Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-18 / 192. szám

1997. augusztus 18., hétfő SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 A szünetek, vizsgák, beíratások menetrendje Becsöngetés: szeptember 1. Két hét múlva, szeptember 1-jén megszólalnak az iskola­csengők, és hivatalosan is megkezdődik az 1997-98-as tanév. Az idén a tavalyihoz hasonlóan csaknem 1 millió általános iskolás és 350 ezer gimnazista, valamint szakkö­zépiskolás ül be a padokba. A tanévnyitó ünnepélyeket a művelődési miniszter utasítása szerint augusztus utolsó napjai­ban tartják meg. 1 Az idei tanév lesz az utolsó, amelyben még a régi tanterv szabja meg az oktató-nevelő munka kereteit, a Nemzeti alap­tanterv, a NAT ugyanis csak jö­vőre lép életbe. Az iskolai év 175 tanítási napból áll majd. En­nek megfelelően az utolsó taní­tási nap 1998. június 12-re, pén­tekre esik. A középiskolák vég­zősei 1998. május 15-ig járnak iskolába. Szünetek, vizsgák Az első félév 1998. január 30- án ér véget. Ezt követően kerül sor mindenütt a nevelőtestületi értekezletekre, amelyeken érté­kelik az addig végzett iskolai munkát. A tanintézetek február 6-ig értesítik a diákokat, a szü­lőket a tanulmányi eredmé­nyekről, majd szülői értekezle­teket tartanak. A téli szünet az alsó és kö­zépfokú oktatási intézmények­ben egyaránt december 20-tól 1998. január 2-ig tart, a szünet előtti utolsó tanítási nap de­cember 19-e, péntek, a szünet utáni első tanítási nap 1998. ja­nuár 5-e, hétfő lesz. A tavaszi szünet 1998. április 4-től április 14-ig tart, ilyen­formán magában foglalja a húsvéti ünnepeket, amelyek a jövő évben április 12-13-ra esnek. Az 1998-99-es tanévre a tanköteleseket március 1-je és április 30-a között lehet majd beíratni, a pontos időpontot az önkormányzatok jelölik meg. Egységes lesz viszont or­szágszerte a vizsgák napja. Az írásbeli érettségi a középisko­lákban 1998. május 18-án kez­dődik, hagyományosan a ma­gyar tételek kidolgozásával. A közös írásbeli érettségi-felvé­teli vizsgák ideje: 1998. május 25-26-27. Előzetes felvételik A ’97-98-as tanév egyik újdon­sága lesz, hogy megváltozik a gimnáziumi továbbtanulásra je­lentkezők úgynevezett előzetes felvételiztetésének ideje. Ezekre csak az iskolaév második felé­ben, február 9-20-a között ke­rülhet sor. A minisztériumban ezzel kapcsolatban elmondták: 1993-ig a középiskolák csak az általános iskolai bizonyítvány alapján válogathattak a tovább­tanulásra jelentkezők közül. A legdivatosabb gimnáziumok azonban tartva attól, hogy az ér­demjegyek eltérő tudást tükröz­nek, különböző előzetes beszél­getésekre hívják a jelentkezőket. Az 1995-96-os tanévtől erre hi­vatalosan is módjuk nyílt, a vizsgákat azonban novembertől májusig a legkülönbözőbb idő­pontokra ütemezték. Ez zavarta a tanítást, feszültségben éltek a gyerekek. Ezért korlátozták most az előzetes felvételik idejét. (Deregán) Sorompók védik a Budai Várat Parkolási próbaüzem A Budai Vár területén ma meg­kezdődik az új, sorompós par­kolási rendszer próbaüzeme. Behajtási engedély hiányában a személygépkocsik után órán­ként 200 forint parkolási díjat kell fizetni, az autóbuszok tari­fája óránként 600 forint. Az úgynevezett polgárváros állandó lakosai ugyanakkor díjmentesen vehették át mág­neskártyás behajtási engedé­lyüket. Ennek hiányában csak a Hunyadi János útról lehet meg­közelíteni a Budai Várat. A Szabó Ilonka utcánál két sávon lehet áthajtani a sorompóknál. A bal oldali sávon a behajtási engedély birtokában lévők, va­lamint a tömegközlekedési esz­közök haladhatnak át, míg a jobb oldalon a parkolóba igyekvők kapják meg a regiszt­ráláshoz szükséges papírkár­tyát. Ezt a kihajtásig meg kell őrizni, mert annak elvesztése esetén 24 órai parkolási időt kell fizetni a kihajtást megelő­zően. A fizető parkolót 30 per­cen belül díjfizetés nélkül el le­het hagyni. Ez a kedvezmény azt a célt szolgálja, hogy a Bu­dai Várba turistákat vivő jár­művek