Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-17 / 114. szám

1997. május 17., szombat SOMOGYI HÍRLAP INTERJÚ 11 Licenctulajdonosok látogatása a tabi TVG Rt-nél Tartálygyártó szakértők Amerikai licenctulajdonosok látogatása fotó: török anett Tegnap a többek között az Egyesült Államokból, Argen­tínából, Chiléből, Mexikóból, Japánból érkeztek vendégek Tabra, a Tartály és Vegyipari Gépgyárba. Vezetők és tulaj­donosok, akik a tabi céghez hasonlóan megvásárolták az amerikai Plasteel-től a mű­anyag kettősfalú tartálygyártás technológiáját. A licenctulajdonosok eddig minden évben Kaliforniában az anyacégnél összegezték az éves gyártási tapasztalatokat. Amerikai javaslatra vezették be, hogy ezentúl más-más or­szágban tartsák a szakmai kon­ferenciát. A választás először hazánkra esett. A vendégeknek Gál Tivadar kereskedő mutatta be a tabi gyárat, amelynek termékösszetételében megha­tározó a tartályjellegű beren­dezések,. nyomástároló edé­nyek és egyéb tárolóeszközök, valamint acélszerkezetek ké­szítése. Angyal Károly vezér- igazgató elmondta: a.részvény- társaság három éve vette meg azt az amerikai technológiát, melynek során az Elutron kivi­telű föld alatti tartályok gyár­tását kezdték meg. Egyébként hazánkban Tabon kezdtek hozzá elsőként a legszigorúbb környezetvédelmi előírások­nak megfelelő duplafalú üzemanyagtartályok gyártásá­hoz. (Krutek) Múzeumról gyerekszeimnel A közelgő világnap alkalmából két tárlat nyílt tegnap a kapos­vári Rippl-Rónai Múzeumban. A Népi építészet Somogybán című anyag a néprajzi kamara­teremben látható, és a somogyi építéstechnika 1000 évét öleli föl a 10. századi lakógödörtől napjainkig. A tárlatot - melyet a közeljövőben a somogyi pin­céket bemutató anyag követ - dr. L Szabó Tünde megyei főé­pítész nyitotta meg. Tegnap adták át az óvodások és iskolások számára a múzeum természettudományi osztálya és a megyei önkormányzat kultu­rális bizottsága által kiírt - a Természet örökségünk tárlat­hoz kapcsolódó - pályázat dí­jait. A legjobb alkotásokból tár­lat nyílt. A rajzpályázaton 1. Gerencsér Balázs (kaposvári Kisfaludy iskola), 2. Héra Kor­nélia (kaposvári Sörház utcai óvoda), 3. Misei Patrícia (csur­gói 4. számú tagóvoda) lett. Az alsó tagozatos iskolás meseírók közül 1. helyezést Farkas No­émi (nagyatádi Bárdos Lajos) ért el, Ferenczy Zsófia (kapos­vári Zrínyi Ilona) és Gerencsér Balázs (Kisfaludy), valamint a 3. Miklós Dóra (Kisfaludy) előtt. A kiállítási élmény bemu­tatásában a felső tagozatosok versengtek: 1. Androsics Kata­lin, 2. Bónis Xénia, 3. Ivók Ivett és Farkas Daniella lett, mind­annyian a Toldi iskola diákjai. Sütő Tamás feladatairól és a családjáról Nato-ra készül a had Sütő Tamás A 2. hadosztály a Magyar Honvédség szárazföldi csapa­tainak a főereje, amely béke­időben is újszerű és különle­ges feladatot kapott — mondta Sütő Tamás dandártá­bornok, hadosztályparancs­nok. Hozzátette: az a feladata, hogy 1997. november 1-jéig megalakítsa a Magyar Hon­védség dunántúli és alföldi kiképző központját, ahol megkezdődhet a kiképzés egy új hadsereg katonai követel­ményeinek megfelelően.- Melyek az új elemek?