Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-21 / 116. szám
1997. május 21., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Síikéi János jegyzete A polgárok bizalmából Ma van a Honvédelem Napja. Évfordulója annak, hogy 1849- ben a magyar honvédsereg az osztrák haderőtől Budát visszafoglalta. A honvédelem közügy, a Magyar Honvédség a figyelem középpontjába kerül. Mostanában a magyar haderőről jóval több szó esik. Oka ennek hazánk NATO csatlakozási szándéka, s ezzel szoros összefüggésben a haderőreform, amely gyökeres változásokat hoz a honvédség struktúrájában és feladataiban. A haderő átszervezése 1997-ben döntően befejeződik. Ez a reform már a XXI századnak szól, a jövő hadseregét vetíti előre. Biztosítéka ennek a hivatásos állomány, amely a hadsereg meghatározó ereje. Azok a tisztek, tiszthelyettesek, akik hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy a hadsereg 1997 nyarára - a madridi NATO csúcs időszakára - olyan helyzetben legyen, amely esélyt ad az Észak-Atlanti Szövetséghez való csatlakozásra. Az áldozatot olyan körülmények között hozták, amikor a katonacsaládok közel fele egzisztenciális és súlyos megélhetési gondokkal küzd. A különböző közvéleménykutatási felmérések közben azt bizonyítják, hogy a katonák nem érezhetik maguk mögött azt a társadalmi támogatást, melyet joggal remélhetnének. Pedig ez a honvédség megérdemelné már a polgárok nagyobb szimpátiáját: az új szellemű nemzeti haderő bizonyította már felkészültségét az ÉNSZ különböző misszióiban, a Partnerség a Békéért gyakorlatain, a délszláv-válság kirobbanásának idején a déli határszakaszon. Az IFOR, majd az SFOR kötelékében szolgáló műszaki kontingensünk tevékenységére méltán lehet büszke az ország lakossága. A gyakorlatokon és a békemisszióiban a magyar tisztek és tiszthelyettesek teljesítménye nemzetközi elismerést váltott ki. Megelégedéssel szóltak felkészültségükről, sokoldalúságukról. A Magyar Honvédség hivatásos és sorkatonái - akikre békében is számíthat a lakosság - joggal várhatják a nagyobb társadalmi megbecsülést. Számíthatunk rájuk katasztrófák következményeinek felszámolásában, akkor is amikor a téli mostoha időjárási viszonyok között a vesebetegeket harcjárművel kellett kezelésre vinni, vagy éppen kismamát szülni és akkor is amikor a külvilágtól elzárt falvak lakói közreműködésükkel jutottak élelmiszerekhez. Vannak tiszteletre méltó eredményei ennek a hadseregnek. A hivatásos katonák a NATO harcászati elveket tanulják, tömegesen vesznek részt nyelvtanfolyamokon. Akarják a korszerű nyugati követelményeknek is megfelelő hadsereget. Ezért készek dolgozni. Ehhez azonban érezniük kell az ország támogatását. Aggódnak a gazdák, hogy tönkre megy a termés Végzetes lehet az aszály (Folytatás az 1. oldalról) — A búzánál és az árpánál már egy tonna a hektáronkénti kiesés — mondta az elnök. — Az átlagtermés várhatóan mindkét növény esetében 3,5 tonna lesz, s napról napra romlik a helyzet. Ha tíz napig nem esik legalább 50 millimétemyi eső, az katasztrófa lesz. Nagy György, az igali Aranykalász szövetkezet elnöke azt mondta: akkora a szárazság, mint aratáskor. A föld megrepedt, a búza alsó levelei leszáradnak. A tavaszi árpa fejlődése is visszamaradt. Ez a csapadékhiány és a májusban szokatlan nagy meleg miatt van. A vetésfehérítő is károsítja a gabonát. Varga Gábor, a megyei FM-hivatal helyettes vezetője elmondta: rendkívül kevés volt a csapadék. A talaj nedvességtartalma csökkent, s az 50-100 centiméteres alsó réteg víztelítettsége alig 60-70 százalékos. Márton László, a megyei agrárkamara gazdajegyzője elmondta: A somogyi szántóföldek 70 százalékát sújtja az aszály, ami veszélyezteti a kukoricát is. Ez megrendítheti sok szövetkezetnek és a gazdának az anyagi helyzetét. Ha a kukorica hektáronkénti termésátlaga nem éri el a 6,5 tonnát, akkor ráfizetnek a termelők. A tengeri fontos . termék: megyénkben mintegy 75 ezer hektáron termesztik. Harsányi Miklós „Kétszázharmincnégy somogyi újonc bújt angyalbőrbe. A szülők, barátnők és feleségek azonban nem MIT SZÓL HOZZÁ? keseredtek el, mert a sorkatonai szolgálat a korábbi _______________________ tizenkettő helyett csupán kilenc hónap lesz”. (Hír a Somogyi Hírlapból) Angyalbőrt hivatásosoknak Zsoltár János nyugdíjas: — Mi annak idején még huszonnégy hónapig voltunk katonák, most erre nincs szükség. Úgy vélem: nem sok értelme van magának a kötelező sorkatonai szolgálatnak, ennek a kilenc hónapnak se. Ha csak any- nyi nem, hogy ennyi időre legalább elbújtatják a munkanélkülieket. Egy kicsit dörzsöltebbek lesznek, és egy életen át mesélhetik a katonaélményeket. Nevelő hatása nemigen van. Czeglédi Csabámé pénzügyi előadó: — Két fiam van, mindketten még a katonai szolgálat előtt állnak. Mint anya azt mondom: örülök neki, hogy 12 hónap helyett csak kilenc hónapot kell letölteniük, sőt igazából azt szeretném a legjobban, ha egyáltalán nem vinnék el őket. Még ez a 9 hónap is sok. A háromhónapos kiképzésen kívül nem sokat ér az egész: ha ne adj’ Isten olyan helyzet adódna, nem tudom, hogy ezek a srácok mit tudnának tenni. Stéger Béla hivatásos katona: — A sorkatonai szolgálat idejének csökkentését helyeslem. Az alapkiképzés kötelező, s ez a kilenc hónap éppen elég arra, hogy a legalapvetőbb dolgokat megtanulják, azt, hogy ha olyan helyzetbe kerülnének, saját életüket és társaikét meg tudják óvni. Ahhoz azonban nem elég rövid, hogy utána zökkenőmentesen beilleszkedjenek a civil életbe. Persze, valódi megoldást nem jelent; ennél sokkal többet ad a szerződéses katonai szolgálat. Varga Józsefné adminisztrátor: — Szerintem nem az időtartam, hanem a kiképzés milyensége a fontos. Mi értelme van kilenc hónapot is elvenni egy fiatal életéből, amikor civilben mászkálhatnak, szinte állandóan otthon vannak, „pogácsás” katonák, és a kimenőn — tisztelet a kivételnek — szabadon randalírozhatnak éjszakánként. Arra jó az egész, hogy ez idő alatt semmi értelmeset ne tudjanak kezdeni. Szerintem aki katona akar lenni, az legyen katona, legyen egy jól felszerelt, jól kiképzett hivatásos hadsereg, és a jelenlegi formában ne legyen kötelező a katonaság. Madarász Róbert tanuló: — Tavaly szereltem le, egy évig voltam katona. Azt tartom: a mostani formában nem sok értelme van az egésznek, nem egy év vagy kilenc hónap, egy nap sem kellene azoknak, akik nem akarnak katonák lenni. Szerencsés helyzetben voltam, a határőrséghez kerültem, ahol kemény volt a kiképzés, valóban felkészítettek minket, és nemcsak „szívatás” volt a katonaság. Tehát volt némi értelme. Hínártalanítják a halastavakat Kovács Lajos, a tó bérlője idén már másodszor kaszálja és hínártalanítja a víztükröt, hogy megakadályozza ezzel a nyári túlzott algásodást. A munkákra azért volt szükség, mert a tavakban élő több mázsányi busának, amúmak és pontynak is sok lett volna a elburjánzó hínár-táplálékból fotó: lang Róbert Véget ért a barcsi hídzár (Folytatás az I. oldalról) A személyforgalommal együtt a teherforgalom számára is megnyílt a híd. Egyelőre azonban csak a négy tonna alatti járművek vehetik igénybe a barcsi átkelőt. Ez a korlátozás 15 napig lesz érvényben. 13 éve volt utoljára felújítva a híd, és főleg az utóbbi években megnőtt mind a személy-, mind a teherforgalom. Ennek ellenére már a burkolat felszedésekor világossá vált, hogy nem igényel komolyabb beavatkozást. A horvát szakemberek két műszakban dolgoztak, szombaton és vasárnap is. A híd felújításának költsége mintegy 45 millió forint. Bár a forgalom számára tegnaptól megnyílt a híd, a jegyzőkönyv június 6-i aláírásáig azonban még több vizsgálat hátra van. A magyar szakemberek ezalatt az idő alatt megvizsgálják a lerakott aszfaltréteget. A munka befejezését főleg a barcsi kereskedők várták, akiknek jelentős forgalom kiesést okozott a horvát vásárlók elmaradása. Több termékből kisebb hiány is keletkezett. N. L. Szülök, nevelők a gyerekekért Csaknem kétszázan vettek részt a nagyatádi Babay József általános iskola szülők- nevelők bálján. A rendezvény bevételét, mintegy kétszázezer forintot az iskola szakanyagok, oktatást segítő eszközök és audiovizuális felszerelések vásárlására, valamint a taranyi tábor fejlesztésére fordítja. Környezetvédelem SFOR-bemutatóval Madarak és fák napi kirándulást és vetélkedőt szerveztek a homokszentgyörgyi általános iskolások számára. A 110 diák erdei kirándulás során hét állomáson adott számot környezetvédelmi ismereteiről és mutathatta meg ügyességét. Többek között elsősegély nyújtás, illetve a kullancsveszélyre való felkészülés volt a feladat. Pihenésképpen a SFOR tartott a gyerekeknek jó hangulatú bemutatót. Ötvennyolc érettségiző Tabon A tabi Rudnay Gyula Középiskola negyedikes diákjai közül 58-an érettségiznek az idén. A legtöbben — 26 tanuló — gimnazista. A gépészek és a műszerészek összesen 32-en jutottak el az érettségiig. A végzősök közül két gimnazista és két műszerész nem érettségizhet, mivel nem teljesítették a követelményszintet. Kerékpárosnak ütközött az autó Egy barcsi lakos az általa vezetett személygépkocsival Barcs belterületén a Bajcsy Zsilinszky utcából kanyarodott balra a Vasvári Pál utcába és összeütközött a szemből, egyenesen közlekedő helyi kerékpárossal. A biciklis súlyos, gerinctö- réses sérülést szenvedett. Pályázat a színjátszóknak Ötvenezer forint támogatás elnyerésére nyújtott be pályázatot a Kisbárapáti Általános Iskola a Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Tanácsához az intézményben működő 15 tagú színjátszócsoport munkájának a segítéséhez. A pénzt a csoport előadói tevékenységének ki- terjesztésére, az előadások számának növelésére, illetve az év végi ünnepekre való felkészülésre kívánják fordítani. Az idén is segít az adóhivatal A korábbi évek tapasztalatainak megfelelően az idén is segítségek kínált az adózóknak a Somogy megyei Apeh. Vajda József igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy az idén is lehetőséget kínálnak arra, hogy a május 31-ig esedékes társasági adóbevallásokat (9628, 9629) ütemezetten adhassák át a könyvelők és az adótanácsadók. Ekkor lehetőség van arra, hogy a bevallásokat feldolgozzák és az esetleges hibákat kijavítsák. Az Apeh akciója május 26-án kezdődik, ettől kezdve lehet időpontot egyeztetni Barna Irénnél a bevallási és informatikai osztályon a 309-es szobában. Akik telefonon szeretnének bejelentkezni, ők ezt a 82/313-144/147- es telefonon tehetik meg. Tisztújító gyűlés a Fidesz-MPP területi választmányánál Régi-új elnök a párt élén A Fidesz-Magyar Polgári Párt Somogy megyei területi választmánya tisztújító gyűlésén elnöknek választotta Juhász Tibor kaposvári önkormányzati képviselőt, alelnököknek pedig Bertók László vései polgármestert, Móring József so- mogyvári alpolgármestert, Seres László somogyszobi ön- kormányzati képviselőt és Szalai Balázs barcsi vállalkozót. A párt országos választmányának megyei küldöttei lettek Szita Károly kaposvári polgármester, dr. Mátrai Márta és Juhász Tibor önkormányzati képviselők. Minderről tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt Juhász Tibor. A Fidesz terveiről elmondta: a párt a megyében kellően felkészült arra, hogy a választásokon sikerrel szerepeljen. A Fidesz somogyi politikusai alkalmasak a politizálással együtt járó feladatok sikeres vállalására — hangsúlyozta a régi-új elnök. A pártnak számos olyan tagja van, akik a helyi közéletben már kellő tapasztalatra tettek szert. Somogybán 350-400 Fidesz- tag van, s ez a létszám alkalmas arra, hogy a választásokon a párt eredményesen szerepeljen. A parlamenti választásokat tekintve a párt megyei szervezetének célja, hogy minden választókerületben állítson képviselő-jelöltet. Céljuk az is, hogy Somogybán minél több nagytelepülésnek az élére állítsanak Fidesz-es polgármester-jelöltet, valamint az is, hogy a megyei önkormányzatba több fiatal demokrata képviselő kerüljön. Ha ez sikerül, akkor lehetőségük van arra — hangsúlyozta Juhász Tibor —, hogy kellően felkészült elnökjelöltet is állítsanak; és ha az erőviszonyok megfelelőek, akkor megyei elnökjelöltként szerepeltessék. (Tamási) Tavaly háromszáz facsemetét ültettek Tab zöldprogramja A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a közterületek komplex fejlesztésére, rendezésére, a köztisztaság , illetve a rend megőrzésére — hangzott el tegnap Tabon, a városi képviselő-testület ülésén. A városatyák egyhangúlag fogadták el a zöldövezetek kialakításával kapcsolatos dr. Gara- bon Károly jegyző által előterjesztett anyagot. A városban a közhasznú zöldterületek, zöldfelületek helyét rendezési terv tartalmazza, kialakítására azonban koncepciót és programot kell(ene) készíteni. Figyelembe véve a közterületek fejlesztését, a fák, fasorok növelését, tervszerű fenntartását, játszóhelyek, játszóterek kialakítását, virágosítási programok szervezését. Tabon a gamesz végzi a parkosítást, a kiöregedett fák pótlását. Tavaly 300 facsemetét ültettek ki. A kisvárosban 13 hektár a zöldfelület, a közparkoké meghaladja az öt hektárt. Az összes zöldfelület 23 ezer hektárnál is nagyobb. Az ülésen elhangzott: a „Fővölgy” néven ismert zöldterületet új funkciókkal, pihenőkért, játszótér kialakításával, padok kihelyezésével kívánják szebbé tenni. A Vonzóbb Tabért Alapítvány mintegy 6,5 millió forintért a régi buszmegállónál parkosít az idén, de szóba került a Szabadság-park felújítása, illetve az Árpád utca folytatásaként egy erdei torna, illetve futópálya kialakításának szükségessége is. K. J.