Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-24 / 145. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1997. június 24., kedd Elhunyt Gerevich László. Életének 87. évében, pénteken elhunyt Gerevich László Kos- suth-díjas akadémikus, aki a középkori Magyarország régé­szetének és művészettörténeté­nek itthon és külföldön is elis­mert kutatója volt. MSZP-levél. A Magyar Szo­cialista Párt országgyűlési kép­viselőcsoportja üdvözli és konstruktívnak ítéli a Fidesz indítványát a Nemzeti Védelmi Charta létrehozására, mégsem vesz részt az ez ügyben össze­hívott szerdai megbeszélésen, mert idő előtti a javaslat. Erről értesítették levélben Szájer Jó­zsef frakcióvezetőt. Együttműködés. Horn Gyula kormányfő, az MSZP elnöke a szocialista párt vezető testületé elé terjeszti az MSZP és a Bal­oldali Ifjúsági Társulás válasz­tási együttműködéséről szóló megállapodás tervezetét. Erre hétfőn tett ígéretet, amikor fo­gadta Tóbiás Józsefet, a BIT nemrégiben megválasztott el­nökét. Egyelőre együtt. A keresz­ténydemokraták országgyűlési képviselőcsoportjának hétfői ülésén nem esett szó sem kilé­pésekről, sem pedig újabb per indításáról. Mind Giczy György újjáválasztott pártel­nök, mind pedig Isépy Tamás frakcióvezető úgy nyilatkozott, hogy kizárólag a parlamenti munkával kapcsolatos kérdé­sekről tárgyaltak. Meghallgatás. Az Állami Számvevőszék elnökjelöltjeivel találkozott hétfőn a Magyar Demokrata Néppárt parlamenti képviselőcsoportja. Zsigmond Attila, a párt szóvivője el­mondta: Bánfi Tamás, Nasz- vadi György és Roóz József a képviselők által feltett szakmai kérdésekre válaszoltak. A frak­ció ezután alakítja ki álláspont­ját arról, kit támogat. Hagyományőrzők. Országos találkozóját az idén is Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben rendezte meg a Pro Patria Magyarország Felfedezői Szö­vetség. Az esemény - melyen részt vesz a kárpátaljai testvér­szövetség is - tegnap kezdődött Vaján, abban a várkastélyban, ahol 1711-ben II. Rákóczi Fe­renc fejedelmet nem tudta a bé­kekötésre rábeszélni gróf Pálffy János császári tábornok. Pihenőpark. Külön pihenő­parkot alakítottak ki extra szol­gáltatásokat igénylő vendégek vendégek számára a büki gyógyfürdő területén. A 2,2 hektár területű, 200 millió fo­rintos költséggel öt év alatt kié­pített parkot Katona Béla, az Országos Idegenforgalmi Bi­zottság elnöke a hét végén adta át rendeltetésének. Hol koszorúztak együtt az elnökök? Az Országgyűlés tegnap megkezdte a vitát az állam tulajdo­nában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvény módosításáról. Nyolcvan társaság közül - amelyben az ál­lamnak tartós tulajdoni részesedése van - 40 cégben csök­ken, 10-ben pedig nő az állam tulajdoni hányada. Lezajlott az alkotmánymódo­sítás részletes vitája, így a jövő héten szavazni lehet a módosító javaslatokról, s két hét múlva a zárószavazásra is sor kerülhet. Világosi Gábor belügyi ál­lamtitkár ismertette Göncz Árpád köztársasági elnök má­jusi kolozsvári programjának hiteles történetét. Leszö­gezte, hogy a román és a ma­gyar elnök együtt csak Petőfi emléktábláját koszorúzta meg, nem pedig a Funar pol­gármester által az 1848-ban állítólag legyilkolt 40 ezer román emlékére emelt táblát. A tisztázásra azért volt szük­ség, mert a sajtóban a két em­lékmű együttes koszorúzásá­nak híre jelent meg, amiről ennek alapján mind kor­mánypárti, mind ellenzéki képviselők tényként beszél­tek. (Szabad György