Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-21 / 44. szám

SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK •• ■ WW A cukros ember most csomagol Karl Schultes cukorgyárat jött igaz­gatni Ausztriából Kaposvárra. Most cukorkákat csomagol és azt mondja, boldog ember, mert azt teheti, amit szeret. A munkája, a szerelme és a hobbija. Évente 80 ezer kilométert autózik Bécs és Kaposvár között, s a Balatonon egy vitorláshajón a se­gédkapitányságig vitte. A cukortól nem tud megválni, hiszen egy cu­korfőző dinasztia legfiatalabb sarja. — Nehéz napokat éltem át, amikor eljöttem a Kaposvári Cukorgyárból. Szerencsére sok barát, ismerős vett körül, s mindegyik azzal biztatott: maradjak Somogybán, dolgozzak itt. Útjára indítottam egy vállalkozást, amely most kezd igazán fejlődni. Bi­zakodó vagyok — mondta a Vasár­napi Somogyi Hírlapnak dr. Kari Schultes, az Első Magyar Cukor Ma­nufaktúra Kft tulajdonosa. Karl Schultes Kaposváron egy kis­üzemet rendezett be, ahol kandi-, és tasakoscukrot is csomagol. A jól gé­pesített vállalkozás már most több embernek ad megélhetést. Új terv, hogy hamarosan több száz négyzet- méteres egységet nyit, amit korszerű csomagológépekkel rendez be. A na­pokban az egyik legnagyobb európai italgyártó cég képviselőjével tárgyalt, s várhatóan rövid időn belül megál­lapodást köt. Az egyik legdrágább budapesti szálloda a hotel nevével el­látott tasakos cukrot rendelt tőlük. Az osztrák-magyar üzletember állítja: a sikerért keményen meg kell dol­gozni.- A hétből hat napon keresztül napi 10-12 órát dolgozom. Magyaror­szágon általában négyet, Bécsben kettőt töltök. Ott egy mérnöki irodám van, az egyetemen oktatok, s a csalá­domat is rendszeresen felkeresem. Kaposvár és Bécs között ingázom. Évente legalább 80 ezer kilométert vezetek, a fél életemet autóban töl­töm.- Osztrák rendszámú kocsiján ez áll: Cukor 2.- Elnök-igazgatóként az 1-est haj­tottam. Életemben új fejezet kezdő­dött, ezért a kettes. A magyar szó pedig a kötődést mutatja.- Mennyire érzi otthon magát Somogybán?- Egyre jobban. Megismertem az itt élőket, a szokásokat. 1991 óta je­lentős gazdasági változás történt itt. Cukorgyári vezetőként egy nagy vál­lalatot irányítottam, most pedig a kis­vállalkozást. Hivatásomat szeretem, bár az üzleti életben olykor nehéz el­igazodni. Rengeteg a papírmunka; az adminisztráció legalább háromszor annyi, mint Ausztriában. Külföldi­ként először nehezen igazodtam ki az előírások tengerében. Most már kellő tapasztalatot gyűjtöttem, sok ér­tékes tanácsot kaptam munkatársa­imtól, barátaimtól. — Milyennek látja a vállalkozók helyzetét? — A kis- és középvállalkozások szerepe felértékelődött. Fejlődésük­höz viszont megfelelő támogatásra van szükség. Két komoly nehézsé­get látok. A társaságok zöme mini­mális tőkével indul, így az első két év döntő. Ha sikerrel veszi az aka­dályt, jó esély van arra, hogy tartó­san pályán marad. Gondot jelent az is, hogy körülményesen jutnak hi­telhez, s ráadásul magas a kamat. Az utóbbi időben számos kedvező változás figyelhető meg a gazdaság­ban, ám elengedhetetlen, hogy a kis- és középvállalkozásokat to­vábbra is segítsék.