mielőbb hagyják el a te­rületet. A Bécsi kapunál csak a polgárvárosba szóló engedél­lyel rendelkezők, továbbá a Hil­ton Szálloda vendégei léphet­nek be járművel a Vár terüle­tére. A Palota úton két kihaj­tásra és egy behajtásra szolgáló sávot alakítottak ki. Ezen a pon­ton csak az engedélyes jármű­vek hajthatnak be. A kihajtás során a fizető parkolót igénybe vett járművek kizárólag a jobb oldali sávot használhatják, míg az engedélyesek a bal oldalit. Szigorítás, hogy a taxik a jö­vőben legfeljebb 20 percet tar­tózkodhatnak díjfizetés nélkül a Budai Vár területén. Az értékek megőrzéséről a tulajdonos köteles gondoskodni Újabb műemlékek védelem alatt Megőrzendő értékeink sora tovább gyarapodott, újabb mű­emlékeket nyilvánított védetté a közelmúltban a környezet- védelmi és területfejlesztési, valamint a művelődési és közok­tatási miniszter, és ezt együttes rendeletben tették közhírré. Országszerte több olyan épít­mény sorsa rendeződik a vé­dettséggel, amelyet a szűkebb pátria határain túl is számon tar­tanak. Műemlék lett például a Vas megyei Celldömölkön az evan­gélikus egyházközség tulajdo­naként nyilvántartott evangéli­kus templom. A védelem el­rendelésének célja az 1744-ben épült és 1894-ben Stetka Péter tervei szerint átépített templom értékeinek megőrzése. Műemlék jellegűvé nyilvání­tották a Vas megyei Kenyéri­ben az egykori Cziráky-kasté- lyegyüttes megmaradt épüle­teit: a kastélyt, a kazánházat, a lóistállót, a műhelyeket és a magtárat. Kőszegen, a Fő tér 1. szám alatt található épület lett műemlék. A védelem célja a régi városhíd mellé települt és a XVIII-XIX. század folyamán kiépült együttes városképi és belső művészeti értékeinek megőrzése. Budapesten a véde­lem körébe vonták a XI. kerü­letben a Villányi út 17. szám alatti, 1927-1929 között Wald- ner Gyula tervei alapján neoba­rokk stílusban épült József At­tila Gimnázium épületét, amely szeptembertől a ciszterci rend tulajdonába kerül vissza. Ugyancsak műemlékké nyilvá­nították az V. kerületi Szabad­ság tér 3. számú, romantikus architektúrájú, Hild József által tervezett épületet, valamint a XII. kerületi Diana utca 8. szám alatti Flóra-villát, amely a múlt század végéről származik, őrzi az eredeti beépítést, s ily mó­don a ritkaságok közé tartozik. Ezeknek az értékeknek a fenntartásáról, karbantartásáról az épület tulajdonosa köteles gondoskodni. Szervezetten segíteni próbálnak a fiataloknak Vizsgáztak a diákvezetők Vizsgával fejezte be balatonfenyvesi táborozását az 50 diákve­zető, aki részt vett a Középiskolások Szövetsége által szervezett továbbképzésen. Ez az érdekvédelmi szervezet Diákpolgár ’97 projektjének befejező összejövetele volt, elyet az Ifjúságért, a Nemzeti Gyermek- és Közalapítvány és a Phare támogatott Az ország minden részéről jöt­tek Balatonfenyvesre a diákön­kormányzatok tagjai, de a nagy részük somogyi középiskolás. A továbbképzést lezáró sikeres vizsgával váltak képesített ve­zetőkké, s erről diákvezetői igazolást is kapnak. Sólymos Gábor, a Középis­kolások Szövetségének veze­tője elmondta, hogy neves szakértők segítették őket, akik a vezetőképzéshez, személyiség- fejlesztéshez nélkülözhetetlen ismeretekről tartottak előadást. Különféle csoportfoglalkozá­sokat is rendeztek; a sikertré­ningeken például a helyes idő- gazdálkodásról is tanultak. A napi hatórás továbbképzés mel­lett közösségi játékokat szer­veztek vagy szabadprogramo­kat. A játékok feladata meg­egyezett az előadásokéval, épp csak játékos formában zajlott. A szeptemberi diákpolgármes- ter-választásokra is felkészül­tek, s annak szervezésére is. Összeállították a rendezvény forgatókönyvét, helyi szabály­zatát. Sólymos Gábor kiemelte: ez lesz az első olyan diákpol- gármester-választás, amelyet általánosnak lehet nevezni, hi­szen a felsőtagozatosoktól az egyetemistákig bárki jelöltet­heti magát, csak 300 ajánló-ívet kell összegyűjteni.- Mit adott ez a képzés?