Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-24 / 145. szám
1997. június 24., kedd SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 „Bemutatkozott” a Horváth-Konrád edződuó Elkezdte a Rákóczi Tegnap megkezdte az új NB I B első évadjára történő felkészülését a Rákóczi-Kaposcu- kor labdarúgó kerete. Stier István elnök „bemutatta” a játékosoknak Horváth Lajost, az „új” trénert, valamint segítőjét, Konrád Lászlót, a csapat egykori labdarúgóját, aki jelenleg a SLASZ titkára. Bő keret, mintegy 27-28 játékos volt jelen a „beiktatásnál”, visszatértek olyanok is, akik e klubból indulva környező csapatokban szerepeltek (például Lóki, Szentgróti), újakkal azonban még nem találkozhattunk. Értesüléseink szerint elkezdődtek ez ügyben is a tárgyalások, ám konkrét szerződés kötés még nem történt. A végleg távozók (Mi- Unté, Mező, Takács, Vajda) mellett két labdarúgó ügye maradt függőben. Horváth Zoltán és Ruszlán Csernijenkó még nem adott végleges választ, hogy távoznak, avagy maradnak-e. Délután az új stáb irányításával sor került az első foglalkozásra és e héten további hét edzésre, (köztük egymás elleni játékra is) kerül sor. Kialakult a felkészülési időszak edzőmérkőzéseinek a programja is. Július 2. és 23. között nyolc-kilenc előkészületi találkozót játszik a Rákóczi. A program: (elől a pályaválasztók). Július 2. Olajbá- nyász-Rákóczi (17 ó.), júl. 3. Gázszer-Rákóczi (17 ó. ez még bizonytalan), júl. 5. ZTE-Rákóczi (11), júl. 8. Rá- kóczi-Olajbányász (17), júl. 12. Videoton-Rákóczi (10,30), júl. 16. Veszprém-Rákóczi (17,30), júl. 19. Dombó- vár-Rákóczi (10), júl. 20. Rá- kóczi-PMFC (17), júl. 23. Marcali-Rákóczi (még nincs időpont). J. R. Folytatás szerdán a fegyelmi bizottság előtt Egy meccs árnyoldalai Vasárnap „ősbemutató” volt Balatonlellén. Mióta a helyi futballcsapat az NB-s osztályban szerepel (sőt, korábban sem,) még nem játszottak esti bajnoki labdarúgó mérkőzést. 1997 június 22-én erre is sor került, anélkül, hogy néhány ezer lux fényerővel bevilágították volna a játékteret. A megoldás „olcsó”, követése mégis kockázatos. Hivatalosan 17 órakor kellett volna elkezdeni Lellén a Be- remend elleni találkozót. A két csapat annak rendje és módja szerint időben megjelent a játékvezetőkkel egyetemben. Volt felszerelés, pálya, közönség, büfé, csak egy valami hiányzott: a beremendiek igazolása. Az a kis okmány, amely nélkül játékos bajnoki találkozón nem léphet pályára. Két lehetőség kínálkozott: barátságos mérkőzést játszani, vagy... Szóval végül is ezt a „vagy”-ot választották a jelenlevők, engedve a beremendiek azon kérésének, hogy azok maguk után küldetik igazolásaikat. Kenéz István — elnökedzővel az élen — a lelleiek hajlottak e megoldásra. A mérkőzés ellenőrével és a játékvezetőkkel történt konzultáció után létre is jött az egyezség azaz marad a találkozó hivatalos „státusa”. Miután e kis könyvecskék hiányában a bíró — „hivatalosan” nem fújhat sípjába, hát valamennyien várakozó álláspontra helyezkedtek, annak reményében, hogy a vagy másfél száz kilométerre levő Be- remendről elindult a futár a dokumentumokkal. Egy szó, mint száz, öt óra helyett csaknem hétkor futhattak ki a csapatok a pályára, a területi bizottság által delegált bírói hármassal. A lelleiek további „gesztusát” jelzi, hogy türelmük ugyan „rózsát” teremhetett, de pontokat nem. „Vendégszeretetük” jeleként odaadták mindazt, amire esetleg nekik is szükségük lett volna — a három bajnoki pontot. (A vendégek 4-3-ra nyertek). Eddig a történet, amely ott a leilei „éjszakában” nem ért véget, mert a Dráva csoport verseny bizottsága hivatalból vizsgálatot rendelt el az ügyben. Van ugyanis egy paragrafus, amelyről mindenki megfeledkezett. Paragrafus, amely kimondja , hogy az utolsó három forduló mérkőzéseit azonos időben kell kezdeni és ettől csakis a versenybizottság engedélyével lehet eltérni akkor, ha az egyéb érdekeket nem sújt. Ez esetben viszont — „esetleg”— sújthatott volna, ráadásul az említett hozzájárulás sem volt meg, így a lelleiek — egyébként ritka sportszerű cselekedete — vélhetően fordítva sült el. A fegyelmi bizottság az ügyben érintetteket szerdára idézte maga elé. Kíváncsian vátjuk, hogy sportszerűségükért a lelleiek elismerésben, avagy elmarasztalásban részesülnek-e? (Jutási) IV. korcsoportos országos diákolimpiái döntő, Győr Munkácsys aranybravúr A diákolimpiái bajnok kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium IV. korcsoportos leány röplabdacsapata Hatalmas sikert ért el a Győrben rendezett IV. korcsoportos országos diákolimpiái labdajáték döntőn a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium leány röplabdacsapata. Simonná Kutas Zita edző tanítványai bravúros játékkal diákolimpiái bajnokok lettek, s ezzel a nagymúltú gimnázium eddigi legszebb röplabdasikerét érték el. Pedig nem a legjobb előjelekkel várta a csatározásokat a kaposvári együttes. Egyértelműen a nehezebb csoportba kerültek, ráadásul az első számú feladó, Meló Edina kiesett. A csoport- mérkőzések első napján több mint 40 fokos lázzal ébredt, így nem is tudott játszani. Mint kiderült, vesemedence-gyulla- dása van, s azonnal haza kellett hozni a kaposvári kórházba. Talán ezért is játszottak a többiek összeszorított fogakkal, még nagyobb elszántsággal. A csoportmérkőzésen során nagy csatában, másfél órás mérkőzéseken biztosította helyét a legjobb négy között a Munkácsy gimnázium csapata. A paksi Vak Bottyán Gimnázium, a debreceni Irinyi János Gimnázium és az egri Neumann János Gimnázium csapatát is egyaránt 3-1-re győzték le. A folytatásban aztán már játszmát sem engedélyeztek ellenfelüknek: a keresztjátékban a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumot, míg a döntőben a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumot győzték le 3-0 (8, 12, 5) arányban. A diákolimpiái bajnok Munkácsy Mihály Gimnázium IV. korcsoportos leány röplabdacsapatának tagjai: Ékes Eszter, Tormási Orsolya, Major Zsuzsa, Witz Viktória, Nagy Agnes, Meló Edina, Orsós Gabriella, Vető Katalin, Tóth Lilla, Weltsch Ida, edzőjük Simonná Kutas Zita. Egyébként nem maradt el a lányok jól megérdemelt jutalma: egy osztrák menedzser teljes garnitúra Puma-szereléssel lepte meg a kaposvári bajnokcsapat tagjait. Mint ahogy biztosak lehetnek abban is: iskolájukban, a Munkácsyban sem feledkeznek meg róluk... Negyedik az Építőipari A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium leány röplabdacsapata mellett még két másik somogyi együttes volt érdekelt Győrben: a kaposvári Építőipari Szakközépiskola labdarúgói és a csurgói Nagyváthy Szakközépiskola leány kézilabdázói. A hat labdarúgócsapat két hármas csoportba osztva kezdte meg a küzdelmeket. Az Építőipari Szakközépiskola nagyon rosszul kezdett: a nyitányon 8-0-ra kikapott a Békéscsabától. Igaz, ezután viszont biztosan, 4-0-ra legyőzték a Baját, így csoportjukban a második helyen végeztek. A folytatásban a harmadik-negyedik helyért játszhattak Márton József edző tanítványai, ahol a győri Bercsényi Miidós Gimnázium együttesétől 3-1- re kikaptak, így végül a negyedikek lettek. A bajnoki címet egyébként a kazincbarcikai Irinyi János Szakközépiskola hódította el, miután a fináléban nagy csatában legyőzte 2-1-re a békéscsabai Széchenyi Köz- gazdasági Szakközépiskolát. Nyolcadik a Nagyváthy A csurgói Nagyváthy Szakközépiskola leány kézilabdacsapata mellől sajnos elpártolt Fortuna. Valamennyi ellenfelüktől (Budapest, Kiskunfélegyháza, Debrecen és Miskolc) egyaránt kikaptak, így az utolsó, azaz a nyolcadik helyen zárták a diákolimpiái döntőt. (Fenyő) Hazai tekesiker Mosdóson A Kaposmenti Sportszervezői Körzet immár második alkalommal rendezte meg Mosdóson a Vigadó Kupa elnevezésű tekeversenyt. A több mint 20 induló közül a mosdósi Nagy József szerezte meg a végső győzelmet; mögötte a szintén mosdósi Kaszás József lett a második, a batéi Ignácz Zoltán pedig a harmadik. MEGYEI II. OSZTÁLY Déli csoport A 30. (utolsó) forduló eredményei: Lakócsa-Magyaregres 4- 3, Tarany-Kutas 1-1, So- mogysárd-Nagybajom 4-1, Kaposszerdahely-Inke 2-2, Csokonyavisonta-Homok- szentgyörgy 2-2, Vízvár-So- mogyszob-Kaszó 0-2, Ka- posfő-Tapsony-Nagyszakácsi 5- 2, Kastélyosdombó-Kadar- kút 3-3. Északi csoport A 30. (utolsó) forduló eredményei: Öreglak-Tab 2-2, Patalom-Andocs 3-11, Horvátkút-Zamárdi 2-0, Balatonsza- badi-Kaposújlak 1-2, Meszteg- nyő-Balatonszentgyörgy 0-1, Balatonújlak-Orci 2-0, So- mogygeszti-Somogyvár 1-1. A Karád-Táska mérkőzés 4-2 arányú hazai vezetésnél a második félidőben félbeszakadt. Déli csoport A végeredmény: 1. Tarany 2. Somogysárd 3. Kaposfő 4. Kadarkút 5. Inke 6. Somogyszob 7. Kutas 8. K.szerdahely* 9. H.szentgyörgy 10. Magyaregres 11. K.dombó 12. Cs.vlsonta 13. Vízvér 14. Nagybajom 15. Tapsony 16. Lakócsa” 30 22 4 4 72- 27 70 30 20 4 6 77- 38 64 30 19 6 5 63- 26 63 30 14 4 12 58- 52 46 30 12 9 9 47- 40 45 30 11 8 11 47- 41 41 30 12 5 13 55- 59 41 30 11 8 11 54- 46 38 30 10 8 12 37- 44 38 30 12 2 16 52- 65 38 30 11 4 15 59- 57 37 30 10 7 13 44- 47 37 30 10 7 13 39- 58 37 30 6 10 14 35- 52 28 30 3 6 21 46-102 15 30 9 4 17 38- 69 7 A *-gal jelölt Kaposszerdahely csapatétól 3, a **-gal jelölt Lakócsa csapatétól 24 büntetőpont levonva. Északi csoport A bajnokség állása: 1. Tab 2. Andocs 3. Zamárdl 4. B.szentgyörgy 5. Kaposújlak 6. Öreglak 7. Őrei 8. Somogyvér 9. Somogygeszti 10. Balatonujlak 11. Mesztegnyő 12. Karéd 13. B.szabad! 14. Horvátkút 15. Táska 16. Patalom 30 22 3 5 89- 33 69 30 20 5 5 96- 31 65 30 18 5 7 50- 30 59 30 18 3 9 70- 44 57 30 16 2 12 76- 62 50 30 15 5 10 59- 49 50 30 15 2 13 63- 45 47 30 12 9 9 54- 38 45 30 12 6 12 68- 61 42 30 11 6 13 58- 60 39 30 10 6 14 47- 53 36 29 8 7 14 59- 77 31 30 9 2 19 39- 60 29 30 8 5 17 57- 81 29 29 7 5 17 43- 80 26 30 2 1 27 26-147 7 A félbeszakadt Karád-Táska mérkőzés eredménye nem szerepel e tabellában. Választottak a sakkozók A Somogy Megyei Sakk Szövetség is megtartotta négyévente esedékes tisztújtó közgyűlését. A megyei szövetség elnökének a kaposvári Bálint Jánost, titkárának pedig a nagyatádi Kiss Attilát választották meg. A hétfős elnökségben helyet kapott még a somogya- szalói Ballay Aladár, a nagybajomi Czebei Gyula, a lengyeltóti Illosvay István, a marcali Nádor Zoltán és a gamási Tóth István. Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére Balatonkeresztúr területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot regei eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. A jelentkezéseket a következő címre kérjük sürgősen eljuttatni: KOSZESZ Kft. 8700 Marcali, Táncsics u. 20. Tel.: 06-60/367-565 (53210) Két telitalálat a totón A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 25. fogadási hetének nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők. 13 plusz egy találatos szelvényt összesen két darabot találtak, a nyereményük egyenként 2 millió 208 ezer 23 forint. A három darab 13-as egyenként 535 ezer 278, míg a 12-esek (105 darab) 19 ezer 117, a 11- esek (1300 darab) 1544, a 10- esek pedig (9454 darab) 354 forintot érnek. Nincs négyes a góltotón Az e heti góltotón nem volt négy találatos szelvény; a következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 655 ezer 535 forint. A 23 darab háromtalálatos szelvény nyereménye egyenként 4579 forint. Különleges totó-kombinációk A 26. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húsz- oszlopos totó-kombinációját. 1.1 211x1 x121x 1212x 21 xx1 2.x 21x11 xx112 12x12 112x2 3.x 1x21 x 211x2 1x221 12x2x 4.1 2x112 121x2 2211x 12x1x 5.1 2x1 xx x11x1 21x1x 121x1 6.1 112x2 1x2x1 12xx1 x2111 7.1 12x11 12x12 x11x2 2xxx2 8.2 211 xx 11x22 2x21 x 2xx21 9.2 12xxx 12xx2 1121x xx2x2 10.1 x21xx 11x2x X1211 21x12 11.1 x1121 12xx2 21x1x 212xx 12.1 1xx22 2xx1x 2xx2x x212x 13.1 1x2xx 112xx 2x112 1x2x1 A totó-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készítette. Pelikán János Faludyék bronzérme Szeged adott otthont a második világbajnoki kajakkenu válogató-versenynek. A rangos seregszemléről nem hiányozhattak a Kaposvári Vízügyi SC fiataljai sem, akik ezúttal is — különösen négyesben — figyelemre méltó eredményeket értek el az olimpiai és világbajnokokat felvonultató mezőnyben. Az 500 méteren bronzérmet szerzett, illetve 200-on és 1000-en negyedik kaposvárinagykanizsai négyes „apró szépséghibája”, hogy versenyről versenyre kénytelenek kölcsönhajóban lapátolni; a százhalombattaiak biztosítanak számukra kajakot. A kaposvári egyesületnek ugyanis nincs négyes versenyhajója, így nem is tudnak együtt készülni Faludyék... A Kaposvári Vízügyi SC versenyzőinek eredményei. K-2 500 m: ... 9. Sárközi András, Martonosi Gábor. K-2 1000 m: ... 4. Faludy András, Szigeti Krisztián. K-4 200 m: ... 4. Varga Gábor, Cservári Gábor, Faludy András, Szigeti Krisztián. K-4 500 m: ... 3. Varga Gábor, Cservári Gábor, Faludy András, Szigeti Krisztián. K-4 1000 m: ... 4. Varga Gábor, Cservári Gábor, Faludy András, Szigeti Krisztián. (Varga Gábor a Nagykanizsai Rotary Kajak Klub, Martonosi Gábor pedig a Szeged versenyzője.)