Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06 / 285. szám
Boldog születésnapot A Somogy Rádió hangja Pálvölgyi Erika, a Somogy Rádió hangja, hivatalosan szerkesztő-riporter. Ma ünnepli születésnapját. Azt mondja: egy jó könyvnek, két színházjegynek örülne meg annak, ha a Vasárnapi Somogyi Hírlapot szalaggal átkötve megkapná. Ma megkapja. Boldog születésnapot Erika! Az ünnep alkalom arra, hogy kérdezzük a Somogy Rádió hangját.- Tizenöt év tanítás után, 1993-ban döntöttem úgy, hogy fordítok az életemen, és valami egészen új dologba kezdek. Sok minden volt, amivel úgy éreztem, nem tudok megbirkózni az iskolában. Elsősorban azzal, hogy a mindennapi élet gondja mellett a szülők nem tudnak megfelelő családi hátteret teremteni a gyerekeknek, és nem tudnak partnerek lenni a nevelésben. Úgy éreztem: magamra maradtam és egyedül nem tudok segíteni ezeken a gondokon. Megkeseredtem. A Somogyi Hírlapban bukkantam egy hirdetésre, hogy induló rádió munkatársakat keres. Jelentkeztem és sikerült.- Egy új rádió indulása mindig kaland.- Gyönyörű időszak volt. Jó volt a csapat is: bár csak halvány sejtelmeink voltak a rádiózásról, örömmel és lelkesen készültünk rá, hetekig gyűjtöttük az anyagot. Új volt, igazi kihívás...- Legemlékezetesebb tudósítása?- Egy élő adás Vízvárról. Gyönyörű tisztásról, a Dráva- partról, ahol minden tökéletes volt, kivéve a telefont. Egy mobil készüléket tudtunk csak szerezni, de a völgyben nem volt térerő. Az adásig már csak néhány perc volt hátra, amikor láttam: az egyetlen magasabb hely egy magasles. Tériszony ide, tériszony oda, fel kellett mászni és onnan bejelentkeztem.- Hogyan lehet összeegyeztetni a hivatást és a családot?- A nagy fiam 19 éves múlt, a férjem az amerikaiaknál dolgozik. Megszokták, hogy keveset vagyok otthon, és sokat segítenek. Mosogatni nagyon nem szeretek, főzni viszont igen, a család kedvence a rántott csirke, uborkasalátával, húsleves és a zserbó. Különleges hobbikra nincs időm, olvasni szeretek. Mostanában leginkább a „könnyebb” műfajt kedvelem. (Jakab) Túl az első századon Centgráf Adolf a századfordulón már rácsodálkozott az ecsenyi világra. Férfi korba az első világháborúban ért, megfontolt emberré az orosz hadifogságban. Volt hazát védő katona, nélkülöző rab, megbízhatatlan visszatérő, jó nevű asztalosmester, tisztes gazda, tolmács, ku- lák, földműves szövetkezeti elnök. Rendszere válogatta, hogy minek nevezték. Életvidám, derűs természete mindig átsegítette a nehéz időszakon. A megyében nincs ember, aki nála messzebb tekinthetne a múltba. Ma, december 7-én ünnepli 101. születésnapját. Nem köszönti népes család, lányával él a valaha több generációt befogadó szentgáloskéri házban, ahol unokája látogatása az ünnepnap. Hosszú élete során sok faluba elért a híre, nem csak szép munkái, hanem barátságos, mesélő kedve miatt is. Az 1867- es kiegyezésről, az akkori élet- színvonalról úgy mesél, mintha ma lett volna. Nagyapjának akkor lendült fel az ipara, a környékbeli földesurak jó megrendelők voltak. A család 1912-ben költözött Szentgáloskérre. Adolf akkor már jól ismerte a mesterség fogásait. Ez megkönnyítette az orosz hadifogságot is: ott ügyes keze miatt nagy becsben tartották. Ma élete egyik legnagyobb eseményeként a katonaságtól való szabadulást tartja. Akkortól már nem a