- Nemcsak a középiskolá­ban, hanem a később, a felső- oktatási érdekvédelmi szerve­zetekben is nagy hasznát vehe­tik az itt tanultaknak.- Mit tesz még a szövetség?- Hamarosan állásbörzét szervez a megyei munkaügyi központ; ezzel együttműködve a munkába állásban is szeret­nénk jóval többet segíteni a pályakezdő fiataloknak. G. B. Biztonság a tulajdonosoknak, hadüzenet az autótolvajoknak Jogszabály készül a törzskönyvezésről Pár évet még bizonyára várni kell arra, hogy áttekinthető, naprakész és ellenőrizhető legyen a gépjárművek kereske­delme, forgalmazása és nyilvántartása. A rendteremtés azonban elodázhatatlan, mert a jelenlegi gyakorlat szinte le­hetetlenné teszi az eredményes föllépést az immár fő bűnö­zési ággá terebélyesedett autólopások ellen. A Kormányzati Ellenőrzési Iroda kezdeményezésére mintegy félszáz szakértő olyan jogszabályok és nyil­vántartási, ügyviteli rendszer kialakításán dolgozik, amely gátat vethet az autós maffiák tevékenységének. Dr. Eiselt György, a Bel­ügyminisztérium rendészeti főosztályának vezetője el­mondta: az utóbbi 10 évben 130 milliárd forint kárt okoz­tak a gépjárműtolvajok, s eb­ből az eljárások során csupán 7 milliárd térült meg. Az egyik legfontosabb te­endő az autósvilág főszereplői - a rendőrség, az önkormány­zatok, a vámhatóság, a biztosí­tók és a generálimportőrök - közötti intézményes együtt­működés megteremtése. Az elgondolások szerint olyan számítógépes nyilvántartási metódust és adatszolgáltatási rendszert dolgoznak ki, amelynek révén pontosan, gyorsan nyomon követhetők a gépjárművek tulajdonjogi vi­szonyai és az azokban végbe­menő változások. Tervezik az autók törzs­könyvének bevezetését is, amely a jármű előéletének minden érdemi adatát tartal­mazza majd. így már szinte az alku megkötésének pillanatá­ban ellenőrizhető lesz, hogy legális üzlet jött létre, vagy il­legális szerzeményt próbál az eladó értékesíteni. A forgalmi rendszámra olyan speciális hatósági címke kerül a jövőben, amely első ránézésre nyilvánvalóvá teszi, hogy az autó érvényes for­galmi engedéllyel rendelke­zik-e. (Csernyánszki) Kápolnaszentelés. Mintegy ötezren vettek részt a Szent Ist- ván-kápolna felszentelésén szombaton, a Lakiteleki Népfő­iskolán. Az Árpád-korban szo­kásos méretű, mintegy 40 négyzetméter alapterületű, vá­lyogból készített ökumenikus szentély közadakozásból, dön­tően alapítványok jóvoltából jött létre. Világi intézmény a második világháború óta elő­ször épített kápolnát Magyaror­szágon. Megemlékezés. A Magyar Polgári Együttműködés Egye­sület a hétvégén a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermé­ben rendezett megemlékezést Szent István napja alkalmából. Nemeskürty István író beszé­dében méltatta Szent István tör­ténelmi jelentőségét és a királyi életmű máig érvényes üzenetét. Torgyán Túrkevén. Ha az FKGP megnyeri a választáso­kat, gyökeres fordulat követke­zik be az ország négyötödét ki­tevő vidék életében - jelentette ki Torgyán József pártelnök. Mint mondta, a mostani FM- ből csúcsminisztériumot hoz­nak létre, amely az élelmiszer- ipar, a vízügy, a környezetvéde­lem és a területfejlesztés gaz­dája is lenne. Koszorúzás. A Szovjetunió­ban volt Magyar Politikai Ra­bok és Kényszermunkások Szervezete az 1945-1948 kö­zött elkövetett törvénytelensé­gek áldozatairól koszorúzási ünnepséggel emlékezett meg a hétvégén Sopronkőhidán. A börtön épülete az időben szov­jet fennhatóság alatt állt, és a politikai foglyok, a kényszer- munkára ítéltek gyűjtőhelyéül szolgált. Ferences könyvtár. Szomba­ton nyitották meg a több mint 500 éves, most újrarendezett Gyöngyösi Ferences Könyvtá­rat, és a Ferencesek Gyöngyö­sön című állandó kiállítást. A rend a múlt év végén kapta vissza a Széchenyi Könyvtártól á gyöngyösi gyűjteményt.,fl j rí1 i Csecsemőholttest Leánycse­csemő holttestére bukkant egy hajléktalan szombaton hajnal­ban egy budapesti szemetesku­kában. Az orvosi vélemény sze­rint a halál oka valószínűleg