- Ha a parlament is elfo­gadja, akkor a Magyar Hon­védségnél 9 hónap lesz a ka­tonai szolgálati idő. Ez sokkal intenzívebb kiképzést követel meg. A katonák első három hónapot a két kiképzőköz­pontban töltik, ahol a Nato követelményeknek megfele­lően készítik fel őket. Ez ke­ményebb, mint az eddigi, de úgy érzem, hogy a magyar fiatalok ezt tudják teljesíteni.- Mit jelent ez?- A szemlélet átalakítását és intenzív gyakorlati képzést. A szellemi képzés sem elha­nyagolható, de inkább a testi, fizikai és a speciális katonai képzésre fordítunk nagyobb hangsúlyt. A különböző szak­feladatok normaidőben tör­ténő végrehajtása és az önálló tevékenység jelentőségének a megértetése fontos feladat.- Megvannak ehhez a munkatársai?- A munkatársak kiválasz­tása részben már befejeződött. Fél évet kaptunk arra, hogy összeállítsuk a csapatot, amelynek tagjai most az isko­lába vannak, amely augusz­tusban fejeződik be. Mire no­vemberben jönnek az első újoncok a kiképző közpon­tokba, a tisztek, tiszthelyette­sek felkészülten fogadják őket. Nagy hangsúlyt fekte­tünk a szerződéses katonák toborzására is, hiszen a ki­képző központokban a rajpa­rancsnoki állomány döntő többségében szerződéses ka­tonákkal szeretnék betölteni.- Mit jelent ma a haza vé­delme?- Az érzelmi azonosulás alapvető követelmény, hiszen a katonának a haza védelmé­ben, ha kell az életét is fel kell áldozni. Fizikai és szellemi felkészítésre is szükség van, s olyan morális állapot kialakí­tására, amely nemcsak a gya­korlótereken, hanem a min­dennapi életben, a napi visel­kedésben is jelen van. Azt akaijuk, hogy ezek a fiatal ka­tonák mások legyenek, mint mielőtt bevonultak. Olyan felnőttek, akik tetteikért fele­lősséget vállalnak és képesek önállóan dönteni.- Amikor kinevezték, ak­kor egy elbizonytalanodott csapatot kapott. Változott a hangulat?- Úgy érzem, hogy pozitív változás következett be, hi­szen a parancsnoktársaim, tiszttársaim megértették, hogy itt egy teljesen új felada­tot kell megoldani, amely bé­keidőben is meghatározza Kaposvár jövőjét. A 2. had­osztály a Magyar Honvéd­ségnek egyik kiemelt alaku­lata lett.- A parancsnok mindig ott szolgál, ahova a kötelesség szólítja. De milyen lehetősé­gei vannak a családjának?- A család eléggé nagy megpróbáltatásokon ment ke­resztül, hiszen tegnap költöz­tem ide. Eddig egyedül éltem itt. Most a lakás tele van do­bozokkal, folyik az otthon ki­alakítása. Örömmel jöttek a gyermekeim is. A kisebbik itt érettségizett Kaposváron, itt vannak a barátai és nagyon sok szép emlék. Most köze­lebb kerültünk a szülőkhöz, a rokonsághoz.- Ebben a nagy munkában gondol-e a pihenésre?- A pihenésre nem nagyon gondolhatok, de doppingol­nak a feladatok. Nagy terveim vannak. Egy-két nap a Dese- dán, a horgászat felüdít.- Fogott halat az idén?- Még nem. A csónakkikö­tőt tudtam a Desedán kivál­tani, ami elég drága volt, most fizetem be a horgászjegy árát. Talán két hét múlva már hor­gászhatom.- A felszerelés milyen ál­lapotban van?- A régi elődök azt mond­ták: a puskaport mindig szá­razán kell tartani. Mi horgá­szok pedig azt mondjuk: a zsinórokat mindig olyan álla­potba kell tartani, hogy ha bármikor adódik lehetőség egy kis horgászatra, akkor azt be tudjuk vetni azonnal.- Mi volt élete legnagyobb fogása?