túlélésért dolgozott, hanem a jó megélhetésért. Három-négy segédet foglalkoztatott, gépesítette a műhelyt, s gyorsan kivívta a távoli falvak lakóinak elismerését is. Jókedvűen mesél a bosszankodó igali asztalosokról, akik nehezen emésztették meg, hogy falujuk épülő házainál a szentgáloskéri mester dolgozik. Egészsége ma is viszonylag jó. Nyugdíjba nyolcvankét évesen ment, s akkor hozzákezdett az igazán nagy türelmet, hozzáértést kívánó bútorkészítéshez. Gyönyörű intarziás asztalok, faragott székek kerültek ki a keze alól. A századik születésnapján táncra perdült, és letette a szerszámokat. Azt mondta elég volt, a következő évek a pihenésé lesznek. Izményi Éva Nem szabad, hogy megváltoztasson, legyőzzön Vigyázz, a drog veszély! Kezdődjön egy marihuánás cigarettával vagy egy Extasy tablettával, végződjön jól vagy rosszul: minden történet tragikus, ami a kábítószerekről szól. íme az első. F. 30 éves, szakmunkás. Sem az arcát, sem a nevét nem adta a beszélgetéshez. Csak egyetlen embert engedett közel, akiben megbízik. Az ő közvetítésével sikerült elérni, hogy válaszait magnóra mondja. F. intézetben nőtt fel, és alig volt 13 éves, amikor először kipróbálta a drogot. Nit- rohigítóval, ragasztóval kezdte, az volt a legelérhetőbb. Aztán jött a hasis, a fű, az Extasy, a speed — és végül, az utolsó két évben a heroin. Hat hónapja már minden nap. Mostanra mindkét vénája teljesen „szét van lőve”. — Már nem is tudom, hogy miért kezdtem el. Talán mert megpróbáltam elmenekülni minden elől. Amikor a szintetikus anyagokat szedni kezdtem, alig másfél hónap alatt függővé váltam. Amikor nem volt anyag, rosszul voltam, őrjöngtem, tudom, hogy sokat ártottam a családomnak, bár azt mondják: tettlegességig nem fajult a dolog. Amikor belőttem magam, minden jó volt. Nyugodt voltam, szebbnek és egyszerűnek láttam a világot. Ma már tudom, hogy semmit nem segített... — Honnan volt rá pénze? — Rövid idő alatt kialakultak olyan kapcsolataim, hogy olcsón jutottam hozzá az anyaghoz. Arra a kérdésre, hogy tett-e valamit kábítószer hatása alatt, vagy a megszerzéséért, amit megbánt, nincs válasz. — Most kénytelen volt alávetni magát az elvonókúrának... — Iszonyú volt. Tudtam, hogy elvonási tünetek lesznek, de arra nem számítottam, hogy ennyit fogok szenvedni. Olyan fájdalmaim voltak, amit el sem tudtam képzelni addig. Kaptam gyógyszert, de nem segített. Volt, hogy kárt is tettem magamban. — Leszokott, vagy csak nincs most szer, amit használhatna? — Nincs most szer. Nem szoktam le. Nagyon sokáig nyomtam a heroint, ahhoz, hogy kitisztuljon a szervezetemből, sok időnek kell eltelni. Nem tudom, hogy lesz-e türelmem és kitartásom kivárni. Félek, hogy ha problémám lesz, és ha anyag közelébe kerülök, újra kezdődik az egész. Nem mondhatom, hogy többet nem fogom csinálni... — Megbánta ezt az időszakot? — A baráti köröm eltűnt, a családomtól, az élettársamtól távol kerültem. Persze, hogy megbántam. Csak már nem tudok mit tenni. A kábítószer Somogybán is egyre nagyobb gond, bár a rendőrség állítja a megye nem tartozik az erősen fertőzöttek közé. Köztudomású azonban, hogy a hétvégi bulikon, a diszkókban és a house-partykon százszámra fogy az Extasy különböző fajtája, tablettánként 2-4000 forintért, és — kisebb mennyiségben ugyan — megjelentek a keményebb drogok, a heroin, a kokain is. Nemrégiben Siófokon készült egy felmérés, mely szerint minden negyedik középiskolás kapcsolatba került már drogokkal, minden ötödik pedig tiltott drogokkal, sőt heroinnal, kokainnal, crack-kel is. Kaposváron 1993- ban végzett ilyen felmérést az ELTE szociológia tanszéke, hasonló eredménnyel: a 17 évesek 25 százaléka már próbált valamilyen drogot. S akkor még Extasy tablettáról nem is lehetett hallani... József István pszichológus évek óta foglalkozik kábítószeres fiatalokkal. Előadásokat tart általános és középiskolákban. Azt tapasztalta: vannak olyannyira „fertőzött osztályok”, ahol a gyerekek 80 százaléka felemelte a kezét arra a kérdésre, hogy az ismeretségi körében valaki él-e, vagy kapcsolatba került-e már kábítószerekkel? Egyre nyilvánvalóbb: a felvilágosítás, a megelőzés most már nem elég. Fel kell készülni a drogfüggők ellátásra és kezelésére is. A kaposvári képviselőtestület például néhány napja döntött egy drogambulancia létrehozásáról. A második történet. R. fiatal, értelmiségi nő, húszas évei elején. Tizenöt évesen egy bulin egyszer elszívott egy fél marihuánás cigarettát. Balhéból. Mert a többiek is csinálták. — Arra emlékszem, hogy hazafelé menet esett az eső. A marihuána felnagyítja a hangokat, dörömböltek az esőcseppek. Az utca végén két ember beszélgetett, és én hallottam őket, több száz méterről. Azt mondja: a marihuánát és a hasist csak néhányszor próbálta, mert nem tudott rászokni a dohányzásra, és képtelen volt elszívni a füves cigit. — Pesten jártam középiskolába. Ott bizonyos társadalmi szinten felül minden buliban előkerül a drog. Pontosabban: mindenféle drog. A barátom zenész volt, és az ő társaságában ez teljesen megszokott volt. Senki sem mondta, hogy próbáld ki, csak ott volt, és nagy volt a kísértés. LSD, speed, ■„patronozás”, mindet kipróbáltam, de az LSD volt a legjobb. Nem féltem, hogy valami bajom lehet, mert a társaságban mindent tudtak a drogokról, a hatásukról, vigyáztak rám. És ott voltak az orvosi eszközök, minden eshetőségre készen. Volt, hogy több mindent is kipróbáltam egy éjszaka. Na, olyankor aztán másnap nem szabad tükörbe nézni... — Milyen hatással volt rád az LSD? — Ez is felerősíti az érzékeket, mindent sokkal élesebben hallasz. Más dimenzióba kerülsz. És a hallucinációk... Nem történetek voltak ezek, csak képek. Egyszer nagyon szépet láttam, delfineket. Erre a mai napig is szívesen emlékszem. Aranyosak voltak, olyanok, mint a videojátékokon. Rajtköveken álltak. És volt egy nagyon rossz hallucinációm is: sötét utcán leszakadt lámpák, kiborult kukák között sétálok. Esik az eső, nagyon hideg van és félek. — Meddig csináltad? — Csak fél évig. Szerencsém van, mert sem fizikai, sem lelki függőség nem alakult ki. Kikerültem abból a társaságból, és azóta rá sem néztem semmiféle drogra. Két éve tiszta vagyok. De ezt csak azért tudtam megtenni, mert nagyon erős akaratom van, tudom, hogy nincs szükségem a szerekre. Nem mondom, hogy ha lesz rá alkalom, nem próbálom újra. De tudom, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok. Ha például pénzt kellene adnom érte, nem csinálnám. Inkább néhány hamburgert vagy egy jó könyvet vennék. — Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra? — Sem úgy, hogy jó, sem úgy, hogy rossz. Nem vagyok rá büszke, de nem