Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-12 / 161. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP VASUTASÜNNEP 1997. július 12., szombat UTASOK ÉS VONATOK Hogyan utazott? — ezt kérdezte munkatársunk tegnap a kaposvári vasú­tállomáson. Kiss István: — A gyéké- nyesi járaton ezúttal vi­szonylag kényelmesen elfér­tünk. Számos alkalommal viszont túl sok ember száll fel, és nem ritka a „tömeg­nyomor”. Azt hiszem, ezen mindenképp változtatni kell. Az utasoknak kényel­metlen a zsúfoltság, de sze­rintem ez a vasutasoknak sem jó. Mindannyiunk ér­deke, hogy jól felszerelt ko­csikban, kényelmesen utaz­hassunk egész éven át. Takács Zsolt: — Buda­pestről jöttem vasúton, a Kvamer expresszen kultu­rált körülmények között utaztam. Elengedhetetlen, hogy valamennyi vasúti ko­csi tiszta legyen. Az utasok csak ilyen környezetben ér­zik jól magukat. Szilágyi Gézáné: — Gyak­ran utazom vonaton. Koráb­ban sokkal több piszkos, el­hanyagolt szerelvény közle­kedett, az utóbbi időben vi­szont lényegesen változott a helyzet. A kupék többsége tiszta. Nyilván sok pénzbe kerül a rendszeres takarítás, de ez biztos megtérül. Per­sze az utasokon is múlik, hogy meddig marad tiszta egy-egy kocsi... Molnár Sándor: — Szere­lik az autómat, Kaposvárra ezért jöttem vonattal. Az út jól telt el, másodosztályon is kényelmes körülmények között utaztam. Évközben ritkán utazom vasúton, de most láttam, hogy a kocsikat karbantartják. Pataki András: — Drága a jegy, most már egy-egy utat is meggondol az ember. A tömegközlekedési eszközök közül egyébként még min­dig a vasút a legkényelme­sebb. A legeldugottabb fa­luból is viszonylag gyorsan bejut az ember Kaposvárra. Csak néha a menetrendet nem úgy állítják össze, ahogy az ember szeretné. Igaz, ez nem egyszerű, hi­szen számos szempontot mérlegelnek ilyenkor. Lukács Éva: — Balatonra szoktam néha vasúton utazni. Vonatozás közben általában olvasok vagy az útitársakkal beszélgetek. A kupé belül általában tiszta, az illemhelyről ezt viszont gyakran nem lehet elmon­dani. 125 éves a dombóvár-zákányi vasút Emlékezzünk a vaspálya építőire 125 éves a dombóvár-zákányi vasútvonal. Az első szerelvény 1872. augusztus 14-én 9 óra 31 perc alatt gördült végig a száz kilométeren. Kaposváron nem volt különösebb éljenzés, vi­szont a jákóiak annál lelke­sebben fogadták az első vona­tot. Ennek a vonalnak a meg­születéséért összefogott a me­gye és a város. Somogynak már jóval koráb­ban volt vasútja. A Déli Vasút­társaság vonala, a Balaton mel­lett 1861-ben épült meg, s nem sokkal később, 1868-ban átad­ták a Barcs és Murakeresztúr közötti pályát is. A megye szé­lein tehát pöfögtek a gőzösök, ám ez aligha vigasztalhatta a kaposváriakat. Ezért is szület­tek időnként megmosolyogni való ötletek, például az, hogy lóvasút kösse össze a megye- székhelyet Boglárral. Tény és való, hogy minden eszközt megragadtak a somogyiak azért, hogy engedélyt kaphas­sanak a vaspálya építésére. A legtöbbet Somssich Miklós tette: kérelmére már 1868-ban kiállítottak egy engedélyt olyan pálya építésére, amely Zákány­tól Dombóvárig, onnan pedig Szekszárdon át a Dunáig, il­letve Dombóvártól Székesfe­hérvárig tart. Ugyanebben az időben Bartal György irányí­tása mellett Tolna megye is so­rakoztatta a maga érdekeit. Vé­gül a két társaság összefogott, és 1870-ben megszerezték az országgyűlés hozzájárulását a Duna-Drávai Vasút megépíté­séhez. A honatyák döntése azért volt fontos, mert az állam így kezességet vállalt, hogy az esetleges veszteséget átvállalta és így a részvényeseket min­denképpen osztalékhoz juttatta. Az építkezéshez pénzt persze nem tudott adni. Az alapítók nem keseredtek el: partnert ta­láltak a bécsi Springer Bank­házban. 