Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-18 / 192. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1997. augusztus 18., hétfő Egyszemélyes színház és a nevelők, óvónők szakmai segítsége Bábosok alkotótáborban Pongrácz Györgyi marcali óvónő és Józsa Éva drámapeda­gógus, táborvezető - az egyik kis szereplővel a felkészítésen • • Ot ország fiai Mesztegnyön Tizedik alkalommal nyitot­ták meg a Kárpát-medencei honismereti ifjúsági találko­zót a hét végén Meszteg­nyön. Az idei program ezút­tal az oktatástörténet jegyé­ben telik. A néptánc és a népművészet szerelmesei közül nyolcvanan töltenek el egy hetet a faluházban. A rendezvényre Szlovákiából, a Vajdaságból és Erdélyből, illetve Lengyelországból érkeztek fiatalok. A tábor záró programja az augusztus húszadikai ünnepség lesz, amelyen minden művészeti csoport fellép majd. Zenés bemutató Böhönyén Fúvószene, divat- és társas­tánc-bemutató színesítette Böhönyén a hét végi rendez­vényt. Ez volt a község első falunapja. Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke reggel már augusztus 20-a szellemiségétől áthatva kö­szöntötte az egybegyűlteket, és azt hangsúlyozta, hogy az ilyen rendezvények legna­gyobb ereje az összetartozás érzésének megerősítésében van. Délelőtt a kulturális, délután az ügyességi verse­nyeké volt a főszerep. A vál­lalkozó kedvűek kispályás fociban és kugliversenyen mérkőztek egymással. S aki­nek mindez nem volt ked­vére való, az iskola épületé­ben több kiállítást is megte­kinthetett. A rendezvényen - bár a megnyitó még gyér ér­deklődés mellett zajlott - es­tére több százan szórakoztak. A szervezők okkal remélhe­tik, hogy az évek során ha­gyományossá válik majd az augusztus 20-át megelőző közös ünneplés. Ezt - mint a képviselő-testület tagjai el­mondták -jövőre ugyancsak megrendezik, hogy közössé­get kovácsoljon a falu lakói­ból. F. E. Egyhetes alkotótáborban vet­tek részt a múlt héten a mar­cali bábműhely tagjai, a kul­turális központ szervezésé­ben. A műhely csak ez év ele­jétől működik itt, tíz pedagó­gussal. A tagok hetente talál­koznak egymással, s ezúttal felkészültek az új tanévre.- Az egyhetes kurzus célja az volt, hogy fejlesszük a kreativi­tást és megtanuljunk közösen önfeledten játszani - mondta Józsa Éva előadóművész, drá­mapedagógus, aki a táborban folyó szakmai munkát is irányí­totta. - Ez a tevékenység azért nagyon fontos, mert egyre több akadálya van év közben a kö­zös munkának. Most ehhez igyekeztünk szakmai segítséget nyújtani. Főként azt kutatva, hogy milyen lehetőségei van­nak az egyszemélyes színház­nak, hiszen a pedagógus leg­többször egyedül játszik a gye­rekekkel. Az alkotótábor résztvevői - a variációk egy témára szellemé­ben - egy magyar népmese színpadra állításán dolgoztak. Ahányan voltak annyifélekép­pen elevenítették meg a szerep­lés során. Kagyló királykisasz- szonnyá, elnyűtt párnák király­A somogyi-zalai megyehatáron épült kis falu lakossága évről évre fogy a lakosság. Az itt élők csaknem hetven százaléka nyugdíjas. A munkába járók az Industrie Electric üzemében vagy a szomszéd faluban kere­sik meg a betevőre valót. - Az önkormányzat napról napra él; fejlesztésre évek óta nem futotta. Nem sokkal dicsekedhetünk - összegezte Bakos Gyula pol­gármester. - A közbiztonságról ne is beszéljünk: betyáros a helyzet errefelé. Szinte nincs olyan nap, hogy ne jöjjenek pa­naszkodni, mert tyúkot, kacsát vittek el a tolvajok vagy meg­szedték a veteményest. Sorozatos betörések tartják Két héttel a határidő előtt befe­jezte a felújítási munkákat a Szemeco kft a marcali városi könyvtárban, így ettől a héttől fivá, használt flakonok tündérré változtak, hiszen - ahogy hall­hattuk - a bábkészítés lehető­ségeinek csak a fantázia szab­hat gátat. A műhely tagjai a bá­bok gyakorlati alkalmazása mellett a műfaj elméleti kérdé­seiről és a báb pedagógiai al­kalmazásáról is szót váltottak. Hogy ismét megállapíthassák: a rettegésben az időseket, főként az egyedül élőket.