Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-21 / 116. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. május 21., szerda Katonazenekar fogadta a tegnapi ifjú „bevonulókat” az MH 64. Boconádi Szabó Jó­zsef logisztikai ezrednél. Az alakulat parancsnoksága nyűt napot rendezett tíz általános is­kola diákjainak. Bognár Géza ezredes, parancsnok köszöntötte a kisdiákokat, akik ezután birtokukba vehették a kiállított haditechnikát fotó: kovács tibor Az ötvenéves társaságnak vannak előnyei és gyarlóságai is Fejlesztéssel ünnepel a Siótour A Siótour mindig betartotta a törvényeket, adószabályokat a múlt években, ám ez nem kedvezett a cégnek a kialakult bala­toni és országos „versenyhelyzetben”. Ezt dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke mondta tegnap Siófokon az ötvenéves fennállását ünneplő Siótour Részvénytársaság közgyűlésén. —- Az idegenforgalomban nin­csenek csodák — tette hozzá a megyei önkormányzat vezetője a többségi tulajdonos képvise­letében. Meglepetésszerű és kedvező változást csak az IFOR-csapatok megjelenése je­lentett, melynek köszönhetően bevételeik ugrásszerűen nőttek. A Siótoumak különben dr. Kolber István szerint ugyan­azok a jellemzői, mint egy öt­venéves embernek: vannak erényei és gyarlóságai bőven. Jelenleg huszonöt irodát mű­ködtet a részvénytársaság a Ba­laton-parton és Belső-Somogy- ban, s háromszázötven állandó és több mint száz szezonális dolgozót foglalkoztatnak. Az eredmények a nehéz körülmé­nyek között is önmagukért be­szélnek. A jövő sem ígérkezik sokkal könnyebbnek, de az ál­dozatos munka vélhetően meg­hozza majd gyümölcsét. A Siótour Részvénytársaság tegnapi közgyűlés dr. Kolber István elégedetten állapította meg: a részvények árfolyama folyamatosan emelkedik. Az idén félmilliárd forintot költöttek fejlesztésre, egyik je­lentős beruházásuk volt a sió­foki Aranypart nyaralótelep vi­zesblokk-rekonstrukciója. Szűcs László Balatonlelle polgármestere többek között azt mondta: városa és a Siótour között több évtizede meglevő kapcsolat fellendítette a telepü­lés idegenforgalmát. A rész­vénytársaságban Balatonlelle 2,3 millió forint értékben tulaj­donos. Minden egy forint üdülőhe­lyi díj után két forint állami tá­mogatás jár, s éppen az idegen- forgalmi bevételeik tették lehe­tővé, hogy szupermarketet nyithattak, továbbá hogy ren­dezhették a szórakozóközpon­tot a Szent István parkban. (Ondrejovics) Gazdajegyzők találkoztak Somogyi gazdajegyzők ta­lálkoztak tegnap a megyei agrárkamarában. A tanács­kozáson áttekintették a IV. küldöttgyűlés határozatait, valamint szó esett az aktuá­lis feladatokról. Az ősterme­lői igazolványokkal kapcso­latos változásokról, illetve az új tudnivalókról is be­széltek a szakemberek. Erdő, Skoda és farakás égett Tegnap egy hektárnyi tar­vágás kapott lángra a Barcs melletti Páli-majomál. A tűz továbbterjedt a közeli feny­vesre, ahol egy hektáron égett az erdő. A lángokat a barcsi tűzoltók oltották el. A napokban leégett kiskorpádi takarmánytárolónál tegnap a hulladék korpa ismét beiz- zott, a kaposvári tűzoltók vonultak ki. Felsőmocsolád végén egy farakás lángolt, Siófokon a Zöldfok kerté­szet mellett pedig egy Skoda motortere égett. Marokkóit fogtak a gyékényesi átkelőn A gyékényesi vasúti átkelő­helyen - a kilépő nemzet­közi gyorsvonaton - 1-1 al­gériai valamint marokkói ál­lampolgár akarta elkerülni az ellenőrzést, ám leleplez­ték őket. A magyar-horvát zöldhatár viszont csendes volt az utóbbi napokban: a nagykanizsai határőrigazga­tóság emberei nem fedtek fel jogellenes cselekményt. Aranyat loptak Siófokon Egy siófoki lakásból 700 ezer forint értékű aranyék­szert vittek el. Lopás bűntet­tének alapos gyanúja miatt rendelt nyomozást a Siófoki Rendőrkapitányság. Burgonyát kaptak a rászorulók Tíz mázsa burgonyát osztott szét hátrányos szociális helyzetben élő családoknak tegnap a Kereszténydemok­rata Néppárt Somogy me­gyei szervezete. A félszáz családot — a kaposvári ön- kormányzat szociálpolitikai osztályától kért címlista alapján — levelezőlapon ér­tesítették, hogy a krumplit a Szent Imre utcai irodaház udvarán