Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-29 / 252. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 1997. október 29., szerda Mint arról beszámoltunk lapunk szombati számában: a Honvéd utca egyik háztömbjének belső udvarán megcsonkítottak egy kis parkot. Egy lakó „megnyeste” az ott levő bokrokat. Az ügy folytatása, hogy jelentkezett a lakóközösség egy másik tagja, aki azt mondta: a „parkrendező” nem „baltát ragadott”, hanem „csak” fűrészt használt. Azt is mondta: tudja, hogy vannak méltatlankodók, a lakóközösség másik fele azonban helyeselte a bokrok megnyirbálását. Németh István, a közterületfelügyelet vezetője néhány hete, a bejelentés után a helyszínre küldte munkatársait, és maguk is alátámasztották ezt a tényt. Időközben kiderült a „parkrendezést” végző lakó jószándéka is. Ebben senki sem kételkedik. De hát a pokolhoz vezető út jószándékkal van kikövezve. Merthogy a lakó nem jókor és nem jól metszette meg a bokro kát — állítja Demeter Györgyné, a Városgondnokság munkatársa. A tűztövist ugyanis nem most, fagy előtt kellett volna megmetszeni, és legalább egy méteresre kellett volna hagyni. így már kétséges, hogy egyáltalán kihajt-e. < A jószándékú kertgondozóra tehát szabálysértési eljárás vár. A tanulság: a segíteni akarót örömmel veszi a város- gondnokság. Csak előtte nem árt kérni a szakemberek véleményét is. (Jakab) Az értékek őrzői és közvetítői A Kaposvári Polgármesteri Hivatal 1993 óta évente megrendezi a város idősek klubjainak Ki mi tud? vetélkedőjét. Öt éve még úgy kellett rábeszélni egy-egy szereplőt a fellépésre, a tegnap délutáni bemutatón, a gondos válogatás után is, 28 műsorszám került színpadra - tudtuk meg a találkozót szervező Ottó Erzsébet szociális referenstől. A Petőfi utcai, a Béke utcai, a Szigetvári utcai és a toponári klub mellett számot adott az intézményben folyó színvonalas munkáról a Liget idősek otthona, a családsegítő központ és a tüskevári klub is. A műsoros délután hangulatát - függetlenül a díjazottaktól - leginkább a zsűri néhány tagjának véleménye tükrözi. Szita Károly polgármester, a zsűri elnöke: A nemes emberi érzelmek olyan özönével találkoztam, amely sokáig meghatározó élményem marad. Spindler Béla színművész: A legnagyobb dolog tanúja voltam, a színpadra lépő ember és a közönség áldott kapcsolatának. Varga Róbert könyvtárigazgató, a házigazda: Feladatunk az értékek őrzése és közvetítése, itt most ez történt... K. Cs. A Szigetvári utcai idősek klubjának kórusa énekel FOTÓ: TÖRÖK ANETT Felmérésekre hivatkozva kísérleteznek a közlekedőkkel Kaposváron Ha a sziget nem válik be, lámpát is lehet építeni Polányi Péter: Az építkezés egyik fő hátrányaként számoltunk a lakók ellenérzésével is Éjjeli menedékhely a bokrok alatt Szabadság kérdőjelekkel A fólia és a matrac éjszaka hálóhelyül szolgál a Pipacs utcai liget bokrai között fotó: török anett Elismerés a kiváló munkáért Kiemelkedő munkája elismeréseképpen belügyminiszteri dicséretet és emléktárgyat kapott október 23. alkalmából Bíró Lórántné, a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságának munkatársa. Az elismerő oklevelet Kuncze Gábor belügyminiszter adta át Budapesten a kaposvári kitüntetettnek. Emlékezés a névadóra Névadójukra emlékeztek a Rippl-Rónai József Közlekedési Szakközépiskola tanulói és pedagógusai. Az iskola diákbizottságának tagjai, a tantestület és az intézmény vezetőségének képviselői koszorút helyeztek el Rippl-Rónai József síijánál. Kaposvári orvos kitüntetése Dr. Kollár Lajos nyugdíjas háziorvos tegnap vette át a Népjóléti Minisztériumban a Batthiány-Strattmann emlékdíjat, ami az egyik legmagasabb orvosi elismerés. A kaposvári orvos öt évtizedes gyógyító munkájáért kapta meg az emlékdíjat. Súlyos baleset a kereszteződésben Összeütközött tegnap a Virág és a Damjanich utca kereszteződésében két gépkocsi. A személyautó sérültjét csak az ajtó levágásával tudták kiemelni a tűzoltók. PROGRAMAJÁNLÓ A Rippl-Rónai Múzeum néprajzi kamaratermében ma 16 órakor Református egyházművészet címmel nyílik kiállítás. Megnyitja Szászfalvi László református lelkipásztor. Kérdezzen: •S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. A 61-es út kaposvári átszelő szakaszán járdaszigetek épülnek, mert a fékevesztetten száguldó autósok számára ezek az akadályok lehetnek a legmegfelelőbb forgalomcsillapítási technikák — mondta el véleményét tegnapi lapunkban Jaczó Győző, a Somogy Megyei Állami Közútkezelő Kht ügyvezető igazgatója. És hogy a járdaszigetek ügye szakmai berkekben is állandó beszédtéma, azt jól mutatja, hogy az írásra azonnal reagált Polányi Péter, a járdaszigeteket tervező DHV Magyarország Kft megbízott igazgatója. — A tervezés előtt készítettünk egy előzetes tanulmányt, amiben a különböző általunk javasolt forgalomcsillapító módszerek előnyeit és hátrányait soroltuk fel - mondta a Somogyi Hírlapnak -. A 61-es úton a járdaszigetek megépítésének egyik fő hátrányaként számoltunk a lakók ellenzésével is. — Az utat éppen ezek az ellenzők használják. Miért nem vették figyelembe akaratukat, miért döntöttek mégis a járdaszigetek mellett? — Több szempont összevetése után döntöttünk úgy, hogy járdaszigeteket kell építenünk. A járdaszigetek mostani kialakítása azonban csak a tervünk első üteme. A második, ha elkészül a város forgalmát csökkentő északi elkerülő út akkor a 61-es utat a városban két sávosra alakítjuk vissza. A külső sávokból pedig az elképzelések szerint parkoló és kerékpárút lesz. Az út közepére több helyen zöldterületet telepítenénk. A Honvéd-utcai csomópontban és a Virág-utcai kereszteződésben lévő lámpákat leszereljük. Ezekbe a csomópontokba körforgalmat terveztünk. Ez az elképzelés egyébként önkormányzati berkekben is tetszést aratott. — Valóban sokaknak tetszett a terv, ám szerintük a járdaszigeteknek csak a terelőút átadását követően kellett volna megépülnie.? — A mi feladatunk a 61-es út problémájának megoldása volt. A forgalom és a körülmények vizsgálatát követően a gondok orvoslására négy alternatívát soroltunk fel. Ezek közül az első a terelőút építése volt, az utolsó pedig a járdaszigetek telepítése. Mind a négy elképzelést összevetettük: a terelőút kialakítása hosszú távú megoldás. A gyalogos aluljárók megépítését nem indokolja a forgalom. A közlekedési lámpák telepítése szerintünk csak tüneti kezelés. Ezért így hát maradt a járdasziget és a hozzá kapcsolódó forgalomlassító technika kialakítása. Ennek a tervnek az első üteme azonban a kerülőút elkészüléséig tartó köztes időszakra is megfelelő megoldást kínál. — Építettek már hasonló körülmények között hasonló szigeteket? Vélemények szerint ugyanis a balesetek számának emelkedésével is számolni lehet. — Az M5-ÖS autópálya mentén több településen, valamint Lábatlanon is több helyre telepítettünk járdaszigeteket, de azok két sávos utak. Szegeden volt dolgunk négy sávos közlekedési úttal, de ott is lámpákkal kombináltuk a megoldást, így a kaposvári a maga nemében az első és egyedülálló. A rutinból vezető autósok számára a tapasztalatok szerint valóban váratlanok ezek az útakadályok. Meggyőződésünk szerint azonban ez a jó megoldás, még ha a mai gépkocsivezetők nincsenek is felkészülve rá. Mindenesetre az átlagautós számára — aki felméréseink szerint körülbelül 70 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedik a 61- es útnak ezen a szakaszán — lassítólag hatnak majd a megépülő járdaszigetek és így jól betöltik funkciójukat. — A kaposvári módszer tehát kísérletnek is tekinthető... — Valóban. Ám ha a most megépülő járdaszigetek nem válnának be, még mindig ott a lehetőség, hogy az elkészült forgalomlassító módszerek mellett közlekedési lámpákat telepítsenek. A két módszer — a közlekedési lámpák és a járdaszigetek — együtt ugyanis igazán szolgálhatnák a közlekedés biztonságát. Barna Zsolt Éjjelente benépesülnek a Pipacs utcai liget védett zugai. Matracból és hullám- papírból készül a fekhely, rongyok a takarók. Az egyre csípősebb hideg ellen a fólia nyújt némi védelmet. — Sötétedéskor szoktak jönni a bokorlakók — mondja egy kutyáját sétáltató lakó. — Hajnalra többnyire el is tűnnek. Néha tüzet raknak, hogy melegedjenek. Régebben egy fém szeméttartóból eszkábál- tak kályhát maguknak. Rengeteg szemét marad utánuk: üres üvegek, lábosok, rossz cipők, nejlonzacskók hevernek szerte a bokrok alatt. — Beszélgethetünk, de nem szeretném, ha a fényképem megjelenne az újságban — kéri a borostás arcú, negyvenes férfi, s fázósan összehúzza magán a világoskék dzsekit. — Évek óta az utcán élek. Nekem a szabadság azt jelenti, hogy ott alszom, ahol akarok, nem szól bele senki, mikor ihatok egy fröccsöt. Amikor még a feleségemmel éltem, akkor se sokat jártam haza. Ezért is váltunk el. Nem való nekem a kötöttség. Mindig akad valami alkalmi munka, amiből megélek. Napközben a kocsmában vagyok, itt megtalál, akinek segédmunkás kell. Addig járok ide a ligeti bunkerbe aludni, amíg le nem esik a hó. Télre megvannak a biztos meleg helyeim, ahova mehetek. Nem mondom meg hol, nem akarom, hogy mások elfoglalják. Hajléktalan szállóra elvből nem megyek. Nem is voltam bent soha. Én a szabadságot választottam. Alacsony, barna hajú fiatalember szedelőzködik a bozótosban. Nehezen hajlik a szóra. Tizennyolc éves koráig „intézetis” volt. Később, amíg dolgozott, az anyjánál lakott, de amikor munka nélkül maradt, a mostohaapja elzavarta. — Pénz nélkül nem kellettem nekik. A nyáron jól elvoltunk a haverokkal. Lej moltunk az utcán, amennyi kellett egy napra. A szálló épp olyan mint az intézet, abból meg már amúgy is elegem van. Majd csak lesz valahogy. Elvégre fiatalok vagyunk, előttünk az élet, nem? Hagyják abba! Az itt olvasható interjúból számomra egyértelműen kiderül, hogy kísérleteznek velünk, kaposváriakkal. Ki nem érlelt koncepciót, fejetetejére állított logikai sort valósítanak meg csak azért, hogy móresre tanítsák - beállítsák a sorba - a szerintük száguldó autósokat. Azt, hogy közben baleseti veszélyhelyzeteket teremtenek, mondjuk az útépítők is elismerik, de mindezt áldozatnak tekintik a rend oltárán. Olyan áldozatnak, amely szerintük mindenképpen megéri, hiszen a következménye a szelíd autósok sora lesz. Szerintünk pedig nem éri meg, hogy mennyire nem, azt annak a fiatalembernek az esete jól bizonyítja akinek az életéért azóta is harcolnak az orvosok. Van egy pont, ahol egyetért a város önkormányzata és a magukat szakembereknek tekintő útépítők. A járdaszigetek kis virágoskertekkel, bicikli utakkal és egyéb nyalánkságokkal jól szolgálják Kaposvár közlekedését akkor, ha megépül a várost elkerülő út... Addig azonban növekszik a zsúfoltság, nő a baleset esélye és növekszik a városb;'r légszennyezettség is, merthogy torlódnak az autók. Mim ,;l nekünk városlakóknak kell elszenvedni, azért, hogy néhány szakember kísérletezzen rajtunk. Minderre aligha lehet mást mondani mint azt, hogy gyorsan hagyják abban, állítsák vissza a kiinduló állapotot, s valósítsák meg elképzelésüket akkor - miként azt a megyeszékhely ön- kormányzata is kérte - amikor elkészül az átmenő forgalmat a városon kívülre vezető útszakasz. Ez érdeke Kaposvár lakóinak s érdeke a közlekedés szervezőinek is. A lámpákat pedig hagyják a helyükön... (Kercza) HELVRE te AZlTÄSt Az október 22-én közölt TITAN hirdetésben a HAJDÚ készülékek vásárlói, sorsolásos akciójával' nyerhető Centrum vásárlási utalvány összege tévesen jelent meg. Nyereményhelyesen: 3x2 db 100.000 Ft-os Centrum vásárlási utalványTovábbi információt az október 22-én megjelent újságból vagy ' a TITÁN üzleteiben kaphat. Az elírásért szíves elnézésüket kérjük: skandináv reklámügynökség. * i