Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-26 / 97. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. április 26., szombat Pusztaszemes építi a rendelőt Orvosi rendelőt építenek Pusztaszemesen: külön a gyerekeknek és külön a felnőtteknek. Helyet az önkormányzat épületében kap az egészségügyi ellátás - ezeknek a korábbi helyét bérbe adással kívánják hasznosítani. A tervek szerint még a nyár beköszönte előtt megkezdődhet az új helyen a rendelés. A beruházás mintegy 400 ezer forintba kerül. Az önkormányzat adja a pénzt, és munkásai végzik el az építés javát. Társadalmi munkát ígértek a falu iparosai és lakosai is. Előbb fizess, azután vidd! Határozott tekintetű, gyors léptű egyenruhások vigyázzák az Interfruct siófoki üzletházát. A vásárlók egy részét azonban sérti, hogy a pénztártól való távozás után, mielőtt bepakolhatnának autójukba, átnézik a bevásárlókosarakat, és az árut egyeztetik a számlával. Mi szükség erre? — tette föl a kérdést égy vállalkozó. Győrjl István igazgató tudna mesélni az okokról. Az árunyilvántartás szerint ugyanis sokan már sportot űznek abból, hogy jó minőségű és a kocsmákban még eladható árú italokat, wiskhyt, konyakot, vodkát lopnak. Mások kozmetikumokra specializálódtak. A felvett jegyzőkönyvek szerint a rajtakapottak 70 százaléka kereskedő, aki a saját üzletében adná tovább az árut — ott persze már jó pénzért. A nagyon jelentős kár miatt néhány napja 24 órás üzemmódban működő videófelvevő rendszert kellett üzembe helyezni. Az üzlet szlogenje: cash and carry. Nem azt jelenti, hogy fogd és vidd. Pontos fordítása angolról magyarra: fizess és vidd! (Czene) Sóval és búzakorpával tisztítja a rókabőrt is Kovács, aki szűcsmester Nincs szükségem szerzésre, így jóban vagyok a zamárdi- akkal és a szántódiakkal is — mondta Kovács Sándor szűcsmester, aki a már megosztott település közös főutcájában él. — Nálunk apáról fiúra száll, no nem a vagyon, hanem a mesterség. Erre a pályára lép majd a fiam is, aki jelenleg környezetvédelmi szakközépiskolába jár. Persze nem feleslegesek a tanulmányai, hiszen a mi szakmánkban nagyon sok vegyszert kell használni. Én sóval és búzakorpával cserzem a bőrt. Igaz, ez háromszor annyi időt vesz igénybe, mintha aktívabb anyagokat használnék, de nekem még a szomszédaim sem szóltak soha, hogy Sándor de büdös van nálatok! Ráadásul a búzakorpában a tej sav mellett különböző hatóanyagok vannak, amelyek finomabbá teszik a bőrt. Kovács Sándor beszélt arról is, hogy ameddig él a családi emlékezet, az ősei valahá- nyan szűcsök voltak, nem is akármilyenek. — Pedig nehezebb ez a mesterség, mint a bányászat — mondta. — Súlyuk van a vizes bőröknek; engem is már négyszer operáltak sérvvel. De apám a Rákosi-rendszert is végigdolgozta, én sem dobhatom be Súlya van a bőrnek, s elviszi a zsírt most a törülközőt. Pedig drágul az energia, amivel zsírtalanítani lehet a birkabőrt. Azt szoktam mondani: elviszi ez a meló az összes emberzsírt, nem hízom meg sohasem. A szabás-varrás a legköny- nyebb ebben a mesterségben. Megtudtuk azt is: egy lelőtt vad bundáját legkevesebb egy hónap alatt lehet gallérnak, kucsmának, kesztyűnek feldolgozni. FOTÓ: OLÁH GÁBOR Egy hosszú kabáthoz például 25 róka bőrére van szükség. — Jól ismerem a vadászokat, én is közéjük tartozom — mondta a mester. — Jászberényből indultam el, onnan kerültem Pestre, más műhelyekbe: ellestem a szakma apró titkait. Most már huszonnegyedik éve kiszolgálom Somogyot. Meggyökeresedtem itt. Czene Attila Hétezer hektárnyi rétet, erdőt vásárol a természetvédelem Drága a balatoni gyep Visszavásárolt a Balaton partján a Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság 606 hektárnyi földterületet. Erre a célra az állami költségvetés tavaly ötszázmillió, idén pedig hatszázmillió forintot különített el. Sok védett erdő, nádas, rét került a kárpótlás vagy részaránytulajdonlás következtében olyan állampolgárok kezébe, akik spekulálnak a jó helyen lévő területekkel. Az árakat messze az országos árak fölé emelték; egy-egy hektárnyi gyepért elkérnek százezer forintot is. A leginkább veszélyeztetett területek a Kis-Bala- ton, a Káli-medence és Tihany térségében vannak. Az igazgatóság 2001-ig hétezer hektárnyi területet akar visszavásárolni. Nem újabb államosításról van szó, hanem - mint megtudtuk - a táj- és természetvédelmi törvénynek kívánnak a szakemberek érvényt szerezni. C. A. Iskolások műsora és százötven cserepes virág az édesanyáknak Verset ihletett Szemes Széles körű összefogással rendeztek összejövetelt Balaton- szemesen, ahol a falu idős embereit köszöntötték. A vállalkozók adták a bort és a pénzt, amiből harapnivalónak való alapanyagot vásároltak a szervezők. Az OTP-üdülőben ezernyolcszáz pogácsát, a Hungária üdülőben ötszáz linzert sütöttek a mesterek. Bálint Sándor vállalkozó egymaga százötven cserepes virágot ajánlott föl. A helyi iskola tanulói és a Berbence néptáncegyüttes adtak színvonalas műsort, amely rövid időn belül jó hangulatot és vidámságot keltett a meghívottakban. Szekeres Beáta verset mondott, s vendégszerepeit a kőröshegyi dalkórus is. Vár- dai László Buzsákról érkezett; ő szavalta el a köszöntőt, és verset is írt erre az alkalomra. Végül orgonán játszott az egybegyűlteknek, amihez édesanyja énekelt. A rendezvényt a Független Kisgazdapárt harmadszor szervezte meg, s egyben utoljára. A stafétabotot átadják a helyi Független Nőszövetségnek. Búcsújuk jól sikerült, hiszen az összejövetelen csaknem kétszázan vendégeskedtek. (Czene) Szántód június 15-én választ polgármestert Szántód április 15-vel önálló település a Köztársasági elnök határozata alapján. A törvény hatvan napot ad a polgármester és a képviselőtestület megválasztására. Zamárdi öttagú választási bizottsága, amelyet még 1990-ben szavazott meg a falugyűlés, június 15-re, vasárnapra tűzte ki a voksolás időpontját, s ezen a Zöldfa és Fűzfa utcával határolt szántódi területen élők vehetnek részt. Elsősegélynyújtó gyerekek versengése A siófoki Vak Bottyán általános iskola csapata nyerte meg a helyi vöröskereszt-szervezet által szervezett területi elsősegélynyújtó versenyt. Felkészítő tanáruk Szilák Ferencné volt. A második helyen az ugyancsak siófoki Beszédes József iskola csapata végzett, a tanáruk Dorka Edina. A Radányiné Babina Éva által felkészített balatonföldvári csapat állt a dobogó harmadik fokára. Keresik a Balaton lányát Dittert Évát választotta a jószemű zsűri tavaly a Balaton lányának. Mandátuma rövidesen lejár, hiszen a pünkösdi szezonnyitó bálján megkoronázzák majd az utódját. A kitüntető cím mellé egy kétszemélyes korfui nyaralás is dukál majd. A szervező Beauty Farm szépségszalon 17 évesnél idősebb, tóparti lányok jelentkezését várja. Halászati tilalom a Balatonon pünkösdig Általános horgászati tilalom van érvényben a Balatonon és vízrendszerén. A Halászati Rt tizennégy halőre éjjel-nappal őrzi az állományt; s nyolc motorcsónakkal is járőröznek a tavon, hogy mindenütt betartassák a rendeletet. Legközelebb horgászni majd csak május 18-án lehet a Balatonon. / Adándon készült a Vabogye-show Németh Gábor kórusvezető irányításával az ádándi Fekete István középiskola kastélyszállójában gyakorolt három napon át a siófoki Vak Bottyán Általános Iskola énekkara a következő erőpróbákra. A