Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-03 / 282. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. december 3., szerda A Az Észak-atlanti Szervezet déli szárnya vár hazánkra A NATO megreformálható Megoldódott a NATO parancsnoki rendszerének utolsó, még nyitott kérdése is, így a rendszer reformja jóváhagyható - jelentette be kedden Eduardo Serra spanyol védelmi miniszter. A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozásán most első ízben vesznek részt a három kelet-európai ország képviselői is, köztük Keleti György honvédelmi miniszter. Az égei-tengeri görög-török nézeteltérés hétfői megoldása után a spanyol-brit vita volt az utolsó akadály a parancsnoki rendszer tervezett reformjának útjában. A britek az egész reformot vétó alatt tartották addig, amíg a spanyol hatóságok fel nem oldották a gibraltári repülőtér forgalmának korlátozását. Ugyancsak ellenezte London azt a NATO-tervet, hogy Gibraltárt kivegyék a szövetség területi alparancsnokságai közül. A parancsnoki rendszer reformja arra is ajánlást tartalmaz, melyik főparancsnokság alá tartozzon a három új meghívott, köztük Magyarország. Nem hivatalos értesülések szerint a szövetség a déli parancsnokságot javasolja Magyarország számára, és meg nem erősített információk szerint Budapest is kedvezőbbnek tartja ezt a megoldást. A boszniai jelenlét kérdései is terítékre kerültek a NATO védelmi minisztereinek keddi belgiumi találkozóján. Amerikai részről már a találkozó előtt jelezték, hogy az európai szövetségeseknek nagyobb anyagi áldozatot kell vállalniuk, ha a boszniai küldetés fenntartásában gondolkodnak. A Brüsszelben hétfőn kiadott nyilatkozatában William Cohen amerikai védelmi miniszter kijelentette: az európai NATO- tagoknak az eddig kilátásba helyezett 5 millió dollárnál többet kell előteremteniük a boszniai rendőrség kiképzésére, mert ellenkező esetben Washington nem lesz abban a helyzetben, hogy a térségben maradjon. Egyes hírek szerint a védelmi miniszterek a várakozásoknak megfelelően felhatalmazzák a NATO-t, hogy kezdje meg a június utáni boszniai mandátum lehetséges változatainak kidolgozását. A Jelcin házaspár a svéd királyi családnál A svéd-orosz megbeszéléseken a balti térség biztonsága lesz a fő téma. Svédországban csaknem kilenc évtizede, 1909-ben járt legutóbb orosz államfő II. Miklós cár személyében fotó: feb/reuter Levélben köszöntötte a bécsi magyar nagykövetség tanácskozását Wolfgang Schüssel osztrák és Kovács'László magyar külügyminiszter. A rendezvényen a Bankgassén lévő épület fennállásának 250. évfordulója alkalmából Ausztria és Magyarország történelmének és sorsának összefonódására tekintettek vissza. Nem születhet olyan megállapodás Kiotóban a levegőt szennyező káros anyagok kibocsátásának mértékéről, amelyet Magyarország ne tudna teljesíteni - közölte Faragó Tibor, a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezetője, az ENSZ környezetvédelmi világértekezletén részt vevő magyar küldöttség tagja. Magyar film nyerte el a keletfranciaországi Belfortban rendezett filmfesztivál nagydíját. A zsűri Enyedi Ildikó „Tamás és Juli” című alkotását minősítette a legjobbnak. Előrehozott választásokat sürget a cseh ellenzék. A Szociáldemokrata Párt úgy döntött, hogy olyan alkotmánytörvény elfogadását fogja kezdeményezni, amely lehetővé tenné, hogy Csehországban legkésőbb jövő év június 30-ig idő előtti parlamenti választásokat lehessen tartani - jelentette be Milos Zeman pártelnök. Nagyra értékelte Viktor Kiima osztrák kancellár azt a munkát, amelyet a Golan-fenn- síkon állomásozó ENSZ-meg- figyelők végeznek az izraeli és a szíriai csapatok között. Az osztrák kormányfő látogatást tett a Golan-fennsíkon szolgálatot teljesítő ENSZ-megfigye- lők, az UNDOF 530 fős osztrák kontingensénél. Viktor Kiima Háfez Asszad szíriai elnökkel folytatott tárgyalásain állást foglalt amellett, hogy Európa „hatékony szerepet” játsszék a közel-keleti békefolyamatban. Egy hét alatt 254 ezren támogatták Ausztriában azt a Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárttól kiindult kezdeményezést, hogy tartsanak népszavazást a közös európai pénz, az euro bevezetéséről, illetve arról, hogy Ausztriának nem kellene az első körben, már 1999. január 1-jén csatlakozni a valutaunióhoz, s a schillinget eltörölve bevezetnie az eurót. őrizetben marad a brüsszeli vádtanács végzése alapján Pándy András. A 71 éves belga-magyar állelkészt még mindig legalább hat ember meggyilkolásával vádolják. Ártatlanságának hangsúlyozása mellett azt követően is kitart, hogy lánya részletes vallomást tett a bűncselekményekről. Hazánk a taposóaknák tilalmáért Ottawában 120 ország képviselője írja alá az egyezményt Lloyd Axworthy kanadai külügyminiszter nyitotta meg kedden Ottawában azt a nagyszabású, több mint százhúsz ország és szervezet képviselőinek jelenlétében megrendezett értekezletet, amelynek keretében aláírják a gyalogsági aknák teljes körű betiltásáról intézkedő nemzetközi egyezményt. A háromnapos konferencián részt vevő magyar delegációt Kovács László külügyminiszter vezeti, tagja Mécs Imre, a Parlament Honvédelmi Bizottságának elnöke és Gyarmati István honvédelmi helyettes államtitkár. Kovács László közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban szólal fel az értekezleten, majd utána aláírja a nemzetközi egyezményt. Hazánk az elsők között vállal kötelezettséget az aknák teljes és általános felszámolására. A konvenció aláírása annak a beható egyeztetésekkel tarkított, „ottawai folyamat” néven ismertté vált tárgyalássorozatnak a végére tesz pontot, amelyet a kanadai kormány hirdetett meg tavaly októberben a taposóaknák teljes betiltására. A többnyire megjelöletlen helyekre telepített gyalogsági aknák évente huszonnyolcezer ember - zömében polgári személy - halálát vagy nyomorékká válását okozzák világszerte. Hatvannyolc olyan országról tudnak, ahol összesen több mint százmillió akna van a földbe rejtve, de számuk évente kétmillióval növekszik. A rendkívül veszélyes eszközök betiltására indult mozgalomnak külön lendületet adott, hogy az idén a Taposóaknák Betiltását Kezdeményező Nemzetközi Kampány (ICBL) nevű szervezet kapta a Nobel-békedíjat. A szervezet koordinátora, az amerikai Jody Williams maga is részt vesz az ottawai értekezleten. A cél most az, hogy 2010-ig megtisztítsák azokat a területeket, ahová aknákat telepítettek. A nemzetközi kampányra évente egymilliárd dollárt kívánnak fordítani részben kormánypénzekből, részben magánadományokból. A hamburger ára 91 perc munka Hongkongban 2312, Berlinben 1667 óra Ázsia nagyvárosaiban dolgoznak a legtöbbet. Átlagosan évi 2149 órát. A legszorgalmasabbak a hongkongiak: 2312 óra éves munkaidő után csak 13 nap szabadság illeti meg őket. A világ 55 nagyvárosáról ösz- szeállított munkaidő-felmérés érdekessége, hogy semmi ösz- szefüggés sem fedezhető föl a ledolgozott órák és az élet- színvonal között. A prágaiak 24 órával többet (1976 órát) töltenek munkával, mint a New York-iak (1952 óra), szabadságuk viszont nyolc nappal hosszabb (19 nap), mint az amerikaiaké. Bár London és Moszkva bérből és fizetésből élő népességét egyaránt 21-21 nap fizetett szabadság illeti, az orosz fővárosban 1875, a britben csak 1839 óra a munkaidő, miközben az életkörülmények elképesztően eltérőek. A magyar munkavállaló átlagosan évi 1920 órát dolgozik, és legalább húsz nap fizetett szabadság illeti meg. Nyugati szomszédságunkban viszont közismerten jobban élnek az emberek, mint nálunk: Ausztriában 1728 ledolgozott az éves dologidő óra után 23 nap fizetett szabadság vehető ki. Európa csúcstartói mindenképpen a német főváros lakói: őket 30 nap szabadság illeti az átlagos 1667 órányi éves munka után. Minthogy a hamburgert nagyjából mindenütt egyforma áron kínálják, a svájci statisztikusok kiderítették: Chicagóban és Tokióban 9, Bécsben 17, Prágában 56, Budapesten 91, Moszkvában 104 percnyi munka után járó nettó órabérért juthat a fogyasztó a húspogácsás szendvicshez. Ferenczy Europress FIGYELEM! FORTISSIMO! FORTISSIMO! MEGGYŐZŐ ERŐ! Kovács István olimpiai bajnok KOKO is ringbe száll. A FORTISSIMO idején három menetben sorsol ki egy-egy FIAT Cinquecento modellt! A sorsolásokon mi ndig csak az előző hónapban forgalomba helyezett FIATOK tulajdonosai vesznek részt. KIROBBANÓ FORMÁBAN A FIAT CINOUtCtNTO UNO • ratno • BRAVÓ BRAV* » MARSA