Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-17 / 243. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. október 17., péntek Pályázaton nyert milliók, fejlesztésterv és költségmegtakarítás Könyvtár épül Gyékényesen Csordás József gyékényesi polgármester: - A tervezéskor fontos szempont volt a költségkímélés is fotó: nagy László Új út Szentkirály és Csurgó között Újabb útszakaszt újítottak föl a Csurgó és Porrogszentki- rály között, s ezzel ennek a térségnek talán a legrosszabb útját tették rendbe. Hat méter szélességben 2,3 kilométer hosszan állították helyre, 2700 tonna aszfalt felhasználásával. Ez is mutatja, hogy milyen állapotban volt az út; kellett az anyag a nyomvája- tok eltüntetésére, s erre még négy centiméter vastag aszfaltréteget is terítettek. Csak a padka kialakítása és az útburkolati jelek fölfestése van hátra. Az útfelújítás évek óta esedékes volt, s jövőre folytatódik az új híd építésével. Ezt mindenképpen elvégzik, hiszen az utóbbi években két halálos baleset is történt a kimaradt rövid szakaszon. A közeljövő feladata lesz majd a Gyékényes előtti útszakasznak a helyreállítása is. Készaporrogi közösségi ház Az újjáépített közösségi ház fogadta be Porrogon az orvosi rendelőt, a takarékszövetkezetet, a jegyzőséget és a könyvtárt. A könyvtár ugyan még a takarékszövetkezettel közös helyen van, de két héten belül már beköltözhet saját helyére, ahol az utómunkák zajlanak: festés, parkettacsiszolás. A takarékszövetkezet épületrészére is költenek: biztonságossá teszik, mert ide nemrég törtek be. Porrogon tavaly kezdték a régi közösségi ház újjáalakítását és használhatóvá tételét. Bővítették az épületet; nagytermét a korábbinak a kétszeresére növelték - ezentúl akár lakodalmakat is tarthatnak benne - kialakították az új helyiségeket, vizesblokkot építettek. Ez a beruházás 6,5 millió forintba került; ehhez a költség egy részét pályázattal szerezték meg. N. L. A képviselő-testület döntött a kivitelezőről, s hamarosan megkezdődhet az építkezés, melynek során községi és az iskolai könyvtár egyaránt a gyékényesi iskola tetőterébe kerül. A kivitelező jövő őszre ígéri a könyvtár átadását.- Huszonötmillió 860 ezer forint az építkezés költsége, s ennek a tíz százalékát, két és fél millió forintot kellett önerőként felmutatnia a községnek - mondta Csordás József polgármester. - A költségek nagyobbik részét pályázattal sikerült elnyerni. A kivitelezést megpályáztattuk, és a ZÁÉV Kanizsa építőipari kft nyerte; az ő dolguk lesz a födém megerősítése és a tető megemelése. Mindezek elvégzésével 450 négyzetméter területhez jutunk, és végre megfelelőhelyre költöztethetjük a könyvtárt. A polgármester elmondta azt is: célszerűségi okokból köl töztetik az iskola fölé a könyvtárt; intézményeik így- Égető gond a szennyvízelhelyezés a térség legtöbb településének, Csurgónak is. Próbálunk együtt vagy külön-külön megoldásra jutni - mondta Lévák Jánosné őrtilosi polgár- mester. - Jelenleg az a gyakorlat, hogy viszik a szennyvizet amerre tudják, a szélrózsa minden irányába, mert nincs kijelölt hely az elhelyezésére. Ez a helyzet különösen egy nemzeti parkban sokáig nem tartható. Ha közös - több településre Besurranó tolvajok járják a Csurgó környéki falvakat, áldozataik főképp idős, beteg emberek. így volt ez Somogy- csicsóban is, ahonnét tegnap jelentették a rendőrségnek a tolvajok ügyködését és az okozott kárt. Értékpapírokat vittek el - ezeknek több mint 170 ezer forint az értéke - egy csicsói nyugdíjas házából, a szekrény egy helyen lesznek, és költségkímélőbb az üzemeltetés. Vitathatatlanul olcsóbb lesz a szóló - megoldás nem születik, akkor Őrtilos vezetői Zákánnyal összefogva keresnek rá megoldást.