1871 nyarán megkez­dődhetett az építkezés, amire szűkös határidőt kaptak az en­gedélyesek. Vélhetően ezért külföldről is hozattak munká­sokat. ez elégedetlenséget vál­tott ki a dombóváriakban. A búcsú bálban kinyíltak a bics­kák: többen megsérülte, s en­nek az lett a vége, hogy megtil­tották a dombóvári búcsúk víg- sággal való megtartását. A Dráva völgyének erdeit megti­zedelték, mert kellett a tölgyből készült talpfa. Síneket először Belgiumból hozattak, de kide­rült róluk, hogy selejtesek. Bécs mellett csináltattak újakat. Végül is időre elkészült min­den. Állt a kilenc állomás is: Dombóvár, Baté, Kaposvár, Kis-Korpád, Jákó, Beleg, Nagy-Atád-Szobb, Csurgó és Zákány. Az elsőről tudni kell, hogy akkor még csak egy állo­más volt Dombóváron, az ame­lyiket ma Dombóvár-Alsónak neveznek. Az utolsóról pedig azt kell tudni, hogy az állam- vasútnak Zákányban volt már érdekeltsége, ezért került ide a végállomás. Itt lehetett a meg­lévő vonalakhoz csatlakozni. Gyékényes állomás akkor még nem létezett. Azt 1895-ben épí­tették meg, s mert Zákány nevű már volt, az épület meg közel esett a gyékényesi bortokhatár- hoz, hát Gyékényesnek keresz­telték el. Egy év múlva, 1873. július 20-án készült el a Duna- Dráva Vasút második szakasza, a Dombóvár és Bátaszék kö­zötti. Ám még mindig hiányzott egy fontos rész: csak kilenc év­vel később indulhatott meg a forgalom Budapest-Kelenföld- ről Dombóvárra. A vasút kétségtelenül sokat hozott Kaposvárnak és a me­gyének. Ennek segítségével in­dulhatott meg a fa, a gabona és az állatok szállítása. Ennek kö­szönheti a megyeszékhely az iparosodást, a kereskedelem fejlődését. Még a cukorgyárat is. Kevésbé ismert tény, amit a Dél-Dunántúl iparának kutatója T. Mérey Klára ír le: cukorgyá­rat Somogybán eredetileg Nagyatádon akartak építeni, de az ottani gazdák attól tartottak, hogy a mozdony szikrájától leég a gabona, a kürtjétől meg úgy megijednek a tehenek, hogy eláll a tejük. Ezért aztán nem kértek a vasparipából, s mert vasút nem volt, gyárat sem lehetett építeni. Kaposvárnak pedig jól jött a cukorgyár. Amire viszont akkor még nem számítottak a kaposváriak: a Kapos folyó mellett haladó pá­lya egyszer majd kettészeli a várost. A harmincas években már sokat cikkeztek erről a he­lyi lapok. Sürgették, hogy leg­alább a rakodópályaudvart vi­gyék máshová. Országgyűlési képviselőt is megnyertek ma­guknak, ám a rakodó csak negyven év múltán került a vá­ros szélére. Az sem túlontúl ismert tény, hogy az első nagyobb vasúti balesetet 1918-ban jegyezték fel: Csurgón két katonai vonat szaladt egymásba. Senki sem sérült meg, de mint az a kora­beli fontón látható, egy moz­dony a magas töltés mellett állt meg, s több kocsi kisiklott. A legemlékezetesebb tragédia pe­dig Kutason történt 1996-ban, amikor 13 ember vesztette éle­tét egy tehervonat és egy autó­busz ütközésénél. A krónikához tartozik, hogy a száz kilométe­res út végén, a drávai hidat, amely kaput is jelent a tenger felé, kétszer robbantották fel. Egyszer 1941-ben, majd 1945- ben. 1962. május 