- Régebben nem így volt - füstölög a 61 éves Matakovics István. - Itt születtem Simonyi- ban, itt is öregedtem meg; em­lékszem, régen nem kellett úgy félteni mindent, mint most. Leg­utóbb egy öregasszonyhoz men­tek be, azelőtt egy rokonunk pénzét vitték el, meg már kétszer a tyúkjait is. A rendőrök meg mit tudnak tenni? Messze van­nak, s amire kijönnek, nem ta­lálnak semmi nyomot. Aztán csak annyiban marad minden. S elfogy a falu is: sorra meghalnak az emberek. Utánpótlás meg nincs. Az üresen maradó háza­kat pedig németek veszik meg. újra fogadja látogatóit az intéz­mény. Az épületben 1966 óta je­lentősebb felújítást nem végez­tek; ezúttal a padlóburkolatot jó bábszínház nem a technikai tudáson múlik, sokkal inkább a bábot mozgató emberi hiteles­ségén, és ami a legfontosabb, a közönség tiszteletén. Ez azon­ban kölcsönös hiszen a gyere­kek szeretik a bábokat, talán azért mert pont olyan esetlenek és védtelenek mint ők maguk. Fábos Erika- Nincs azokkal semmi gond, nehogy azt higgye. De azért jobb lenne, ha gyerek születne. Mert csendes, nyugodt kiskö­zség ez, öröm itt lakni, kár volna, ha eltűnne. Ezzel Nagy Jánosné is egyetért, aki szintén a faluban élte le életét. Szerinte összetartó emberek laknak So- mogysimonyiban. - Segítenek egymásnak a munkában, a baj­ban, meg amiben kell. Csak a megélhetés nehéz - mondta -; hónapról hónapra elég az a kis nyugdíj, amit kapunk. Szerintem jobban meg kellene becsülni az öregeket. Habár én nem panasz- kodhatom; van hat unokám, na­gyon szeretnek, de jobban kel­lene törődni mindennel, nem­csak a magunk bajával. Akkor talán az ilyen faluk sem tűnné­nek el, mint ez a kicsi Somogy- simonyi. Fábos Erika cserélték ki, a tetőt javították meg, korszerűsítették a világító- testeket és festették az épületet. Mindez 2 millió forintba került. Rettegnek az idősek a fogyatkozó lélekszámú kis településen Betörések Somogysimonyiban Kereken száz lakosa van a falunak, mert tegnap is temettünk egyet. Gyerek meg már nem is emlékszem mikor született - mondta komoran Bakos Gyula, Somogysimonyi polgármestere. Kijavították a könyvtár tetejét Falumúzeumot avattak Kéthelyen Falumúzeumot avattak Kéthelyen. Ezzel a ceremóniával a hét végén a községben működő hagyományőrző egyesület tagjai­nak álma vált valóra; a múzeum anyagának magja pedig tavaly októberben egy helytörténeti gyűjtemény létrehozásával kez­dődött. A csaknem 30 egyesületi tag, a falujáért tenni akaró ember közös munkájának a Soros-alapítvány 400 ezer forintos támogatása adott igazi lendületet. Ebből a pénzből alakultak meg az azóta is szépen működő kézműves-szakkörök, melyek tagjainak munkáját ugyancsak bemutatja ez a falumúzeum. Még egy évig vár Öreglak a sportcsarnokra A fűtés a világítás és a padozat kialakítása van hátra az Öreglakon épülő sportcsarnokban. Hogy a munkákat teljesen befejezzék, ahhoz még körülbelül tizenkétmillió forintra van szüksége az ön- kormányzatnak. A félig kész épület eddig harminchárommillió forintot emésztett fel. A nagy beruházás a pénzhiány miatt várha­tóan még csaknem egy évig eltart, pedig a csarnoknak nagy hasz­nát vehetnék az Öreglakon működő két általános iskola tanulói. Mesztegnyön már a szentélyen dolgoznak Elkészült a mesztegnyői műemlék templom külső felújítása, és a szentély helyreállítási munkáival is jó ütemben haladnak. A háborús károkkal sújtott épületet, amelyet 1726-ban szenteltek fel, több mint fél évszázada próbálják rendbe tenni. Benkes László szerint még nyolc-tíz év is eltelik, mire megújul, teljesen visszanyerve eredeti szépségét az épület. A még hátralévő munkálatok mintegy tizenkétmillió forintba kerülnek. Kézigránátot cipelt - feljelentették Tizedik alkalommal riasztották már az országos Tűzszerész-pa­rancsnokságot a hét végén Marcaliból. Ezúttal egy második vi­lágháborús kézigránátot talált az egyik marcali lakos a víztározó környékén. A robbanószert a tűzszerészek a polgármesteri hivatal udvarán hatástalanították. A szakemberek arra hívják fel a fi­gyelmet: ha valaki robbanószert, lőszert vagy fegyvert talál bár­hol, hagyja a helyszínen, s jelentse a helyileg illetékes önkor­mányzati hivatalban. A robbanóanyagok szállítása ugyanis veszé­lyes; ha valaki nem így jár el, azt a tűzszerészeknek hivatalból fel kell jelenteniük. Megtették