Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-03 / 127. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. június 3., kedd Buszra megy a kisbusz Fiad kéznyújtásra vár FOTÓ: LANG RÓBERT Gondot okoz a bankbezárás Farkas István tabi pol­gármesternek nem tetszik, hogy július 11-én bezár a Kereskedelmi és Hitel­bank Rt tabi fiókja. Hozzátette: a fiók nyeresé­gesen gazdálkodik, a városi önkormányzat pedig nagyon alacsony bérleti díjat kér a bank elhelyezését biztosító épületért. Ebben az esetben 35 hátrányos helyzetű tele­pülés, több mint ezer ügyfél érdekei sérülnek. Furcsának tartja, hogy a bank erről a szándékáról nem értesítette a települések polgármeste­reit. Erős János vezérigaz­gató a közgyűlésen azt mondta: újból megvizsgál­ják a tabi fiók helyzetét, a hatékonysági mutatókat, hogy azok megfelelnek-e a bankvezetés által támasz­tott követelményeknek. Seibin Lászlóné megdöb­bentőnek tartja, hogy bezár­ják a fiókot. — Először azt gondoltam — mondta —, hogy a hasonló nevű, de másik pénzintézeti fiókról van szó. Ügyfélként az ott dolgozó munkatársak segí­tőkészségét alapul véve vá­lasztottam ezt a bankot. Ha a KHB kivonul Tabról, ak­kor mi is szegényebbek le­szünk egy jól működő fió­kkal. Az elhamarkodott megszüntetéssel a bank el­veszti a bizalmat, s itt még egyszer nem tudnak ennyi ügyfelet szerezni. Meinhardt Sándor Ka- poly-somogymeggyesi kör­jegyző szerint a két önkor­mányzat számára rossz idő­pontban szűnik meg a fiók, mert a hatályos törvények szerint csak évfordulóval lehet bankot cserélni. így, év végéig Tab helyett Ka­posvárra utazhatnak. Az időkiesés mellett anyagi kára is van a döntésnek. A fiók vezeti több számláju­kat, s a közelmúltban ren­deltek meg két évre ele­gendő postai befizető csek­ket, amit most eldobhatnak. Fiad zsáktelepülés annak minden hátrányával. A falu­központban a polgármesteri hivatal épületét orvosi rende­lőnek, könyvtárnak és ima­háznak is használják. Mel­lette a rendőri szolgálati la­kás, a másik oldalon a ve­gyesbolt és a kocsma... A Koppány-völgyi település 80 családi ház, 202 lakossal. Az itt élők hatvan százaléka nyugdí­jas. A falu polgármestere 16 munkanélküliről tud, az ön- kormányzat három közhasznú munkást foglalkoztat, ketten kapnak jövedelempótló támo­gatást. A településről naponta 9 óvodást és 12 iskolást visz a reggeli Volán-járat Kisbárapáti gyermekintézményeibe. Fiadon a 18-25 év közötti fiatalok száma mindössze húsz, felének nincs munkahelye. Négy autó- buszjárat tér be ide naponta, s az önkormányzat falugondnoki kisbusza biztosítja rendszere­sen a csatlakozást a Kisbárapáti vasútállomásra, illetve a bony- nyapusztai Volán-járatokhoz. Akinek nincs személyautója (hét családnak van), az sürgős esetben veszi a nyúlcipőket. — Az önkormányzatnak és a lakosságnak is az egyik legna­gyobb gondja az, hogy a bala- tonlellei szennyvíztisztító-te­lepről a fertőtlenített szennyvíz a Koppány-patakba folyik — mondta Dömös József polgár- mester. — A folyómeder iszap­pal és egyéb üledékkel feltöltő­dött, ezért a benne levő víz ál­landóan bűzös, amit a Kossuth Lajos utca lakói és ingatlantu­lajdonosai kénytelenek elvi­selni. A bűz miatt az önkormány­zat a 14 kialakított családi tel­ket sem tudja értékesíteni... — Elzártak minket a világtól — háborgott Jakab Gyuláné. — Alig van kimozdulási lehető­ség. Nem jön ide épeszű ember letelepedni. Evek óta várjuk már a Fiad-Jazvinapusztát a 67-es úttal összekötő 4,5 kilo­méteres szakasz megépítését, hogy megszűnjön a zártság, de a pályázatokat mindig elutasít­ják. így ötven kilométerre van a Közgyűlést tartott a 146 tagot számláló tengődi erdőbirtokos­sági társulat. Az ülés után Bar- kócy József elnök azt mondta: tavaly mintegy ezer köbméter fa kitermelésére került sor, me­lyet főleg a tagoknak értékesí­tettek. A társulat több mint 3,5 Ahol az út véget ér... Balaton, s idénymunkát sem tudunk vállalni. A kocsmában egy üveg sör mellett Orsós László 38 éves rokkantnyugdíjas azt mondta: megbánta már, hogy Somogy- sárdról ide költözött. Ott volt a falunak jövője, itt pusztulásra van ítélve minden. — Hogy egyáltalán boldo­guljunk és szűkösen megéljünk, állattartással is foglalkozni kell — mondta az italbolt tulajdo­nosának felesége Androso- vitsné Kollár Edit. — Másfél holdon termelünk kukoricát és lucernát. Van egy tehenünk, hét birkánk és három malacunk. Most gyesen vagyok, de kérdés hogy egészségügyi szakközép­iskolai végzettségemmel lesz-e majd munkahelyem... Az italboltban naponta 25-30 vendég fordul meg, a bruttó bevétel mindössze nyolcezer forint. Az itt élőknek kevés a pénze. A vegyesboltba — amely a körülményekhez képest megfelelő árukínálattal rendelkezik — negyven kiló kenyeret, 30 zsemlét és tíz kiflit szállítanak naponta. A tejet, tej­terméket a Dámtej Kft két na­ponta hozza, ám fölvágottra nincs igény. Hétfői napokon millió forint árbevételre tett szert, 670 ezer forint adózott eredményt ért el. Az idei célki­tűzés 900 köbméter fa kiterme­lése: ebből 800 a tűzifa. A száz köbméter rönkfát ipari célra ér­tékesítik. A társulat 1997-ben is 3,5 milliós árbevételre szá­paprikát, paradicsomot, káposz­tát és uborkát is szállítanak. Mindezt Androsovits Ferenc a boltvezető édesapja mondta. G. Androsovits Ferenc 72 éves nyugdíjas arról panaszko­dott, hogy 44 évi munkavi­szony után is csak 20 ezer forint a nyugdíja. — Dolgoztam Inotán, Duna­újvárosban, a Népstadion építé­sén, Miskolcon, Kazincbarci­kán. Most meg eladnak min­dent. Feléltük már a tartalékot, lassan semmink sem lesz. Hát milyen világ ez? Mit csinálnak a megválasztott országgyűlési képviselők? — Nekünk nem is lesz már jobb világ — kontrázott Eger- szegi Gyula. —Itt a végeken meg pláne nem. Én is csak azért jöttem vissza, mert itt tiszta a levegő. 15 évet húztam le Ino- tán a kohóban, tönkre ment a tüdőm. Lesz előrelépés Fiadon? — Nem hiszek benne. Elköl­töztek a fiatalok, s ha mi kiha­lunk talán a falu is megszűnik. Évek óta félig kész a faluház. Azt mondják milliók kellené­nek a befejezéshez. Lesz valaha is avatás? (Krutek) mit, ám a költségek emelkedése miatt a várható nyereség nem lesz több félmillió forintnál. Az erdőbirtokossági társulat veze­tése az idén is nagy hangsúlyt fektet az erdőművelésre, melyet a tagok aktív közreműködésé­vel kíván elvégezni. A költségemelkedés miatt kevesebb lesz a nyereség Ezer köbméter fa Tengődről Dettenhauseni ifjúsági tűzoltók Tabon A tabi önkormányzati önkéntes tűzoltóság meghívására 15 tagú külföldi ifjúsági tűzoltó delegáció volt a hét végén a városban. A németországi testvérvárosból Dettenhausenból érkezett fiata­lok a tabiak múlt évi látogatását viszonozták. A vendégek és a vendéglátó ifjúsági tűzoltók három napot a fonyódligeti ifjúsági táborban töltöttek, ahol tűzvédelmi vetélkedőn mérték össze felkészültségüket, majd Fonyóddal ismerkedtek. A fiatalok el­látogattak Budapestre is, ahol felkeresték a tűzoltó múzeumot és a főváros nevezetességeit tekintették meg. Új szociális rendelet Nágocson A nágocsi képviselő-testület legutóbbi ülésén új szociális rendeletet alkotott, melyben szabályozta — többek között — a tartósan munkanélküli személyek rendszeres szociális segé­lyezését, annak formáját és módját. A testület döntött arról is, hogy a rendszeres segélyt kérőknek a segélyösszeg mértékéig foglalkoztatási lehetőséget biztosít a helyi szociális intézmé­nyekben. Fenyőfa dőlt a hivatal melléképületére Hatalmas fenyőfa dőlt a fiadi polgármesteri hivatal mellék- épületére, s beszakította annak tetejét. Elszakadt a nyilvános telefonállomás vonala, valamint a ravatalozó épületének vil­lamosvezetéke. A Matáv és a Dédász a bejelentést követően néhány órán belül helyreállította a szolgáltatást. A keletkezett kár összege meghaladta a nyolcvan ezer forintot. Az önkor­mányzat a biztosítótól kapott pénzen, illetve saját erőből a melléképület helyén a falugondnoki kisbusz részére még az idén garázst építtet. Tanácsadás a vállalkozói irodán Tabon Május végéig 110 egyéni és társas vállalkozó, vállalkozás in­dítását tervező személy, illetve információk és adatbázisok után érdeklődő polgár kereste föl a vállalkozói tanácsadó iro­dát Tabon. Sokan a vállalkozás fejlesztésének pénzügyi forrá­sairól, a területfejlesztés lehetséges módjairól érdeklődtek. Többen kértek tájékoztatást a vállalkozóvá válást segítő pá­lyázati lehetőségekről is. Lomtalanítási akció volt Meggyesen Lomtalanítási akciót szervezett a lakosság részére a somogy- meggyesi önkormányzat. A házak elé kirakott szemetet, kommunális hulladékot (vasat, épülettörmeléket) szállított el a zamárdi Településgazdálkodási Részvénytársaság. A nyolc autónyi szemét elszállítása közel százezer forintjába került az önkormányzatnak. Kisbárapáti diákok kirándulása A Kisbárapáti általános iskola harmadik osztályos diákjai ta­nulmányi kirándulás keretében Szántódpusztára az idegenfor­galmi központba látogattak, ahol megtekintették a lovascent­rumot, majd a kompkikötőt. Az iskola negyedikesei kétnapos budapesti kiránduláson vettek részt: megismerkedtek a város­ligettel, felkeresték az állatkertet és a vidámparkot, valamint a budai várat. A csoport ellátogatott a hadtörténeti és a mező- gazdasági múzeumba is. Döröcske pályázati pénze hídépítésre Kétmillió-hétszázezer forintot nyert az útalaptól a napokban a somogydöröcskei önkormányzat a Nyugati utcában egy régi és rossz állapotú téglahíd újjáépítésére. Az ötven százalékos saját erőt az önkormányzat a területfejlesztési pályázaton sze­retné elnyerni. Amennyiben pályázatuk eredménytelen lenne, a község ebben az esetben sem mondana le az újjáépítésről. A szükséges pénzt más forrásból teremtenék elő. Új igazgató a Tabép Kft élén Június 1-től új ügyvezető-igazgató irányítja a Tabép Kft munkáját. Kardos Lajos építőmérnök több pályázó közül nyerte el a tabi önkormányzat által kiírt állást. A cég korábbi ügyvezető igazgatója Teleki Sándor, május 31-vel nyugdíjba vonult. Az 55-60 fővel dolgozó építőipari szervezet négymil­liós veszteséggel zárta az 1996-os évet. / Életveszélyes tantermek, feltört szeszfőzde Karódon Hiányzik a saját erő Csőd fenyeget — mondta Wi- esner Sándor karádi polgármes­ter. — A település 90 millió fo­rintos költségvetéséből hétmil­lió forint hiányzik a működés­hez, amit önhibás pályázat el­nyerésével, vagy hitelfelvétel­lel akarunk biztosítani. A kö­zelmúltban feltörték az önkor­mányzati szeszfőzdét, ahol mintegy másfél milliós kárt okoztak. Ha nem tudjuk az őszre megcsináltatni, évi egy­milliós bevételtől is elesünk. Az alsótagozatos iskolánál több osztályterem mennyezete meghajlott, de a vizesblokk ál­lapota is csapnivaló. Az ön- kormányzatnak nem sok remé­nye van rá, hogy a hibát elhá­rítsa, hiszen saját forrással nem rendelkeznek, az állam pedig csak 30 százalékos támogatást ígér az életveszélyessé vált tan­termek rendbehozatalánál. — Az épület több mint száz éves, a gondok legalább 10 éve ismertek — mondta Wiesner Sándor. Hozzátette: a lakosság egy része nem tartja be a sze­métszállítással és a köztiszta­sággal kapcsolatos rendeletet: a háztartási hulladékot a határban rakják le, ezzel is szennyezik a környezetet. Pedig a szemét- szállítás a községben jelenleg még ingyenes. Vissza kellene fizetni a mezőgazdasági szö­vetkezettől tavaly kapott ötmil­liós kamatmentes kölcsönt jú­nius 30-ig. A fölvételkor az egyik legértékesebb önkor­mányzati lakást adta zálogba a testület. (Krutek) Polgármesteri célkitűzések Zicsben Kifogás helyett megoldást Zicsben az időközi polgármesteri választást három jelölt közül, nagy fölénnyel Feliinger János nyerte. A falu új első embere negyvenhat éves, helyi születésű. Már gyermek- és ifjúsági éveit is Zicsben töltötte. A tabi Rudnay Gyula Kö­zépiskola műszaki tanáraként dolgozik. Az időközi választáson a hiva­tal és a lakosság egy részének felkérésére indultam — mondta Feliinger János. — Örülök, hogy bizalmat kap­tam. Tudom ez kötelez. Bár 1975 óta Tabon élek, az embe­rek jelentős részét jól ismerem. Ezernyi szállal kötődöm a szü­lőfalumhoz: ott nyugszanak őseim, édesanyám, a rokonsá­gom, a barátok egy része ma is Zicsben él. A közéletben eddig aktívan nem tevékenykedtem. Most megpróbálom. Mindig a problémák megoldására törek­szem, nem a kifogásokat kere­sem. Tiszteletdíjas polgármes­terként is a falu fejlődéséért kívánok dolgozni. — Mi a legfontosabb célja? — Azt, hogy a lakosság nagy többsége elégedett le­gyen majd polgármesteri munkámmal. Javítani kell az itt élők hangulatán: elérni azt, hogy az egyéni érdekellentétek ne gátolják a faluközösség ér­dekeit. Csak összefogva tu­dunk talpon maradni, sikereket elérni. Szeretném, ha az itt élő polgárok velem együtt többet tennének a község tisztaságá­ért, visszaállna a régi közös­ségi élet javulna a foglalkozta­tottság, csökkenne a munka- nélküliek magas száma. — Mire összpontosít a megválasztása után? — Arra, hogy a körjegyző­ség megalakításában elkezdett tárgyalások folytatódjanak, s a falu számára a legkedvezőbb lehetőséget válasszuk. Június 30-ig döntést kell hoznunk, az 1998. január 1-i körjegyzőség megalakításához. A napi fel­adatok közé tartozik az általá­Fellinger János nos iskola ügye, az önkor­mányzat eddigi tevékenységé­vel kapcsolatos kifogások megszüntetése, a fogadóórák pontos betartása is. (Krutek)

Next

/
Thumbnails
Contents