Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-17 / 243. szám
1997. október 17., péntek SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Tiltakoznak a lakók, mert kiadták az engedélyt a farmergazdaság építésére Tehénistálló a kertvárosban Dr. Kéki Zoltán: A hatályos magyar törvények alapján nem lehetett megtagadni az engedély kiadását Dr. Laki-Lukács Lajosné:A jogszabályok rendezetlensége, illetve fáziskésése teremtette meg ezt a helyzetet A Zselic-kertvárosban létesítendő farmergazdaság ügyében tovább folytatódik a háború. A településrész több mint ezer telektulajdonosának többsége tiltakozik a tervezett tehénistálló létrehozása ellen. Az építési engedélyre azonban a közelmúltban — információink szerint — pecsét került. A kertváros intéző bizottsága fellebbezett. Az ÁNTSZ szakembere a helyszíni szemléjét követően így fogalmazott: „... a telepítést elfogadni nem tudom. Javaslom az Országos Építésügyi Szabvány (OÉSZ) I. sz. mellékletében feltüntetett 1 km védőtávolság hiánya miatt az építési engedély kiadását megtagadni.” — A kérelmezőnek kiadtuk az építési engedélyt, mivel ezt a hatályos magyar törvények alapján nem lehetett megtagadni — mondta dr. Kéki Zoltán jegyző. Hozzátette: — A határozatot megküldtük az érintett szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, akik fellebbezhetnek ellene. Bármenynyire is megértjük az aláírás- gyűjtők aggályait, az államigazgatási ügyekben nem a közösségi véleményeket, várospolitikai érdekeket kell mérlegelni, hanem az érvényes törvényeket kell alkalmazni. Az ÁNTSZ külterületi ügyekben nem szakhatóság. Márpedig — a közgyűlés döntése alapján — a Zselic-kertváros nem belterület. Külterületen korlátozás nélkül tarthatók állatok. Az aláírásgyűjtők kérésével sok mindenben lehet azonosulni, hiszen nyilván nem kellemes egy zártkerti részen állattartó telep mellett lakni, de a törvények mindenkire vonatkoznak. Dr. Laki-Lukács Lajosné, a körzet képviselője hangsúlyozta: az OÉSZ szerint az 1 kilométeres védőtávolság akkor kell, ha lakott területről van szó (függetlenül, hogy bel- , vagy külterület). A közgyűlés májusban úgy döntött, hogy lakóövezetté nyilvánítja a Zse- lic-kertvárost. Az itt élők saját költségükön vezették be a villanyt és a vizet, valamint rendbe hozták az utakat. A farmergazdaság létrehozásával csökkenne az ingatlanaik értéke és csorbát szenvedne a táj szépsége, a levegő tisztasága. A kertváros kincse... (Tamási) Egy juharfa végórái Felháborodott olvasók telefonáltak tegnap szerkesztőségünkbe: a Honvéd utcai éjjel-nappali mögött „meggyilkolnak” egy juharfát. Kiderítettük: egy vállalkozó magánterületéről van szó, s a fa kivágásához engedélyt kért. S ezt — mint mondta — meg is kapta. Azt is állította, hogy ez a juharfa beteg volt, s már tavaly kérték a közelben lakók a kivágását. Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője szerint azonban a fa egészséges volt, ám mint városi főkertész, a fakivágási kérvény elbírálásakor mégis azt a szakmai véleményt adta, hogy az ezüstjuhar kivágható. A fa értékét — ön- kormányzati rendelet szerint — egy elkülönített számlára kell befizetni. Ezt az összeget a városban újabb fák ültetésére használják. Hartner Rudolf azt is elmondta: azért egyezett bele a Már csak a csonk áll fa kivágásába, mert városképi szempontból ez az ezüstjuhar kevesebbet ér, mint az ott felépítendő épületsor. A külügyminisztertől kért támogatást Szita Károly Az elkerülő útért lobbizik a polgármester Kovács László külügyminiszternél járt tegnap Szita Károly, Kaposvár polgármestere, és a NATO csatlakozás kapcsán tájékoztatta a Kaposváron kialakult helyzetről, felsorolva az SFOR csapatok itt-tartózkodá- sának előnyeit és természetesen a kellemetlenségeket is. Ez utóbbi kapcsán a polgármester elmondta: a várost átszelő öles országos főközlekedési útvonal mellett élőket, így a 48- as ifjúság útján lakókat is nagyon zavarják a csapatmozgások. A megoldáshoz Kovács László külügyminiszter segítségét is kérte. Szita Károlynak meggyőződése, hogy a 48-as ifjúság útján az állami beruházásként most készülő forgalomcsillapító szigetek nem oldják meg a