vehetik át. Csalá­donként mintegy 10-15 kiló burgonya jutott. A KDNP 1,5 mázsa krumplit adott a nyugdíjas boltnak is, hogy ingyen adják az időseknek. A kapcsolatok halála a hajóforgalom korlátozása Révfülöp és Boglár kézfogója Dr. Mihovics István révfülöpi és Sós Zoltán bogiári polgármes­ter tegnap kezet fogott a bogiári városházán. Ez új fejezet kez­detét jelenti a két túlparti település életében. Bár 215 évre visz- szamenőleg napi munkakapcsolat kötötte össze a két partot, úgy három évtizede, mintha alig ismernék egymást. A balatonboglári Megértés Nyugdíjas Egyesület ültette egy asztalhoz a polgármestereket és Aranyhíd-barátság néven lelke­sen szervezi a Boglár-Révfülöp hajózási szezonnyitó ünnepsé­get június 7-re. Takács György, Horváth János és Zácói Ti- bomé az egyesület vezérkara Holper László bogiári alpol­gármester közreműködésével gazdag programot állított össze erre a napra. Révfülöp erőtelje­sen kutatja és őrzi múltját, így Takács György kezdeménye­zése megértésre talált, hogy mindkét parton állítsanak em­léket a Balaton legszömyűbb katasztrófájának, ami a boglári- révfülöpi réven történt. 1796- ban aratókat szállított haza a vízijármű, s nemcsak a szél, hanem a pityókás kapitány is 58-an lelték halálukat a tóban. A túlparton a bírósági jegyző­könyveket is felkutatták. Révfülöpön és Bogláron is egyetértenek abban, hogy a kapcsolatok elhalásának oka a hajójáratok szűkítésében kere­sendő. Mindössze 5,2 kilométer választja el a két települést, de hajó híján a révfülöpi polgár- mester tegnap 150 kilométert autózott, hogy átéljen. A nyugdíjasok ezt is szóvá tették és dr. Horváth Gyula ba­latoni hajózási igazgató kész a kedvező megoldásra, amennyi­ben az önkormányzatok is a kasszájukba nyúlnak. A bolgári vitorlás egyesület szintén keresi a partnereket odaát. S mint megtudtuk a következő évek­ben új kikötő épül odaát és ter­vezik egy kilátó emelését, ahonnan feltárul Balatonboglár. G. M. A Westel 0660-nál most kalapács alatt a Benefon két csúcsminőségű készüléke, a közkedvelt Delta és az észkombájn Sigma. Ha nem késlekedik, május 20. és június 6. között óriási kedvezménnyel vásárolhatja meg őket. A Benefon Delta ugyanis most 95.900 Ft helyett csupán 39.800 Ft, a Benefon Sigma pedig 124.900 Ft helyett mindössze 54.800 Ft-ba kerül, a többi készülékünkhöz hasonlóan 3 év garanciával. Sőt, most 12 havi kamatmentes részletre 50% előleggel is elvihetők a készülékek, mindössze 19.900 ill. 27.400 Ft-ért. Mindezen felül a Westel most még a 25.000 Ft-os rendszerbelépési díjat is elengedi. A 0660-as telefonok a legkedvezőbb mobil perc­díjakkal, az ország egész területén használhatók. Bárhol jár, bármennyit telefonál. Jelenlegi előfizetőinknek az alábbi kedvezményt kínáljuk: 15W-OS készülékkel rendelkező ügyfeleink, akik legalább 2 éve előfizetőink, különleges díj­csomagot választhatnak, mellyel akár 20%-os megtakarítás is elérhető. Érdeklődjön ügyfélszolgá­latunknál! Ingyenes rendszerbelépés! Kamatmentes hitel! oooo Társ a társalgásban További információért hívja a vezetékes telefonról ingyen hívható 06 80 450-450 es telefonszámot. http://www westel hu WESTEl IRODÁK: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 • BALATONVILÁGOS, M7-ES ENYINGI ELÁGAZÁS, TEL (06 881380-644, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930 • SZATAI GYÖRGY TEL.: (06 60I 327-778 Uffrsw!! I ! I I I • SZAKÁLOS GYÖRGY, TEL. (06 60)427-927 lUvlVllJ 11 I I I WESTEL FORGALMAZÓK: FONYÓD. FÁBIÁN DÉNES. 8640 ADY E. U. 33., TEL.: (06 85I 360-746 • MARCALI, FÉNY-PONT. 8700 RÁKÓCZI F. ÚT 7., TEL.: (06 85) 311-301, RÁDIÓTELEFON: 106 60) 369-670 • NAGYATÁD, LÁTSAT KFT, 7500 PIAC TÉR, TEL: (06 821352-870 • KAPOSVÁR, POLÁR KFT, 7400 HONVÉD U. 10.. TEL: (06 821427-945, RÁDIÓTELEFON: (08 60) 361-711 (immun i WESTEL Menekülés vagy átalakulás? A változó Füszért (Folytatás az L oldalról) — Sajnos a veszteség tény, de anélkül hogy mentegetném magamat vagy a cég vezetését hozzá kell tenni: várható volt ez — állítja Széles József ve­zérigazgató. — Az évek óta húzódó privatizáció gúzsba kötötte a céget, nem tehettük meg azokat a