- Egy 17 kilós harcsa a Murán, öt évvel ezelőtt. Lengyel János Kuncze Gábor: Az irány jó (Folytatás az 1. oldalról) Arra hívták fel itt, Kaposváron is a figyelmet - folytatta Kuncze Gábor, az SZDSZ el­nöke -, hogy az emberek min­dennapi problémáira kell egy­szerű válaszokat megadni. Áz SZDSZ programját a makro­gazdaság problémáinak a keze­léséről most már a mikroszféra problémáinak a kezelése irá­nyába kell fordítani. Itt is, és másutt is rögtön jönnek a kis­vállalkozások, a vállalkozások problémái: az adórendszer egy­szerűsítése, állandóvá tétele, ha lehetséges az adók csökkentése. Hangsúlyosan beszéltek a csempészés elleni fellépésről, szó volt az oktatás fontosságá­ról. Ez agrárgazdaságról, mert ez most az egyik fő kérdéscso­port. Ezekre a gondolatokra nyilván vannak speciálisan SZDSZ-t jellemző válaszok. Itt is fölmerült, és nagy tanulság ez is számomra, hogy az SZDSZ-nek többet kell foglal­koznia a szociális problémák kezelésével. Elhangzott, hogy az SZDSZ részben a Szeta pártja. Ha pedig ez így van, ak­kor erre a területre külön hang­súlyt kell fektetni. Az is meg­fogalmazódik, hogy sokkal szo­rosabb kapcsolatra és informá­ció áramlásra van szükség a ve­zetés és a párttagság között. Igénylik, hogy magyarázzuk meg: mit miért csinálunk a par­lamentben. Másrészt véleményt akarnak előre nyilvánítani, mert azt szeretnék - és ez teljesen jo­gos követelés -, hogy az orszá­gos politikában sokkal inkább támaszkodjunk a tagság véle­ményére. Ez pedig mindig szer­vezési intézkedéseket követel.- Pártelnökként először járt Somogybán. Milyen állapot­ban találta itt az SZDSZ-t?- Nincs letargia, sőt kezd megint a párt fölpörögni. Szisz- tematikus munkára van szük­ség, hogy mint 1993-94-ben, most is folyamatosan fenntart­suk ezt az érdeklődést: az SZDSZ tagsága lassan elfogja hinni, hogy itt még lehet mon­danivalónk az emberek szá­mára, és tudunk támogatókat szerezni. Itt is, más megyékben is hallottam, hogy voltak akik a régiek közül már kikoptak és nem nagyon járnak. Vannak vi­szont hozzánk új belépők és a szaldó az pozitív.- Újságban is megjelent: amikor az SZDSZ elnöke lett tanácsolták önnek, hogy fel kellene hagyni a miniszterség­gel és minden erejét az SZDSZ szervezésére és választásra való felkészülésre fordítani. Volt, aki azt is állította, hogy sikere az SZDSZ-ben lehet, a miniszterségben már nem sok.- Ha feladnám a miniszter­séget, akkor én magam ezt megfutamodásnak értékelném. Lehet együtt csinálni a kettőt. Ez szervezési kérdés. Nem mondom, időigényes, de mégis csak szervezési kérdés. Egyéb­ként pedig a Belügyminiszté­rium négy évét tekintve be le­het majd mutatni, hogy milyen jelentős változások történtek az 1994-es állapotokhoz képest. Van, aki úgy állítja be, mintha a bűnözés növekedése a szemé­lyemmel függene össze. Én pe­dig azt a nyomot szeretném magam után hagyni, hogy ép­pen az függ össze a szemé­lyemmel, hogy a rendőrség si­kereket kezdett felmutatni a bűnözés elleni harcban.- Tény, hogy az utóbbi na­pokban több minden történt, ami ezt a megállapítást látszik igazolni. Biztosan vannak ta­pasztalatai arról, hogy a szer­vezett bűnözés meddig jutott el a politika közelében?