- Azt mondja: Somogybán ma­rad, itt vállalkozik. Kinek akar bi­zonyítani? — Nincs bennem bizonyítási kényszer. Másfél éve eldöntöttem: a pályát nem hagyom el, már csak a családi hagyományok miatt sem. Öt nemzedék óta a cukoriparban dol­gozunk; nagyapám magasan kép­zett gépmester volt, apám főmér­nök. Az embert számos nehézség éri élete során, ám van néhány do­log, amihez következetesen ragasz­kodik. Nálam a hivatás az egyik. Szerencsés típus vagyok, a munkám egyben a hobbim is. Nagy vágyam, hogy minél több embernek adjak munkát. Remélem, hogy egy éven belül legalább 25 munkást foglal­koztatok.- Mit csinál szabadidejében? — Olvasni szeretek, ám egyre ke­vesebb idő jut erre. Nyáron néha vi­torlázni megyek a Balatonra. Bará­taim kedveltették meg velem ezt az izgalmas sportot, de csak a „segéd­Karl Schultes: Nincs bennem bizo­nyítási kényszer fotó: kovács kapitányságig” vittem. Időnként ki­rándulni járok, s szívesen kipróbá­lom a magyar specialitásokat. Ked­vencem a vadpörkölt és a cigánype­csenye. Talán egyszer megtanulom az alapfogásokat, egyelőre azonban csak a virsli főzésig jutottam el. Harsányi Miklós Végrehajtó, tessék fizetni! A végrehajtónak sem könnyű. Megesett például velük, hogy a gyermektartás-díj végrehajtását kérő azért tiltakozott, mert lefoglalták a televíziót. Kiderült, hogy az adóssal egy lakásban lakik és legszíveseb­ben a televíziót nézte maga is. Vannak konok ügyfeleik is, akik fizethetnének ugyan, de nem teszik, inkább veszni hagy­ják a lefoglalt tárgyat: összeszorított fo­gakkal figyelik, hogy miként kel el jóval az értéken alul. Farkas János önálló bírósági végrehajtó állítja, ha elengedik a lakáshiteleket, akkor ezután senki nem akar majd fizetni. Ál­lítja: a médiában megjelenő adatok túl­zóak. Ezek szerint rövidesen 200 ezer ember kerülhet az utcára, ennek a fele sem igaz. A közvélemény a végrehajtókkal kapcsolja össze a problémát. Holott ez nem a végrehajtási törvény ügye. Az el­múlt három évben országosan mintegy 3500 sikeres ingatlan végrehajtás történt. Lévai Tibor, a másik fonyódi önálló bíró­sági végrehajtó hozzáteszi, hogy mire va­laki az utcára kerülne, a hitelt is ki tudná fizetni. Hosszadalmas a törvény szabta út, pedig mindenki szeretne mielőbb a pénz­éhez jutni. Azt kevesen hangoztatják, hogy a bank nem a sajátját akarja behaj­tani, hanem a kisbefektetőkét, értük is fe­lelős. A legtöbb végrehajtási ügyet a pénz­intézetek kezdeményezik. Manapság bárki lehet adós. Önhibáján kívül is. Egy betegség pillanatok alatt fél­betörhet sikeres életutakat. S vannak fele­lőtlen adósok, akik a környezetük szá­mára gazdag embernek látszanak, mert van vállalkozásuk, házuk, értékes autó­juk, de olyan kockázatos hitelből építették fel mindezt, amit nem tudnak a vállalko­zásból előteremteni. Hiába kopogtat a végrehajtó irodájában az, aki a haragosa adósságát szeretné azonnal visszakapni. Először is fizetési meghagyásban felszólítást kell küldeni nelti. Ha erre a törvényben szabott határ­időig nem jön a pénz vagy az adós pa­nasszal él, bírósági perré alakul a követe­lés. Ha nem, akkor peren kívüli eljárásban állítja ki a bíróság a végrehajtási lapot. A végrehajtó irodában akkor kezdődik a munka, amint a kérelmező költségelőleg­ként befizeti az ügyérték 3 százalékát. Ké­sőbb visszakapja mert ez szintén az adóst terheli. Farkas János elmondta, hogy mindig a helyszínen dől el, milyen módszer alkal­mazható a követelés behajtására. Ha az adósnak van munkahelye és munkabére akkor arra törekednek, hogy ebből fizesse meg a tartozást. Ha aránytalanul hosszú idő alatt térülne meg a kölcsön, akkor elő­ször az ingóságokat foglalják le és árveré­sen