Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-05 / 30. szám
1998. február 5., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Gondot okozó költségek, ügyeleti díjak - Félmillió forint többlet az orvosi ellátásra Gyógymódot keres négy falu Több korszerű műszer is kell az ügyeletekre fotó: lang Nyolc Kaposvár környéki település önkormányzatának kell mélyebben nyúlni a zsebében ahhoz, hogy a hétvégi összevont orvosi ügyeletek műszerezettségét és a vállalkozó orvosok anyagi helyzetét följavítsa. Igáiban, dr. Bártfai Anikó, az ANTSZ Kaposvár városi intézetének tiszti főorvosa vezetésével, az érintett háziorvosok és polgármesterek beszélték meg; miként tehetnék jobbá több mint hatezer lakos orvosi ellátását. A négy — Igái, Magyaratád, Somogyszil, és Gölle — gesztor önkormányzat területén fölváltva ügyel négy háziorvos. A rendelők komfortossá tételére, a műszerek pótlására égetően szükség van. A pénz azonban mindenütt kevés, ezért a fokozatos fejlesztés mellett döntöttek. Először félmillió forintot kell „összedobni” az önkormányzatoknak, ami lakosonként 100 forint hozzájárulást jelent. A vásárlásnál a fontossági sorrend lesz az irányadó. Mintegy 30 százalékkal kell kiegészíteni ugyanakkor a tb- finanszírozás miatt hátrányos helyzetbe került háziorvosok és ápolók személyi juttatását, és a működéshez szükséges egyéb költségek finanszírozását. Gondot jelent, hogy a gesztor önkormányzat négy vállalkozó orvosa különböző mértékű ügyeleti díjért dolgozik. Most azt vizsgálják; mekkora összeg lehet az, amit az ügyeletbe bevont önkormányzatok egységesen ki tudnának fizetni. Az ajánlatokat még a költségvetés elfogadása előtt szeretnék ösz- sze vetni. (Várnai) SOMOGYI HÍRLAP Várnai Ágnes jegyzete Gyógyító szavak Az idős néni már legalább fél órája szóval tartotta háziorvosát. A kissé zavaros történet lényege a vízdíj volt, amit módfelett sokallt. Gondjait percre lebontva ecsetelte, miközben szembesültünk családja valamennyi bajával. A munkanélküli fiúval, az alacsony nyugdíj keservével. Az orvos türelmesen hallgatta a panaszáradatot. Igaz, ideje sem maradt szóhoz jutni, mert mire kinyitotta száját a néni fölemelt hangon kérte; „Csak még ezt hallgassa meg doktor úr!”. S az orvos úr hallgatott, várt, amíg az asszony végleg elfáradt. Addigra az is kiderült, hogy az ízületi bántalmaira mértéktelenül szedett Algopyrin lehet az oka kínjainak. Végre laboratóriumi beutalóval a kezében kicsoszogott az ajtón. Látni véltem, hogy az üvegcsék, pipetták, mérőpohárkák társaságában szorgoskodó laborosokat miként állítja le „egy szóra”, hogy velük is megossza gondjait. Napjainkban a háziorvosoknál csapódik le elsőként a családok szociális gondja. A testi gyógyír mellett lelki támaszt is várnak az emberek. A meghallgatás a doktorok és az asszisztensek tiszte. A rendelés befejeztével azonban ők is megszólalnak. Mert nekik is tele a hócipőjük a vállalkozás gondjaival, az állandó ellenőrzésekkel, az emelkedő rezsiköltséggel, az emberi értetlenséggel. Kinek mondhatják el? Az utolsóként érkező betegnek... Elbocsátások a nagyatádi cérnagyárban Kócos lett a Coats (Folytatás az I. oldalról) Február elejétől új, angol igazgatója van a gyárnak: Tony Gilmore. Várhatóan a jövő hétfőn foglalja el székét, mert a