problémát. Ettől ugyanis a lakóterületet még nem kerülik el a nagy csapat- szállító járművek. Ezekkel a szigetekkel csak a forgalmat lassítják. Ezért tartja a polgár- mester rendkívül sürgősnek és fontosnak a várost északról elkerülő útszakasz kiépítését. így válik csak lehetővé, hogy a nagyobb katonai járművek ne lakóterületen, hanem a város szélén közlekedjenek. Ebben az évben elkezdték már készíteni a várost elkerülő útszakasz megvalósíthatósági tanulmány- tervét. Szita Károly ezzel kapcsolatban azt mondta: ebből egyhamar még nincs út. Az útnak állami beruházásban kell megépülnie, és költsége elérheti az ötmilliárd forintot is.- A miniszter úr segítségét kértem - mondta a Somogyi Hírlapnak a polgármester -, hogy mint kormánytag, segítse elő az út mielőbbi megépítését. A problémát most ismerte meg és ígéretet tett rá, hogy a lehető leggyorsabb megoldás megtalálására törekszik, és erről tájékoztatni fogja a kormányt is. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon: 319-209: — A Kapos folyó medre kiábrándító látványt nyújt. Az Iszák utca mellett még szemétlerakat is található. Az évek óta elhanyagolt medret kinek kellene tisztítani? Hizsák Imre, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság felügyelője: — A Kapos folyó 6 kilométer hosszan szeli át a város belterületi szakaszát. Évente két alkalommal gépi kaszálást végzünk, a kis vizű medreket egy 8 fős brigád is takarítja. Az Iszák utcában lakók a szemetet és a faleveleket a mederbe söprik. Megakadályozni sajnos nem tudjuk, többszöri felszólítás ellenére sem. Ez a szakasz gépekkel nehezen megközelíthető. A Bartók Béla utcai általános iskola is segíti a munkánkat, évente kétszer szemétgyűjtő akcióval mozgósítják a kisdiákokat. A Kapos mellett 90 kilométernyi más folyómeder karbantartását is el kell végeznünk. Sem elegendő pénzünk, sem kellő létszámú fizikai állomány nem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy változtassunk a helyzeten. Edényürítő és mosó egyben Egy fordulóval harminc darab 1100 literes edényt tud kiüríteni, majd kimosni és fertőtleníteni ez a gép. A korszerű, 40 millió forintba kerülő komplex jármű tesztelését tegnap tartották a kórházban. A Városgazdálkodási Rt bízik benne, hogy hamarosan tudnak majd vásárolni ilyen gépkocsit, amellyel az egész Dél-Dunántúlt ellátnák fotó: király j. béla Kaposvárom alkalmazzák először a kísérleti módszert Szigetek a betontengerben Elkezdődött a forgalomcsillapító szigetek építése a 61-es úton, a város egyik legveszélyesebb szakaszán. A módszer az országban is egyedülálló, hiszen a kétszer két sávos átkelési szakasz sávszűkítésével és az utat megosztó terelőszigetek építésével Kaposváron próbálkoznak először. — A gond nem újkeletű: a kellően széles út a hetvenes évek végén épült, ám „túl jól” sikerült, ezért most szükség van a járművek sebességének csökkentésére, a gyalogosok védelmére — mondta Koszély László, a Somogy Megyei Állami Közútkezelő Kht fejlesztési és építtetői osztályvezetője. — A megnövekedett forgalmat ugyanis ez az út biztonságosan már nem bírja el. Végeztettünk egy előzetes felmérést a Biztonságkutató Mérnökirodával, s ez megdöbbentő eredményt hozott: az áthaladó járművek 30- 40 százaléka túllépi a megengedett sebességhatárt. A tervek szerint a Virág utcai csomópont és a Petőfi utcai gyalogátkelő közti szakaszon a 14 méteres burkolatot megbontják, és középen összesen tíz, két méter széles és húsz méter hosszú terelősziget épül. A szigetek egy A forgalom lassulását várják a szigetektől FOTÓ: KELEMEN részét füvesítik és cserjékkel ültetik be, néhányat pedig aszfalt- burkolattal látnak el. A munkák a napokban kezdődtek és várhatóan november közepéig tartanak. A kivitelező a budapesti Betonútépítő Szolgáltató és Építőipart Rt. A beruházás költsége a tervezéssel és a vizsgálatok elvégeztetésével együtt mintegy 17 millió forint. Koszély László elmondta: mivel ez a jellegű megoldás valóban kísérleti jellegű, a munkák befejezése után ismételt méréseket végeztetnek, hogy az elért hatást megvizsgálják. (Jakab) Az alma mater hatodik köszöntése a 192. évfordulón Interneten hív a Táncsics Hatodik alkalommal vátja a Táncsics Mihály Gimnázium azokat az egykori diákjait, akiknek hasonló a szakmájuk, illetve hivatásuk. A találkozóról ismét készül egy kiadvány, ezúttal azzal a címmel: Táncsics iustitia. A Somssich, majd Táncsics gimnázium fennállásának 191 éve alatt több mint 15 ezer diák koptatta az iskola padjait. Mi- hályfalvi László igazgatónak 1993-ban támadt az az ötlete, hogy évente összehívja a hasonló hivatású egykori nebulókat. Természetesen ennyi meghívót elküldeni lehetetlen, másrészt mindenkiről nem is lehet tudni, hogyan alakult a sorsa. — Az újság hasábjain keresztül igyekszünk elérni egykori tanítványainkat, idén már az interneten is mondta Mihály- falvi László. — Persze a hír szájhagyomány útján is terjed, és nagyon népszerűek a rendezvények: jöttek már Belgiumból, Afrikából és Brazíliából is. 1993-ban a képzőművészek, aztán az irodalmárok találkoztak az alma materban. A következő évben készült a Táncsics medicina, ekkor orvosok, gyógyszerészek és állatorvosok adtak egymásnak randevút. Az iskola fennállásának 190. évfordulóján, 1996-ban természetesen a pedagógusoké volt a főszerep, őket követték az előadóművészek. Jövőre, március 27-én este hat órakor a jogászok gyűlnek össze az évszázados falak között, mint mindig, most is elhangzik majd néhány népszerű előadás. A találkozókról készült könyvek állandó alcíme „Az alma mater köszöntése”: az egykori növendékek és iskolájuk kölcsönösen köszöntik egymást. Katona József Könyvtárpártoló önkormányzatok A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által meghirdetett pályázaton igyekszik támogatást szerezni a Megyei és Városi Könyvtár számára a két fenntartó önkormányzat. Most mintegy 13 ezer olvasója van az intézménynek és tíz fiókjának: 1990-ben a lakosság 24,5 százaléka, tavaly 22,6 százaléka, idén 23 százaléka iratkozott be. A dokumentumvásárlási keret emelkedése szintén kedvező: hét éve 3,6 millió forintot költöttek erre, idén mintegy 10 millió forintot. A megyei ön- kormányzat 6 millió forintot biztosított a könyvtár álmennyezetének felújítására és a világító berendezések cseréjére a nyáron. A könyvtárhelyiségek alapterülete viszont nem emelkedett: az olvasószolgálat, a zenei és a helytörténeti részleg, a gyermekkönyvtár, a feldolgozó, a kötészet, a sokszorosító és az irodahelyiségek ma is 2200 négyzetmétert foglalnak el. A Könyvtárpártoló Önkormányzat — 1997 cím nyertese 1 millió forintot, a második helyezett 800 ezer, a harmadik pedig 600 ezer forintot kap. Katona József Új biztosítás az intézményeknek Az év elején döntött az ön- kormányzat intézményi vagyonának együttes biztosításáról. Ez a szerződés az év végén lejár, ezért az önkormányzat új pályázatot ír ki. A részletes dokumentáció október 28-ig átvehető a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási igazgatóságán. Az új megállapodás három évre szól, és a káresemények szélesebb körére terjed ki. A nyelvtanfolyam a legnépszerűbb A munkaügyi központ kaposvári kirendeltsége az elmúlt két hónapban 16 tanfolyamot indított be. A háromnyolc hónapos képzéseken 18-24-en vesznek részt csoportonként. Néhány tanfolyamot kizárólag pályakezdőknek, tartós munkanélkülieknek és egyéb járadékosoknak szerveztek. Mind közül az intenzív angol nyelvtanfolyamok a legkeresettebbek. PROGRAMAJÁNLÓ Ma kezdődik a Pannon agráregyetemen a háromnapos Volvo Díjlovagló Világkupa és a fedettpályás Nemzetközi Díjlovagló Viadal. A Meteor Természetbarát Turista Egyesület gyalogtúrát indít a Zselicbe szombaton. A résztvevők 7 óra 15 perckor találkoznak a távolsági autóbusz-pályaudvaron. Az útvonal: Szilvásszentmárton-Má- tyáskút-Denna erdész- ház-Kisdennapuszta-Palite- mető-Széplaki derékút-Ka- darkút. A 19 kilométeres túráról késő délután érkeznek vissza a természetbarátok. A modernizáció külgazdasági feltételei Magyarországon címmel ma 16.30 órakor a pártok házában Csáki György, a Gazdaságkutató Rt kutatásvezetője, az ÁPV Rt igazgatótanácsának tagja tart előadást. Házigazda dr. Lamperth Mónika az MSZP frakcióvezető helyettese lesz. Kérdezzen: S316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat.