában. A konyha elsősorban az idősek ellátását szolgálja, de alkalmas a település nagyobb rendezvényeinek kiszolgálására is. Szívpanaszokról Füreden Somogyi kardiológusok is részt vettek a hét közepén kezdődött balatonfüredi kardiológiai kongresszuson. Dr. Rostás László, megyei kardiológus szakfőorvos előadóként és üléselnökként, dr. Somogyi Tibor, a mosdósi kórház kardiológiai osztályának orvosa pedig ugyancsak előadóként vett részt az Állami Szívkórházban rendezett eszmecserén. A honi kardiológusok legnagyobb kongresszusán a koszorúérbetegségek és a szívinfarktus diagnosztikájának, s kezelésének legújabb módszereit vitatták meg a szakemberek. VÁLASZTÁSI HÍREK Dr. Lövey László, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MSZP) május 18-án, ma 18 órakor Fonyódon a kollégiumban választási fórumot tart. Vendég: Jánosi György, az MSZP al- elnöke. Mozgalmas nap a fellebbviteli tanácson Öt ügy, hat vádlott, tíz év (Folytatás az 1. oldalról) A nagybajomi Ignácz Józsefre súlyos testi sértés miatt egy év börtönt és tizenötezer forint pénzmellékbüntetést szabott ki a kaposvári bíróság; a szabadság- vesztés végrehajtását pedig két évi próbaidőre felfüggesztette. Dr. Mózes Gábor fellebbviteli tanácsa mellőzte a büntetés felfüggesztését és a pénzmellékbüntetést, valamint két év közügyektől eltiltást határozott meg. A büntetett előéletű 32 éves fiatalember 1996. november 11-én a kiskorpádi kocsmában ököllel arcul ütötte a sértettet, aki súlyosan megsérült. Önbíráskodás miatt a barcsi Pálfi Józsefet a Barcsi Városi Bíróság egy év két hónapi börtönbüntetésre ítélte és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Büntetését a fellebbviteli tanács helyben hagyta. Pálfi hívatlanul került a barcsi Május 1. Parkerdő tulajdonosa és bérlője közötti anyagi vitába. A szórakoztató komplexumként működő parkerdő bérlője közüzemi tartozásokat halmozott fel, ám megígérte a tulajdonosnak, hogy kifizeti adósságát. Pálfi József úgy döntött, hogy „határozottságával” csökkenti ezt a tartozást. Az adós által üzemeltetett drávaszentesi kocsma alkalmazottját fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy adja át neki az aznapi bevételt, 7 ezer 500 forintot. Ezt elvitte a parkerdő tulajdonosának, áld azonban az összeget visszaszolgáltatta az italbolt üzemeltetőjének. A budapesti Kovács József és Csépányi László jelentős értékre, dologi erőszakkal elkövetett lopás bűntette, valamint háromrendbeli közokirattal visszaélés vétsége miatt mint társtettesek álltak a Siófoki Városi Bíróság előtt. Kovácsot két év négy hónapi börtönre, 100 ezer forint pénzmellékbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra; a szintén 25 éves Csépányit pedig három év börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a városi bíróság. A vádlottak tavaly júniusban elkötöttek egy 5 millió 600 ezer forint értékű Mercedest és Budapestre hajtottak. Ott azonban a rendőrjárőrök elfogták a menekülő autótolvajokat. Elsőfokon hozott ítéletüket dr. Mózes Gábor fellebbviteli tanácsa helyben hagyta. (Tamási) Az új Töyota Corolia' A niegbizhatóságáról híres modell (TÜV '98) legújabb kiadása 1.3 és 1.6 literes motorral, négy felszereltség! és karosszériaváltozatban, akár hatsebességes váltóval is megrendelhető. Alacsony üzemeltetési és karbantartási költségek, a kontinens egészére kiterjedd 24 órás segélyszolgálat. 3 év vagy 100 000 km garancia. Mindez már 2375 000 Ft-tól!'\ Amennyiben új Corolláját részletre kívánja- megvásárolni, különlegesen kedvező pénzügyi feltételek, akár 20,49%-os*’ hifeldíjmutató, 0%-os kezelési költség mellett teheti1 Vagy például, ha Ön egy négyajtós Corolla Harmony 'teljes vételárának felét befizeti, már havi 32 870 Fl-ért (futamidő -60 hónap)- része lehet abban az élményben, melyet egy Toyota Corolla vezetése, mindennapos -használata kínál. És fiógy öröme teljes legyen, megajándékozzuk Önt egy kiváló minőségű, eredeti Toyota autöráúióval! Az új ToyotalCorolla! Ugye, nagyon jól hangzik! KOTO Autóház Kft., ráYJOmOKMaRANCIA Kaposvár, Zöldfa u. (JAJ) | Q YOTA Telefon: 82/411-456 Bízhat a jelben (7997C