Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-21 / 44. szám
Útra kelt a Honfoglalás Európai körútra indult a Nemzeti Múzeum két évvel ezelőtt nagy sikert aratott Honfoglalás-kiállítása. Az esemény különlegessége, hogy soha ilyen nagyméretű honfoglalás korabeli múzeumi anyag nem hagyta még el Magyarországot. Útjának első állomása Bologna, ahol az Archeológiái Múzeum ad otthont a tárlatnak. A következő állomás Milánó. A kiállítás Itáliában nemcsak azért tarthat számot nagy érdeklődésre, mert bemutatja a Kárpát-medencében megtelepedett népek szokásait, használati tárgyait, eszközeit, a föltárt sírokból előkerült régészeti emlékeit, hanem azért is, mert az egyik kiállított oklevélből kiderül: a kalandozó magyarokban Berengár király szövetségest látott. Olaszországból Franciaországba utazik az anyag. Bálint-napon titokban férjhez ment a szexbomba Stone 40. születésnapjára készül A színésznők általában a 40. születésnapjuktól félnek a legjobban, ám ez nem vonatkozik Sharon Stone-ra. A sztár március 10-én éri el ezt a „korszak- határt”.- Örülök neki, igazán örülök - állítja az Elemi ösztönnel befutott színésznő. - Már gyerekkorom óta negyvennek érzem magam, és csodás dolog, hogy most már - remélhetőleg - el is fogom érni. Olyan unalmas dolog fiatalnak lenni, alig vártam, hogy végre igazi asszony lehessek. A kornak megvan a maga előnye. Egy negyvenéves ember - mindegy, hogy férfi-e vagy nő - már értékes. Már élt eleget ahhoz, hogy bölcsebben lássa a világot. Engem csak azok a férfiak érdekelnek, akik arcán már barázdákat hagyott az élet. Ugyanez áll a nőkre is. Arra a kérdésre, hogy fiúsra vágott frizuráján kívül változtat-e mást is az életén, Sharon Stone így válaszolt a riportereknek:- Már nem száguldók motoron, mert okosabb lettem. A férfiakkal kapcsolatban viszont megváltozott az igényem. Végre egy rendes férfival szeretnék együtt élni. Ami sikerült is a művésznőnek, aki váratlanul és nagy titokban, Bálint- napon férjhez ment a 46 éves Phil Bronsteinhez. Sharon Stone-nak megváltozott a férfiigénye Hallotta? — Az Operaház éjszakánként díszletté vedlik át. Itt forgatja az olasz stáb Dario Argento rendező vezetésével az Operaház fantomja legújabb horror változatát. A fantom megszemélyesítője Julian Sandset, a lányé Asia Argento. Charlotte anyját Békés Itala eleveníti meg, aki végre ismét használhatja anyanyeivét, az olaszt. Édesanyja, Rita mama, Békés István író és kultúrhistorikus felesége, ugyanis polai születésű volt. Blaskó Péter Kádár Jánosként lépett színpadra a veszprémi Latinovits Zoltán Játékszínben. Szigethy András írt darabot az államférfiról, különösképpen annak nehéz és súlyos pillanatairól, amelyek alighanem nemcsak az ő, hanem az egész ország életét meghatározták. Blaskó Péter úgy mondja, a dráma rémálmokból áll egésszé, hogy megmutassa a politikus döntéseinek hátterét. A Bűn és bűnhődés főszerepét játssza Győrött Kaszás Attila, aki a próbaidőszakban szinte nap mint nap hazaautózik Budapestre, hogy esténként eleget tegyen vígszínházi feladatainak. Közben pedig, ha még marad ideje, készíti szólólemezét, amelynek címe Tomboló hold lesz. S, hogy teljes legyen a kép, felesége, Eszenyi Enikő úgy tervezi, ha megjelenik az album, élő lemezbemutatót tarthat majd belőle. A koncertműsort természetesen Eszenyi szeretné rendezni. Ha gonosz a figura, nem vállaljuk - jelentette ki egyszer telefonon egy fölkérésre Koncz Gábor édesanyja. Fia azonban nem egészen így véli, hisz a rossz ember is csak ember, és főként szerep. De azért persze ő is úgy gondolja, jobb, ha a filmen, vagy a képernyőn megjelenített figura belopja magát a nézők szívébe. Miként Polgár ezredes, az Öt zsaruban. Jeremy Irons szerepéről, szenvedélyeiről, magánéletéről .Szeretek kockáztatni... „A feleségem azt mondja, megszállott vagyok...” FOTÓ: FEB/REX Alig volt olyan film az utóbbi években, amely annyi vitát váltott volna ki, mint a Lolita. A Szergej Nabokov elbeszéléséből forgatott mű egy középkorú férfi és 12 éves mostohalánya közötti szerelmet mutatja be. Az Egyesült Államokban betiltották, több európai országban csak erősen cenzúrázott változatát láthatták a nézők.