történészprofesszor-képvi­selő már korábban elmondta, hogy ez a 40 ezres gyilkosság egyszerű történelemhamisí­tás.) Szájer József (Fidesz) bűn­pártolással vádolta meg a kormányt és a szocialista frakciót, amely három hete egyedül szavazta meg a tb- önkormányzatok delegálással történő újjáalakulását. Úgy vélte, ha az lett volna a szán­dék, hogy ne kerülhessenek vissza az önkormányzatokba azok a személyek, akiket fe­lelősség terhel a tb vagyon­vesztéséért, akik sorozatosan megsértették a rájuk vonat­kozó törvényeket, és saját belső szabályaikat, akkor olyan törvényt kellett volna megszavazni, amely ezt meg­akadályozza. Barsiné Pataki Etelka (MDNP) bejelentette: pártja az Alkotmánybíróság­hoz fordult a törvény felül­vizsgálatát kérve. S. Á. Az MDF a választójogi törvény módosításáról Népszavazással a NAT0-ba Hétfőn az MDF képviseleté­ben Balsai István kijelentette: ha gyökeres változtatásra utaló szándékot tapasztalnak, kivonulnak a választójogi törvény módosításával kap­csolatos tárgyalásokról. Az SZDSZ tájékoztatóján Mécs Imre megerősítette: tavaszi népszavazást szorgalmaznak. Ha bebizonyosodik, hogy a kormánypártok a választójogi törvény érdemi módosítására készülnek, az MDF elhagyja az egyeztető tárgyalásokat - jelen­tette be Balsai István ország- gyűlési képviselő. A tárgyalá­sok megkezdésekor kizárólag technikai jellegű kérdések tisz­tázásáról volt szó, azóta azon­ban világossá vált, hogy a kor­mány ennél többet, lényege­sebb változásokat akar. A választások előtt néhány hónappal meghozott törvény­hez, amely a választási rendszer alapjait érinti és az eredményt érdemben befolyásolhatja, az MDF véleménye szerint egyet­len párt sem adhatja a nevét. Az SZDSZ Magyarország NATO-csatlakozását olyan fon­tos kérdésnek tekinti, amelyhez meg kell szerezni a társadalom támogatását - jelentette ki a hétfői SZDSZ-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón Mécs Imre, a honvédelmi bizottság elnöke. Mécs szerint 1998 február­márciusa lehet a referendum időpontja, a csatlakozási tár­gyalások felgyorsulása esetén azonban ez előbbre hozható. Drágul a földgáz és az áram Az energiahivatal ma már árkorlátozó tevékenységet is végez- Júliustól a gázszektorban is Unió-konform árképlet mű­ködik - mondta Szabó Imre, a Magyar Energia Hivatal fő­igazgatója az áremelés indo­kait magyarázva. Ez azt jelenti, fejtegette a hivatal főigazgatója, hogy az energiaiparban mostantól ob­jektív tényezők alapján kezelt ármetodika lép életbe. A földgáz esetében ez annyit tesz, hogy az ár kialakításá­nál figyelembe kell venni olyan tényezőket is, mint az importár változása, a forint árfolyamának alakulása, a hazai termelés költségeinek változása, illetve a cégek nyereségpolitikája. Szabó Imre nagy ered­ménynek minősítette az új ár­rendszer bevezetését, amely két és fél éves előkészítő munkával alakult ki. A jelen­legi árak már tartalmazzák az energia termelésének, szállí­tásának és szolgáltatásának ráfordításait a törvény előírá­sainak megfelelően, de még nem tartalmaznak olyan fon­tos költségeket, mint amilyen például a villamos áram ese­tében az atomerőmű későbbi lebontásának fedezete. Ezt majd csak később építik be az árakba. A törvény szerint évente egyszer lehet árkorrekciót végrehajtani az árképlet alap­ján. Az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter azonban az infláció miatt 1997-ben engedélyezte a ne­gyedévenkénti árkorrekciót. Szabó Imre hangoztatta: az új árrendszer biztosítja az iparágak, illetve a fogyasztók számára az ártényezők átlát­hatóságát. A képlet alkalma­zása segíti a versenyhelyzet kialakulását, amely hosszú távon árkorlátozó hatású le­het, s előtérbe kerülhetnek a fogyasztói érdekvédelem kérdései is. Fő szempont, hogy az energiaszolgáltatás a minimális költségen történ­jen. A főigazgató szerint a hivatal árkorlátozó tevékeny­séget is végez, amikor arra ösztönzi a termelő és szolgál­tató cégeket, hogy minél ha­tékonyabban működjenek. A villamos energia 4,5 százalékos áremelésével kap­csolatban elhangzott: itt nemcsak a csúszó leértékelés negyedéves nagysága a meg­határozó, hanem számolni kell a földgázáremelés miatt a földgázalapon előállított villamos energia megnöve­kedett költségeinek begyűrű­zésével is. Mándoki Zoltán, a Mól Rt vezérigazgatója szerint a földgáz viszonteladói, azaz nagykereskedői árának július 1-jétől érvényes 13,5 száza­lékos emelése kevés ahhoz, hogy az üzletág nyereséges legyen. A 8 százalékos esz­közarányos nyereség érvé­nyesítéséhez ennél jóval na­gyobb áremelésre lett volna szükség. Legmagasabb hatósági energiaárak (áfa nélkül), 1992-1997 1992 VIII. 1. 1993 XI. 1. 1.1. 1995 IX. 1. 1996 III. 1. 1.1. 1997 IV. 1. vn. í. Földgáz (háztartási) Ft/GJ' 265 — 405 437 566 674,2 697 766 Villamos energia Ft/kWh nappal: 600 kWh/év alatt 3,70 3,70 6,50 7,00 9,00 11,20 11,60 12,10 600-3600 kWh/év 5,30 5,30 8,50 9,20 10,70 13,40 13,90 14,50 3600 kWh/év fölött 5,30 7,50 10,50 11,30 12,40 15,50 16,00 16,80 éjszaka: 2400 kWh/év alatt 1,90 1,90 3,50 3,80 4,70 5,90 6,10 6,40 2400-12 000 kWh/év 2,70 2,70 4,00 4,30 5,00 6,20 6,40 6,70 12 000 kWh/év fölött 2,70 3,50 4,50 4,80 5,30 6,60 6,80 7,10 'A földgáz m3-enkénti árát a fenti adatokből úgy kaphatjuk meg, hogy a Ft/GJ 34-szeresét osztjuk ezerrel Torgyán: iratok szerint ártatlan A kisgazdák elítélik a „rágalomhadjáratot” A Független Kisgazdapárt sem Kuncze Gáborral, sem a Sza­bad Demokraták Szövetségével nem lát lehetőséget semmilyen kapcsolattartásra, amíg az SZDSZ jelenlegi elnökét el nem távolítják a párt és a Belügy­minisztérium éléről, közölte tegnapi rendkívüli sajtótájé­koztatóján Torgyán József. Mint az FKGP sajtótájékoztató­ján kifejtették, Kuncze Gábor Torgyán Józsefre nézve kedve­zőtlenül minősítette azokat az iratokat, amelyeket a BM küldött meg a kisgazda pártelnökről az átvilágítást végző bíróknak, pe­dig a dokumentumokból kiderül, hogy őt annak idején nem sike­rült beszervezni. Torgyán József felolvasta a kisgazdafrakció nyilatkozatát is, amely szerint a képviselőcsoport „felháborodott tiltakozásának ad hangot az álliberál-bolse- vista hatalomnak a politikai al­világgal összefonódott hisztéri­akeltő rágalomhadjárata miatt, amelyet a Független Kisgazda- párt és elnöke ellen folytat". Ennek a „gyalázatos rágalom­hadjáratnak nyilvánvaló oka az FKGP töretlen népszerűség-nö­vekedése, amelyet a jogállami­ság ellen támadó erők alantas eszközökkel igyekeznek lerom­bolni ”. A nyilatkozat leszögezi, hogy a rágalmazóknak felel­niük kell az FKGP-vel és elnö­kével szemben elkövetett bűn- cselekményekért. Torgyán József úgy véli, hogy a belügyminiszter elkö­vette a hamis vád bűncselek­ményét. A kisgazda elnök a tá­jékoztatón elmondta: az átvilá­gító bírók közölték vele, hogy a BM által megküldött iratok sze­rint egyértelműen ártatlan. Vita a kollektív szerződésről Határozottan elutasította az Érdekegyeztető