26-án indult meg rajta újból a forgalom. Az­óta van ismét határállomás Gyékényesen. Tíz évvel ké­sőbb, 1972-ben pedig itt avat­ták fel az első magyar-jugo- szláv közös határállomást. A vasutasok ünnepe így ma egy­szerre három évforduló jegyé­ben is zajlik. N.J. Az indóház előtt vonatra vár az úri közönség Tizenhat Intercity vonat a Dél-Dunántúlon Utascsalogató változások Sárái Gyula területi igazgató A MÁV Rt Pécsi Területi Igazgatóságának legidősebb vonala 136 éves, ám maga a területi igazgatóság mind­össze nyolcvannégy. Sárái Gyula területi igazgató mind­járt hozzá is teszi: a pécsi igazgatóság nyolcvannégy éve a zágrábi üzletvezető­ségből született meg. Létre­jöttét a századfordulót kö­vető vasútépítések tették szükségessé. A MÁV-nak ma hétezer kilométer vágá­nya van. Ennek tizenöt szá­zaléka az igazgatóság terüle­tén található. Nem csak a dél-dunántúli pályák tartoz­nak hozzájuk: a fennhatósá­guk alatt álló terület Puszta- szabolcsnál kezdődik.- Miközben egyre több szervezeti változás történik a vasútnál, milyen feladata maradt a területi igazgatósá­goknak?- A legfontosabb felada­tunk a részvénytársaság kép­viselete a régióban, kapcsolat- tartás az önkormányzatokkal, a közigazgatás és az állam- igazgatás helyi és területi szervezeteivel, a régió fuva- roztatóival és természetesen az utazóközönséggel. A má­sik fontos feladatunk a koor­dináció a vasút szakágai kö­zött, egyes tevékenységek irányítása és a regionális vas­utak közvetlen felügyelete.- Ön szerint az utasok bíz­nak-e a vasúiban?- A gondok ellenére ta­valy 12 millió 617 ezer utas­nak adtunk jegyet a vonata­inkra. A menetrendek össze­állításánál igyekszünk figye­lembe venni a lakosság igé­nyeit. Éppen januárban, So­mogybán az önkormányza­tokkal közösen léptünk fel a megye déli részeiből utazók érdekében. Kaposvárnak jú­nius elsejétől van Intercity összeköttetése a fővárossal. A számok azt bizonyítják a kezdeti idegenkedés után kezdik megszeretni a ké­nyelmes, kulturált utazási lehetőséget. A területi igaz­gatóság területén nyolc pár IC vonat közlekedik. Vasár­naptól újabb kedvező utazási feltételeket biztosítunk töb­bek között a Balaton part­jára. Igyekszünk kiterjesz­teni az utazási kedvezmé­nyek körét, ugyanakkor minden lehetőséget megra­gadunk a vasút propagálá­sára. Kiállításokon mutatjuk be a régió értékeit, s tavaly mi indítottuk el a vasúttörté- neti évfordulók utasokkal együtt történő megünneplé­sét. Ennek a sorozatnak a ré­sze a dombóvár-zákányi vasút 125. születésnapjának köszöntése. De ugyancsak az idén emlékeztünk meg a Komló-Godisa közötti vas­útvonal centenáriumáról, s augusztusban a szekszárdi vonal évfordulójáról. Hogy tenni akarunk azt bizonyítja a kaposvári vasútállomás mostani rekonstrukciója is. Nem csak megszépült a kör­nyezet, hanem korszerű jegypénztárat is kialakítot­tunk. Számítógép vezérli a jegykiadást, a helyfoglalást. Ezáltal gyorsabb és ponto­sabb munkát végezhetünk. S ha minden elképzelésünk va­lóra válik, akkor reményeink szerint azok az utasok is visszapártolnak hozzánk, akik valamiért már lemond­tak a vonatozásról. N. J. Váltók hóban, napsütésben A MÁV Pécsi Területi Igaz­gatóságának vasutasnapi há­ziünnepségét már csütörtökön megtartották. A kaposvári Gulyás Lajos vezető váltóke­zelő vezérigazgatói dicséretet és jutalmat vehetett. Az in­doklás szerint több mint há­rom évtizedes