szükséges lépé­seket, amelyekkel a veszteség elkerülhető, vagy mérsékel­hető lett volna. A Balaton Fü­szért stratégiája már évek óta az volt, hogy a hanyatló for­galmú, és egyre több verseny­társsal dolgozó nagykereske­delem mellett a kiskereskede­lemre helyezte át a hangsúlyt. Ez elkerülhetetlen, és igen jó időben történt váltás volt. Csakhogy a nyereségünk nagy részét erre fordítottuk, gyakorlatilag saját forgótő­kénk nem volt, hitelekből fi­nanszíroztuk a kereskedelmi tevékenységünket. Ahogy a piac szűkült, csökkent a for­galom, és ezzel együtt a nye­reségesség, ezeknek a hite­leknek a kamata egyre na­gyobb teher lett. Hiába szeret­tük volna már tavaly értékesí­teni a kevésbé hatékony üzle­teinket és a pénzt áruba fek­tetni, a többségi tulajdonos AV Rt nem engedélyezte. — Most viszont eladó a bogiári valamint a kanizsai volt Fiiszért-raktárbázis és üres a kaposvári központi irodaház is. Ezt folyamatos visszavonulásaként is lehet értelmezni. — Erről szó sincs. Csupán racionalizálni kívánjuk a te­vékenységünket, alkalmaz­kodva a megváltozott piaci körülményekhez. A nagyke­reskedelmi forgalomhoz most már elegendő a kaposvári és a zalaegerszegi raktár, a költsé­geket közel felére lehet így csökkenteni. Egyébként a C+C üzleteinket is átalakít­juk, összevonjuk a diszkont boltokkal és egy üzletházon belül dolgozunk majd kétféle árral. így a lakosság is vásá­rolhat itt, és a vállalkozók is megtalálják a számításukat. A raktárbázison teremtettük meg a cégközpontot, az igé­nyes munka feltételeit. Ezzel a költségeinket alaposan csökkenteni tudjuk, az ingat­lanok értékesítéséből befolyó pénzből pedig kiválthatjuk a bankkölcsönök egy részét. — Közben terjednek a hí­rek a létszámcsökkenésről... — Eddig mintegy ötven dolgozónkat voltunk kényte­len elküldeni. De a közös megegyezés ellenére felmon­dási időt, végkielégítést kap­tak. Fájdalmas lépések ezek, de elkerülhetetlenek. Egyike vagyunk annak a két füszért- nek amelyik nem tűnt el a magyar kereskedelemből. — Az egy évvel ezelőtti stratégia alaposan átalakult. — Természetesen a nagy­kereskedelmi tevékenységün­ket továbbra sem adjuk fel, sőt, a privatizációval ez meg­erősödni látszik. Részvénye­sünk a Csopak Rt, több keres­kedelmi lánccal rendelkezik. A Balaton Füszérttel együtt az éves forgalma már megha­ladja a 25 milliárd forintot, és ez a beszerzéseket illetően megkönnyíti a helyzetünket. Egyetlen gyártó vagy forgal­mazó számára sem mindegy, hogy 25, vagy csak 5 milliár­dos piacra viszik a termékeit. Erre a háttérre építve fejleszt­jük tovább a Balaton üzlet­láncot, amelynek már 60, a saját területén meghatározó üzlet már a tagja franchise rendszerben. Megtartjuk és továbbfejlesztjük a balatoni üzletházainkat. Köréjük pavi­lonokat építünk, ahol minden­féle más árucikk is megtalál­ható lesz. Terveink közt sze­repel két igazán nagy, ötezer négyzetméter körüli üzlet- központ felépítése Kaposvá­ron és Nagykanizsán. Ezek­ben valóban minden kapható lesz a napi élelmiszeripari cikkektől a híradástechnikáig, a zöldségtől a ruházatig. — Most épít bevásárló- központot a Füszért, amikor jön a Tesco, a Penny Market és talán a Spar is? — Ebből is látszik, hogy ez a jövő. Egyébként nem mind­egyik konkurencia. Ezt már eldöntöttük, a részvényesek is egyetértenek, és már a helyét tervezzük. Vagy építünk egy újat a 67-es út és a Raktár utca kereszteződésében lévő tel­künkre, vagy a Glória áruhá­zát és a C+C áruházat „össze­nyitva” egy tető alá hozva és átalakítva csináljuk meg. Ez utóbbi gyorsabb és olcsóbb. — Mikor lesz ismét nyere­séges a Balaton Füszért? — Remélem gyorsan sike­rül értékesíteni az ingatlanja­inkat. Ebből a pénzből, vala­mint a privatizációs szerződés szerint a vételárból visszajáró 300 millió forintból minimá­lisra csökkentjük a forgóesz­köz-hitelünket. A beszerzési társulás hozta többletnyere­ségből, és a tervezett üzlet­lánc-bővítésből adódóan, va­lamint látva, hogy az idei sze­zon kiemelkedő lesz a bala­toni üzleteinkben, megfogal­maztuk: 1997-ben legalább 100 millió forint nyereséget termel a cégünk. Varga Ottó

Next

/
Thumbnails
Contents