Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-03 / 282. szám

1997. december 3., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 A tűzzel játszottak, a halál igazi volt Gyújtogató iskolakerülők Két tizenhárom éves diák okozta azt a tüzet Marcaliban, amely október 13-án két ember halálát okozta — mondta a nyomozás eddigi eredményeiről tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Gelen­csér Imre alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Hozzátette: az ügyet még nem zárták le, a vizsgálati osztály folytatja a nyomozást, hiszen több körül­mény még tisztázatlan. Október 13-ára virradó éjszaka a tűzoltókat a marcali volt belső laktanya területén a Liget ut­cába riasztották, ahol egy há­rom családi házból álló épüle­tegyüttes — félig kész — kö­zépső részének tetőszerkezete égett. Miután eloltották a tüzet kiderült: a déli épületrészben egy 47 és egy 72 éves asszony szénmonoxid-mérgezésben meghalt. A nyomozás során ki­derült: a tüzet szándékos gyúj­togatás okozta. A rendőrség először arra gyanakodott, hogy mivel a ház tulajdonosa megha­tározó egyénisége Marcali gaz­dasági életének, ezért ezzel összefüggésbe hozható a bűn- cselekmény. A múlt héten tör­tént újabb tűzeset azonban — úgy tetszik — eloszlatta ezt a feltételezést. A laktanya sport­pályájának öltözője égett, a kö­zelben pedig gyerekek ólálkod­tak. A tüzet eloltották, a fiata­lokat pedig a rendőrség előállí­totta. Elmondták: hobbiból gyújtogatnak a város külön­böző — lakatlan — területein. A Liget utcai házat kétszer lá­togatták meg: először az északi épületben szeptember 19-én raktak tüzet; le is égett a tető- szerkezet. Október 13-án újból ezt az épületegyüttest választot­ták: a középső — félkész — házban lobbant a láng, majd miután elmentek, a parazsat a viharos szél élesztette pusztító tűzzé. A gyanút a helyszínen rögzített láb- és szagnyomok is alátámasztották. Mindezek alapján egyértelművé vált: a tragédiát nem leszámolás és bosszú, hanem 13 éves — isko­lakerülő, nehezen kezelhető — fiúk iszonyatos játéka okozta. A vizsgálat szakértők bevoná­sával folytatódik. (Tamási) Az Ariel Nagyatádon is hódít Megnyílt Nagyatád új műszaki áruháza az Ariel. A nyolcvanöt négyzetméter alapterületű boltban a színes televíziótól, a fagyasztóládán át a vasalóig szinte minden háztartási mű­szaki cikket kapni. Amit nem, azt katalógusból egy héten be­lül szállítják le a kereskedők. A cég szolgálatatásai közé tarto­zik például az is, hogy a vásá­rolt készüléket nemcsak felsze­relik, de kezelését a helyszínen meg is mutatják a cég szakem­berei. Az Ariel-áruházláncnak egyébként Kaposvár és Marcali után az atádi a harmadik tagja. A kaposvári székhelyű cég amúgy tizedik áruházát nyitotta meg tegnap. Mint Francz János kereskedelmi igazgató el­mondta: az 1991-ben egy 17 Már az első nap sokan vásároltak az új boltban fotó: kovács négyzetméteres garázsraktár- lel számol, amivel biztosan fel­ből indult cég idén több mint kerül Somogy gazdasági TOP egymilliárd forintos árbevétel- 10-es listájára is. B. Zs. Köszönet a donoroknak Az önzetlenséget nem lehet megfizetni fotó: török — Felbomlott a régi véradó­rendszer, nincs elérhető donor, aki vállalná, hogy három órán át nyújtja két karját — mondta dr. Egyed Miklós a Kaposi Mór megyei Kórház hemato­lógus főorvosa. Ha mégis akad vállalkozó, a vérvételt meg­előző procedúrát legtöbbször nem képes kivárni. Legutóbb például egy 25 éves beteg do­norja szökött meg. A főorvos nem ünnepron­tásnak szánta mindezt a Vö­röskereszt megyei szervezeté­nek véradóünnepségén, ame­lyet Kaposváron rendeztek meg tegnap. A jelenlévő, vér­adók szokásosnál kevesebb száma is ezt erősítette. Akik többször is kivárták sorukat, azoknak Dr. Kovács János, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségi tagja nyújtotta át a siófoki és nagy­atádi kórház ajándékait. Emléklappal és tárgyjuta­lommal köszönték meg önzet­lenségét 22 ötvenszeres, 12 hatvanszoros véradónak. Bo­kor László és Solyom Miklós nagyatádi, id. Lőrinci György és Szakter József már 70-szer, a marcali Bognár György 80- szor a barcsi Rapkai Sándor kilencvenszer adott már vért. BflIflTOfl rÜfZÉRT KÖZÖS flAGYKERESKEDGimi AKCIÓJA DECEAIBGR HÓAAPBAA: Maggi gazdag levesek: Dörgicsei csibeleves 78 g Tiroli daragaluskaleves 54 g Májgombócleves 68 g Grízgombócleves 60 g Tyúkhúsleves eperlevéllel 60 g Marhahúsleves csigatésztával 62 g Húsgombócleves csigatésztával 68 g AKCIÓS nettó nk. bruttó nk. ár ár 79,20 89 FI KERESSE A BALATON FÜSZÉRT ÁRUHÁZAIBAN! mm f OS • CSILLA, MARCALI • DÓRA, RALATONBOGLÁR • NOHA, SIÓFOK A térség legnagyobb építkezése kezdődött meg tegnap Barcson Mérföldkő az alapkő (Folytatás az 1. oldalról) Kovács Kálmán államtitkár és Feigl Ferenc a város polgármes­tere éppen az alapkőbe rejtett terveket és a Somogyi Hírlap tegnapi számát falazta be, a hát­térben már dübörögtek a mun­kagépek, jelezve; teljes erőbe­dobással kezdődött meg a térség történetének legnagyobb beru­házása. Az út és a hozzá tartozó létesítmények megépítése 1,5 milliárd forintba kerül, amit az útalap, a megyei területfejlesz­tési tanács, a vám és pénzügyőr­ség, valamint a városi önkor­mányzat adott össze. — Az ígéretek szerint egy év múlva decemberben az utat és az áruházat is birtokba vehetik a barcsiak — mondta boldogan Feigli Ferenc. — Örülök annak, hogy a tér­ségfejlesztés történetében végre megvalósulhatott az a klasszikus forráskoordináció, amivel a be­ruházás megvalósulhat — hag- súlyozta köszöntőbeszédében Sütő László, a megyei területfej­lesztési tanács alelnöke, marcali polgármester. — Az is példa nélküli, hogy a tanács tagjainak többsége felismerte: nem egy te­lepülés önös érdekéről, hanem a megye fejlődéséről van szó. — Barcs Somogy és az or­szág kapuja lehet — tette hozzá Kovács Kálmán. — A helyi kezdeményezésből indult beru­házás példája egyedülálló, ám a barcsi sikeren felbuzdulva már négy nagyvárosban készültek hasonló tervek. A kormány el­képzelése tehát úgy tűnik bevált: a befektetők fogadásához elő­ször a megfelelő úthálózatot, infrastruktúrát kell kiépíteni. Demján Sándor, a Pólus-Cen­ter alapkőletételekor szintén nem titkolta: országos példa lesz a Pólus Ring-lác első tagja. A cég referenciaáruháznak tartja majd és ehhez mérten a kivitele­zési munkákra is többet áldoz. A hétezer négyzetméteren még nem tudni, hogy a multik közül ki kap helyet, az azonban már biztos, hogy az üzletek felét a helyi kereskedők vehetik bir­tokba. B. Zs. Rövidesen a kormány elé kerül a repülőtér kettős hasznosításának ügye Taszár a régió pólusa (Folytatás az L oldalról) Forrai Kristóf, a KPMG ameri­kai tanácsadó cég képviselője befektető-kereső tesztjeik ered­ményét ismertetve leszögezte: Nyugat-Európában és a tenge­rentúlon is élénk az érdeklődés a reptér iránt, sőt már konkrét igény is érkezett. A szakértő sze­rint azért sürgető a mielőbbi kormányzati döntés, mert a terv legnagyobb kockázata a késle­kedésben rejlik. Bár a két éve tartó lobbizás eredményeként a somogyi or­szággyűlési képviselők és me­gyei vezetők széles körű támo­gatást szereztek a taszári tervek­nek, több szakhatóság képvise­lője nem volt igazán tájékozott az üggyel kapcsolatban. Dr. Kolber István válaszából vált vi­lágossá számukra, hogy a már részleteiben is kidolgozott terv túl Van az ötletek és óhajok szintjén. Azt is, hogy a polgári hasznosítás megindítása itt mindössze 80-100 millió forint­ból megoldható, s hogy ezt fő­ként területfejlesztési források­ból kívánják fedezni. A tovább­lépés nehézségét az adja, hogy a program megvalósításához mintegy húsz szervezetnek, il­letve szakhatóságnak kell együttműködnie. Egybehangzó volt az a véle­mény, hogy először a repülőtér tulajdonjogi kérdéseit és státu­szát kell tisztázni. A reptér ma állami tulajdon, mely a HM ke­zelésében katonai célokat szol­gál. Mi több, jelentős részét az SFOR bérli. Daniel ezredes, az amerikai haderő polgári kapcso­latokért felelős taszári tisztje ki­jelentette: a megoldás csak aka­rat és együttműködés kérdése. Dr. Szala Endre, a KTM fő­osztályvezetője esélyt látott arra, hogy a taszári fejlesztéshez Phare forrásokból is kapjanak pénzt. Ezt támasztotta alá Skonda Ödön, a KHVM légügyi főosztályvezetője, aki szerint Taszár nem csupán egy a vidéki magyar repülőterek közül. B. F. Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somo­gyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai kö­rében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szer­veznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti.-----------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1998 ............................-tói E lőfizetési időszak: Előfizetés díja: I |egy hónap 775 Ft I I két hónap 1550 Ft Beszervező előfizető: Név........ L akcím:. Beszervezett előfizető: Név......... L akcím:................................................................ 1 I A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e i megrendelőlevél beküldésével, aBMATON FÜSZCRT KCRCSKCDCUMI I RCSZVCNVTRRSRSRG által felajánlott vásárlási utalványokat sorso- I | lünk ki. Megverték a visontai halőrt Megverte a halőrt egy orv­halász Csokonyavisontán. A tó őrzője három férfit ért tet­ten, amint éppen horgászni akartak. Ketten elmenekük- tek, a harmadikat azonban sikerült rendőri segédlettel elfogni. A rendőri intézke­dés befejezésekor a lajosma- jori úton a halőr gépkocsija megállt. Az egyik orvhalász és családja már várta ezt és különböző eszközökkel, ka­rókkal felfegyverkezve köz­refogták a halőrt autóját. Rugdosni és ütlegelni kezd­ték a kocsi motorháztetejét. A halőrt ki akarták rángatni a járműből, de ezt az idő­közben odaérkező körzeti megbízottak megakadályoz­ták. Az elkövetők közül több személyt előállítottak és ellenük csoportosan el­követett garázdaság bűntette miatt indult eljárás. A halőr könyebben sérült. Kisfaludysok a NAT-napon A Kisfaludy iskola is bemu­tatkozott a Gyakorló iskola szervezte megyei NAT-na- pon. A látogatók tájékozta­tást kaptak az intézmény sa­játosságairól: a dőlt betűs írásról, az emelt szintű nyelvoktatásról, a számítás- technikai és a zenei képzés­ről. Nagy érdeklődés kísérte az iskolai rendezvényekről, a nyelvi táborokról, az erdei iskolákról készült fotókat, valamint a szakkörös és napközis tanulók munkáiból nyílt kiállítást. Nem zárnak be élelmiszerboltot Tizenöt élelmiszerboltot, egy tüzéptelepet, két ipar­cikküzletet és nyolc táplera- katot üzemeltet a Lengyel­tóti és Vidéke Afész. A tár­saság a vendéglátó egysé­geket és a ruházati boltokat üzemeltetésre bérbe adta. Az igazgatóság tervezi ugyan a veszteséges boltok megszüntetését, alapellátást végző üzletet azonban nem érint a változás. Újjászerveződő faiparosok Újjáalakult a megyében a Faipari Tudományos Egye­sület. A mintegy negyven alapítótag elfogadta a meg­újult alapszabályt. Az egye­sület célja az információá­ramlás biztosítása és szak­mai fórumok szervezése a faiparban. Az elsők között azonban faiparos és erdész bált tart az új egyesület.

Next

/
Thumbnails
Contents