Fantasztikusan előnyös, aFORTISSIMO végéig garantált árak! A FIAT FINANSZÍROZÁS kedvezőajánlatai! Minden modellre metálfény ajándékba! Most érdemes Bravót vagy Bravát vásárolni! Az árkedvezmény 195 OOO Ft-tól 290 OOO Ft-ig terjedhet. Fortissimo ajánlataink jelenlegi készletünkre és az 1998. január 10-ig teljesíthető megrendelésekre érvényesek. (66833) A holocaust túlélőit kárpótolni kell Konferencia a náci aranyról A brit külügyminiszter azon az állásponton van, hogy a nácik által lopott arany utolsó maradékát, amelynek meny- nyiségét 5,5 tonnában jelölte meg, ne közvetlenül a náci népirtás túlélőinek, hanem az igénylő államoknak adják át. Ugyanakkor felszólította a Londonban és New Yorkban őrzött aranykincsre tulajdonjogot formáló országokat, hogy a nekik járó részt ajánlják fel a brit kormány által életre hívott emberiességi alap javára, vagy közvetlenül a károsultaknak. Robin Cook e szavakkal kedden Londonban azt a nemzetközi konferenciát nyitotta meg, amely három napon át vizsgálja a második világháború idején Németország által összelopott arany sorsát, s a kártérítés módozatait. A brit külügyminiszter kijelentette: nem szabad megengedni, hogy a holocaust túlélői szegénységben tengődve fejezzék be életüket. Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke az előzetes sajtótájékoztatón határozott hangon közölte, hogy „tíz számjegyű összegben” mérhető csak az a kártérítés, amelyet Svájc - mint annak idején a nácik által lopott arany legfőbb átvevője és kezelője - tartozna fizetni a holocaust túlélőinek és az áldozatok hozzátartozóinak. Németország két legnagyobb magánbankja cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Deutsche Bank és a Dresdner Bank is kapott volna a nácik által összerabolt aranyból. Szlovákiai összefogás Az ellenzéki pártok kormányra készülnek A szlovákiai magyar és szlovák ellenzéki pártok kedden közös nyilatkozatot adtak ki, amelynek aláírására „a Szlovákia jövője iránti felelősség és a közös országépítés” jegyében szánták rá magukat. A dokumentumban a pártok kimondták: a szlovák nemzet és a magyar, valamint a Szlovákiában élő más kisebbségek jó viszonya Szlovákia belső stabilitásának fontos tartozéka. Az öt szlovák és a három szlovákiai magyar párt az emberi és a kisebbségi jogok érvényesítése, az önkormányzatiság elvének megvalósítása mellett száll síkra. A pártok elutasítják viszont az olyan gyakorlatot, amely „erőszakos politikai és adminisztratív eszközökkel korlátozza a nemzetiségek jogait”. „A Magyar Koalíció mindhárom pártja kinyilvánítja, hogy sem politikai programjában, sem gyakorlati politikájában nem szorgalmazza és a jövőben sem fogja szorgalmazni az etnikai elven szerveződő területű autonómiát” - hangzik végleges formájában az a mondat, amelynek megfogalmazása hosszú ideig késleltette a közös nyilatkozat aláírását. A Szlovák Demokratikus Koalíció és a Magyar Koalíció pártjai arra készülnek, hogy választási győzelmük után, a demokratikus kormány megalakításakor erre a nézetazonosságra építve cselekednek. Közúton a deltaszárnyak lekapcsolhatok Okos ötlet: itt az autórepülő Régi álmát valósította meg a német Mathias Klug. A találékony giesseni repülőoktató olyan repülőgépet épített, amellyel földet érés után rögtön tovább autózhat. A német férfi két és fél évi munkával különleges, szuperkönnyű kétéltű járművet barkácsolt. A levegőben deltaszámyai tartják, amelyek a földön egyetlen mozdulattal lekapcsolhatok. A Skyline Event GTS névre hallgató kétéltű lakott területen ötven kilométeres, autópályán százhúsz kilométeres óránkénti sebességgel száguldhat, a magasban pedig úgy viselkedik, mint más „normális”, viszonylag kis teljesítményű repülő. Minthogy a német ezermester csaknem minden pénzét az autórepülőre költötte, most szeretne üzletet csinálni a szerkezetből. Azt tervezi, hogy elkezdi kis sorozatban gyártani, és abban bízik, hogy lesz rá megrendelő. Elvégre a csodajármű - átszámítva - csupán kilencmillió forintba kerül. Van azonban egy baja: nincs rendszáma. S nem is kap, ameddig nem lesz kürtje, irányjelzője és féklámpája. Mert szenzáció ide, szenzáció oda, a földi közlekedési szabályok természetesen rá is vonatkoznak. FEB