koponyacsont-törés volt. A rendőrség megállapította, hogy a holttest pénteken 22 óra 30 perc után került a szemetes­edénybe. A BRFK emberölés alapos gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. Táncfesztivál Összesen tíz táncegyüttes részvételével teg­nap megkezdődött a Minden Magyarok V. Táncfesztiválja Gyulán. A négynapos rendez­vényen esténként folklórműsor vátja az érdeklődőket. Beszélgetőpartnerünk: Juhász Judit, a Magyar Rádió alelnöke Versenyben a kereskedelmi adókkal A Magyar Rádió kedden újabb regionális adókat avat fel, hogy javítsa a Petőfi és a Bartók vételi lehetőségeit. A technikai vál­toztatások mellett azonban a közszolgálati rádió jelentős szer­vezeti átalakulással is igyekszik felkészülni a médiaversenyre. Juhász Judit alelnök válaszolt lapunk kérdéseire.- Milyen lesz, mennyiben válto­zik meg a közszolgálati rádió három programja? Mire szá­míthatnak a hallgatók?-A Kossuth - nemzeti fő­adóként - aktuális és hiteles műsorfolyamot kínál, amely­ben lesznek rádiójátékok, ko­moly- és népzenei, egyházi mű­sorok is. Amiben azonban talán a leginkább versenyképesek vagyunk, az az azonnaliság, a gyors reagálás; az, hogy bárhol ott tudunk lenni, ahol valami történik. A Petőfi a szórakoztató, „ba­rátságos” adó, amely elsősor­ban a vidéken élő, idősebb nemzedékhez szól, de a reggeli és az esti adásokban - fiatalos, jó zenével és témákkal - igyek­szünk elérni az ifjú korosztá­lyok tagjait is.- Nem túl merész vállalkozás ez: a két legtávolabb álló nem­zedékhez szólni egy adón?- Ha erre több adónk volna, természetesen elkülöníthetnénk a műsorokat; így viszont egy hullámsávon belül igyekszünk alkalmazkodni a különböző korosztályok és társadalmi ré­tegek hallgatási szokásaihoz.-A Bartók rádió?- A kultúra, a magas színvo­nalú zenei, prózai műsorok adója, kevés szöveggel.-A vidéki lakosság - a szó szoros értelmében - egyre in­kább ráhangolódik a helyi rá­diókra, hisz ott találja meg a közvetlenül őt érdeklő informá­ciót. Van-e az országos rádió­nak programja arra, hogy ne veszítse el ezt a közönséget?- A verseny arra sarkall minket, hogy a nagy hagyomá­nyokkal, jó szellemi adottsá­gokkal rendelkező körzeti stú­dióink adásidejét egész napossá tegyük. A fővárosi és a helyi adók műsorcseréjével sokkal gazdagabbá válik a kínálat. Ugyanakkor nyújtunk spe­ciális szolgáltatásokat is. A ha­zai rádiózásban például egye­dül mi sugárzunk műsort a nemzetiségek saját nyelvén. A Kossuth URH-n az országgyű­lési közvetítés szintén olyan speciális adás, amit más nem tud vállalni.- Műszaki szükségszerűség, hogy a Petőfi és a Bartók átáll a nyugati URH vagy FM sávra, de ez valószínűleg sok hallgató elvesztésével jár majd.- Vizsgáltuk, hogy hallgató­ink közül hányán rendelkeznek kétnormás készülékkel. Azt ta­pasztaltuk, hogy az arány 60-65 százalékos. Juhász Judit FOTÓ: FEB Azokat pedig, akik CCIR sá­von nem tudják majd fogni az adást, különféle akciókkal - köztük most induló játékaink­kal is - igyekszünk olcsón vagy éppen ingyen modem készü­lékhez juttatni. Összességében arra számítunk, hogy megnő a Petőfi és a Bartók hallgatott­sága, hiszen például az autórá­diók is tudják majd fogni a szte­reó minőségű adásokat, s nem lesznek fehér foltok a vételben.- A közszolgálati rádiónak nagy a felelőssége a nyelv mű­velésében, védelmében. De még a leghallgatottabb hírműsorok­ban is sok a motyogás, a hada­rás, a rossz hangsúlyozás. Mi­kor lesz a rádió a tiszta, szép beszéd igazi fellegvára?- Ehhez valamivel több idő és türelem kell, mint a szerke­zeti változtatásokhoz. Éppen az említett rádiós műhelyekben volt a legnagyobb nemzedék- váltás, ezért szervezett képzés­sel, mikrofonengedély kiadásá­val igyekszünk a fiatalokat rá­szorítani a helyes magyar be­szédre. Egyidejűleg szigorítani kívánjuk az alkalmazási feltéte­leket a végzettség, a képesség és a nyelvi alkalmasság szem­pontjából egyaránt. Csák Elemér

Next

/
Thumbnails
Contents