most is, hiszen a megtaláló előbb a rendőrségre, majd a hivatalba szállította a veszélyes kézigránátot. Bővítették az óvodát négymillióért Csaknem négymillió forintba kerül az a bővítés melyet a nyár folyamán a marcali parki óvodában végeztek a Városépítő Kft szakemberei. A munkák során új csoportszobát alakítottak ki, és megépítettek egy korszerű vizesblokkot is. A beruházás még eltart néhány napig, és négymillió forintba került. Már az őszi ruhákat varrják Már az őszi modelleket varrják az American Everywear kft var­rodájában. A cég hét éve foglalkozik szabadidő és fitness-ruhák gyártásával. A kész sportruhák egy részét idehaza értékesítik, másik részét pedig külföldön - elsősorban horvát és olasz piaco­kon adják el. A marcali varroda egy éve működik, s jelenleg hu­szonnyolc embernek ad munkát a tulajdonosok azonban jövő ilyenkorra szeretnék a létszámot megduplázni, fotó: fábos erika Kissebbségi háború Nemesvidon Árvái Tibor nemesvidi pol­gármester FOTÓ: LANG (Folytatás az I. oldalról) Kuti Zoltán állítja: a döntést Árvái Tibor hozta egy sze­mélyben, csakhogy a faluban lakó, a képviselő szerint egyébként törekvő kisebbséget lejárassa. - Egy hónapja több barátommal dolgozunk a prog­ramokon - mondta Kuti Zoltán -; több százezer forintot és rengeteg időt öltünk bele a szervezésbe, s úgy érezzük, jó programokat sikerült össze­hoznunk. Nemcsak a cigány­ságnak, hanem az egész falu­nak akartunk szórakozást, de a polgármester aljas módszerek­kel lebeszéli a falut arról, hogy eljöjjenek a mi rendezvénye­inkre. Engem eddig még csak nem is értesített arról, hogy így döntött. Szerintem ehhez össze kellett volna hívni a képvise­lőket is. Kuti Zoltán előbb egy kéz­zel írt programot mutatott, amelyen a falu pecsétje és Ár­vái Tibor aláírása bizonyítja: a polgármester elfogadta a prog­ram terveit: Aztán egy névte­len levelet, amelyben a levélíró a kisebbség programjai ellen tiltakozik. Kuti Zoltán szerint maga a polgármester írta. Megkerestük Árvái Tibort is: mondja el véleményét. A polgármester értetlenül áll a - szerinte alaptalan - vádasko­dás előtt, bár azt elismeri: a rendezvényt a roma-progra­mok miatt valóban elhalasztot­ták. - Nem egyedül döntöttem; az összes képviselő egyetértett az időpont-módosítással. Dön­tésünket azért hoztuk meg, mert az általunk hívott szerep­lők sorra visszamondták a fel­lépést, miután megtudták, hogy több busszal érkeznek majd cigányok a faluba. Több szülő is jelezte: nem szívesen engedi a gyermekeit, rendbon­tástól tartva, ilyen társaságba. A mi egyezségünk nem arról szólt, hogy Kuti Zoltán roma­napot szervez a faluban, ráadá­sul a mi programjaink rovására - mondta Árvái Tibor. - A döntés előtt valóban nem kér­deztük meg, de ismertük az ál­láspontját, azt meg mindenki tudja: vele kompromisszumot kötni nem lehet. Meg kell hogy értse, a falunap a falué, és az itt lakók nem akarnak velük ün­nepelni, azt tiszteletben kell tartanom. Nem a kisebbséggel van bajunk, a helybeliekkel igen jól kijövünk, együtt élünk velük. A közös programot azonban nem mi bojkottáljuk, hanem ő, azzal hogy nem tar­totta be a játékszabályokat. Kuti Zoltán nemesvidi ki­sebbségi képviselő fotó: fábos A falunapi rendezvényeket mindenképpen megtartjuk - hangsúlyozza Kuti Zoltán, de kérdezem egy polgármester, hogy vonhatja vissza a szavát, és ki fogja megtéríteni a mi ká­runkat? Fábos Erika Marcali is segíti az iskolásait Segíti az iskolakezdést a mar­cali önkormányzat is. Az álta­lános iskolás gyermekek szülei helyett megvásárolta a tanulók­nak a füzetcsomagokat, illetve átutalta ezeknek az árát, vala­mint minden első osztályos kis­iskolás ingyen veheti kezébe élete első tankönyveit. Szep­tembertől az étkezési hozzájá­rulással is segít a város a rá­szoruló családok gyermekneve­lési gondjain. Minderre hatmil­lió forintot biztosított a képvi­selő-testület, további hatmillió forintot pedig rendszeres neve­lési támogatás címén saját költ­ségvetéséből juttat az önkor­mányzat a kisdiákoknak. Jelen­leg 213 gyermek részesül neve­lési támogatásban, a családok anyagi helyzetétől függően.

Next

/
Thumbnails
Contents