- Miért vállalta el ezt a kényes szerepet?- Mert a film - magyarázza Jeremy Irons - olyan témával foglalkozik, amelyről beszélnünk kell. Nem szabad a szőnyeg alá söpörnünk, mert sokkal gyakrabban van jelen a társadalomban, mint ahány esetről tudunk. A szégyen a négy fal között marad. A filmben, illetve az irodalmi műben egyébként nem a mostohalányát megerőszakoló apáról van szó, ellenkezőleg: itt a lány csábításának nem tud ellenállni a férfi.- Mit szólt a felesége, amikor elvállalta Lolita mostohaapjának és szeretőjének szerepét?- Nem tanácsolta, hogy eljátsszam, azt gondolta, árthat a karrieremnek. Én viszont igazi játékos vagyok és szeretek kockáztatni.- A magánéletben is?- Szeretek a végsőkig elmenni. Negyvenévesen vettem egy hatalmas motort és kipróbáltam a legnagyobb sebességet. A többi hobbim nem ilyen veszélyes: vitorlázom, lovagolok, imádom a kutyákat és szívesen gitározok.- Hol maradnak az őrültségek? A filmvásznon legalábbis gyakran jellemzik alakjait különös vonások.- Azok csak szerepek. Viszont a feleségem azt mondja, megszállott vagyok. Szerintem mindig annak vagyok a megszállottja, amivel éppen foglalkozom. Lehet az egy film terve, de lehet a lovam csutakolása is. Egyébként a szerepeimben teljesen kiélem őrültségeimet, így a magánéletben már visszafogott vagyok.- Önben Hollywood is a hűvös angol megtestesítőjét látja. Igaz ez Jeremy Ironsra, a magánemberre is?- Nem, de gyakran nagyon kimértnek és barátságtalannak mutatom magam. Ezt már sokan a szememre is vetették. Van valami a viselkedésemben, ami miatt sokan megtartják a három lépés távolságot. Ez egy kicsit fölvett póz, ugyanis nem szeretem, ha az utcán leszólítanak, barátkozni akarnak. Én nem vagyok haverkodó típus, így ki kellett találnom valamit, hogy ne engedjem magamhoz túlságosan közel az embereket.- Egy Oscar-díjas filmszínész miért nem Hollywoodban él?- New Yorkban már éltünk, de Anglia a hazánk. Itt vagyunk boldogok. Szeretjük az európai kultúrát, Amerikában túlságosan sikerorientáltak az emberek. Talán kinevetnek, de úgy érzem, itt még az időjárás is jobb! Egyébként most hozatok rendbe egy XVI. századbeli ír kastélyt, ahová majd időnként visszavonulhatok pihenni, kikapcsolódni. Ott lesz helyük a lovaimnak és a kutyáimnak is. Írország számomra mágikus hely, ott találtam meg az igazi énemet. Nézze meg az ember Van kedve Nehéz, de nagyon emberi és megható témát tárgyal vasárnap délután 17,10-kor az „Ön dönt” 40. adása. A megválaszolandó kérdés - mint mindig -, látszólag egyszerű. Mikor végre bekövetkezik a várva várt terhesség, kiderül, hogy a magzat Down-kóros. Vajon megszülje-e az asszony a gyermeket, vagy éljen a törvény adta lehetőséggel, nemet mondjon és elvetesse a gyermeket? A Down-kór nem örökletes rendellenesség, a 40 év felett szülő nők esetében gyakoribb, és a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan fogyatékosság. A civilizált társadalmakban - így Magyarországon is - egyre többet törődnek e probléma kezelésével. Itt már születés előtt nagyjából tudni lehet a megszületendő gyermek viselkedési, tanulási korlátáit és sejteni lehet azt, hogy mennyi szeretetet, törődést igényel majd a kis emberke, aki ugyanakkor hihetetlen sok szeretetet és boldogságot képes nyújtani a szülőknek is. Az Ön dönt vendégei között lesznek olyan szülők, akik vállalták a gyermeket és nevelését, de jönnek olyanok is, akik nemet mondtak. Jelen lesz Balogh Mária tévériporter, aki egy rokona mozgáskorlátozott gyermekének nevelésével tapasztalta meg, mint lehet Örömet szerezni és szeretetet kapni, és eljön egy „semleges” színésznő, Kubik Anna is, aki a műsor alapjául szolgáló film hősnőjének magyar hangját adja. A műsor hagyományainak megfelelően, a nézők szavazata dönti el, hogy a két lehetséges befejezés közül melyik kerüljön adásba. A műsor elejétől kezdve élnek a vonalak. A 267-6120-as számot hívhatják azok, akik a születés mellett voksolnak, és a 269-3868-ai mindazok, akik nemet mondanak. Horvát János Újra kell gondolni szerepüket, újra kell gombolni a mellényt Kultúrházak vagy közösségi házak? A január elsejével életbe lépett kulturális törvény, amelyet a parlament az előző esztendőben fogadott el, szabályozza a kultúrházak jogállását és finanszírozását Is. Ennek értelmében az önkormányzatoknak a közművelődési célokra kapott fejkvótából kellene támogatniuk a művelődési házakat, mi több, hasznos lenne, ha ezt saját forrásból még kiegészítenék. A Házak viszont ebből a pénzből keveset látnak. Hol van már az az idő, amikor az országos művelődésiházhálózat a kultúra egyetlen és egyedül üdvözítő letéteményese volt? Egy letűnt kor emlékműveiként ott árválkodnak szerte az országban a nemegyszer gigantomán méretű kultúrházak, látogatóra, érdeklődőre várnak az üres termek. Magyarországon jelenleg - mint ezt Bárdos Ferenc, a Kulturális Központok Országos Szövetségének elnöke magyarázza - 2500 művelődési ház van, ezek közül hatvan-hetven az igazán nagy. - Hozzáteszi:- Kétségtelenül fontos szerepet játszottak a vidék életében, amikor még nem létezett a televízió, nem volt video, nehezebb volt a közlekedés, amikor a színházaknak még küldetésük volt, hogy fölkeressék a kultúrházakat előadásaikkal. És a házak nem csak erre szolgáltak, akkoriban a társasági élet központjai is voltak. A hetvenes években némileg lanyhult az érdeklődés, majd utóbb, a rendszerváltás idején, ismét nőtt a szerepük: vitaesteket, társadalmi megmozdulásokat szerveztek bennük. Ma viszont a Házak előtt áll a feladat, „találják ki”, mit kezdjenek magukkal, melyek azok az alkalmak, amelyekre meg lehet tölteni a termeket, a széksorokat, amelyekkel be lehet csábítani az embereket. A feladat nem egyszerű. Ezért is alakult meg a Kulturális Központok Országos Szövetsége, amely egyelőre a legnagyobb ötven házat tömöríti.- Az összefogás az egyetlen esélyük - véli Bárdos Ferenc. - Különféle pályázatokon próbálnak pénzt szerezni, közösen végzik a programszervezést, bízván abban, hogy ha egy programot sokan hívnak, talán egyenként olcsóbban hozzájutnak, akár előadóestről, akár színielőadásról, netán zenei eseményről, vagy kiállításról legyen is szó. Mert a művelődési házak legföljebb a rezsiköltséget kapják meg az önkormányzatoktól, a programokra maguknak kell pénzt szerezni, akár „kitermelve” az árát, akár szponzoroktól összeszedve. S ezen a kulturális támogatási törvény sem sokat segít, hisz a közművelődési célokra kapott fejkvótát, megesik, hogy az önkormányzatok „lenyelik”, úgymond másra kell az összeg, vannak a kultúránál lényegesebb feladatok is. A Szövetség most azon gondolkodik, miként alakulhatnának át a művelődési házak közösségi házakká, olyan információs centrumokká, ahová az emberek tényleg szívesen bemennek, ahol meghallgatják, megnézik a kulturális programokat is, de közben, ha éppen gazdasági, kereskedelmi gondjaik vannak, azokra is választ kapnak a közös gondolkodásban. Újragondolják szerepüket, s ha kell, „újragombolják a mellényt” is. (r.) Korabeli magyar viselet
