Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-01 / 203. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. szeptember 1., hétfő Öt-hatmillió forint Tabon a felújításra Mintegy 5-6 millió forint szükséges a megyei önkormányzat fenntartásában működő tabi szociális otthon rekonstrukciójára. Az épületeknél található hiányosságok — a tető felújítása, vizesblokk, konyhai, illetve mosodai gépek cseréje — intézményi keretekből már nem megoldhatók, ezért megyei segítség szükséges. A közgyűlés a jövő évi költségvetéséből — előreláthatólag — 5-6 millió forintot biztosít majd a nélkülözhetetlen felújítások elvégzésére, mellyel a működés is jelentősen javulhat. Módosították a költségvetést Tabon a városatyák módosították a költségvetési rende- letüket. A képviselőtestület a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények együttes 1997. évi költség- vetését a korábbi 487 millió forinttal szemben 614 millió bevétellel és kiadással hagyta jóvá. Az eredeti 27,9 milliós beruházási előirányzat helyett, várhatóan 54 millió forintot költhetnek beruházásokra. Gázrobbanás Balatonberényben Bőven akadt dolguk a megyében a tűzoltóknak a hétvégén. Szombaton Kaposváron a Füredi úti pavilonsorhoz kellett vonulniuk, ahol egy zárlatos hűtőszekrény kapott lángra, Balaton- szabadiban pedig csaknem egy hektárnyi szalma vált a lángok martalékává. Tegnap hajnalban Balatonberénybe riasztották az egységeket, ahol — mint kiderült — az egyik házban szivárgó gáz lobbant be és lakás gazdája súlyosan megsérült. Párhuzamosan a Lorántffyban Ünnepi istentisztelettel megkezdte hatodik évét a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola. Bellái Zoltán lelkipásztor hangsúlyozta, hogy az egyház szeretne többet adni a diákoknak hitben és örömben. Egy másfajta világlátás megismertetése a cél. Lóczy Istvánná igazgató kiemelte, hogy először indít két első osztályt az iskola, ahol már a Nemzeti Alaptantervet is a programhoz kell igazítani. Az elsősök műsora után a tanárok eskütételével zárult az ünnepség. Megkezdődött az országos vadásznapok eseménysorozata Trófeák, érmek és remények FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A Balatont még nem tudják fagyasztani „Háztűznéző” Siófokon — Nagyon reméljük, hogy nem engedélyezik a Balatonon a motorcsónakok használatát — mondta Christa Hömke, egy hamburgi utazási iroda munkatársa, aki német turisztikai szakemberekkel érkezett a Siotour Rt-hez. A tanulmányútra ő már másodszor jelentkezett; mint állította, tavaly óta szemmel látható fejlődésen ment át a cég. Több kérdés hangzott el azzal kapcsolatban: miért nem fogadóképes például télen is a Balaton? A házigazdák; Illés László idegenforgalmi valamint Borbély Judit közgazda- sági és marketing osztályvezető azt nem tudták megígérni, hogy decemberre befagy a tó... A német utazási irodák szövetségének van egy alapítványa, amely fiatal turisztikai szakembereket visz tanulmá- nyutakra szerte a világon; Ausztráliától Kanadáig, Brazíliától Tunéziáig. Idén másodszor járnak a Siótoumál, s ennek oka az is, hogy — mint állították — tavaly nagyon jó benyomásokat szereztek a Somogy megyei cég meglátogatásakor. Fontosak ők a Sió- toumak, hiszen a náluk szállást foglalóknak több, mint a fele idén is Németországból érkezett. A közelebb eső, hagyományos vendégküldő tartományok mellett egyre többen jönnek például Hamburg környékéről is; ez annak köszönhető, hogy az ottani turisztikai vásáron is kínálta szolgáltatásait a cég. A turistautakat szervező szakembereket tegnap termálfürdőbe kísérték a házigazdák; Németországban szigorú egészségügyi reform zajlik, s az állampolgárok közül egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a hazai kezelést... (Czene) Bogiári Cabernet Sauvignon lett a győztes Balatoni borok versenye (Folytatás az 1. oldalról) Hogy mennyire így van azt bizonyították a hétvégén Nagy- sallérban is azok a festő- és fotóművészek, keramikusok, dísztárgykészítők, akik kiállítást rendeztek. A nyolcezer látogató pedig dúskálhatott a programokban. Ivusza Tamás, a Lábod-Mavad Rt vezérigazgatója az ünnepi forgatagban megjegyezte, hogy bár a nap a nagyközönségnek szól, a vadász szakma számára is fontos ez a találkozás, hiszen szeptember 1-jétől, a szarvasbőgés és a hivatalos vadászidény kezdetétől nem igazán lesz módjuk a baráti beszélgetésekre. Éppen ezért hirdettek vadászfórumot is, ahol a vadászati törvényről vitatkoztak. Sokan nem tartják igazán jó törvénynek, s próbáltak rávilágítani a hibáira, de abban egyetértettek, hogy a törvény az törvény, tehát alkalmazkodni kell hozzá. A lá- bodiaknak kétszeresen is fontos volt ez az ünnep, hiszen éppen negyven évvel ezelőtt hozták létre a vadgazdálkodó szervezet jogelődjét. Barátok és kollégák gratuláltak, ott volt dr. Házas- A novemberi népszavazással befejeződik-e a termőföldről szóló vita?