- Nem szeretem az olyan ál­lításokat, hogy a bűnözés be­férkőzött, közel férkőzött, hidat vert. Ha valakinek erre bizonyí­tékai vannak álljon elő, és biz­tosíthatom, hogy a rendőrség nem fogja mérlegelni, hogy kikről van szó: aki bűnös azt le­leplezi. Ez nem csak követel­mény a rendőrséggel szemben: egy demokrácia rendőrségének így kell működnie. Ezekben az ügyekben a rendőrség nem mérlegel és nem mérlegelhet. A szervezett bűnözésnek egyéb­ként kétségkívül törekvése az, hogy szerezzen meg magának ilyen pozíciókat. Ez a világon mindenütt így van. Ezért kell mindenkinek fokozottan óva­tosnak lenni. A megfelelő szer­vek feladata pedig az, hogy megvédjék a politikát ezektől. Ha aztán politikusként valaki úgy dönt, hogy ezzel a társa­sággal együttműködik, akkor az bukjon le és ne legyen politi­kus.- Bekövetkezett-e az a szemléletváltozás, amelyet ígért a vezetőváltások kap­csán? Négy hónap után azt várni, hogy itt most minden megvál­tozott, butaság lenne, de talán az eddigi eredmények meggyő­zőek, hogy jó az irány, és a megfelelő támogatásokkal, fej­lesztésekkel ezek a személyi változások az áhított megúju­lást is meghozhatják a rendőr­ségnél. Vannak eredmények a robbantásos ügyekben, most a szervezett bűnözés ellen is. Kell hogy legyen eredmény a gépkocsilopások területén és nyilván előbb-utóbb az embe­rek biztonságérzete is tényleg javul. Ez egy folyamat eredmé­nye lesz, de itt is jó irányba megyünk.- A rendőröket sokan a béke őrzőiként védőként képzelik el. De ki védi meg a rendőröket?- A rendőrség állapotáról és az egyes rendőrök helyzetéről is folyik vizsgálat. Az is fontos kérdés, hogy a törvények mi­lyen védelmet biztosítanak a rendőrségnek. Hozzáteszem: a rendőrség nem nyavalyog, nem foglalkozik azzal, hogy neki milyen a védelme, hanem végzi a dolgát.- Ha már az állapotmegha­tározásnál tartunk: milyen az önkormányzatok állapota? Itt Somogybán az elsők között ke­rült csődhelyzetbe a nágocsi, a somogyudvarhelyit pedig a gázprivatizáció tette padlóra. Egyedi esetek ezek csak?- Már az elején mondtam: a stabilizáció következményei alól senki nem tudta magát ki­vonni. Az önkormányzatok sem. Nagyon kemény feltételek mellett kell gazdálkodniuk. Én minden év elején meghallga­tom a parlamentben, hogy több száz önkormányzat fog csődbe jutni. Ehhez képest a csőben lévő önkormányzatok száma 5- 6, ami a 3160-hoz képest nem nevezhető túl soknak. A csődbe jutott önkormányzatok helyze­tét elemezve a háttérben mindig megtalálni olyan beruházást, amelyet elindítottak, aztán nem jöttek be a számítások, s a hite­lek csődbe vitték. 1997-ben sem fog több száz önkormány­zat csődbe jutni. Lehet, hogy lesznek csődök, de akkor majd egyénileg vizsgálni kell, hogy miért is alakult ki az a helyzet? Egy azonban tény: nincsenek ma már tartalékok az önkor­mányzatoknál. Minél kisebb egy önkormányzat, annál ke­vésbé vannak tartalékai, és erre a helyzetre már 1998-as költ­ségvetés összeállításakor is re­agálni kell. A Somogy megyei gázrészvényügy egy másik probléma. Az önkormányzatok nem adták le a törvénynek megfelelően a megfelelő jelzé­seket. Tudom, hogy ők azt mondják, hogy félrevezették őket. Sajnálom azokat a kis somogyi önkormányzatokat, amelyek számítottak egy bevé­telre, és erre beruházást indítot­tak, aztán a bevétel nem jött meg. Erre mondtam azt, amit az önkormányzatok persze cini­kusnak minősítettek, akkor szí­veskedjenek azok, akik nyerte­sei voltak ennek a folyamatnak, átadni a részükre biztosított részvényekből azok részére, akik viszont veszteséget szen­vedtek ezáltal. Ezzel bizonyít­hatják, hogy van szolidaritás az önkormányzatok között. Sajná­lom, hogy az önkormányzati rendszeren belül nem tudtak ilyen megállapodásokat kötni. A kormány viszont a törvény­nek megfelelően járt el. Most perek folynak a kormány ellen. Meglátjuk majd, hogy a bíróság hogyan dönt. Ha az önkor­mányzatoknak ad igazat, akkor természetesen ennek megfele­lően kell cselekedni. Hozzáte­szem, hogy ez nem fog mást je­lenteni, mint azt, hogy a na­gyobb önkormányzatoktól, akik nyertesek voltak, el kell venni a részvényeket, és oda­adni a kisebbeknek.- Egy év múlva választás. Minden párt rövid, olcsó és ha­tékony kampányt szervez. Köz­ben már folyik a kampányolás. Nehezíti ez a kormány munká­ját? Nehezíti. A kormánynak a választások előtt egy évvel nem kampányolni kell, hanem vé­geznie a dolgát. Én is érzéke­lem, hogy a választások köze­ledtével felpörög a politikai élet, ezért sok olyan dologgal kell foglalkozni, amelyre most nem feltétlenül szánt a kor­mány időt. Mégis azt mondom: nem rendelhető alá a kormány politikája a választási szempon­toknak. Emlékezzünk csak arra, hogy milyen következmények­kel járt 1994-ben, és hogy állí­totta fejre a gazdaságot. Egyéb­ként a választók nem honorál­ták az ilyenfajta intézkedéseket. A kormányzatnak törekednie kell a kormányprogram végre­hajtására.- De közben készül az SZDSZ is a választásokra...- Az SZDSZ a kormányzati pozícióban, és ezért cselekvési helyzetben van. Ez más mint az ellenzék helyzete. Az ellenzék azt mond, amit akar, mert nincs cselekvési helyzetben. Az SZDSZ-nek úgy kell politi­zálni, hogy amit mond, azt le­hetőség szerint meg is kell tudja valósítani. A hátralévő időszakban ezért erre kell kon­centrálni, minél többet megva­lósítani azokból az elképzelé­sekből, amelyekkel bejutott a kormánykoalícióba. Összeállt már a parlament törvényhozási programja, az SZDSZ is rög­zíti, hogy mi az amire koncent­rálni akar. Aztán majd a későb­biek során kell meghatároznia a választási programot. A válasz­tási program nyilván majd a négy év, és a hátralévő egy év folyamataira épül. Az SZDSZ azzal kalkulál, hogy 1998 után is kormányzó párt lesz.- És mikor keresi a képvise­lőjelöltjeit?- A képviselőjelöltek kere­sése megkezdődött már 1994- ben: nagyon sok helyen nagyon jó jelöltje volt az SZDSZ-nek, és számunkra továbbra is nyi­tott az indulás lehetősége, ha ezt vállalják. Ez azt jelenti, hogy a választókörzetek jelen­tős részében van jelöltünk. Egyébként a csoportok fel­adata, hogy keressenek azokra a helyekre, ahol még nincs megfelelő jelölt. Nálunk van egy teszt, amellyel vizsgáljuk a jelölt alkalmasságát. Aztán a csoportok döntenek a támoga­tásról, ezt az ügyvivői testület hagyja jóvá, és később történik a megyei, illetve az országos lista összeállítása. Ezek már a jövő év történései lesznek.- Köszönjük a véleményét. Kercza Imre-Lengyel János

Next

/
Thumbnails
Contents