napokban még nem kapta meg a munkavállalási engedélyét. Ettől függetlenül egymás követik a döntések a gyárkapun belül. Köztudott, hogy gépeket szerelnek le, illetve másfajta gépeket hoznak Németországból, egy ott bezárt gyárból. Nagyatádon megszűnik a műanyag alapanyagú cérnák gyártása, kizárólag pamutcémákat készítenek majd. Ha úgy tetszik, összekócolódtak a Coats szálai. Van aki azt mondja, hogy nem kisebb a tét, mint a nagyatádi cémagyár talpon maradása. Mónos József, a Masterfil Nagyatádi Cérnagyárának igazgatója volt és részt vett a privatizáció előkészítésében is. Az új tulajdonosok a termelés irányításával bízták meg. Tavaly szeptemberben felállt. Akkor csupán sejtette, hogy valami nincsen rendjén a Coats körül. Most azt mondja: a Coats elfelejtette, hogy nem Nigériában, hanem Magyarországon vett gyárat, méghozzá olyat, amelyik több mint tíz éve exportál nyugatra.- Mi volt az a pont, amikor azt mondta, hogy fel kell állni?- Amikor augusztusban megismertem a cég hároméves üzleti tervét és megtudtam, hogy az évi 2500 tonna cérna gyártására alkalmas gyárban csak 500-520 tonnát akarnak készíttetni. Próbáltam meggyőzni a vezetőket az elképzelések helytelenségéről. Kiderült: nem tudok semmit csinálni. Nem akartam asszisztálni egy olyan folyamatnál, amelynek a végén akár lakat is kerülhet a gyárra. Ma is állítom: a Coats nem azért vette meg a nagyatádi gyárat, mert be akarta zárni. Egyszerűen azt történt, hogy félrevezették a tulajdonosokat. Négernek néztek bennünket, s nem hagytak dolgozni. Hogy megtörténhetett, az a budapesti Coats-Hungary Ltd bűne. A Coats részvényeinek értéke látványosan zuhant. Új elnököt neveztek ki Londonban, s a költségek csökkentése végett mindenhol visszafogták a termelést. Most is azt mondom, hogy a veszteséges gyárakat kellett volna bezárni, s ahol érdemes, ott fejlesszenek. Nagyatád átvehette volna a bezárt üzemek profilját, s a leszerelt gépekkel nyugodtan termelhetett volna a keleti piacra. Nem így döntöttek, mert nem ismerték Kelet-Euró- pát, s Nagyatádról még azt sem tudták, hogy mit vettek meg. A pamutcémát pedig nem is ismerték. Hozzá nem értő emberek herdálnak el értékeket.- Ismeri Tony Gilmore-t, az új igazgatót?- Találkoztam vele, és szurkolok neki, mert ő talán meg tudja értetni, mi folyik itt. Nem hiszem, hogy a tulajdonosok tűrni fogják, hogy a magyar menedzsment veszteséget termeljen a cégnek. Be kell, hogy következzen egy ésszerű váltás, s ezzel eljuthatnak odáig, hogy értékén kezelik a 90 éves gyárat.- Ezt a pálya széléről mondja?- Tartozom annyival elbocsátott kollégáimnak, hogy segítsek nekik. Hónapok óta tárgyalunk külföldi befektetőkkel egy 120 embert foglalkoztató, hasonló profilú üzem létesítéséről. A szakképzett munkásokat nem szabad szélnek ereszteni. Nagy Jenő Jogaikért gyűjtenek aláírást a mozgáskorlátozottak Az egyenlő esélyekért (Folytatás az 1. oldalról) Hazánkban minden harmadik ember érintett a mozgáskorlátozottak gondjaiban. A MEOSZ százötvenezer tagot tart nyilván, de a számítások szerint több mint félmillió — Somogybán mintegy négyezerötszáz — mozgáskorlátozottnak és hozzátartozóinak jelentene nagyobb biztonságot a törvény megszületése. Mint azt a Mozgáskorlátozottak Egyesülete Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: hazánkban eddig csak szociális problémaként kezelték a mozgáskorlátozottak ügyét. A törvény a társadalom teljes jogú tagjaként ismerné el őket, s az állam kötelességévé tenné, hogy — akárcsak Európa fejlett államaiban — élhessenek is jogaikkal. Bár az alkotmány eddig is biztosította ezt a jogot, a megfelelő feltételek hiányában eddig nem élhettek vele. Az esélyegyenlőségről szóló törvény lehetővé tenné, azt is hogy ezeknek hiánya- miatt bepereljék az államot. Dr. Hegedűs Lajos hangsúlyozta: még ebben a parlamenti ciklusban be kellene terjeszteni a törvényjavaslatot, amely elfogadása esetén kiindulási alapja lesz a további jogszabályalkotásnak. Várnai Agnes A Megyei és Városi Könyvtár előfizetőket keres a lapoknak Mentőakció a folyóiratokért A Megyei és Városi Könyvtár olvasói mintegy 650 magyar és külföldi napi- és hetilapot, folyóiratot találnak az olvasóterem gondoláin. Hogy ebből az állományból az elmúlt évek jelentős csökkenése után már ne kelljen engedni, érdekes ötlettel állt elő a téka. Czinkné Bükkösdi Valéria igazgató helyettes elmondta, a lapoknak gazdát keresnek, mégpedig olyan formában, hogy cégek és magánszemélyek fizetnék elő a kiadványra, és ez a tény minden számon olvasható lenne. A különféle szakterületek rátalálhatnak a nekik megfelelő szaklapra: az első építész-vállalkozó például a Szép Házakra fizetett elő. A könyvtár további tizenhét lapnak szerzett „előfizetőt”. Az elmúlt években a folyóirat-állomány csökkent, tíz éve még közel ezer lap járt a könyvtárba. A Spiegel és a Stern című német nyelvű hetilapok még megtalálhatók, előfizetésüket a nyelvgyakorlás indokolja. Egy ilyen lap azonban évente 15-20 százalékkal drágul, évi 80 ezer forintba kerül, a Novum Gebrauchs Graphich alkalmazott grafikai szakfolyóirat már évi 26 ezerért forintért megkapható. A külföldi lapok száma ma tizedrésze a magyarokénak. Mint megtudtuk, a fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak volt egy hasonló kezdeményezése: ott az értékes könyveket örökbefogadással igyekeztek az enyészettől megmenteni. Az első ilyen kötetet Gál Zoltán házelnök adaptálta, a restaurálása a politikus támogatásával történt. A Megyei és Városi Könyvtárban Ujj Mónika könyvtáros ötleteként vezették be a folyóiratot előfizetésének támogatását, s ettől a lapállomány megtartását remélik. Kiégett teherautó Andocsnál A tabi önkéntes tűzoltókat tegnap hajnalban riasztották, hogy Andocs és Jazvinapuszta között ég egy Avia teherautó. A tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a tüzet, ám így is 300 ezer forint az anyagi kár. A tűz keletkezésének az okát vizsgálják. Ismét lángolt az avar; tegnap Siófokon, a Dózsa György utca végén keletkezett tűz, amelyet a helybéli önkormányzati tűzoltók oltottak el. A nagyatádi tűzoltóknak is akadt dolguk: Taranyban, a Zrínyi utca egyik melléképületére dőlt fát kellett eltávolítaniuk. Fát és autót vittek a tolvajok Harminc diófát loptak el a vis- nyei erdőből ismeretlen tettesek, akik ezzel több mint félmillió forintnyi kárt okoztak az erdészetnek. A farönkök mellett az autók is keresett cikknek számítanak a feketepiacon, amit jól mutat, hogy a tolvajok télen sem pihennek. Legutóbb Siófokról egy VW Golf személygép kocsit loptak el, amelynek értéke 2,5 millió forint. Kaposmérőben az önkéntes tűzoltók udvarára törtek be, ahonnan egy benzinmotoros fecskendő-tartályt vittek el 200 ezer forint értékben. Barcson is gond a munkanélküliség A megyei munkaügyi központ jelentése szerint Somogybán az országos átlagnál kevesebb a munkanélküli. Vannak azonban olyan problémás körzetek, amelyekben minden próbálkozás ellenére sem sikerül a csökkenteni az állástalanok arányát. A legutóbbi statisztikák szerint a legsúlyosabb a helyzet Barcson és környékén, ahol a megyei átlagnál hat százalékkal több — a keresőképes lakosság 18,7 százaléka — a munkanélküli. Csurgón sem megnyugtató a helyzet, annál jobb viszont Ba- latonbogláron, és Kaposváron, ahol tíz százalék alatti az állástalanok részaránya. Óvatos gazdálkodás a somogyi erdőkben Idén mintegy hétszázhatvan hektárnyi erdőt véghasználnak a somogyi erdészet favágói. Ez kevesebb az eddigieknél, hiszen tavaly nyolcszáznegyven hektáron vágtak fát a munkások, igaz ebből mintegy százhatvan hektáron kellett kény- szervéghasználatot végrehajtaniuk a hótörések miatt. A Sefag az idén óvatos gazdálkodásra készül. Ennek ellenére bizakodásra ad okot, hogy a korábbinál több az exportmegrendelés és a belföldi piac is megélénkült az elmúlt hetekben. B. T. Könnyen utazik, aki a SOMOGYI HÍRLAP-ot olvassa! A SOMOGYI HÍRLAP meghívja Önt és családját a Kaposvári és színes programjaira 1998. február 6-8. között a Táncsics Mihály Gimnáziumba. Legyenek vendégeink és nyerjék meg álmaik utazását! Sorsolásra kerülő utazások és egyéb nyeremények: 1. hét Braunschweig tartományban (D) Hétvége Bledben (SLO) Hétvége Varazsdinban (CRO) Hétvége Koprivnicában (CRO) 1 hét Porecben (CRO) 12 nap Parajdon (RO) Üdülés Tusnadfürdőn (RO) Üdülés Tusnadfürdőn (RO) ÜdülésTusnadfün Hétvége a Hotél Ezjjstpaífban (Siófok) Hétvége a Hotel Azűrbalri (Siófi 1 hét a Báíaron.^anziótfáivíp.földvá 1 hét a Vadvirág nyaral ebekben. (B.szerro 1 hét aK^fcTé^állóbartjű&mkoti^ Hétvége a Hotel l^r©a[báin (^fkon) Braunschweigi Idegenforgalmi Hivatal ATS Bled Varazsdin Város Idegenforgalmi Hivatal Koprivnica Város Idegenforgalmi Hivatal Riviera Holding Porec - Lanterna Trans Túr Utazási Iroda SC Univers Tourist Sri. SC Univers Tourist Sri. ^SC Univers Tourist Sri. ?Äunguest Hotel Ezüstpart Siófok .Húnguest Hotel Azúr, Siófok kon) Gyula) Nagyatád) gye) Hétvége'a fcjptel Silencobajn i Hétvége a Hotél-Eckelben i Hétvége a Hotel Solaris 1 hét Palotáson (Heves i Hétvége Somogyvámosor Hétvége Somogyvámoson Üdülési utalvány (20 000 Ft) Üdülési utalvány (15 000 Ft) Üdülési utalvány (10 000 Ft) Budapest-Kaposvár menetjegy 3 x 1 db 1 éves horgászengedély 3 x 1 db BB Rt ajándékcsomag Hűh^uest Balaton Panzió, B.földvár Siotour ISiótour Hunguest Hotel Maroni, Sopron •• Hunguest Hotel Silenco, Sopron F|unguest Hotel Erkel, Gyula Hunguest Hotel Solár, Nagyatád pudásné Teréki Anna Ipisna völgy, Indiai Kulturális Központ ^JCíjsna völgy, Indiai Kulturális Központ Thermálfürdő Kft, Csokonyavisonta Gunaras Gyógyfürdő Rt Goldsun Travel, Szeged MÁV Rt Személyszállítási Osztály Sefag Üzemi Horgászegyesület Tourinform Balatonboglár Nyereményszelvény Sorsoláson a helyszínen lebélyegzett és a gyűjtőládába dobott nyereményszelvények vesznek részt! Név Cím Idén hová utazna szívesen? \