Tanács Bér- és Munkaügyi Bizottságának hétfői ülésén a munkaadói ol­dal, hogy az állami támogatá­sok folyósításánál a kollektív szerződések megkötését is fi­gyelembe vegyék. A munkaadók szerint a munka­helyek jelentős részénél nincs is szakszervezet, már csak ezért sem köthetnének mindenütt kollektív szerződést. A szociális partnerek megvi­tatták, hogy milyen intézkedé­sekkel lehetne elősegíteni a kol­lektív szerződések megkötését. Tárgyaltak arról is, hogy mi­ként rendezhetők a munkaügyi jogviták per előtti egyeztetés­sel. Foglalkoztak a munkaügyi ellenőrzések hatékonyabbá té­telével, s azzal, hogy mi módon járulhatnak hozzá ehhez a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek. Az ülésen a szakszervezetek lényeges feladatként jelölték meg, hogy az állami támogatá­soknál vegyék figyelembe a rendezett munkaügyi kapcsola­tokat. Sőt azt is elvárnák, hogy a közbeszerzéseknél is részesít­sék előnyben a rendezett viszo­nyokat igazoló munkáltatókat. A munkaadói oldal határo­zottan visszautasította, hogy az ÉT döntéseire bízzanak több, jelenleg a Munka Törvény- könyve által szabályozott kér­déskört. Neves popegyüttesek is segítenek Drogriadó a honvédségnél Drogriadó elnevezéssel or­szágos kampányt hirdet a Mentálhigiénés Program- iroda a Magyar Honvédség­gel együttműködve. A programnak az a célja - je­lentették be a szervezők teg­napi tájékoztatójukon -, hogy a kábítószerrel kapcsolatos felvilágosító szó eljusson az ország valamennyi laktanyá­jába, a sorkatonai szolgálatu­kat teljesítő katonákhoz. Veér András, a mentálhi­giéné miniszteri biztosa az előzményekről elmondta: az iroda az Országgyűlés honvé­delmi, valamint szociális és egészségügyi bizottságának ajánlása nyomán kereste meg a Magyar Honvédséget. Keller László népjóléti ál­lamtitkár szerint a katonaság az utolsó olyan lehetőség, ahol még szervezetten lehet hatni a fiatalokra. A felvilágosító kampányba a következő év során tíz lak­tanya kapcsolódik be - pop­zenészek közreműködésével. Ők a műsoruk előtt, után és közben a kábítószer veszé­lyeiről, a drogfüggő élet si­várságáról is szólnak majd a katonákhoz. Az alkoholizmus okozta tragédiákra is szeret­nék felhívni a figyelmet. A program júliusban indul. A következő leszerelésig há­rom laktanyába jutnak el a mentálhigiéné hirdetői, majd ősszel újabb három alakulatot látogatnak meg. A Farkas sikere Amerikában Világsikert aratott a hazai „szürkeállomány”. A magyar- országi Európai Kereskedelmi Bank informatikusai által kifej­lesztett Farkas nevű rendszer nyerte az egyesült államokbeli Orlandóban megrendezett „Fu­sion ’97” elnevezésű számítás- technikai verseny egyik fő dí­ját. A program egyebek között az ügyfelek gyorsabb és köny- nyebb kiszolgálását teszi lehe­tővé a bankok fiókjaiban. A számítástechnikai versenyt a világhírű Microsoft szervezte, és arra a földkerekség minden tájáról 250 programot neveztek be. Ezek közül a banki kategó­riában öt részesült elisme­résben. Várhatóan a magyar siker üz­leti eredményeket is hoz majd a hazai szoftverfejlesztőknek. Aranyágrekord Csaknem 58 millió forint gyűlt össze az idén a beteg gyermekek gyó­gyulását szolgáló Aranyág Alapítvány bankszámláján, és tegnap Lagzi Lajcsi „fő támogató” még erre is rátett egy „lapáttal”. Az általa felajánlott kürtöt 500 ezer forintért vitte el - stíl­szerűen - dr. Kürti Sándor, a Kürt Kft tulajdonosa fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents