Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-20 / 67. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1998. március 20., péntek Két éve egy csapat - Vállalkozók öltöztették fel a népi együttest Kapósak a berzencei táncosok Bemutatkoztak és nagy sikert arattak a berzencei hagyományőrzők Novogradacon is Balesetveszélyes kanyar / Aruházat épít a központban Balesetveszélyes a berzencei nagy kanyar, mert a horvát vásárlók rendszeresen és tömegesen ott parkolnak. Leginkább a buszoknak okoz gondot, de néha az autósoknak sem könnyű az átjárás. Régi probléma ez, az önkormányzat is sokat rágódott azon: mi lenne a megoldás. A tilosban parkolásért ugyan rendszeresen büntettek a rendőrök, ezzel azonban nem lehetett rábírni a horvátokat, hogy másutt keressenek parkolót. A vállalkozót sem lehetett azért büntetni, mert a vásárlók nem tartják be a kresz szabályait. A gond hamarosan megoldódik. Maronics László vállalkozó - az ő diszkontja az úti célja a tilosban parkoló hor- vátoknak - az önkormányzattal megegyezve megvásárolt egy területet a faluközpontban és 600 négyzetméteres áruház építésébe fogott.- Ezen a területen egy leégett vendéglő állt, a romjait most takarítjuk el - mondta a vállalkozó. - Az áruház élelmiszert, vegyi árut, mezőgazdasági és műszaki cikkeket forgalmaz majd, nagyjából mindazt, mint a jelenlegi diszkontbolt. Ezzel a beruházással visszaforgatjuk azt a pénzt, amit a bevásárlóturizmus eddig hozott nekünk. Bízom benne, hogy a jövőben is marad a horvát turizmus. Az áruház jó helyen van, a település legfrekventáltabb pontján, és a nagy átmenőforgalomra is számítok. Az új áruházzal több okból is jól jár majd a falu. Javítja a faluképet, és megoldódik végre a kanyarbéli balesetveszélyes állapot is. Az elképzelések szerint több mint tízmillió forintba kerül majd Berzence új áruháza. S a tulajdonos reményei szerint az ősz elején már megnyithatják. N. L. Kapósak a berzencei táncosok, az utóbbi hetekben szinte alig vannak otthon. Hazai és határon túli településekre hívják vendégszerepelni őket, egymást érik a fellépéseik. A közelmúltban Novogradacon jártak, majd Pulán léptek fel. A pulai népzenei fesztivál egyedüli magyar résztvevője volt a berzencei együttes. A közelben Gyékényesre és Nagyatádra hívták őket, ma este pedig otthon táncolnak, a berzencei közönségnek. A művelődési ház nagytermében tartanak folklórestet, melyen a hazai együttesnek vendége is lesz: a Rosade Furlane Kolics Tamás, Kozma Tamás és Szili Zoltán a barcsi kapitánysághoz tartozó térség legfiatalabb körzeti megbízottja. Ők tartanak rendet Bolhón, Babócsán, Rjnyaújnépen, Somogyaracson, Komlósdon és Péterhidán. És - mint elmondták - a keményebb vonalat képviselik, mert a végeken csak határozott fellépéssel lehet eredményt elérni. Az eredmény őket igazolja.- Valamennyi nagyobb bűn- cselekménynek sikerült a végére járnunk, s lebuktattunk két-há- rom ismert bűnözőcsoportot is - mondták. - De sokszor úgy érezzük, hogy széllel szemben dolgozunk. A falusiak joggal mondják: nagyon enyhék a büntetések, nincs visszatartó erejük. néptáncegyüttes Olaszországból. - Nagy múltja van Berzencén a hagyományőrzésnek, az itteni lakodalmasról készült film például egész Európát bejárta. A néptáncnak is nagy hagyományai vannak, ennek ellenére a jelenlegi csapat csak 1996 novembere óta táncol együtt. Ekkor alakult ugyanis újjá a hagyományőrző együttes -' mondta Keszericze István művelődési- ház-igazgató, az új együttes alapító tagja. A csapat lelkesedésének köszönhetően rövid idő alatt ismét sikerült a falu színfoltjává válniuk. - Füstös Gábor koreográfus irányításával már nemcsak a berzencei táncokat, de rábakö- Az emberek elváiják a bűnözőkkel szemben a szigorúságot - állítja Kozma Tamás. - Könnyen megkapjuk: a csendőrvilágban bezzeg nem mert visz- szaszólni a gazfickó. Az állampolgár szerint aki bűnöző, az la- koljon. S azt látják, hogy már aznap hazaengedik a tolvajt. A kemény kéz és határozott fellépés mellé észnek is kell szorulnia a vidéki rendőrbe. - Van errefelé kifinomultabb bűnözés is. Rafinált, börtönviselt cigányok is laknak itt, s profi módon, szinte azonnal „kimentik” erről a vidékről a lopott holmit. Sokszor még föl sem fedezte a kárt a tulajdonos, a zsákmány már az ország másik végében van. Hiába szorítjuk vissza a helybeliek bűzit, dél-alföldit, sárközit is táncolunk. Belső-Somogy, Kutas és Szenna táncait is megismertette. Huszonnyolc tagja van az együttesnek, köztük a 12 évestől a 70 évesig minden korosztályból. És hetente kétszer próbálnak. Ami hiányzik nekik: egy jó zenekar. Jelenleg magnóról szól a muzsika, azonban a táncosok mindenképpen szeretnének egy jó zenekart maguk mögé. A közelmúlt örömhíre viszont, hogy elkészültek az új fellépőruháik. Az együttest az önkormányzat és a helyi vállalkozók öltöztették fel, százhúszezer forintért varratták a nemrég elkészült népviseleteket. Nagy László nözését, mindig jönnek újak. A módszereikről nem szívesen beszélnek. Azt azért elárulják, hogy csak jó információs hálózattal lehet eredményt elérni, s munkájukhoz sok pszichológiára is szükségük van. - Elég bekukkantani a kocsmába, s már tudjuk, hogy aznap este készül-e valami - mondta Kolics Tamás. - Csak azt kell megnéznünk: ki van benn, s milyen állapotban. Ha valakiről tudjuk, hogy nem rendes úton jár, de már kora este részeg, felőle nyugodtak lehetünk. Ha azt látjuk, hogy összeférhetetlen népek ülnek benn, a közelben maradunk, mert várhatóan verekedés lesz. Ha idegent látunk, arra figyelünk. Fontosak az informátorok is. A rendőrségnél külön keret van rá. Sokszor azonban még fizetni sem kell, mert mindenkinek van olyan ellensége, aki bosszúból ingyen is beárulja. Ehhez kell egyebek között a pszichológia. N. L. Rendőrfurfang, kemény vonal; tisztogatnak a körzeti megbízottak Babócsán Kocsmaszemle kora este Kevesebb a bűnözés, nincsenek már gyakori baltás diszkók sem. A három fiatalembernek sikerült némi rendet teremtenie Babócsán és a környékbeli öt faluban. Persze arról nincs szó, hogy beköszöntött volna a béke, de a tolvajok és garázdák már tartanak tőlük. Tekintélyt szereztek maguknak. SOMOGYUDVARHELY CSŐDJE Csődöt jelentett a somogyudvarhelyi önkormányzat. Miként élik meg ezt az itt lakók? - erről kérdeztük a falu polgárait. Farkas Béláné: - Még nem tudjuk, hogy mivel is jár ez a csődbejutás. A napi ellátásban egyelőre minden meg a maga megszokott útján. Persze, hogy a hivatalban hogyan élik meg, azt nem tudhatom. Az súlyos feszültséget jelentett, hogy bezárták a bölcsődét. Szerencsére azóta újra kinyitották. Az a véleményem, hogy ha nem semmizik ki a falvakat a gázrészvényekből, akkor Udvarhely elkerülhette volna ezt a helyzetet. „Odafent” tették tönkre ezt a falut, egy tollvonással. A polgár- mester - szegény - futott a pénzünk után, de nem sikerült neki érvényesíteni a falusiak érdekét. Életképes falu a miénk, törekvő emberekkel. Ha nincs ez a gond a gázrészvényekkel, sosem került volna csődbe. Pintér Csabáné: - Mi már a saját bőrünkön érezzük a csőd hatását. Óvodavezetőként ezentúl hetente-kéthetente a csődgondnokkal kell engedélyeztetnem a kiadásainkat. Az óvoda eddig is támaszkodhatott a szülőkre és a helyi vállalkozókra, ezután még jobban rá leszünk utalva a támogatásukra. Elkerülni a csődöt, nem sok esélye volt a falunak, sajnos a gázrészvények elosztása miatt kényszerpályára kerültünk. Gnlyás Mihály: - Felelős a történtekért az önkormányzat is, és természetesen a kormányzat is. A polgármesteri hivatalnak ki kellett volna dolgoznia a megfelelő gazdálkodást, hogy elmozdulhassunk a holtpontról. A kormány pedig azért felelős, mert nem állt a községek mellé a gázrészvények ügyében. Kozma Szabolcs: - Eddig nem jelentett a falu csődbe jutása ellátásbeli problémát Somogyudvarhelyen. Azonban a bejelentés óta rövid idő telt el, így elképzelhetőnek tartom, hogy a későbbiekben jelentkezhetnek gondok az ellátásban. Radák Károlyné: - Egyértelműen az előző testületet hibáztatom, mert húszmillió forintos kölcsönt vettek fel a gázberuházáshoz. A polgármesterünk mindent megtett, hogy vissza szerezze a falu pénzét. Hiába. A napi ellátásban annyiban érzékelhető a falu csődje, hogy csak a legalapvetőbb feladatokra jut pénz, semmi többre. Gál Csaba: - Nem tapasztalom, hogy a napi életben bármiféle változást jelentett volna eddig a falu csődje. Az ellátás változatlan, nem érzékeljük, hogy tovább szorult volna a nadrágszíj. Az mindenképpen a faluvezetők felelőssége, hogy eljutott So- mogyudvarhely idáig. Mert nem találták meg azt az utat, amely- lyel elkerülhető lett volna a csőd. Nekiállnak az iskolai konyhakorszerűsítésnek Csatornát is terveznek Étkezőt bővítenék és csatornahálózatot terveztetnek az idén Berzencén. A nemrég elfogadott költségvetésben egyebek között ezek a tételek szerepelnek. Kovács Zoltán polgármester elmondta: 144 millió forintból gazdálkodik idén a falu önkormányzata. Ennek a pénznek nagy része - 130 millió forint - az intézmények működtetésére kell. Az a kevés, ami fejlesztésre marad, konyhafelújításra, buszmegálló-építésre, ravatalozó korszerűsítésre, eszközvásárlásra lesz elegendő. — Az ÁNTSZ- előírás alapján fel kell újítanunk az intézményi konyhákat. A bölcsődeit, óvodait és iskolait egyaránt. Az iskolaival kezdjük, amelyet nemcsak korszerűsítünk, hanem bővítünk is - mondta Kovács Zoltán. - Hárommillió forintba fog előreláthatóan kerülni, és 200 helyett 300 személy ellátását tudja majd biztosítani a munka elvégzése után. A költségvetésben szerepel a falu csatornahálózatának a megterveztetése is. - Kétmillió forintot különítettünk el a tanulmánytervre és a megvalósítás támogatására, hogy ha valamikor megkapjuk rá a pénzt, azonnal el tudjuk kezdeni. Berzence csatornázása a becslések szerint 5-600 millió forintos beruházás lenne, túl nagy falat ez egy önkormányzatnak. Állami segítség nélkül nem is álmodhatunk róla. Ezért céltámogatásra pályázunk. Tudom azt is, hogy nagy az igény. Hamarosan pontosan felmérjük ezt, és ha eléri a hatvan- hetven százalékot, akkor beadjuk a pályázatunkat. N. L. Nehéz testületi döntés a hiányzó pénz miatt Aracs eladná az iskolát Testületi ülést tartottak a héten a somogyaracsi képviselők, ahol döntöttek a fejlesztésre szánt pénzük fel- használásáról. Háromszáz- ezer forintot szavaztak meg a templomtető felújításának támogatására. Ez az összeg a tervezett bevételeik fele. A templomtető helyrehozására az egyházközség kérésére kerül sor. Egyházi beruházás lesz, azonban az önkormányzat vállalta, hogy támogatást ad hozzá. A falu megmaradó pénzéből még járdafelújításra is szánnak a képviselők.- Tizennégymillió forint Somogyaracs költségvetése, s még négymillióra lenne szükség ezen felül a biztonságos működéshez - mondta Traxler Balázs polgármester. - Ebben az összegben természetesen nincsenek benne az előbb említett beruházások. Azok megvalósulását reményeink szerint az év közben beérkező saját bevételeinkből fizetjük majd. Ilyen bevétel a vízmű koncessziós díja, emellett részvényeket adunk el és bontásra értékesítenénk a romos iskola- épületet. Vagyis feléljük a vagyonúnkat, éppen úgy, ipint a falu polgárai. Nehéz a helyzetük a rendkívül nagy munkanélküliség miatt. A munkaképes aracsiak kétharmada nem dolgozik. Az önkormányzat segít, ahogy tud; jelenleg három közhasznú munkást alkalmaznak. N. L. Járőr Péterhidától Bélavárig - Megérkezett a hajó, továbbképezték a személyzetét Vízre szállnak a határőrök Megérkezett a bolhói határőrkirendeltség kishajója, s rövidesen megkezdődik a vízi járőrözés a Dráván. Az elmúlt két év fejlesztéseinek köszönhetően idén már a határfolyó teljes szakaszán rendszeressé válik ez a fajta határőrzés. A bolhóiak Péterhidától Bélavárig 50 kilométeres vízi határszakaszt ellenőriznek. Hudák Tibor, a kirendeltség parancsnoka elmondta: a Lomac típusú, nagy teljesítményű japán motorral fölszerelt járőrhajó jól bevált a Dráván. Az üvegszálas aljzatú, kis merülésű jármű kiváló ezen a vad Dráva-szakaszon, ahol nincs kitűzött hajóút, nincs kotrás, vízszabályozás. A hatszemélyes, korszerű hajóval Bolhón hárman járják majd a határvizet. A hajó felkészítésével egyidőben őket is továbbképezték. A Lomac kishajó értéke 22 millió forint.- Bolhón elmondták: a rendszeres vízi járőrözéssel könnyebb a határrendsértések felfedése, hatékonyabb a felderítés, és a folyamatos jelenléttel a határsértések megelőzése. A vízi járőr dolga lesz a part megfigyelése mellett a vízi járművek ellenőrzése is. Itt elsősorban a turistákra gondolnak, hiszen a i utóbbi egy-két évben ugrásszerűen megnőtt a Dráván a vízi túrázók száma. S természetesen a tiltott helyen horgászok sem örülnek majd a határőrök vízre szállásának. N. L. Bolhón várja a kifutást már az üvegszálas aljazató, kis merülésű, korszerű Lomac kishajó és személyzete fotó: nagy