- A szakemberek szerint három év kell a földnek arra, hogy feldolgozza az oda szállított mennyiséget, s rendbe jöjjön. Tehát négyévente ugyanarra a helyre kerülhet a szennyvíz - mondta Kovács Géza zákányi polgármester. - A tervünk erre alapul: bérelnénk egy tízhektáros területet, ezt négy részre osztanánk, s aljából. Többnyire álkulcsot használnak a tolvajok, de tevékenységüket sokszor az áldozatok könnyítik meg. Faluhelyen még nagy a bizalom egymás iránt, sokszor tárva- nyitva hagyják otthonukat. Szerencsére vannak nyomok, amelyeken elindulhatnak a rendőrök - tudtuk meg a rendőröktől. Somogycsicsó- ban egy idegen Ford gépkocsi fenntartása, mintha a könyvtár valamelyik különálló épületben kapna helyet. N. L. évente csak egy negyedére szállítanánk a szennyvizet a két faluból, a másik háromnegyedét valamely növénykultúra termelésére fognánk. A területet évente váltanánk, így négyévente kerülne sor ugyanarra a területre. Az első évben csak kukorica termeszthető az ilyen területen. A rendszer a zalaegerszegi agrokémiai vállalat folyamatos ellenőrzése mellett működne. Persze mindez csak ideiglenes megoldás lenne, a végső megoldást a szennyvízhálózat jelentené. A hónap végén közös testületi ülést tart a két település, és megvitatják ezt a gondot is. N. L. keltett gyanút. Feltehető az is, hogy ugyanez a banda járt néhány napja Berzencén és So- mogyudvarhelyen is, és onnét sem távoztak üres kézzel. Somogyudvarhelyen egy több mint százezer forintos betétkönyvet emeltek el. Berzencén nem sikerült lopniuk, viszont az itteniek megjegyezték a gyanús kocsi rendszámát. N. L. Szennyvízelhelyezés gondja és megoldás keresés őrtilos összefog Zákánnyal Közösen keresi a megoldást szennyvízgondjaira Zákány és őrtilos. Mindkét faluban gondot okoz a szennyvízelhelyezés. Tervezik, hogy együtt bérelnének területet, s oda szállítanák majd a két falu szennyvizét. A kihasznált bizalom; gyanús autó Berzencén is Besurranó tolvajok Csicsóban Az istvándi gyerekeknek győri adomány Megérkezett Istvándiba a győri Ringa húsipari vállalat s a Győri Keksz- És Ostyagyár adománya. Szalámit, húskonzervet, májkrémet hoztak nagy mennyiségben, illetve több mint kétszáz kiló pilótakekszet. Ezt a szállítmányt kifejezetten az iskolának szánták, nem osztható ki a családoknak. A vállalatok negyedévente küldenek hasonló élelmiszer-adományokat, uzsonnapótlóként az istvándi iskolásoknak. Barcsi népegyüttesek sikere A barcsi Boróka néptáncegyüttes harminc alkalommal, a város másik népszerű együttese, a Riverside Bigband pedig tizenkét koncerten lépett közönség elé az idén. Szereplésükre többnyire Somogy és Baranya megye városaiban került sor, de több külföldi fellépésen is sikert arattak. A néptáncosok nyáron Finnországban és Olaszországban is jártak, s ott is fölléptek a közönség előtt. Falugyűlésen választottak gondnokot Falugyűlést tartottak a héten Őrtilosban és Szentmihályhegyen. Mindkét alkalommal egyetlen téma volt napirenden: a falugondnok megválasztása. Egy kisbuszt nyertek ugyanis a erre a célra. A buszt már megvásárolták 2,4 millió forintért, s ehhez pályázaton is nyertek 1,9 millió forintot. Három jelölt közül választottak a helybeliek, s a falugondnok Spolár László lett, aki eddig az önkormányzat közhasznú munkásaként dolgozott. Feladata a szentmi- hályhegyi óvodások utaztatása, az ebédszállítás, nyersanyagvásár- lás a konyha számára és a közmunkások munkaszervezése. Intézménylátogatáson a polgármester Végiglátogatta a város intézményeit a barcsi polgármester. Feigli Ferenc tájékoztatást adott a városi könyvtár, a Dráva múzeum, a művelődési központ, a Széchényi Ferenc gimnázium, a két általános iskola és az óvodák, valamint a Szivárvány gyógypedagógiai központ és a Vikár Béla zeneiskola testületének, illetve dolgozóinak a város előtt álló feladatokról, a fejlesztésekről. A résztvevők elsősorban az elkerülő úttal, a Pólus-centerrel, a fedett uszodával és a városi buszközlekedéssel kapcsolatban érdeklődtek. Jó közepes szezont zárnak Szulokban Október végével bezár a szuloki fürdő. Ez a szezon erős közepes volt, mintegy tízezer ember fordult meg a község strandján. Igazán jó hónapjuk csak az augusztus és a szeptember volt. A kemping kihasználtságával már jobban lehet dicsekedni; itt főként német, osztrák és svájci vendégek fordultak meg. A megrendezett két kempingtalálkozó is kitűnően sikerült. Szülök vendégeit elsősorban a szép környezet, a nyugalom vonzotta; ezt pedig az idén is megtalálták. fotó. pölöskei tiborné Határfutás Barcsról Viroviticára Tizenhat kilométer s még 400 méter a távolság Barcs és Virovi- tica között. Hatodik alkalommal futják végig ezt a távot holnap a két testvérváros között. A 15 év alattiaknak azonban beiktattak egy 6,4 kilométeres rövid távú határfutást is. Hét kategóriában s itt teszik próbára kitartásukat az indulók. Jelentkezni október 13- ig lehetett a polgármesteri hivatal sportirodájában, s természetesen kötelező az útlevél is. A határfutás az indítás 14 órakor lesz Barcson a Széchényi gimnázium előtt, s a verőcei Borac sportpálya a cél, a rövid távon induló fiataloknak pedig Bazije. A résztvevők emblémás pólót, a dobogósok pedig tárgyjutalmat kapnak. Egyelőre sok helyütt még az aknából nyerik a vezetékes vizet Szentmihályhegyen, de egyre több család otthonában nyithatják meg már a csapot. Eddig hetvenöt házhoz kötötték be a vizet. Nemcsak a helybeliek, hanem hétvégi- ház- és présháztulajdonosok is élnek a lehetőséggel. A szentmihályhegyiek eddig közkifolyós rendszerről kapták a vizet, csak most jut a vezetékes víz a lakásokba. Mert volt, akinek egy kilométert is kellett gyalogolnia, hogy megtölthesse vödrét. Családonként 42 300 forint volt a vízvezetékre való rácsatlakozás költsége, de ha vállalták a földmunkát, ennek az összegnek töredékébe került a vízbevezetés. A vízdíjakat még Varga József már az aknából nyeri a vizet nem állapította meg az önkormányzat. A víz előállítási költségei ebben a térségben igen nagyok, de a törvény megszabja a határt, így nem a teljes összeget fizetik majd a lakosok. N. L. Vízbekötés Szentmihályhegyen Tisztségviselő-választás, őszi munkák és borús kilátások Hét község zárszámadása Tisztújító és zárszámadó közgyűlést tartottak a hét községet felölelő, gyékényesi központú Csokonai szövetkezetben. Öt év eredményeit összegezték, s újraválasztották a tisztségviselőket. Szilágyi István elnök az elmúlt időszakról elmondta: sok, a mezőgazdaságra nézve főleg hátrányos változáshoz kellett alkalmazkodnia a szövetkezetnek, ennek ellenére 65 millió forinttal nőtt a vagyonuk. Az utóbbi öt év így eredményes volt. Ennek az évnek az értékelésénél azonban már közel sem volt ilyen bizakodó.- Amennyire jó volt a múlt év, annyira csapnivalónak látszik az idei - mondta. - Ami csak elérhetett, minden rossz elért bennünket. Bevételeink 25 százalékkal csökkentek. Ennek leginkább az volt az oka, hogy a kalászosok termését nyomott áron tudtuk értékesíteni; a búza zömét csak takarmányminőségűként. A jövő év megalapozását nehezíti a csapadékhiány. A vetésekkel jól állunk, de minőségben nem sok jóval kecsegtetnek. A kukorica betakarításán dolgoznak most a szövetkezetben. A terméskilátások jók, az értékesítési lehetőségek viszont annál rosszabbak. A szövetkezet 2800 hektár szántón, ezer hektár erdőn és 800 hektár gyepen gazdálkodik. 650 szarvasmarhát is tartanak. Melléküzemük a varroda, a fűrészüzem és a benzinkút. Az elnök elmondta: határszéliségiik előnyt jelent. - Közel vagyunk Szlovákiához, jó a vasúti közlekedés, s előny, hogy rövidebb úton juthatnak ki a terményeink. Napi gondunk azonban a vagonhiány. A tagok döntése szerint továbbra is Szilágyi István marad a szövetkezet elnöke, s Hegyi Tivadar a helyettese. A felügyelőbizottság elnöke Tóth Zsig- mond. A 13 tagú igazgatóság kilencre apadt, a felügyelőbizottság tagjainak száma viszont négyről hétre nőtt. Az igazgatóságnak négy régi és öt új tagja van. Nagy László