Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-18 / 115. szám

SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1998. május 18., hétfő Nyugatra utazik a mikei harcsa Mike 10-15 kilós anyaharcsákat helyeztek ki szaporításra a a mlkel halastavakba. Az ikrákból várhatóan egy hónap múlva lesznek 3-4 centiméteres kis halak, amelyekből addigra a számítások szerint mintegy 150 ezer él majd a tavakban. méretű szaporító, tenyésztő halgazdaság.- Terveink szerint a tó­rendszert tovább bővítjük, és rövidesen még tíz hek­tárnyi vízterület áll majd rendelkezésünkre. A ma­gyar halaknak ugyanis jó piaca van Nyugat-Európá- ban, elsősorban Németor­szágban és Belgiumban - mondta Rácz Béla, a gazda­ság vezetője. Az előnevelt és egynya­ras halak közül a külföldi Rácz Béla halászati szak­mérnök 1986 óta foglalko­zik Mikében halakkal. Nyolc hektárnyi saját tulaj­donú tórendszere mellett a társgazdaságokkal együtt a mikei és környékbeli halte­nyésztők, mintegy száz hektáron gazdálkodnak. A mikei tavak ugyanakkor az országban is egyedülállóak, hiszen másutt nincs ilyen kereskedők inkább a raga­dozó fajtákat keresik. En­nek stabil piaca van, nem mint például a pontynak, amelyből tavaly túlkínálat volt. - A cseh ponty rosz- szabb minőségű, de ol­csóbb és, így komoly kon­kurenciát jelent - tette hozzá a halmérnök. A múlt héten telepített anyaharcsák közül nem egy meghaladta a 15 kilót. A ha­lak hároméves korukban lesznek ivarérettek, és 4-5 éves korukban érnek meg a tenyésztésre. A legnagyobb harcsákat idén szaporítják utoljára, közülük több la­kodalmi ínyencfogásként végzi majd. B. Zs. Parkerdő az agyagbányán Parkerdőt és mlllecentenáriumi emlékhelyet létesíte­nek az egykori agyagbányán. A 2,9 hektáros bányate­rület rehabilitációjára 4,8 millió forintot nyert a falu. Búcsú gépkarnevállal HÍREK Gyermekbaleset Változat­lanul súlyos, életveszélyes ál­lapotban van az a hat éves kisfiú, akit tegnap a kapos­vári sávház előtt ütött el egy személygépkocsi. A gyermek a járdáról körültekintés nél­kül, a gépkocsik takarásában akart az úttesten átszaladni, amikor egy, a Honvéd utcá­ból érkező személygépkocsi elütötte. Jelenleg a kaposvári kórház intenzív terápiás osz­tályán kezelik. Német segítség a Parkba Egy egész kamion korszerű ápolási és gondozási esz­köz, köztük harminc beteg­ágy, éjjeliszekrények, or­vosi műszerek és ruházat érkezett a hét végén Né­metországból a patalomi Park Szociális Otthonba. Az értékes holmikat Somogy testvérmegyéjéből, Rhein- Neckar tartomány szociális és egészségügyi intézmé­nyeiből küldték. Felborult egy autó Öreg­lakon egy kanyarban kisod­ródott, majd az árokba bo­rult egy személygépkocsi. Az autót vezető férfi benn­szorult a kocsiban, a ka­posvári tűzoltók segítették ki, s áramtalanították az au­tót is. A férfi könnyebben megsérült. Szörföst mentettek A ba­latonföldvári vízirendőrőrs járőrei egy vízben vergődő szörföst találtak tegnap este a tó hullámaiban. A győri férfi, a másodfokú viharjelzés el­lenére, az északi parton fekvő Pálkövénél szállt vízre. A hullámok a déli partra so­dorták, ahol a járőröző vízi­rendőrök kimentették. Gyugy Jelenka György polgármester most kapta az értesítést, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté­rium bányarehabilitációs alapjától 4,8 millió forintos támogatást nyert az önkor­mányzat. Több mint ezer pá­lyázó közül mindössze tíz kapott támogatást. A pol­gármester meggyőződése, hogy a falujuk sem nyert volna, ha dr. Lövey László or­szággyűlési képviselő és Szili Katalin államtitkár nem veszik kézbe ügyüket. Ez a hatalmas elhanyagolt terület elválasztotta a községet Ár­pád- kori templomától. Há­rom éve határozták el, hogy rendbe teszik. Ahhoz, hogy sikeresen pályázzanak az önkormányzatnak tulajdont kellett szereznie: megvette tehát a szőlősgyöröki tsz és három magángazda terüle­tét. A műemléki felügyelő­ség a templomra, a bánya- kapitányság az agyagbánya területére készíttetett felújí­tási terveket. Az erdőfelü­gyelőség is támogatja a nö­vénytelepítést, amelynek terveit a balatonfüredi Na- turplannál rajzolják. Parker­dőt létesítenek itt, amely az államalapítók emlékhelye lesz. Ide zarándokolhatnak majd a turisták és a kirándu­lók. A műemléki hivatal most már a templom megújí­tását is biztosabban fontol­gatja. G. M. A tabl Rudnay Gyula Kö­zépiskola több mint 380 tanulója vett részt azon az egész napos progra­mon, melyet 21. alka­lommal szervezett meg a diákönkormányzat és a nevelő-testület. Tab A diáknapi rendezvények so­rát a művelődési központban Frányó László igazgató nyi­totta meg, majd kulturális programok szórakoztatták a tanulókat. Az iskola udvarán Hat városból érkezett hét kórus adott koncéi tét tegnap délután a siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban. Sapszon Ferenc Liszt-dí­jas kiváló karnagy, a zsűri elnöke úgy érté­kelt: sokszínű reperto­árt hallott, amely során a feladatokat a kórusok képességeiknek megfe­lelően megoldották. Siófok Az 1876-ban megalakult férfi dalkör vezetői 1931-ben szervezték meg az első bala­toni dalos találkozót, s ezt a szokásukat egészen 1947-ig megőrizték. Az együttes je­lenlegi vezetője, Németh Gá­bor ötlete volt egy hagyo­mányteremtő koncert meg­rendezése. A megjelent csak­nem 300 dalos köszöntőként : V3 rendezték meg a hagyomá­nyos kirakodóvásárt, de volt légpisztolyos lövészet, illetve íjászbemutató is... A forrada­lom és szabadságharc 150. év­fordulója tiszteletére 10 osz­tály részvételével Tab-Zala- Bótapuszta útvonalon törté­nelmi vetélkedőre is sor ke­rült. A délután a sportrendez­vényeké volt: különféle labda­játékokban mérte össze erejét a tanári kar és a végzős diák­ság. A 21. alkalommal meg­rendezett diáknapot az elma­radhatatlan gépkarnevál és az utolsó évfolyamosok „bolond­ballagása” zárta. K. J. \ együtt énekelte: „Istené a diadal, emberé a munka, a küzdelem.” — Ezen a földön nemesebb, szebb a zenénél nem lehet — idézte Luther Márton szavait a fellépéseket megelőzően Somogyi Gyula, Siófok alpol­gármestere. — Ez a találkozó is bizonyság arra-, hogy a Bala­ton nem elválasztja, sokkal inkább összeköti a körülötte élőket — állította. A fonyódi vegyeskar, a bog­iári Balaton Vox együttes, a balatonföldvári közösségi ház vegyeskara valamint a siófoki Bányász női kar és a férfi dal­kör egyaránt remekül szere­pelt. Sapszon Ferenc fontos­nak tartotta elmondani azt is: jó volt érzékeim, hogy a kö­zösségek láthatóan és hallha­tóan örültek egymás sikeré­nek. — Remélem, lesz folyta­tása ennek a jól sikerült ren­dezvénynek — mondta a Liszt­díjas karnagy. C. A. Balatoni kórustalálkozó ENGEDÜNK! MŰSZAKI ÁRUHÁZLÁNC Kaposvár, Kossuth tér 5. - n 82/429-031 Nagyatád, Kossuth u. 18. - ® 82/454-200 37 cm-es, teletextes színes televízió Kétkazettás, levehető hangszórós sztereo ródiósmaanó Kétkazettás rádiósmaanó Eavkazeltás sztereo ródiósmaanó Villanvborotva Eavkazeltás, CD-s ródiósmaanó 1250 W-os, ötfunjuiós takarítógép Kisméretű, 1 lOOW-os porszívó Eszpresszókávé- és cappuccinokészitő gép Nagyteljesítményű botmixer Acél talpas, gőzölős vasaló Hóromlángos gáztűzhely Kombinált hűtőszekrény Csúcsminőségű felültöltős mosógép 330 literes fagyasztóláda 170 literes hűtőszekrény Csúcsminőségű mosó-szárítógép |lp • változtatható eú0) ten,r''b5°' j/py • 1000 ford./perc A • félprogrom • • halk működés • energiatakarékos, víztakarékos ELŐLEG BEFIZETÉSE NÉLKÜLI HITELVASARLASI LEHETŐSÉG, AZONNALI, HELYBENI ÜGYINTÉZÉSSEL (MAX. 30 PERC)

Next

/
Thumbnails
Contents