Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-03 / 2. szám
1998. január 3., szombat SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Hat ajánlat érkezett a városgondnokság pályázatára Tisztább parkok, kevesebbért Az idei évtől tisztábbak és rendezettebbek lesznek a város zöldterületei, parkjai. Legalábbis ezt ígérik a városgondnokság munkatársai. Hamarosan ugyanis várhatóan több cég fogja takarítani a várost. — December 31-én lejárt a KVG Rt-vei kötött hosszú távú szerződésünk — mondta Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője. — Pályázatot írtunk ki a parkfenntartási munkákra. Heten vitték el a pályázati kiírást, közülük hatan adták be ajánlatukat: négy helyi és két budapesti cég. A pályázók többsége nagy cég, de vannak kisebb, kimondottan erre a munkára szerveződött társaságok is. Az anyagok műszaki vizsgálatát most végezzük. Fő szempontként a szakmai hozzáértést és a megbízhatóságot jelöltük meg, így az anyagi feltételek a döntésnél csak másodlagosak. Az árajánlatok egyébként nagyon változóak: 28 és 58 millió forint közöttiek. Elképzelésünk szerint a várost több, de legalább két cégnek kellene gondozni, hogy egy egészséges versenyhelyzet alakulhasson ki. Tíz kerületre osztottuk a várost, a pályázók közül volt, aki csak ötöt vállalt, volt, aki az összesét. Mivel minél hamarabb szeretnénk szerződést kötni, a döntést néhány héten belül meghozza a bírálóbizottság, melyben tanácsnokok, jogászok, a polgármesteri hivatal és a városgondnokság képviselői is jelen vannak. A tavaszi munkák előkészületeit már az új cégeknek kell elvégezni. A városgondnokság vezetője hozzátette: nem maradhat a városban gazos, elhanyagolt terület. Az idén 38 millió forint állt rendelkezésre kaszálta- tásra, ebből háromszor-négy- szer tudták lekaszáltatni a zöldterületeket. Most a szerződés szerint legalább 8-10- szer kell kaszáltatni a vállalkozóknak, hogy csak a megengedett legyen a fű magassága. Speciális munkákat nem pályáztattak, ezután is a város- gondnokság feladata lesz a légi növényvédelem, szúnyog- irtás, fametszés. Hogy mennyi pénz jut minderre, az a közgyűlés döntésétől függ. Mindenesetre — hogy a tavalyihoz hasonló platáncsipkés poloska- és levéltetű-inváziót elkerüljék — növényvédelemre 90 millió forintot kértek, a tavalyi összeg kétszeresét. Ez azonban — úgy vélik — szükséges ahhoz, hogy a város értékes fasorait, parkjait még a következő generációk is megcsodálhassák. (Jakab) Ajándék-géppisztollyal lövöldözött az amerikai Kaposvár nem Pennsylvánia Tegnapi lapunkban beszámoltunk arról, hogy december 31- én nyolc óra után a Honvéd utca 13-as számú ház második emeletéről egy amerikai állampolgár géppisztoly-sorozatokat lőtt ki a levegőbe, illetve a Honvéd utcai általános iskola irányába, a földre. Mivel a Kapos kommandó és az amerikai katonai rendőrség már nem találta otthon a lövöldözőt, elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az SFOR egységekhez tartozó polgári alkalmazott január 1- jén jelentkezett a taszári bázison, majd a kaposvári kapitányságon megkezdődött gyanúsí- totti kihallgatása. Fekete József őrnagy, a bűnügyi osztály megbízott vezetőjétől megtudtuk, hogy a férfi elmondása szerint a fegyvert és a lőszereket a boszniai szolgálatakor ajándékba kapta ottani ismerősétől, majd hátizsákjába rejtve hozta be az országba. Állította, hogy Pennsylvániában — lakóhelyén — az ilyen fegyverek tartása nem engedélyköteles, s úgy gondolta Magyarországon sem ütközik törvénybe. Szilveszter éjjelén csupán szórakozásból lövöldözött, jól érezte magát... A városi bűnügyi osztály lőfegyverrel való visszaélés és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett alapos gyanúja miatt kezdeményezett ellene — az ügyészséggel egyeztetve — gyorsított eljárást. Az amerikai férfi nyolc napon belül bíróság előtt felel tettéért. Addig is az útlevelét bevonták. (Tamási) Tizennégyezer határozat egy év alatt Kiszámíthatóbb segítség Tizennégyezer határozatot hozott, 300 millió forint sorsáról döntött 1997-ben a kaposvári polgármesteri hivatal szociális irodája. Új ellátási formaként belépett a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, kiszélesedett a rendszeres szociális segélyezettek köre az aktív korú, munkanélküli ellátásban nem részesülőkkel is. így az elmúlt évben többször is „igazítani” kellett a szociális kereten. — 1997 volt az az év, amikor a benyújtott kérelmek többségére igent mondhattunk — mondta Ottóné Bene Ibolya, a szociális iroda vezetője. — A lakásfenntartási támogatásoknál volt talán a legnagyobb az elutasítási arány. Az idei költségvetés tárgyalásakor ez az az elem, amit feltétlenül módosítani kell, a családi házas övezetekre, az idősebbekre jobban oda kell figyelnünk. Most leginkább a távfűtéses lakótelepi lakások fenntartására érkeztek az igények. Akik nehéz helyzetbe kerültek, és idejében jeleztek, tudtunk is segíteni, de a több százezer forintos hátralékokat nem tudtuk vállalni. Mint ahogyan erre már a szociális kölcsön sem megfelelő. Ottóné Bene Ibolya elmondta: sokat és jól fordított az önkormányzat 1997-ben a gyermekekre, s ezt egyértelmű sikerként könyvelhetik el. Október végéig a nevelési segéllyel 3000 gyermeken tudtak segíteni, összesen közel 45 millió forinttal. Az év utolsó két hónapjában a gyermekvédelmi támogatást több mint 1100-an vették igénybe, és ez a szám várhatóan egyre több lesz. Kaposvár kiemelkedő eredményt mondta magáénak: a helyi rendeleteket a törvény életbe lépésétől számított hat hónapon belül kell megalkotni, itt azonnal megtették. Egyik napról a másikra csaknem ezer határozatot hoztak meg november elején. A legzajtalanabbul a jövedelempótló támogatások ügyei zajlottak: 915 munka- nélkülinek 84 millió forintot fizettek ki. Itt hozták meg a legtöbb határozatot is. — Azért van némi keserűség bennem, amikor a tavalyi év mérlegét meg kell vonni. Merthogy a szociálpolitika nem csak számokból áll, ezt lélektelenül nem lehet csinálni. Eszembe jutnak olyan esetek is, amikor — bármennyire szerettünk volna — nem tudtunk segíteni. Két kisgyermeket veszítettünk el. Hogy ne csak a pénzügyi mérleg kerüljön egyensúlyba, hanem a mi lelkűnkben levő mérleg is, csak egy módszer van: még többet dolgozni. Az idei év nehezebb lesz, mert az energia-árak emelkedésével egyre több család kerül nehéz helyzetbe. Még zökkenőmen- tesebb, még kiszámíthatóbb szociálpolitika kell. (Jakab) A VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK (Tel. 431 629): — Miért nem keresik föl a kisnyugdíjasokat, és kérdezik meg, hogy miből élnek? Régebben aki eltartási szerződést kötött, azt a gyámügyi hivatalban meghallgatták. Szita Károly, polgármester: — Rendszeresen részt veszek a nyugdíjas egyesületek találkozóin, ismerem a gondokat. Kérem, hogy konkrét panaszaikkal a szociális irodát keressék fel. TaVaszias idővel köszöntött ránk az idei esztendő. A napsugarak, a jó idő a kicsiket is kicsalogatták a szabadba, benépesültek a játszóterek, fotó: kelemen tünde A miniszterelnök ígért, az önkormányzat fizet Ingyen utazhatnak a 65 éven felüliek Jegy helyett személyivel utazhatnak fotó: kelemen Kaposváron is ingyen utazhatnak a menetrend szerinti buszjáratokon a 65 éven felüliek. Javasolni fogom a közgyűlésnek, hogy a város vállalja át a Kaposvári Tömeg- közlekedési Kft 17 millió forintos bevételkiesését — jelentette be tegnap a városházán Szita Károly polgármester. — Hozzátette: előzetes megbeszéléseink szerint képviselőtársaim is pártolják a kedvezmény bevezetését, így rövidesen önkormányzati rendelet biztosítja a megye- székhelyen a 65 éven felüliek ingyenes utazását. Mint azt lapunk első oldalán megírtuk, a miniszterelnök javaslatára a kormány úgy döntött, hogy január elsejétől a 65. évüket betöltött magyar állampolgároknak nem kell jegyet, bérletet A legnagyobb (és a legdrágább) sebességtúllépést mondhatja magáénak az a kaposvári férfi, aki 80-as megengedett sebesség mellett 180 kilométeres iramban hajtotta személyautóját. A legittasabb sofó'r vérében 4,72 ezrelék alkoholkoncentrációval okozott balesetet. Ez már olyan fokú alkoholmérgezés, amely átlagembernél halálhoz is vezethet, mindenesetre még a gyalogos közlekedést is meglehetősen nehezíti (a hanyatt esés következményeit vonja maga után). A legtragikusabb baleset Osztopán és Somogyjád között történt, ahol egy pécsi család öt tagja halt meg. váltani a tömegközlekedési járműveken. Tavaly már megállapodást kötöttek a BKV-val és a Volánnal a kedvezmény bevezetéséről. Öt városban azonban önkormányzati többségi tulajdonú társaságok látják el a helyi tömegközlekedést. Kaposváron, Miskolcon, Debrecenben, Pécsen és Szegeden a képviselő-testület joga és felelőssége dönteni a díjtalan utazás biztosításáról. Kaposváron 3400 polgárt érint a kedvezmény bevezetése. Ha csak a fele él a díjtalan utazás lehetőségével, az 45 millió forint bevételkiesést jelent a Kaposvári