- Nem hiszek benne. Földvita mindig is volt és lesz is. Már Széchenyinek is az volt a legnagyobb gondja, hogy a magyar nagybirtok nem volt hitelképes. A földnek ma nincs értéke, ezért a földbirtokosok hitelképtelenek. A bankok hitel- fedezetként nem fogadják el a termőföldet. A szövetkezetek, amelyek mezőgazdasági művelésből élnek, nem vehetnek földet, csak bérelhetnek. Ugyanakkor nagyon sok olyan ember van, aki a kárpótlás révén földhöz jutott, viszont vagy nem akaija vagy nem tudja megművelni. Hiába akarja eladni a szövetkezeteknek, nem teheti. Nem marad már megoldás a számukra, mint a zsebszerződés a külföldiekkel. Mi azt szeretnénk elérni, hogy legalább a szövetkezetek vásárolhassanak termőföldet. A törvénymódosítás teljes szövege elolvasható, hiszen közzétettük. Kiderül belőle, hogy valójában miről van szó. Tudjuk, hogy az Európai Unióban nem tiltható meg a íjjal is lehet vadászni József, Francz Rezső, Pásztohy András és dr. Suchman Tamás országgyűlési képviselő, Bóna József, a Sefag Rt és Végvári Jenő, a Kaszó Erdőgazdaság Rt vezérigazgatója is. Az ünnep okán Nagy Frigyes miniszter és dr. Suchman Tamás az Országos Magyar Vadász Védegylet elnöke kitüntetéseket adott át. A somogyi vadászok közül a Nimród Vadászérmet vehette át Ivusza Tamás, a Lábod-Mavad külföldiek földvásárlása. Addig viszont igen. Amikor az EU- tagságról rendeznek majd népszavazást, színt kell vallani. Mi azt szeretnénk elérni, hogy addig emelkedjen a föld értéke. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha már most beindul a földforgalom.- A szakmai kérdéseknél maradva: milyennek látja a magyar mezőgazdaság idei évét?- A gabona aratását kedvezően ítélem meg. Az 1,2 millió hektáron átlagosan 4,1 tonna gabona termett. A mennyiséggel elégedettek lehetünk, a minőség viszont csalódást okozott; az esős idő miatt elhúzódott az aratás. Úgy számolunk, hogy 1,7 millió tonna búza exportjára lesz lehetőség az idén. Aki exportálni akar az már megkezdhette a szállításokat. Öt hónapig nem korlátozzuk a kivitelt, utána ismét leltárt csinálunk, hogy biztosított legyen a hazai ellátás, az alacsony árú takarmány, hiszen csak így vehetjük elejét a húsár drasztikus növekedésének. Aki már most meg akarja vásárolni a Rt vezérigazgatója, Ugrósdi Péter, a somogyvári szent Imre Vadásztársaság titkára, dr. Tóth Károly, aki nyugdíjba vonulásáig a Zselic Vadásztársaságnak volt az elnöke. Posztumusz kitüntetést adományoztak Boros Károlynak, a kálmáncsai vadásztársaság elhunyt elnökének. A Magyar Nemzeti Vadászrendet Bőhm István, a Lábod-Mavad Rt fővadásza kapta meg. Nagy Jenő takarmányszükségletét, annak tárolási költségeket térítünk meg. A tavalyi kukoricából most újabb százezer tonna kivitelére adtunk engedélyt. Ezzel elfogynak a tartalékok. Tehetjük, mert az átlagosnál nagyobb termésre van kilátás. Ez persze azt is jelenti, hogy valószínűleg lesznek értékesítési gondjaink is.- Nyugat-Európában, de Amerikában is újabb állategészségügyi problémák léptek föl. Mennyiben érintheti ez hazánkat?- A nyugat-európai fertőzé- ses megbetegedések miatt nőtt a magyarországi malacexport. Sokat bíráltak bennünket a kivitel engedélyezése miatt. Viszont olyan kedvező ára volt a malacnak, hogy egyszerűen nem lehetett megtiltani az exportot. Nekünk a termelők érdekeit kellett szem előtt tartani. Miközben nyilvánvalóan kihasználjuk a lehetőségeket, fél szemmel az állategészségügyi előírások szigorú betartására is ügyelnünk kell. Tranzitország vagyunk, ezért maximális szigorral kell dolgoznunk a behozatali engedélyek kiadásánál, hogy nálunk ne léphessenek föl megbetegedések. Nagy Jenő Több mint félévszázados szünet után, a Balatoni Szövetség kezdeményezésére, az idén ismét megrendezték a balatoni borok versenyét Balaton- füreden. A versenyben összesen 234 bor vett részt, közülük 206 fehér. A beküldött minták közül 16 arany, 54 ezüst és 111 bronzérmes lett. Az aranyérmekből tízet a Balaton északi partján termelt borok, hatot a déli part borai vittek el. Első helyen a Balatonbog- lári Borászati Rt. 1995. évi Cabernet Sauvignon bora végzett és ezzel elnyerte a Szőlő- Bor Szövetség és Terméktanács különdíját. Az 1996-os évjáratú borok között a legmagasabb pontszámot a Dörgicse Bor Kft. Sauvignon Blanc bora kapta, a cég főborásza, Nagy Imre ezzel elnyerte a Balatoni Borok Mestere címet, és a Balatoni Szövetség vándordíját is. A* Árosa Kaposváron. Kaposváron is bemutatkozott a hétvégén a Seat új kisautója, az Árosa. A spanyol autógyár új modellje minden bizonnyal méltó versenytársa lesz a többi típusnak. 1,7 millió tonna búzát exportálhatunk A föld értékét növelni kell Dr. Nagy Frigyes földművelésügyi minisztert Somogybán sem csak a vadászok háza táján nézett körül, a terméskilátásokról, a piaci helyzetről és a termőföld körül kialakult vitáról kérdeztük. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP-ra a terjesztési csoportnál (Kaposvár, Kontrássy u. 2/a) szeptember 5-ig elő lehet fizetni Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP-xa a siófoki irodánkban (Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. bejárat a Kálmán Imre udvarból) szeptember 5-ig elő lehet fizetni MOL-RT KENŐANYAG AGIP ÜZEMANYAGTELEP Termékeink kiszállítását vállaljuk. Külön szállítási dijat nem számítunk fel. Tel.: 84/320-720 § ALPOKTÓL AZ ADRIÁIG Nemzetközi Kiállítás és Vásár L_ szeptember 3-7-ig Kaposvár Városi Sportcsarnok Nyerőszelvény A szelvényt a Körcsarnok Galériáján elhelyezett ,Nyerőszel vény” feliratú ládába pontosan, nyomtatott betűkkel kitöltve dobja be! Sorsolás: 1997. szeptember 7-én 18 órakor a Sörfesztivál kültéri színpadán Név: ........................................................................................................................................... I C ím:............................................................................................................................................. | Telefon:...................................... Belépőjének sorszáma:.................................................. I F őnyeremény: Neckermann külföldi utazás Nyeremények: lámpák, képek, vázák, virágok, szőnyegek, vásárlási utalványok, és sok más értékes nyeremény <58388) I A sör és a zene kap főszerepet az Alpoktól az Adriáig kiállításon Vásári programbőség Akit nem érdekel közel háromszáz kiállító termékválasztéka, és az általuk kínált kedvezményes vásárlási lehetőség, és akit az üzletember-találkozókkal kísért gazdasági szakmai programok is hidegen hagynak, annak is érdemes szerdától a kaposvári sportcsarnok környékét felkeresni. A hatodik Alpoktól az Adriáig kiállítást ugyanis olyan kulturális és szórakoztató program- kínálat kíséri, ami eddig még soha nem volt itt. Mert azt megszokhattuk már az elmúlt öt esztendő alatt, hogy fúvószenekar, néptáncosok, aerobic csoportok és különböző együttesek nyitástól zárásig szórakoztatják a vásárlátogatókat, az azonban merőben új dolog, hogy a rendezvények egy sörfesztiválba ágyazódnak, és a „folyékony kenyér” főszerepet kaphat. Most ez történt. Tiszta sor — kell a sör címmel minden nap lesz sörivóivó játék felnőtteknek és minden este a programokat a sörbál zárja, ahol olyan együttesek, művészek adnak műsor illetve koncertet, mint Sipos F. Tamás, a Baby Sisters, a Happy and Band, a Los Andinos a Bestiák és a V.I.P. együttes. De sörbálon kívül is lesznek sztárok: Szandi, Csepregi Éva, Délhúsa Gjon a Manhattan együttes és St. Martin. A rockpódiumon a Fekete sereg, a Der- wish, a Messalina és még sokan mások lesznek láthatók. Délutánonként a Civil Színpadon Somogy megye szinte valamennyi népdalköre, hagyományőrző együttese, kultúrcsoportja bemutatkozik, de lesz még agárfuttatás, divat- és karatebemutató, és persze lesz szerdán tűzijáték, szombaton pedig lézer-show. És akit valóban nem érdekel a vásár — amit nehéz elképzelni a kínálat ismeretében — az a Sport panzió felől ingyen mehet be a sörfesztiválra és a kulturális programokra.