Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-05 / 30. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1998. február 5., csütörtök Somogybán 298 millió forintra pályáztak a termelők Takarmány támogatásból Tizennégy támogatási kérelmet csak azután záradékol a megyei agrárfejlesztési bizottság, ha a jelentkezők pótolják a hiányzó igazolásokat. Erről tegnap, az idei első ülésen döntöttek. Varga Gábor, a megyei agrárfejlesztési bizottság elnöke lapunknak elmondta: az éven túli lejáratú forgóeszközhitei iránt meglepően nagy az érdeklődés. Tegnap 16 kérelmet tárgyaltak, s ebből 14 szakmailag megalapozott volt. A két másik pályázatot — szakmai hiányosságok miatt — elutasították. A somogyi kérelmezők egyébként ösz- szesen 298 millió forintra pályáztak. Köztük hét egyéni vállalkozó, négy-négy szövetkezet, illetve kft, és egy őstermelő. A legkevesebbet, 1,2 millió forintot az őstermelő kérte, legtöbbet, 74 milliót pedig egy mezőgazdasági szövetkezet. — A kistermelők kivételével a pályázók az előző évi nettó árbevétel 25 százalékáig, legfeljebb 100 millió forintra pályázhatnak. A nyertes jelentkezők átlagosan 50 százalékos kamattámogatást kapnak. A futamidő 4-6 év, az első esztendő türelmi időszak. Most 100 milliárd forint igényelhető összesen — tette hozzá a bizottság elnöke. A pénzt beruházás kivételével mezőgazdasági tevékenységre fordítják. A többség vetőmagot, műtrágyát, növényvédőszert, illetve tápot, takarmányt vásárol. (Harsányi) Február 22-ig magyarosítani kell az üzletek elnevezését, hogy a vevő pontosan tudja, milyen profillal műkő- MIT SZÓL HOZZÁ? dik a bolt. (Hír a Somogyi Hírlapból.) ___________________________________ A türelmi idő véget ért Dr. Kéri Lajos, Kaposvár aljegyzője: — Az üzletek magyar elnevezésére vonatkozó jogszabály 1997. február 22-én lépett hatályba, tehát most lejár az egy évi türelmi idő. A különböző márkaboltokat üzemeltetők a márkajelzéses kiírást meghagyhatják, de mellette magyarul utalni kell arra, hogy mit árulnak. Ha az üzlet profilját egy meghonosodott idegen szóval lehet jelölni, akkor az ugyan maradhat, de mellette magyar kiírás is kell. Február 22-től Kaposváron a Közigazgatási Igazgatóság közszolgáltatási irodája ellenőrzi az üzletek elnevezését. Aki nem tesz eleget a jogszabály előírásainak, az komoly bírságra számíthat. Ha a szankciók nem vezetnek eredményre, akkor akár be is zárható az üzlet. Dr. Miklós Endre nyugdíjas tanár: — Ha végigsétálok a kaposvári Fő utcán, úgy érzem magam, mintha nem is Magyarországon járnék. Helyeslem, hogy az üzletek nevét magyarul kell kiírni, hogy az ember tudja: mit árulnak. Viszont elfogadom azokat az idegen kifejezéseket, amelyek már szinte meghonosodtak a magyar nyelvben. Azonban elgondolkodtató, hogy hol vagyunk már — ebben az amerikanizálódott világban — Széchenyi gondolatától: „nyelvében él a nemzet”? Büttl Attila, a kaposvári Tabu Steak House üzletvezetője: — Természetesen megváltoztatjuk az elnevezésünket; valószínűleg Tabuként működünk február 22-től. A most induló üzletekkel szemben szerencsés helyzetben vagyunk, mert három év alatt a vendégkörünk megismert bennünket, már tudja, hogy az angolszász konyhánk mit kínál pontosan. Tehát nem a divathullám hatására választottuk a nevünket, hanem azért, hogy vendégeinknek már a bejáratnál jelezzük: a választékunk nem magyaros ételekből áll. Szűcsné Borbély Irén bala- tonszéplaki óvónő: — Egyetértek az üzletek nevének magyarosításával, mert a boltok — angol, német és francia nyelvű — felirataiból nem derül ki, hogy mit kínálnak. Ez a praktikus oldal, viszont ugyanilyen fontos a magyar nyelv megőrzése és ápolása is. Számos esetben teljesen indokolatlan az idegen megnevezés. Szerintem a turistákat nem muszáj ilyen módon (is) „kiszolgálni”... Zágrábi sebészek a kaposvári kórházban A zágrábi Merkur kórház orvosai, dr. Leonard Patrlj és dr. Branimir Kocman a Noviki Kft meghívására tegnap a kaposvári kórházba látogattak. Műtét közben sajátították el dr. Rozsos István új epeműtét eljárását. A bemutatón asszisztensként részt vett dr. Popovics József, a hatvani kórház főorvosa, aki kórházukban az elmúlt hónapokban ezzel az eljárással közel ötven ilyen műtétet végzett. Popovics főorvos a Noviki Kft-vel közösen kifejlesztett Romicro szett segítségével azóta már sikeres végbélműtéte- ket is végre hajtott. Somogyi diákok a honismeretről Negyvenkét somogyi résztvevője is lesz a Honismereti Szövetség, a Nemzeti Múzeum és a megyei közgyűjtemények által, középiskolások számára meghirdetett vetélkedőjének. A mintegy 700 résztvevőt megmozgató szellemi torna megyei döntőjét február 14-én Kaposváron, a megyei művelődési központban tartják. A honismereti egyesület szervezésében 12 csapat méri össze tudását. Ifjú muzsikusok a pódiumon Hangversenyt rendeztek a ma- gyaratádi Bartók Béla magánzeneiskolában. Több mint negyven első és másodéves növendék állt színpadra és mutatta be hangszeres tudását. A közönség vastapssal jutalmazta a tehetséges ifjú muzsikusokat. Önvédelmi csoport működik Fonóban Fonóban negyvenen vesznek részt az önvédelmi csoport munkájában. Az önkormányzat melegedő helyiséget és technika felszerelést biztosít az éjszaka is portyázó önkénteseknek. Működésük óta kevesebb a lopás a faluban. Legutóbb egy tyúktolvajt fogtak el. Tízmillió forint felújításra, eszközökre Közel tízmillió forintot szánhat idén fölújításra és állóeszközökre a kaposvári egészségügyi főiskola. Tavaly laboratóriumátalakításra 2 millió, eszközbeszerzésre több mint 6 millió forintot költöttek. Új műszerek az igali védőnőnek A védőnői munka korszerűsítésére 25 ezer forint értékű műszert vásárolt az igali önkormányzat. A pályázaton nyert összeg felét a hivatal állta. A közútkezelőnél még nem tudják, mennyi jut útrehabilitációra Felújítások tervezőasztalon (Folytatás az 1. oldalról) — Balatonkeresztúr és Siófok között a 7-es út hat szakaszon kaphat majd új burkolatot — tette hozzá Damásdi Miklós. — Ha a szükséges összeg odaítéléséről döntés születik és időben ki tudjuk írni a pályázatokat, akkor lehet, hogy már a nyári szezonra elkészülhetnek a munkák. Ha azonban a várva várt döntések csak késve születnek meg, csak ősszel újulhatnak meg a 7-es út kijelölt szakaszai. Az idei legnagyobb dolog a 61-es út rehabilitációja lesz. Ez az egyetlen munka, amelynek ügyében már szerződést is kötött a közútkezelő kht: a kivitelezéssel megbízott cég a Strabag lett. Az időjárás jobbra fordultával kezdik a munkát, s még idén be kell fejezniük. A tervek szerint a böhönyei csomóponttól Nagybajomig, valamint a nagybajomi benzinkút- tól a volt katonai emlékműig kap új burkolatot az út. Az ottani kanyar ívét is módosítják a szakemberek, és kicserélik az összes közlekedési táblát, felújítják az átereszeket is, s az útpadkát és az árkokat is rendbe teszik. Nagybajom részint azért marad ki az útfelújítási programból, mert a felmérések szerint a faluban kanyargó aszfaltcsík jó minőségű, részben pedig mert a hosszútávú elképzelések között szerepel a községet elkerülő útszakasz megépítését is. — A nagyobb útrehabilitá- ciókon kívül készülünk a rutinfeladatok elvégzésére is. Ezek a munkák elsősorban a repedések, útfelületi hibák megszüntetését szolgálják. Az idén tizenkét útszakasz kap bevonatot. Egyebek között Kaposváron a textilművektől a jutái elágazóig vezető út, a Lad és Hencse közötti, a Juta és Hetes közötti szakasz, valamint a szántódi út két részlete is. B. Zs. Arra az esetre, ha Ön nem elérhető, ezért sokan •fit készlettől és a típustól függően új vagy felújított készülék. • További információ: 06-80-450-450 • Internet cím: wvrw.westel.hu VVESTE1. IRODA: BALATONVILAGOS, »m M7-ES ENYINGI ELÁGAZÁS. TBL.: W4K)-b44. «W27-100 KÉRÉSÉRE ÜZUiTKOTŐNK FELKERESI ÖNT: BERNÁ.TH K VROI.Y TEL.: 611/327-933 3VE.STEL FORGALMAZOK: FÁBIÁN DÉNES. FONYOD, Sb40 ADY E. ÚT 33., TEL' 85/300-74*. 00/302-450 • Al I CONSULT BT. tFÉNY PONTI, MARCALI, »700 RÁKÓCZI F. Út 7.. TEL,: 85/311-301. 60/7<»-*7tl . LATSAT KFT. NAGYATÁD. 7500 PIACTÉR. TEL.: SMSMnO. 60/372 042 POLAR KFT. KAPOSVÁR. 7400 HONVED IJT 8. TEL: 82/J27 945.6ÍF3M-711 . POLAR KFT. BARCS. 7570 KÖZTÁRSASÁG UTCA 20. TEL: Km**» Nokia 450 csak nettó (bruttó 37.375 Ft). Ráadásul további netto (bruttó 7.500 Ft) most vehet un,..* egy másik nagyteljesibnényü készüléket* is. A ÍRɧ te/Tj/tfíj ■i*a J.SJ ZZJZJJJ Ha most vásárol, a nettó 25.000 Ft-os rendszerbelépési díjat is elengedjük! Sót, a készülékek a vételár 50%-ának befizetésével 12 hónapos részletre is kaphatók. Ha Interneten keresztül kapcsolódik az akcióhoz, további 10% kedvezményben részesül. Beszélgetéseihez, mint mindig, most is a legkedvezőbb mobilpercdíjakat biztosítjuk. Mire vár? Arra. hogy kifogyjanak a készletek? Reál tantárgyakban erősebb Somogy Ötven diák van versenyben Tizenkét tantárgyból - 15 kategóriában - 50 somogyi diák jutott be az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek második fordulójába. Legtöbben - harmincán - a földrajz, a biológia és a kémia tárgyakból maradtak versenyben. A Somogy Megyei Pedagógiai Intézet összesítéséből kiderül, a tehetséggondozás e jelentős elemével ebben a tanévben is ugyanazok az intézmények éltek, mint az elmúlt években. A több mint harminc somogyi középiskolában általában mintegy húsznak a diákjai indulnak a tanulmányi versenyeken. Az OKTV második fordulójába jutott tanulók három középiskolából kerültek ki legtöbben: a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumból 11 -en, a Táncsics Mihály Gimnáziumból és a barcsi Széchenyi Ferenc Gimnáziumból 10-10 diák maradt versenyben. A fonyódi Mátyás gimnázium 6, a csurgói Nagyváthy János Középiskola 4, a kaposvári Nagyboldogasz- szony katolikus gimnázium 3, a siófoki Perczel Mór 2, a marcali Berzsenyi, a kaposvári Kinizsi élelmiszeripari, a Toldi gimnázium és az Eötvös Lo- ránd Középiskola 1-1 diák teljesítményéért drukkolhat a közeli - általában a hónap közepén rendezendő - versenyeken. A tantárgyak rangsorát a második forduló előtt a földrajz vezeti: 1'4 somogyi indult a következő megméretésen. Biológiából tízen, kémiából hatan készülnek a továbbiakra a különféle kategóriákban. Magyar irodalomból három, magyar nyelvből kettő somogyi maradt állva. Történelemből és angol nyelvből is egyetlen tanuló állja a sarat, amint latinból is, ez utóbbi tanuló egyenesen az országosra jutott be. A többiek további területi válogatón indulnak, és ha ezen túljutnak, akkor kerülnek közel a közvetlen felvételi lehetőséggel kecsegtető döntőhöz. B. T. Jegyzőkonferenciára készül a vidéki tagozat Széthúzó települések (Folytatás az 1. oldalról) Magyarországon a negyven év alatt az önkormányzatiság háttérbe szorult, 1990-ben tehát nem is lehetett mást választani, mint hogy a 3200 településnek megadja a törvény az önállóság jogát. - A tanácsrendszerre vezethető vissza az is, hogy a társulás lehetőségével sem igen éltek a mai napig az önkormányzatok - mondta. - A kormányzat sem ismerte fel, hogy gazdasági ösztönzéssel serkenthetné a társulások létrejöttét. Tény, hogy nehéz együttműködésre szólítani azokat településeket, amelyek rossz szájízzel hagyták ott a közös tanácsokat. Nehéz meggyőzni őket arról, hogy most egészen másról van szó. Az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdődtével új források nyílnak meg az önkormányzatok előtt, nő a pályázati lehetőségek száma. Erről is szólt az előadó. Ezeknek a pénzeknek az elnyeréséhez természetesen szigorúbb feltételeknek kell megfelelni. Dr. Kolber István beszámolt a tagozat eddigi munkájáról. Az idei feladatokról szólva elmondta: ősszel tartják a tagozat legfontosabb hagyományos rendezvényét, a jegyzőkonferenciát, s az EU-csatlakozás lesz a témája. Ezt tartják ugyanis a közigazgatással kapcsolatos legnagyobb kihívásnak. Kolber István elmondta azt is: folytatódnak azok a találkozók, amelyeket a nyugdíjas tanácsi és ön- kormányzati dolgozók számára szervez a somogyi tagozat. A közigazgatási kar legnagyobb vidéki tagozata közgyűlésen megállapították az idei költség- vetésüket is: eszerint az idén több mint ötmillió forintból gazdálkodhatnak. Feigli Ferenc barcsi polgár- mester a barcsi térségfejlesztési programról, a városban zajló hatmilliárd forintos beruházássorozatról adott rövid tájékoztatást. N. L. Felújítás Andocson Andocson mintegy húszezer forintot költött a közösségi házként funkcionáló volt mozihelyiség felújítására a helyi ön- kormányzat. A munkálatok során közhasznú munkások meszelték ki a falakat, a nyugdíjas klub tagjai pedig kitakarították a helyiséget. A polgármesteri hivatal új függönyökkel és virágokkal díszítette fel a közösségi házat, ahol a nyugdíjas klub tagjai ma ünnepük működésük ötödik évét. Az összejövetelre több nyugdíjas klub képviselőit is meghívták.