Tömegközlekedési Kft-nek. Ez az összeg a nyugdíjasbérletek és a vonaljegyek árából, az állami árkiegészítés elmaradásából adódik. Mivel a 65 éven felüliekre továbbra is vonatkozik az állami árkiegészítés, a cég saját bevételkiesése Tavaly a szabálysértési csúcstartót egy év alatt har- mincháromszor kapták el engedély nélküli vezetés miatt. Úgy tetszik: számára megnyugtató volt, hogy nem tudják elvenni tőle a jogosítványát. A legtovább keresett bűnöző — az elhíresült kisasszondi Orsós István rekordját megdöntve — tizenegy hónapig bujkált a rendőrség elől, pedig er- dőn-mezőn keresték az általa elkövetett erőszakos közösülés és betöréses lopások miatt. Rekordernek számít az az állami gondozott is, aki kilencszer szökött meg nevelőintézetből. Eddig még mindig sikerült megtalálni. 16-17 millió forint. A társaság nem tudja saját forrásaiból pótolni ezt a pénzt. Két lehetőség közül választhat: ritkítja a járatokat vagy emeli ajegyek és bérletek árát. A polgármester mindkét megoldást elfogadhatatlannak tartja, ezért az idei első közgyűlésen azt javasolja a képviselőknek: a város pótolja ki a cég 16-17 millió forintos bevételkiesését. Erről a január 13-ai ülésükön döntenek a városatyák, de elképzelhető, hogy a jövő héten rendkívüli közgyűlést hívnak össze. Addig is ingyen utazhatnak a kaposváriak a helyi járatú buszokon, a cég ugyanis 13-ig átvállalta a bevételkiesés finanszírozását. Amennyiben a képviselők kedvezően fogadják a polgármester előterjesztését és a kedvezmény mellett voksolnak, akkor január 15-től már önkormányzati rendeletben biztosítják Kaposváron a 65 éven felüliek díjtalan utazását. Szita Károly polgármester azt is elmondta: kérni fogják a kormánytól a tömegközlekedési kft bevételkiesésére fordított 17 millió forint ellentételezését, de nincsenek illúzióik a válasszal kapcsolatban. Megtudtuk azt is: Szegeden és Pécsen január végén döntenek majd a kedvezmény bevezetéséről. Debrecenben már január elsejétől érvényben van az ingyenes utazás, s az önkormányzat itt évek óta jelentős támogatást nyújt a helyi közlekedési részvénytársaságnak. Miskolcon pedig már két éve ingyen utazhatnak a 65 éven felüliek a helyi buszokon az önkormányzat jóvoltából. S. P. G. A legszorgalmasabb bűnözők a kiskorpádi MÁV állomás vagonjainak a fosztogatói: két éjszaka alatt tizennégy hűtő- szekrényt és mintegy három ezer liter étolajat szólítottak magukhoz. Ha energiájukat tisztességes munkába fektetik, még rendes emberek is lehettek volna. A legostobább betörő Nagybajomban ellopta a helyi plébános videóját, majd hirtelenjében gyakori vendége lett a videokazetta-kölcsönzőknek. A legszerencsétlenebb betörő pedig hívatlanul egy memyei pincét akart meglátogatni az ablakon át, ám a fárasztó munka, no meg a lenyelt néhány, kisfröccs miatt éppen az ablakban jött rá az aludhatnék. Ott talált rá a pince tulajdonosa... (Tamási) Lángra kapott a karácsonyfa Kaposfüreden, az egyik Ibolya utcai családi házban tegnap a csillagszórótól kigyulladt a karácsonyfa. A tüzet szerencsére még a tűzoltók helyszínre érkezése előtt sikerült eloltania a tulajdonosnak. Elfogadták a munkatervet Legutóbbi ülésén a város képviselő-testülete elfogadta a közgyűlés idei munkatervét. Az előterjesztés szerint az idei első közgyűlésen egyebek közt a Vagyonkezelő Rt-vel kötött megbízási szerződés módosításáról, az önkormányzati intézmények biztosításáról, a kislaboratóriumok elhelyezéséről és a szennyvízcsatornázásról szóló anyagok kerülnek a testület elé. Fogadóiroda lesz Kaposváron Hamarosan talán Kaposváron is lehet majd tippelni a lóversenyek befutóira. A Szerencsejáték Felügyelet elnöke ugyanis levélben fordult a kaposvári közgyűléshez: adja beleegyezését egy fogadóiroda felállításához. A képviselők megszavazták, hogy a lóverseny- fogadás működtetésére olyan tartalmú pályázatot írjanak ki, mely szerint Kaposváron ilyen fogadóiroda kialakítására van lehetőség. Csendes nap a mentőknél Átlagos napja volt tegnap a kaposvári mentősöknek. Kirívó, sürgős esethez nem kellett kimenniük, és — a melegfront ellenére — szívás keringési panaszokhoz sem. Kaposváron 10-12 esetben, leginkább visszaeső, krónikus betegekhez hívták ki a mentőt. Kérdezzen: ■0s 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Betörés közben elaludt — 100 kilométeres sebességtúllépés 1997-es rekordok a rendőrségen Az évvégi összegzésnél a rendőrség is számba veszi a maga „leg”-jeit. íme a tavalyi év néhány rekordja.