is szégyenlem. Egy szakasza volt az életemnek. Szerintem 14 és 20 év között mindent ki kell próbálni. Ezt is. Csak nem szabad, hogy megváltoztasson, legyőzzön...Jakab Edit Tízezernél többet nem lophatott az anyukám (Folytatás az első oldalról) Amikor valaki lebukik, arra hivatkozik, hogy megtévedt. A jegyzőkönyv felvételekor pedig azt kérik, hogy intézzük el egymás között a dolgot, ne maradjon nyoma. Ez az a kérés, amit soha nem teljesítünk, mert olyanok lopnak, akik egy, vagy két kindertojást minden további nélkül kifizethettek volna. Lopnak a külföldiek. S nekik van a legnagyobb hangjuk. Velük viszont igazából nem tudunk mit kezdeni. Reimann Károlyné, az áfész megbízott vezetője:- Eddig ritkán fordult elő, hogy szabálysértési feljelentést tettünk. Mostanra viszont megelégeltük az áldatlan állapotokat. Pardon még akkor sincs, ha köztiszteletben álló polgárról van szó. Korábban mosolygott az ember, amikor beállított valakinek a lánya, s azt mondta: itt van tízezer forint, ennél többet valószínűleg nem lophatott az anyukám. Tétlenül azt se nézhetjük, ha a kereskedőtanulók lopnak, mert milyen kereskedő lesz akkor belőlük? „Nem tudom, miért csináltam”. Ezt állítja a legtöbb bolti tolvaj Siófokon. Kevesen védekeznek azzal, hogy azért loptak, mert éheznek. A profik nem szólnak egy szót sem. Dömötör István, a Sió Áruház igazgatója állítja: az üzletet dézsmálók száma csökkent, de veszélyesebbek lettek: az egyik pénztárosnő arcát például pengével vágták meg, amikor rászólt a zsebtolvajra.- Kevés kisgyerek lop csokit csínyből - tapasztalta Dömötör István. - Ez valószínűleg köszönhető annak is, hogy a rajtakapottak osztályfőnökeinek levelet írunk. Az ipari középiskolák diákjaival már több a gondunk. Sok felnőtt lop enni- és innivalót, s azt nem egyszer már az üzletben el is fogyasztja. Ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy megjelentek a Sió Áruházban is a szervezett bűnözők; hárman-öten érkeznek, lekötik az eladók figyelmét, s közben elpakolják a drága kozmetikumokat, italokat. Á cigányok nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetik a két egyenruhás rendészt, s amíg „áll á balhé”, a nagyszámú csapattag lop. Országos adat, hogy az üzletek forgalmának egy százaléka kerül ki fizetés nélkül. Dömötör István szerint a Sióban tizedannyi a kár. Vonalkódot használtak, az idén először. A decemberi leltárnál derül majd ki, hogy miből menynyi tűnt el nyomtalanul. A tettenérés nehéz: a rendészek nem motozhatnak, s csak akkor hívhatják az irodába a gyanúsítottat, ha tudják, hogy mit loptak és azt hová dugták. Ott udvariasan kérhetik az áru visszaadását: ha az ügy nem rendeződik, rendőrséget hívnak. PRÓBÁLJA KI SZERENCSÉJÉT Ajánlunk eg , s vele egy mikrosütőt! Ezt még vágja ki, ha meg akarja nyerni a mikrosütőt, s ragassza fel a pénteki és a szombati Somogyi Hírlapban megjelent szavakkal együtt egy lapra, tegye borítékba, vagy ragassza fel levelezőlapra, s küldje el a Somogyi Hírlap szerkesztősége címére, december 11-én, pénteken délig (7401 Kaposvár, Pf.: 31.). Azt, hogy kedvezett-e a szerencse, a jövő Vasárnapi Somogyi Hírlapból tudhatja meg. Akkor új nyerési lehetőséget is kínálunk! NYERŐ NAPOK, NYERŐ LAPOK §>< 2. ...Vasárnapi.... A rejtvény többi részét a tegnapi és a tegnap- előtti SOMOGYI HÍRLAP ban találja
