Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-01 / 203. szám
1997. szeptember 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SIÓFOK 5 Egy hét a siófoki kórházban Vasárnap: autótolvaj az idegosztályon Tegnap már a harmadik éjszakája őrizett két rendőr az idegosztályon egy pórul járt autótolvajt. Megfigyelésen tartják a pszichiátrián, mert azt vallotta: beteg. Szigetvári Istvánnak, a kórház portásának emiatt ugyancsak megszaporodott a gondja: egy járőrkocsi negyedóránként ki-be jár a kapun, hogy ellenőrizze, megvan-e még a fogoly. — Mostanában a legnyugodtabb a vasárnapi szolgálat — állította a portás. — A vezetés humánus, ezért már hét közben is be lehet engedni a látogatókat. A hét végét tehát aki teheti, otthon tölti. A megbetegedettek közül is csak az jön, akinek halaszthatatlan a problémája. Mentőt nem hallottam szirénázni. A bejáratot, ahol a súlyos egészségkárosodást szenvedettet az ambulanciára szokták gurítani a vöröskereszttel jelölt autóból, éppen átépítik. Tegnap egyedül Horváth Viktor dolgozott a mintegy 140 négyzetméternyi márványfelületen; fugázta a réseket. Mint mondta: szerdára elkészülnek a munkával. Az elsősegélyt nyújtó helyre addig a lézersebészet felől lehet bejutni. Ott nyugalom honolt. A nővér azt mondta: maradjon is csak ilyen a nap, eleget dolgoztak egész nyáron át. Borsó Gézáné dietetikusnak tegnap is kijutott a munkából. A 370 beteg a kezelése során különleges étrendet igényel. A napi étkezést 176 forintból kell kihozniuk; a legtöbbeknek háromszor, a kismamáknak és gyerekeknek négyszer, a cukorbetegeknek ötször terítenek. — A kórházban ápoltak hetven százaléka diétás kosztat kaphat — mondta a szakember, aki már harmincadik éve dolgozik egyhelyütt. — Az alapétrend a könnyű-vegyes étel. Sok beteg nem érti ezt meg, de ha egy törött lábúnak zsírosat adnánk, ráhoznánk a trombózis veszélyt. Tegnap háromféleképp elkészített disznóhús volt az ebéd, ötféle körettel. A lisztérzékenyeknek maguk sütnek kenyeret. A fűszeres, sós ételtől kímélnie kellett magát annak az asszonynak is, akinek kezében felrobbant a műanyag szódásüveg; ha nő a vérnyomás, felfakadhat az érzékeny seb. Valószínűleg következménye a tudományosan meghatározott étrendnek is az, hogy délután, pontosabban ebédidő után kezdett el fölkapaszkodni a kórházhoz a látogatók legtöbbje. Horváth Jánosné tyúkhúslevest hozott, hozzá köményes sertésjavát. Gaál Eszter táskája tizenöt palacsintát rejtett. Móricz Mihály nem átallott a barátjának pacalpörköltet vinni, hozzá kis otthon termett vörösbort a hordó fenekéről. Ma a legnagyobb veszélynek kitéve mégsem a tilosban ínyenckedők, hanem a férgek lesznek a siófoki kórházban: azokat szakemberek irtják szervezetten. Czene Attila Buszmegálló az iskolásoknak Buszmegálló épül a Sorház és a Kele utca sarkán, amely az iskolások számára teszi biztonságosabbá a közlekedést. Az évnyitóra nem végeztek a szakemberek az építésével. fotó: kasza József Néptáncművészeti iskolát alapítanának Kinőtték az egyesületet A néptánc az idegenforgalmat is erősíti fotó: kasza József Somogy megye Művészeti Díját idén a siófoki Balaton Táncegyüttes érdemelte ki. — Nagyon örülünk ennek a kitüntetésnek. Úgy érzem, hogy keményen megdolgoztunk érte — mondta Papp Károly művészeti vezető. — Az együttesünk olyan szakmai színvonalat ért el, ami már kinőtte az egyesületi formát. Készen állunk arra, hogy létrehozzunk egy alapfokú néptáncművészeti iskolát, amihez a pedagógiai és menedzseri háttér már adott. Szeretnénk, ha az emberek meglátnák, hogy ezt Siófokon éppoly kiemelten kellene támogatni, mint például a sportot. Ez költséget jelentene az önkormányzatnak, de azt tudni kell, hogy ez hosszútávon jövedelmező lenne és növelné a város hímevét. Papp Károly beszélt arról is, hogy az ötlet megvalósításának helyszínéül