helytállásáért. Semmi különös hőstettet sem mondhat magáénak. Egysze­rűen csak tette a dolgát. Ha forró nyár köszöntött be ugyanúgy állította váltókaro­kat, mint a zimankós télben. Azaz még se. A tél a hagyo­mányos váltók ellensége. Le­fagynak. Előkerül a csákány és a hegesztőlámpa, hogy felmelegíthessék a fagyott ré­szeket. Gulyás Lajos azt mondja, hogy ebben nincsen semmi különös. Arról sem Gulyás Lajos váltókezelő beszél, hogy két balesetet is szenvedett. A MÁV-tól még sem küldték el. Kerestek neki munkát, irányítja a többiek munkáját, s ügyel arra, hogy mehessenek a vonatok. N. J. Sípos István: A vasút a vidéké (Folytatás a 9. oldalról) Most drasztikus változtatásra szántuk el magunkat. Én elhi­szem, hogy nehéz takarítani a 25 éves szerelvényeket, de ezért fi­zetünk. Azt tervezzük, hogy a személyszállítást az IC-rend- szerre építjük fel. Ehhez megfe­lelő menetrend is kell. Már tesz­telünk hozzá egy számítógépes programot, amellyel utasbarát menetrend szerkeszthető. Olyan mellékvonati motorkocsikat és sínbuszokat akarunk üzembe ál­lítani, amelyekkel az IC-vona- tokra úgymond rá- és elhordhat­juk az utasokat. Háromféle meg­oldás kínálkozik: BZ kocsik át­alakítása, a DWA-mellékvonali motorok és az ADtranz sínbu­szok vásárlása. Az ADtranz sín­buszai már menetrendszerűen közlekednek Budapest és Esz­tergom között. Valamennyi lehe­tőséggel megismertetjük az uta­sokat, döntsenek ők, hogy me­lyikkel szeretnének utazni. Ép­pen ezért szombaton Kaposvá­ron is bemutatjuk az új vasúti járműveket. Megjegyzem, hogy mindegyik esetben megrendelést kapnának a hazai beszállító cé­gek is. Ha vasúti kocsikról be­szélünk, akkor szólni kell a te­herkocsikról is. Bár nagy port vert fel a régi elavult kocsik el­adása, s helyettük a bevételből újak vásárlása. Én azt gondolom, hogy nem volt az rossz ötlet, hi­szen így tudtunk előre lépni. Egyre nagyobb igény van a DWA elmozdítható oldalú ko­csijaira, amelyekben könnyen vihetünk egységrakományokat. Ezekből naponta háromszázra lenne kereslet. Van 700 Tadgs gabonaszállítónk, még kellene ezer. A vásárláshoz azonban pénz is kell. A MÓL Rt-vel megállapodtunk, hogy 500 tar­tálykocsi beszerzését előfinan­szírozzák. A költségeket pedig a szállítási díjban tudjuk le. Sok olyan speciális teherkocsink van, amelyeket a harckocsik szállítá­sára vásárolt annak idején a MÁV. Ezekből ma már alig né­hány kell. Megállapodtunk a Dunaferrel, hogy a segítségükkel az igényeiknek megfelelően át­alakítjuk ezeket acéltekercsek szállítására. Hatvan ilyen ko­csink van már, s ezekkel egy év alatt 1 millió 150 ezer tonna árut tudunk elvinni tőlük. Újból csak azt kell mondanom, hogy a jó öt­letekkel, a cél ismeretében, ha apró lépésekkel is, de fordulatot lehet elérni a MÁV életében.- Január 6-án, a megyena­pon arra a kérdésre, hogy ün­nepeljük együtt a dombóvár-zá­kányi vasút 125. születésnapját, ön azt mondta, mi sem termé­szetesebb. Az idei vasutasnap központi rendezvényének Ka­posvár ad helyet. A jövőben is lesznek vidéki helyszínek?- Mi sem természetesebb! Én komolyan gondolom, hogy a magyar vasútnak a vidék vasút- jának kell lennie. Az utasaink többségét a vidéki emberek ad­ják. Az áru jelentős része vidék­ről és vidékre megy. A gondja­inkat is leginkább a vidék érzi. Ha ünnepiünk, akkor együtt kell ünnepelnünk is. Nagy Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents