Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-24 / 145. szám
1997. június 24., kedd SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 7 A kockázatos piacok felé A három éve alapított Eximbank és Exporthitel Biztosító (ME- HIB) tavaly a magyar export 3,2 százalékát finanszírozta. Középtávú terveik között szerepel, hogy 2000 tájékán kivitelünk 7 százalékát fogják hitelekkel és garanciákkal fedezni. A tervekről kérdeztük Nyíri Ivánt, a MEHIB vezérigazgatóját.- Mit tart a bank és a biztosító legsikeresebb „termékének”?-A vevőhiteleken keresztül történő finanszírozást. A bank ugyanis nem az exportáló cégnek, hanem a terméket megvásárolni szándékozó partnernek, a vevőnek nyújt hitelt, elsősorban Kelet-Közép-Európa országaiban: Oroszországban, Ukrajnában, Jugoszláviában, Horvátországban. A vevőhitelnyújtás tradicionálisan exim- banki tevékenység, az idén 58 milliárd forintnyi keretmegállapodással rendelkezünk. Újabb térségekbe is kiléptünk: Latin-Amerikába, DélkeletÁzsiában Malajziába, Vietnamba, Indonéziába. A garancianyújtás révén jelentős mezőgazdasági, elsősorban gabonaexport valósulhatott meg. Garanciáink 90 százalékát ez tette ki. Ebben az évben 45 milliárd forintig vállalhatunk garanciát a költségvetés terhére.- Hogy jutnak el a kistermelőkhöz?- Integrátorokon keresztül, akik megszervezik a termelést és elosztják a hiteleket. Ha John Dear vagy Massy Ferguson traktort hajt a kistermelő, az főként bankunk, illetve a kormányzati pénzek érdeme.-A hitelkihelyezés és biztosítási tevékenység növelése, a 7 százalékos exportfedezet, alaptőke-emelést feltételez.-Ez nem várható az idén. Egy évvel ezelőtt a tervszámok meghatározásakor elhangzott, hogy a privatizációs bevételek kamatmegtakarításaiból az Eximbank és a Mehib 3-6 milliárd forintot kap. Ez nem valósult meg. Mivel nem lesz alaptőkeemelés, a programok finanszírozási kerete nehezen növelhető. Az idén a Mehib 130 milliárd forintig terjeszkedhet, ezt részben a kockázatos kategóriába tartozó piacok visszaszerzésére szánjuk. Oroszországra, Ukrajnára, Romániára, Bulgáriára, Jugoszláviára gondolok, mert ezek gazdaságunk legjelentősebb felvevőpiacai lehetnek. Reméljük, Kubába is vissza tudunk térni.- Milyen exporttermékeket tudtak „kivinni” a kockázatos piacokra?- Az elsők között álltunk az Ikarus mellé, amely így jócskán növelhette megrendeléseit. Büszkék vagyunk a Transe- lektro erőműveire, a Mechanikai Mérőműszerek Gyára műszereire. Ha pontosan gyártanánk, időben szállítanánk, jól csomagolnánk, teljesítenénk a szerződésben vállaltakat, reális árakkal számolnánk, akkor mindent el lehetne adni. Az országot úgy ki lehetne söpörni, mint egy magtárat.- Nemzetközi összehasonlításban hol áll az Eximbank?-Tavaly léptünk be az OECD exporthitel és hitelgarancia elit klubjába, ami a magyar exportfinanszírozás elismerését jelenti. Cs. J. A kártyák telepítése okozza az előforduló hibákat Ellenőrzött telefonok Somogy megye területén több helyről is jelezték az utóbbi hetekben, hogy nem megfelelően működnek az új, RLL- rendszerű, rádióhullámú telefonok. Memyén például az orvosi rendelő is egy hete el van zárva a külvilágtól, sokszor még az ügyeletet sem lehet hívni. Patona Győző, a Matáv kaposvári távközlési centrumának vezetője elmondta: a hibák oka, hogy az egész megyében elkezdődött az úgynevezett MED-kártyák telepítése az előfizetőknél levő terminálokba. A fejlesztésre azért volt szükség, mert megfelelő készülékkel ezekről a vonalakról le lehetett hallgatni minden beszélgetést. A kártya nemcsak a beszéd titkosságát biztosítja, hanem a központba is jelzi a rendszer esetleges meghibásodását. A kaposvári távközlési centrum területén május elején kezdődött meg a kártyák telepítése. A vidéki településeken a munkák hamarosan be is fejeződnek, Kaposváron azonban csak ezután kezdődnek. A Matáv szakembereinek minden előfizetőt fel kell keresniük, és mindenütt ki kell cserélni a terminál belsejét. A munkák idején előfordulhatnak zavarok a szolgáltatásban, megszakadhat a beszélgetés, visszhangossá válhat a hang. Ezeknek a hibáknak a kiküszöbölésén most dolgoznak a szakemberek. A törvénymódosítás is kizárja a külföldiek vásárlását Föld kell a gazdálkodáshoz (Folytatás az 1. oldalról) Pásztohy András szerint azonban ez nem így van. — A törvény, csakúgy mint eddig, eztán is tiltaná a külföldiek termőföld vásárlását. Ráadásul a tervezet szerint a jogi személyek is csak annyi földet vehetnének, amennyit egy magánszemély, azaz 300 hektárnyit. Ennél többet csak a helyi önkormányzat és az agrárkamara helyi szervezetének külön engedélyével, szakmai indokok alapján volna lehetséges. A tervezet kötelezővé teszi, hogy a vásárló cég azon a településen működjön, ahol veszi a földet, és ugyancsak kritérium, hogy kizárólag megfelelő végzettségű szakemberekből álló társaság juthat földhöz. Ezek a kitételek egyébként megfelelnek az Európai Unió normáinak. Ennyi megszorítás után, és az állandó kontrollt figyelembe véve sokkal egyszerűbb egy magánszeméllyel „zsebszerződést” kötni, ahol egy család elvileg akár 1200 hektárt is megvehet, külön engedély nélkül. A törvénymódosítási tervezet egyébként érinti a föld bérletekkel kapcsolatos kérdéseket is. A tervezet szerint a haszonbérleti szerződés időtartama minimum 5 év lenne, de legfeljebb 40 év. A haszonbérlet ingatlan-nyilvántartását is előírja, valamint azt is, hogy a közterhe — azaz a forrásadója — a helyi önkormányzatot illesse. — Mindez azonban még csak tervezet — mondta Pásztohy András — ezért nem értem azt a nagy felháborodást, ami kíséri. Ezt először még a szakmai érdekképviseleteknek meg kell tárgyalniuk, sőt, a Nemzeti Agrárprogram intézőbizottsága is állást foglal. Csak ezek után kerül ismét a kormány elé, és még csak akkor lesz törvénytervezet belőle, ha ott sikerül konszenzusra jutni. Csak ezután kerül a Parlament elé. Természetesen ezt politikai kérdésként is lehet kezelni, de az biztos: a földtulajdon végleges rendezése nélkül nem lesz verseny- képes a magyar mezőgazdaság. Ahhoz pedig a földvásárlás kérdését is rendezni kell. Végleges megoldást csak egy átfogó földbirtok-politikai törvény hozhat, de azt nem szabad megvárni. V. O. Mezőbankra Új tender a Az ÁPV Rt — ha a kormány elfogadja a Kormányzati Ellenőrzési Iroda jelentését — július elsejével meghirdetheti a Mezőbank privatizációját. A bankban lévő állami tulajdon értékesítésére már május 31éig kellett volna kiírni a tendert, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda azonban vizsgálatot kezdett a bankkal kapcsolatban. Az erről szóló jelentést a kormány várhatóan csütörtöki ülésén tárgyalja majd. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Munkaerőpiaci Alap szakképzési alaprész 1997. évi decentralizált keretének felosztására A Somogy Megyei Munkaügyi Központ, a Munkaügyi Tanáccsal és a gazdasági kamarákkal együttműködve pályázatot hirdet a Munkaerőpiaci Alap szakképzési alaprész 1997. évi decentralizált keretének felhasználására. A benyújtott pályázatok értékelésére és a támogatások odaítélésére a többszörösen módosított 1988. évi XXIII. tv. alapján kerül sor. A pályázaton részt vehetnek azok, akik az 1996. évi LXXVII. tv. 8.0(1) bekezdésében foglaltaknak megfelelnek és vállalják az együttműködést a megyei munkaügyi központtal. A pályázattal kapcsolatos tudnivalókat a pályázati csomag tartalmazza. A pályázati csomag telefonon, postai úton vagy személyesen - térítés- mentesen - beszerezhető a Somogy Megyei Munkaügyi Központ Szolgáltatási Osztályán (7400 Kaposvár, Fő u. 45., telefon: 82/418-333.) A pályázat benyújtásának határideje: 1997. július 25. A pályázat elbírálásának határideje: 1997. szeptember 15. A pályázat benyújtásának helye: Somogy Megyei Munkaügyi Központ Szolgáltatási Osztály 7400 Kaposvár, Fő u. 45. Növekszik a vásárlási kedv A Gazdaságkutató Intézet közelmúltban közzétett előrejelzése szerint növekedőben van a lakosság vásárlási kedve. Az idén a kiskereskedelem és a szolgáltatások 2 százalékos forgalomnövekedésével számolnak, ám a következő néhány esztendőben ennél nagyobb, a várható 3,5-4,5 százalékos gazdasági növekedésnél valamivel szerényebb emelkedést várnak e szektorban. A gazdasági növekedés megindulásától s a foglalkoztatási helyzet enyhe javulásától remélhető, hogy nő a lakosság vásárlókedve, megvehetik végre a családok mindazt, amiről korábban a jövedelmi helyzetük, borús álláskilátásaik miatt kénytelenek voltak lemondani. A belső piac bővülését a magyar vállalkozók - kicsinyek, közepesek és nagyok egyaránt - sürgették és várták. Számolniuk kell azonban azzal, hogy a vásárlóerő növekedése rétegenként, földrajzi körzetek szerint eltérő mértékű lesz, s így a különféle vállalkozásokat, szakmákat másként és másként fogja érinteni, legalábbis az idén. A GKI a növekedést leginkább a gépkocsi- és az üzemanyagpiacon várja, vagyis a módosabb rétegeknél, amelyek gépkocsijuk lecserélését elhalasztották s takarékosan bántak az üzemanyaggal is. Ez némi forgalomnövekedést okoz majd a használt gépkocsik forgalmazóinál és a gépkocsijavítóknál, és azok beszállítóinál. Noha a nyugdíjasok ezúttal az inflációs rátánál nagyobb mértékű emelésben részesülnek, ez azonban csak enyhíti a nyugdíjak reálértékének a korábbi esztendőkben elszenvedett értékvesztését. A mintegy kétmillió ember bővülő reáljövedelme a kiskereskedelemnek és a kisiparnak is javára válik. E réteg ugyanis általában nem a városszéli bevásárlóközpontokat keresi fel, megjavíttatja, s nem dobja ki a használati holmikat. A lakásépítés vagy inkább - felújítás finanszírozásának új formái és szervezetei megjelenésével élénkülésre számíthat az építő, a szerelő- és az építőanyag-ipar, valamint azok szállítói. Bácskai Tamás Toplistán. Négy magyar iroda kapott helyet az európai „legek” között a FVW német idegenforgalmi szaklap utazási irodákat minősítő toplistáján. A forgalmi adatok alapján felállított rangsort a magyar utazási irodák közül a 194. helyezett Cooptourist vezeti az Expressz, az IBUSZ, és a West Travel előtt. Fogadás. A magyar fél várhatóan megvásárolja az ausztrál NSW TAB cégtől a lóversenyek modem fogadásszervező rendszerét. Ezt korábban az ausztrál állami vállalat működtette Magyarországon, ám veszteségeire hivatkozva áprilisban kivonult a magyar piacról. A kormány csütörtöki ülésén foglalkozik a magyar lóverseny zés stratégiájával. Irodanyitás. Megnyitotta irodáját hétfőn Budapesten a Bajcsy Zsilinkszky úton az Olimpic Airways. Már előző nap megérkezett a magyar fővárosba a görög légitársaság első magyarországi járata is. A járat hetente ötször közlekedik Athén és Budapest között, és újabb járatot is terveznek Szalonikiből Budapestre. Nyíltvégű kötvény. A CA Devizakötvény Alap július 1-jétől nyíltvégűvé alakul át, azaz a befektetési jegyek bármikor vásárolhatók, vagy visszaválthatók és mindenki számára elérhetők lesznek. Ezt a CA Értékpapír Befektetési Alapkezelő Kft tegnap Győrött tartott tájékoztatóján jelentették be. Elhangzott az is: a befektetési jegyek forintért válthatók. Kárpótlási jegyért részvény. A Postabank Rt fiók jai tegnap megkezdték az ÁPV Rt tulajdonában lévő csaknem 23 ezer Szabolcs Tej részvény kárpótlási jegyért való nyilvános árusítását. Minden 40 ezer forint összcímletű kárpótlási jegyért öt, egyenként 10 ezer forint névértékű részvény igényelhető. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 307,58 Francia frank 31,85 Japán jen (100) 161,00 Német márka 107,41 Olasz líra (1000) 109,89 Osztrák schilling 15,27 Svájci frank 128,92 USA-dollár 185,60 ECU 210,32 IPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI MINISZTÉRIUM egyfordulós, nyilvános pályázat keretében értékesítésre meghirdeti Kaposvár, Csalogány u. 19. alatti házas ingatlant. Az ingatlan Kaposvár városközponthoz közel fekvő területen helyezkedik el. Az épület egyedi tervezésű és kivitelezésű, iroda vagy lakás céljára egyaránt alkalmas. Az átlagosnál igényesebb külső és belső burkolatokkal, egyedi nyílászárókkal épített. Az ingatlan a kaposvári 6568 hrsz-ú belterületi, 669 négyzetméter telekterületű, négyszintes, 347 négyzetméter alapterületű, befejezés előtt álló (85% készültségi fokú) házas ingatlan. Az ingatlan irányára 8.200.000 Ft. A pályázók az értékesítendő házas ingatlan megvásárlására nyújthatnak be ajánlatot. A vételár szerződéskötéskor csak készpénzben fizethető. Az ingatlan megtekinthető: 1997. június 27-én és 30-án 8-12 óra között. A pályázat beérkezésének határideje: 1997. július 17. 10 óra. A pályázat benyújtásának helye: Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium Költségvetési Főosztály 1024 Budapest, Margit krt. 85. (144. szoba) (A borítékra kérjük ráírni: "Ingatlanvásárlási pályázat") ♦ A pályázatok bontására 1997. július 17-én 10 órakor kerül sor a benyújtás helyén. (A bontásra a pályázókat ezennel meghívjuk.) A pályázatokat 5 tagú bizottság, közjegyző jelenlétében, a beérkezéstől számított 10 napon belül bírálja el, fenntartva a jogot, hogy a pályázatot esetleg eredménytelennek nyilvánítsa. További információk Dr. Matus Gabriella jogtanácsostól kérhetők a 118-2912 telefonszámon.