sajnos a Dél-Balatoni Kulturális Központ alkalmatlan. A városnak szüksége lenne egy ifjúsági házra, amely olyan alternatív klubként is működhetne, ami a más gondolkodású fiatalok körét vonzaná. — A fiatalokat valamilyen módon felkarolni, támogatni kell, hogy ne amerikanizáló- dott világban nőjenek fel — fűzte hozzá Papp Károly. A városnak vannak erre a célra megfelelő ingatlanai. Nem biztos, hogy az a legjobb befektetés, ha ezeket szállodának adják ki. A néptánc-mozgalom erősödésével minden bizonnyal az idegenforgalom is megerősödne, hiszen Siófok tele van diszkókkal és nem állítható, hogy az emberek csak az ott játszott zene iránt érdeklődnek. B. N. Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket szomszédainak, barátainak: szervezzen előfizetőt a Somogyi Hírlapnak. Akik új előfizetőt szereznek Siófokon, azok között a hónap végén értékes ajándékot sorsolunk ki. Ha sikerrel jár, vágja ki ezt a megrendelőszelvényt és küldje el siófoki szerkesztőségünkbe (Siófok, Szabadság tér 2. I. emelet 1. 8600) vagy adja át újságkézbesítő munkatársunknak. Sx Szerveztem egy előfizetőt a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Kérem, munkatársuk keresse fel a következő címen: Név: ...... L akcím:.. Beküldte: Név: ...... L akcím: .. Négyezer forintra büntetik a bliccelőket Türelmesek a diákokkal Szeptember elsejétől igazodnak a helyi és helyközi járatok is az iskolakezdéshez — mondta Molnár Miklós, a siófoki autóbuszállomás vezetője.-— Jó a kapcsolatunk az intézményekkel, igényeiket lehetőségeinkhez mérten teljesítjük. Az autóbusszal utazó diákok többsége diákbérletet vált, melynek ára 315 forintról 410 forintra emelkedett. Ez csak érvényes diákigazolvánnyal használható. Számunkra jogszabály írja elő, így kivételt nem tehetünk senkivel. Türelmi időt viszont adtunk a tanulóknak, hiszen a tavalyi diákigazolványok szeptember 30-ig érvényesek. Egy hónapja van tehát mindenkinek arra, hogy megújítsa diákigazolványát az új tanévben. Azért ragaszkodunk ehhez a „formasághoz”, mert sok visszaélést tapasztaltunk: felszálltak a gyerekek az első ajtón, majd a diákbérleteket kiadták az ablakon osztálytársaiknak, akik a kölcsönkapott bérletettel potyázhattak a buszon. Az ellenőrök leggyakrabban érvénytelen vagy „salátává” gyűrt igazolványokkal utazó gyerekkel találkoznak. Először csak figyelmeztetnek, de legközelebb már büntetnek. A helyi járaton kétezer forintos pótdíjat fizettetünk, melyet csekken kell postára adni. Ha ez az összeg nem érkezik be hozzánk nyolc napon belül, akkor négyezer forint a pénzbírság. A menetjegy nélkül utazókat négyezer forintra büntetjük. Tojást vezettek hokibottal, de túlélték... Falra másztak Visegrádon Szakadék fölött keltek át, falra másztak, csúzlival lőttek célba, tojást vezettek a füvön hokibottal; ilyen és ehhez hasonló próba elé állítottak húsz csapatot a Kaiser Trophy túlélőverseny fináléjának rendezői. A győztes hattagú gárdában a siófoki Pro- hászka Attila is ott volt. Az utóbbi időben divatba jöttek a sportos fiatalokat sokoldalú erőpróba elé állító túlélőversenyek. A világ legnagyobb szabású ilyen megmozdulásain bizony sokszor az emberélet is veszélybe kerül, tehát jogos az elnevezés: aki „túlélte”, már győzött... Visegrádon nem voltak ilyen kegyetlen feladatok, ám a siófoki bringás fiatalember elmondása szerint ott is minden tudásukra szükség volt. Miután leszálltak a lóról, terepkerékpározás következett, aztán gyepsít csatoltak a lábukra, majd még mindig megállás nélkül íjjal lőttek célba, s hordóra ugratták fel őket, azon egyensúlyoztak. A pécsi, marcali és siófoki csapattagokból álló Intim Drink Dream Teamet, Prohászak Attiláékat is meglepte, hogy a legjobbnak bizonyultak, hiszen a kaposvári elődöntőből utolsó előttiként kerültek a fináléba. A győztes jutalma: egyhetes ausztriai raf- tingtúra. Már készülnek a vadvízi kajakozásra, ott nem kell versenyezniük senkivel, csak a rohanó folyó lesz az ellenfél... (Fónai) Pincérek haját fújta a szél az utolsó nyáréjszakán A pecás forralt borra vár Ezerkilencszáz egy Barcelona- mez, a bolondnak is megéri; nyárvégi árleszállítás van, majdnem ingyen adunk mindent — mondta a tegnapra virradó éjszaka egy farmer és pólóárus a Petőfi sétányon. Kevesen figyeltek a portékájára, a szórakozni vágyók fázósan húzták össze dzsekijeiket a Ba- laton-part nyáron leglátogatottabb utcájában. A diszkók környéke tarkállott csak; fiatalok tucatjai vártak bebocsájtásra, sokan közülük nyilván arra gondoltak: a vakáció utolsó hétvégéjén még jól kitombolják magukat. A hajóállomás mellett két taxi várt utasára; az egyik sofőrje meccsközvetítést hallgatott a rádióban, a másik bóbiskolt egy hangyányit. Azt mondták: a jövő héten már nem jönnek le a partra. Nekik amúgy sem volt jó szezonjuk, még a tavalyit is jobbnak ítélték. Egy szórakozóhely egészen bizonyosan nem panaszkodhat: a Coca Cola Beach House úgy zárhatja kapuit, hogy bejött, amire számítottak. Az utolsó nyári éjszaka is „tombolt a nép” a nagystrandon felállított színpad előtt, pedig a szél talán ott süvített a legerősebben. A teraszos vendéglátóhelyek majdnem minden kuncsaftját elriasztotta az őszire fordult időjárás. Ahol egy hete még sorban álltak a székekért, ott most csak a pincérek haját borzolta a szél, akik arra vártak, hogy mégiscsak betér valaki. A tó vize is hirtelen lehűlt, s hogy bezárhassanak,lassan olajozhatják a nyár folyamán rozsdássá lett lakatokat a parti büfék, éttermek tulajai. Sokan közülük persze szép utószezonban reménykednek, s még nem zárnak be. Egy mindenre elszánt horgász azt mondta az utolsó nyáréjszakán: ő már arra vár, hogy forralt bort mérjenek a hajóállomás talponállójában... (Fónai) Vállalkozó lánglovagok A tűzoltóság a Belügyminisztérium rendelete értelmében ezentúl vállalkozási tevékenységet is folytathat. A siófoki önkormányzati tűzoltóság alapító okiratába tizenegy tevékenység került be; ezeket a lánglovagok térítés ellenében végezhetik. Ilyenek például: légzőpalack töltése, tűzoltókészülékek ellenőrzése, javítása, fakivágás, épületek bontása, rendezvények tűzvédelmi biztosítása, tárgykiemelés, valamint ingatlanok bérbeadása. Tart még a bűnözők nyári szezonja Egy Október 6-a utcai nyaralóba az ajtót betörve hatolt be ismeretlen tettes, és onnan aranyékszereket és készpénzt lopott el. Az Aranyhíd szálloda előtt parkoló STL-DW 11 forgalmi rendszámú BMW is megtetszett valakinek, mert hiába zárta le a tulajdonosa, elvitték. Egy Honvéd utcai nyaralóban azonban csak megrongálni sikerült egy Mercedes zárbetétjét; az ellenállt az autótolvajnak. A siófoki rendőrök hét embert bűncselekmény elkövetése, tizenhármat közerkölcs megsértése miatt állítottak elő a kapitányságra. 4,4 millió az Ibusz-házért Visszavásárolja a város az Ibusz Rt részére 1994-ben eladott Fő utcai ingatlant. Az utazási irodaként működő épület környéke, a szomszédos ingatlanok az utóbbi időben valamilyen formában mind megújultak, csak az Ibusz-helyiség nem. Amikor az Rt megvette ezt a várostól, a szerződésben kikötésre került: 1996. április 30-ig az ingatlan beépítésre kerül — amennyiben ez elmarad, akkor az eladót visszavásárlási jog illeti meg. Mivel a határidő jócskán lejárt, a siófoki önkormányzat most kinyilvánította vételi szándékát. A szerződés alapján 4,4 millió forintot fizet a város a 274 négyzetméternyi ingatlanért. Kérdezzen: 311-668 Ezen a siófoki telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Siófok bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kéijük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. A nyár folyamán Szabadifürdőről ellopott HARLEY DAVIDSON Telefon: 06-56/470-030 |