adják el. Az értékük negyed árán is el­kelhetnek. Ingatlant csak akkor lehet így értékesíteni, ha az adósnak nincs letiltható jövedelme vagy lefoglalható ingó vagyona és nem térül meg belátható időn belül a tartozás. Ha a becsült értéken nem veszik meg, 50 százalékra is levihetik az árát. A lefoglalt ingóságot csak akkor szállítják el a lakásból, ha nem biztosított, hogy az adós gondoskodik a megőrzéséről. Szük­ség esetén a végrehajtó felnyittathatja a lakását, a bútorát vagy más ingóságait. Ha az adós nincs jelen, tanút kell alkalmaz­nia. Elvileg árverési csarnokba kell vinni a lefoglalt holmit, de itt nincs ilyen. Az autót például olyan magánkerekedőhöz szállít­ják, aki tárolja az árverezésig. Lévai Tibor tapasztalata az, hogy nagyon nehéz a fel­eket egyezségre bírni. Ritka az olyan esete, amikor valakit az árverezés réme késztet az adósság gyors rendezésére. Az emberek nem hiszik el, hogy elárverezhe­tik a házukat. Próbálják a végsőkig húzni az ügyet, pedig az árverés megkezdésének pillanatáig megegyezhetnének. Nem biztos, hogy az adós valóban sze­gény, csak felelőtlen. Vannak makacs em­berek. Előfordult, hogy valaki annyira ha­ragudott a hitelezőjére, hogy veszni hagyta értékes autóját potom pénzért, de önszántából nem volt hajlandó ' fizetni neki. Volt aki megfenyegette a végrehaj­tót, de amikor a bankszámláról leemelték a tartozást egy szóval sem kifogásolta. Megesett, hogy a gyermektartásdíj végre­hajtását kérő tiltakozott a tévé lefoglalása ellen, mert szívesen nézte azt: egy lakás­ban lakott ugyanis az adósával. A gyer­mektartásdíj behajtását kiemelten kezelik. Ha több hitelező van, ezt biztosan előre sorolják az intézkedés során. Sosem meg­lepetésszerűen keresik meg az adósokat. Az előzetes eljárás során egyértelműen tisztában vannak a tartozásukkal. A végrehajtó persze nem a legszíveseb­ben fogadott vendég a házban. Farkas Já­nos mégis úgy tudja kevés ember harag­szik rá igazán. Mindig a megegyezésre tö­rekszik, és csaknem tíz éves működése során ezt gyakran elérte az ügyfelek kö­zött. Vannak, akik hálásak mint az az idős néni, aki ha hosszú idő után is, de hozzá­jut a húszezer forintjához. Vagy a gyer­mekét egyedül nevelő munka nélküli édesanya, aki tartásdíjat kap a segítségé­vel. Sok nehéz sorsú családdal találkozik. Van ahova inkább vinni szeretne, de fog­lalnia kell úgy, hogy az adós se kerüljön még nehezebb helyzetbe, de a hitelező is megkapja a pénzét. Időnként megoldha­tatlan feladat. Ha semmiképpen nem lehet behajtani a tartozást, öt év után elévül, ha semmilyen végrehajtási cselekmény nem történik közben. 1995 január 1-től hatályos a végrehajtási törvény. Alkalmazói szerint bár a végre­hajtást kérő érdekeit szem előtt tartja, még mindig jobban védi az adóst, mint azt aki a pénze után fut. Három éve a végrehajtás nem tartozik szorosan a bíróságok kötelé­kébe: a végrehajtók vállalkozóként mű­ködnek. A megyei bíróság elnökétől kap­ják a kinevezést határozatlan időre egy- egy bíróság illetékességi területére a Ma­gyar Bírósági Végrehajtói Kamara egyetér­tésével. A kinevezés előtt legalább egymil­lió forintos biztosítást kell kötniük az eset­leges károk rendezésére. Az országban 220-240-en dolgoznak, Somogybán 12-en kaptak kinevezést. Legalább 500 önálló bírósági végrehajtóra lenne szükség, mondták a jogi szakértők a törvény elfo­gadásakor. Csak 22 éven felüli állampol­gár lehet bírósági végrehajtó, mert — állít­ják — kellő komolyság és felkészültség kell ehhez a munkához. Nyugodtan hozzáte­hetjük, nem árt a pszichológiai ismeret és kell a szilárd lelki erő. Végrehajtani csak reggel 6 és este 10 óra között lehet. A hétvégék szabadok. Gáldonyi Magdolna Harmincegy és fél év hat rablónak WC-papírral álcázott bűnözők Csoportosan elkövetett rab­lás ügyében hozott ítéletet a Kaposvári Városi Bíróság dr. Kovács Ildikó büntető­tanácsa hat elkövető ellen. A banda tagjai - köztük egy fiatalkorú és egy nő - rend­szeresen bántalmaztak és kiraboltak Kéthelyen egy 65 éves asszonyt. Rugós késsel és fadarab­bal felszerelkezve Bogdán Péter, Bogdán László, Molnár Ildikó és a fiatal­korú O. Z. még 1996 őszén meglátogatta a magányo­san élő kéthelyi nőt, hogy elvigyék megtakarított pénzét. Mivel az asszony ismerte Bogdán Lászlót és Molnár Ildikót, beengedte őket a házba. Ahogy belép­tek, brutálisan ütlegelni kezdték, s negyvenezer fo­rintot vittek el tőle. A múlt hónapban Bogdán György és Bogdán László ismét a sértett lakására ment, ezút­tal harisnya-álarccal és fe­jükre tekert vécépapírral ál­cázva magukat. Megverték, s pár ezer forintot vittek el tőle. Nemrég ismét fölke­resték, s úgy megverték az asszonyt, hogy kórházba kellett szállítani. A bíróság csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt a fiatalkorú O. Z.-t egy év hat hónapi fiatalkorúak börtönére ítélte, Bogdán Pé­tert hét év, Bogdán Jánost öt év, Bogdán Györgyöt hat év, Bogdán Lászlót hét év és Molnár Ildikót ötévi fegy­házbüntetésre. Az ítélet nem jogerős. Ujkéry Veronika Munkáspárt: duplázni Az 1994-ben kapott sza­vazatok duplájával lenne elégedett a Munkáspárt Somogybán. Ezt Hász Mi­hály megyei elnök mondta tegnap, amikor bemutat­ták országgyűlési képvi­selő-jelöltjeiket. Azt is, hogy ők nem számíthat­nak 1 millió forintos kam­pánypénzre, csupán szor­galmukra, felkészültsé­gükre és elszántságukra. A Munkáspárt minden somogyi választókerület­ben önálló jelöltet állít. Az I. körzetben Hász Mihály (57) művelődési ház igaz­gató a jelölt, és a kultúra, a sport, az oktatás és az el­maradott régiók támoga­tását tartja a legfonto­sabbnak. A II. választóke­rületben Szabó Imre (45) agrár-gépészmérnök a mezőgazdaságból élők ér­dekeit képviselné, és az agrárpolitika egységes el­vek szerinti átalakítását. A III. választókerületben Lesniczky László (65) nyugdíjas, somogydö- röcskei polgármester a je­lölt, s a munkanélküliség felszámolásáért, a tandíj- mentes oktatásért, az in­gyenes egészségügyi ellá­tásért emelné fel szavát. A IV. választókerület jelöltje Tordai Dezső (50) nyugál­lományú honvédségi al­kalmazott az idegenforga­lom, a környezetvédelem érdekében dolgozna. Az V. körzet jelöltje Mada­rász Gyula (50) gépész- technikus, raktáros az iparpolitika megreformá­lását, a szociális kérdések megoldását állítaná törek­véseinek középpontjába. A VI. választókerületben Tatai Ferenc (57) raktár- vezető a privatizációval, a feldolgozóipar visszaálla­mosításával foglalkozna. A megyei listát Hász Mihály vezeti. Őt Tatai Fe­renc, Szabó Imre, Mada­rász Gyula, Selmeczi Mik­lós, Tombor István, Feny­vesi János, Farkas József, Fehér József, Kristóf Ist­ván, Palotás Endre, Szoták László, dr. Kamu Lajos és Tordai János követi. L. J. > i 1 L—I I 1 Farkas János: Manapság bárki lehet adós FOTÓ: KOVÁCS TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents