Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-03 / 127. szám

1997. június 3., kedd SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 A bizottság döntése gesztusértékű, de nem jelent megoldást Busz-vita a belvárosban A mai közgyűlésen szavaznak a képviselők a belvárosban köz­lekedő a helyközi autóbuszjáratok sorsáról. A Dózsa György és az Anna utcán naponta több mint száz járatpár dübörög le. Dr. Szabó József Andor képvi­selő aláírásgyűjtést kezdemé­nyezett: tiltsák ki a belvárosból a helyközi autóbuszjáratokat. Az előző ülésen a városatyák szándéknyilatkozatot fogalmaz­tak meg. Már maga a szándék is heves vitát váltott ki. A mérleg egyik serpenyőjében a zaj, a légszennyezettség, a megrongá­lódott utak és az ott élők egész­ségének védelme állt, a másik­ban a környező településekről bejáró több ezer utas érdekének védelme. A Kapos Volán Rt szerint a Taszár, Sántos, Topo- nár felől közlekedő buszok út­vonalának megváltoztatása kedvezőtlenül érintené a szol­gáltatást: hosszabb úttal és me­netidővel, magasabb viteldí­jakkal kellene számolni az uta­soknak, a belvárost körülmé­nyesebb lenne megközelíteni. Ez munkanapokon 218 járatot, csaknem négyezer utast érin­tene. A másik oldalon viszont olyan érvek hangzottak el, hogy az egészséget nem lehet pénzre váltani. Úgy tűnt: a vita holt­pontra jutott. Végül a Kapos Volán Rt, a közlekedési fel­ügyelet, az önkormányzat, a vá­roskörnyéki önkormányzatokat képviselő polgármesterek, a rendőrség bizottságot hoztak létre, s hosszas vita után komp­romisszumos javaslat született: a belvárosban szabad- és mun­kaszüneti napokon nem közle­kedhetnek a helyközi járatok. Erről ma döntenek. Dr. Fazekas Sándorné mű­szaki igazgató elmondta: az elmúlt hónapokban több vizs­gálatot is végeztettek a Dózsa György utcában, az Anna utcá­ban és a Hársfa utcában az utak teherbírására és a légszennye­zettségre vonatkozóan. Kide­rült: ezeknek az utcáknak a mű­szaki állapota valóban nagyon rossz, felújításukat még az idén tervezik. A bizottság döntése, mely szem előtt tartja a város­környéken élők érdekeit, gesz­tusértékű, igazi megoldást azonban nem jelent. (Jakab) Főiskolás diákok a BBC-nél A BBC londoni magyar stúdiójában járt a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola nyolc, kommunikáció szakos hallgatója. Szász Andreát, az egyik szervezőt kérdeztük. — Honnan jött az ötlet, hogy felkeresik az angol rádiót? — Újságíró szakos hallga­tóként nagyon érdekelt a kü­lönféle médiumok működése, többek között a nemzetközileg elismert BBC is. Az egyik rá­diós ismerősömmel beszélget­tünk erről, aki tanulmányúton járt a stúdióban. Ezek után felhívtam a stúdióvezetőt, aki ugyan meglepődött az ötleten, de örült a kérésnek és meghí­vott bennünket a rádióba. Vé­gigjárhattuk az egész az épüle­tet és bepillanthattunk a szer­kesztőség mmdennapi életébe is. a szál’ás és az utazás költ­ségeit nekünk kellett fedezni. — Mennyi ideig tartott megszervezni az utat? — A szervezés tavaly no­vemberben kezdődött és mindössze két nappal az indu­lás előtt fejeződött be. A leg­nagyobb problémát az okozta, hogy a költségek — a diák­zsebekhez képest — teteme­sek voltak, így támogatók se­gítségére szorultunk. — Kik támogatták az uta­zást? — A Scania és több nagy napilap. Ezenkívül több kis­vállalkozótól is kaptunk segít­séget. dr. Kolber István, a me­gyei közgyűlés elnöke és Szita Károly polgármester is jelen­tős támogatást nyújtott az út­hoz. — Hogyan választották ki azt a nyolc hallgatót, aki el­utazhatott? — Eredetileg az egész cso­port ment volna, azonban so­kan anyagi gondjaik miatt nem tudták vállalni az utazást. — Melyik volt a legemléke­zetesebb élményük? — Igazából nem tudok ki­ragadni egyetlen élményt sem: maga London, a rengeteg lát­nivaló felejthetetlen szá­munkra. — Hova készülnek legkö­zelebb? — Talán a Washington Posthoz. G. B. Pasztellálmok a Balatonról Barna Árpád kéthelyi rajzpedagógus festőművész tárlata nyílt meg tegnap délután a kaposvári Szin-folt Galériában. Az alko­tásokat Leitner Sándor festőművész ajánlotta a jelenlévők fi­gyelmébe. Mint elmondta: Barna Árpád már a fonyódi alkotó­ház gárdájának aktív tagjaként is kiállt a klasszikus művészi ér­tékek és az egyszerű, ám kifejező képi kompozíciók mellett. Tegnap nyílt tárlata is ezt a törekvését érzékelteti. Kiforrott pasztell-technikája segítségével különös hatású képeket álmo­dott papírra, melyek szinte kivétel nélkül a Balaton különböző arcait ábrázolják. A megnyitón a Liszt Ferenc Zeneiskola Sza­xofon kvartettje is közreműködött, a pasztellképekből álló tárlat 28.-ig tekinthető meg a kaposvári Szin-folt Galériában. Munkácsys diákok angol-sikere Az általános iskolások angol nyelvi tanulmányi versenyén az emelt óraszámban tanuló 8. osztályosok kategóriájában a me­gyei döntő első négy helyezettjéből hárman a kaposvári Mun­kácsy Gimnázium és Szakközépiskola tanulói. Szaktanáruk Maráczi Árpád. Trembeczky Péter az országos döntőbe jutott, és ott - mindössze 1 ponttal maradva le a 2-3-4. helyezettektől - 5. helyezést ért el. Feloldották a pontytilalmat Mától feloldották a pontytilalmat a Deseda tározón. A megyei horgász szövetség tegnapi ülésén döntött így a szövetség ügy­vivői bizottsága. Ezzel egyidőben a május eleje óta tartó tiltás megszűnt az arborétum felőli részen is. A tilalom feloldásához a fölművelésügyi hivatal is megadta a szükséges engedélyeket, v Majoréit, hupikék törpikék és torna A Jutái úti óvoda gyereknapján zenés bemutatót adott a II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola majorett és hupikék törpikék tánccsoportja. Az ovisok tomabemutatóval viszonozták a ven­dégszereplést. A gyerekek ajándékokat kaptak az óvónéniktől, majd szüleikkel együtt tréfás vetélkedőn vettek részt. Kirándult a Viktória Klub Szekszárdra és Gemencre kirándult a napokban a kaposvári Viktória Klub. Megtekintették a Babits-múzeumot, a kilátót, valamint a gemenci arborétumot is. A kirándulást Gschwindtné Fónay Ágnes, a klub vezetője szervezte, a csoportot elkísérte a klub orvosa, dr. Jakab Ferenc is. Flamingó - ülőkádban A piac folyton bővül, ha nem, akkor a gyártóknak kell bővíteni. Ezzel a mottóval nyílt meg tegnap Kaposváron a Diablo kft új spanyol fürdőszoba szalonja. A ötven négyzetméteres üzlet tu­lajdonképpen egy — illetve több — nagy fürdőszoba, ahol nem csak árusítják az kellékeket, de bemutatják, hogy is kell elhe­lyezni, sőt, szaktanácsot is adnak az építtetőknek. Mint azt Se- gesdi Róbert üzletvezető elmondta: az ötmillió forintos áru­készlet mellett egy hatalmas fővárosi raktár áll mögöttük, ahonnan a katalógusból, vagy az üzletből kiválasztott modelle­ket legkésőbb egy héten belül leszállítják. A termékek kizáró­lag spanyol importból származnak, azonban áraik kedvezőek a magyar piacon is. A kivitelezőknek is ajánlják a termékeket, ők kedvezményesen vásárolhatnak a kaposvári üzletben is. A szerkesztők mutatták be az Örökség új köteteit FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Az Örökség Kaposi Kiskönyvtár sorozat legújabb három köte­tét, Papp Árpád, írógép végtelenített gyászszalaggal, Török Tamás, Keresztek és T. Mérey Klára, Somogy két nehéz évszá­zada című munkáját mutatták be tegnap Kaposváron, a me­gyei könyvtár előadótermében, ahol az ünnepi könyvhét új somogyi kötetével, Szirmay Endre, Hűség című versgyűjtemé­nyével is megismerkedhettek a jelenlévők. Varga Róbert, a megyei könyv­tár igazgatójának köszöntőjét követően a könyvbemutatón dr. Kéki Zoltán, Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzője mondott bevezetőt. Kiemelte: máig példa nélkül álló, hogy egy ön- kormányzat nem csak szpon­zorként, hanem önálló kiadó­ként is támogatja a kultúrát. Az Örökség sorozat pedig jó vá­lasztás volt, hiszen az eddig megjelent tizenhárom, és a most kiadott újabb három munka is valóban kulturális örökségként kezelhető, méltó arra, hogy majdan utódaink és kézbe vegyék és büszkén la­pozhassák. A jegyző személyes élményeket is felelevenítő be­szédét követően az iparművé­szeti szakközépiskola diákjai muzsikával és verssel kedves­kedtek a jelenlévőknek. Volt is kinek, hiszen a várt­nál többen gyűltek össze a könyvtárban, hogy a sorozat új köteteit és Szirmay Endre ver­seit közelebbről is megismer­jék. A szerkesztők, dr. Szili Fe­renc, dr. Papp Árpád, dr. Ki­rály Lajos és Várnai Károly azonban nem csak a irfost meg­jelent részekről, hanem a soro­zat eddigi sorsáról és a jövő terveiről is beszélt a szép számú hallgatóságnak. B.Zs. Százötven felvételizőre számít a zeneiskola - Eredményes évadot zárnak Bizonyítvány és hangjegyek Változatlan a zenetanulás népszerűsége Kaposváron: a Liszt Ferenc Zeneiskolában idén - a Mikrokozmosz művészetokta­tási intézmény növendékeivel együtt - 800 bizonyítványt oszta­nak ki hamarosan. És utánpótlásban sem lesz hiány: a tegnapi és a mai felvételin mintegy 150 diákot hallgatnak meg. Kokas Ferenc igazgató el­mondta: a jelentkezők közül mintegy százan a Kodály, a Kisfaludy és a Zrínyi általános iskolákból kerülnek ki. A há­rom intézménnyel - és a topo- nárival - gyümölcsöző kapcso­latot ápolnak; tanáraik, 33 főál­lású és 7 óraadó, az iskolákban tartják meg óráikat. A felvételi meghallgatások tegnap kezdőd­tek, és ma 15-18 óra között is tartanak. Ma a Mikrokozmosz iskola is várja a diákokat. — Minden tehetséges jelent­kezőnek szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy zenét tanul­jon, s erre a Mikrokozmosz Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény révén minden esé­lyünk meg van — mondta Ko­kas Ferenc. Az első évadát záró művészetoktatási iskolában - a zeneiskola szabad kapacitását kihasználva - szerdai és szom­bati napokon van tanítás. Más különbség nincs; a következő tanévtől a taníttatás költsége is megegyezik majd a zeneiskolá­éval. Á Mikrokozmosz intéz­mény jelenleg hangszervásárlás előtt áll. A Liszt Ferenc Zeneiskola 670 növendékével a megye- székhely második legnagyobb alapfokú oktatási intézménye. Diákjai eredményes évadot zárnak: az országos csellóver­senyen II. helyezést, a fuvola­verseny ugyancsak II. helyezést és különdíjat, a trombitaverse­nyen különdíjat, a négykezes zongoraversenyen III. helyet szereztek. A megyei vonósver­seny 14 kiváló, kiemelkedő és színvonalas minősítést hozott. — Évente 400-500 fellépé­sünk van a városban. Növendé­keink ebben az évadban játsz­hattak holland, belga, francia, német és osztrák közönség előtt: így ezúttal is eredményes, mozgalmas tanévet zárunk - mondta az igazgató. B. T. Várakozási idő már egy év Harmincnégy idős ember vár arra, hogy beköltözhes­sen a kaposvári Liget Idős­korúak Otthonába. Az in­tézmény kihasználtsága az 1992-es megnyitás óta száz- százalékos. Átlagban egy évet kell várni a bejutásra, az otthonba csak kaposvári lakosok kerülhetnek. Az öt­venhat lakó között három a házaspár, két nyugdíjas pe­dig az intézmény falai kö­zött létesített élettársi kap­csolatot, s lehetőséget kap­tak az összeköltözésre. Tizenegy ápolónő három műszakban gondozza az időseket, akik közül most csak ketten ágyhoz kötöttek. A Liget gondozottjai között alig van hetven év alatti, a legidősebb lakó már a 97. évében jár. A többség igényli a rend­szeres mozgást, szívesen végeznek kisebb munkákat: zöldséget tisztítanak a konyhán, szépítik a parkot, négyen pedig a bevásárlást vállalják magukra. Próbál­nak úgy élni, mint a saját otthonukban tették, ám itt nagyobb a biztonság, ál­landó az orvosi felügyelet. A tavasz beköszöntése óta rendszeresen szerveznek a lakók számára kirándulást az intézmény kisbuszával. Ilyen módon még a mozgá­sukban korlátozottak is el­juthattak Szennába, a De­seda partjára vagy a felújí­tott Rippl-Rónai villához. A teljesen egészségesek hosz- szabb útra is vállalkoznak, bár az intézmény vezetői fi­gyelembe veszik az életkort és a fáradékonyságot. Szá­mukra a megye többi vá­rosa, vagy Szigetvár és Pécs az elérhető helyek. I. É. Még mindig tartozik az ÁPV 19 millió 417 ezer 752 fo­rint Kaposvár jelenleg aktu­ális követelése az ÁPV Rt felé. Az önkormányzati kö­vetelések a város területén található cégek belterületi földértékéből, illetve az ÁPV Rt által megvásárolt Balaton Füszért Rt részvény vételár részletéből áll. A já­randóságok nagy részét az önkormányzat már meg­kapta, a két fennmaradó té­telre, a Titán és Masterfil részvényvásárlásából szár­mazó tartozásra aláírt meg­állapodással rendelkezik a város. Kiderült: további já­randóság illeti meg a várost. A sorozat új köteteit mutatták be tegnap a könyvtárban Tovább bővült az Örökségünk

Next

/
Thumbnails
Contents