Vabogye néven működő, egyre népszerűbb kórus kiváló minősítésű. Ezzel a táborozással nem hagyományos fellépésre készültek; Vabogye-show címmel új produkciót találtak ki és tanultak be. Bálványos leállósáv építését tervezi Buszmegálló leállósáv építését tervezik Bálványoson, a falu bejáratánál. A hely a tapasztalatok szerint nagyon balesteveszé- lyesnek bizonyult. Információnk szerint a rendőrség és a közúti igazgatóság képviselői már jártak a helyszínen és javasolják az engedélyezést. A falu most több forrásból próbálja előteremteni a beruházáshoz szükséges több millió forintot. Belehalt a verésbe Belehalt a verésbe egy balatonboglári férfi. A rendőrség halált okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt keresi a mindeddig ismeretlen tettest, aki egy vendéglőben bántalmazta az áldozatát. Fantomautóval ütközött Lellén a lószállító Nem hitt a szemének az az osztrák férfi, aki tegnap a város egyik lejtős utcájába kívánt (volna) lovat szállító utánfutós terepjárójával bekanyarodni, ám szemből egy sofőr nélküli személygépkocsi közeledett. A fantomautó telibe találta az osztrák utánfutóját. Szerencsére személyi sérülés nem történt, és a paripát is sikerült talpra állítani egy kis segítséggel (képünkön), aztán már saját lábán vezették el fotó: láng Róbert Rendezik a szellemház környékét Az ötgyermekes Ádám Annát bízta meg egy vállalkozó, hogy szervezzen takarítóbrigádot. Feladatul azt kapták, hogy rendezzék el a Siófokon csak szellemháznak nevezett, régóta lakatlan épület környezetét. A szellemház régóta szégyenfoltja Siófoknak. Két betonépület áll itt befejezetlenül. A környezet látványa is megdöbbentő. Az elhagyatott épülettömb helyiségeiben hajléktalanok húzzák meg magukat, valamint kétes elemek tartózkodási helye. A városrendezési szempontokon kívül közbiztonsági okok miatt is indokolják az áldatlan állapotok rendezését. Mindenekelőtt azt, hogy vagy továbbépítsék s befejezzék a háztömböt, vagy pedig mielőbb lebontsák. A lakásszövetkezet mint tulajdonos álláspontja szerint a befejezésre van esély, ők viszont finanszírozások gondok miatt nem tudják vállalni. Két éve tárgyalnak már róla, és most - úgy tűnik - siker kísérte a fáradozásukat. A ház építésének befejezését, illetve az értékesítését azonban gátolta az, hogy a két épület úgynevezett úszótelken épült. A város képviselő-testü- lete ezért úgy döntött, hogy a probléma megoldása érdekében eladja a lakász- szövetkezetnek az épületek körüli területet. A kétezer-ötszáznegyvenhat négyzetméter ellenértékeként háromszázezer (!) forintot kértek. Kikötötték azonban azt is: ha az adásvételi szerződést aláírását követő hat hónapon belül az építkezést nem kezdik meg, illetve három éven belül használatbavételi engedélyt nem szereznek az elkészült ingatlanokra, az önkormányzat ezen az áron visszavásárolja. (Czene) Egész brigád kezdte meg a ház mellett a tereprendezést fotó: kasza József Orvosi ellátás Ordacsehiben Két háziorvosi szolgálat működik Fonyódon. Ezeket annak idején úgy alakították ki, hogy a Il-es körzet orvosa látja el Ordacsehinek a lakosságát is. A jogszabályok változásai nyomán - miszerint a háziorvosi körzetbe tartozók optimális lé- lekszámát 1200-1500 lakosban jelölik meg - azonban nagyonis sokan tartoznak ebbe a két körzetbe. A két település képvi- selő-testülete megvitatta a gondokat, s úgy döntött, hogy létesítenek egy harmadik körzetet is - ez a Éonyód melletti községben működik majd. Ordacsehi már benyújtotta a pályázatát támogatásért a Népjóléti Minisztériumhoz, s beszerzi a szükséges engedélyeket is. Várhatóan a nyártól működik itt a háziorvosi körzet. G. M.