Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-02 / 76. szám

1997. április 2., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP ______Lengyel János jegyzete Ö nállósuló konvojok Fogytán a türelem. Legalábbis ez derült ki a megyei koordiná­ciós bizottság tegnapi ülésén. Talán egy hónappal ezelőtt vető­dött fel először, hogy önállósítják magukat az amerikai konvo­jok: arra mennek, amerre akarnak. Hiába a rendőri felvezetés, a közútkezelő sokadik utolsó figyelmeztetése, úgy tetszik: a ma­gyarok hangja nem hallatszik az égig. Sőt még egy intézkedni akaró parancsnokig sem. Voltak konvojok, amelyek egyszerűen megtagadták a rend­őrségi felvezetés során kijelölt út használatát, s a rövidebb, Ka- darkúton át vezető úton mentek Barcsra, holott szerződés rög­zíti, hogy csak Böhönyén és Nagyatádon át tarthatnak Bosznia felé, mert csak ezen az útvonalon levő műtárgyak bírják el a ret­tenetes súlyt. Eddig nem sok foganatja volt a figyelmeztetések­nek. A barcsi Dráva-hídon is rendszeresen jelentős a túlterhe­lés. Szabó Tibor, a kaposvári Közútkezelő kht igazgatóhelyet­tes-főmérnöke furcsállja, hogy észrevételeikre nem érkezik ér­demi válasz. A forgalom biztonsága megköveteli, hogy megte­gyék a szükséges intézkedéseket. A szakemberek szerint akkor is kell útvonalengedély, ha a szállítást magyar rendszámú gép­járművekkel végzik. A konvojok nemcsak a súly-, hanem a se­bességkorlátozást is rendszeresen megsértik. Mondhatnánk: a szabály az szabály, amit be kell tartani. Pe­dig van mindkét fél részére elfogadható megoldás. Az elmúlt hónapok gyakorlata. A méhészek készülnek A napokban takarítják a kap- tárakat, és felkészítik a méhcsaládokat a közelgő virág­zásra. A felmérések szerint az állomány jól átvészelte a te­let. Az egyik legnagyobb somogyi mézfelvásárló, a kapos­vári Ambrózia Kft, több mint 100 méhésztől vesz mézet. Lengyel Ferenc ügyvezető igazgató elmondta: a tavalyihoz hasonlóan az idén is mintegy 100 tonna méz értékesítését tervezik. A szakemberek szerint kedvező jelenség, hogy a várakozások szerint az idén nem drágul a méz. Vannak, akik azt mondják, már így is drága. A méhészek az eszközök és a cukor árát hozzák fel ellenpéldaként fotó: kovács tibor Nemcsak fiatalok, elszántak is bűn üldözői Új vezető ügyész Siófokon Tegnaptól dr. Koch Piroska Siófok vezető ügyésze. A legfel­sőbb ügyész április 1-jei hatállyal nevezte ki a siófoki városi ügyészség vezetőjének. Dr. Koch Piroskát dr. Szabotin István megyei főügyész iktatta be hivatalába.- A kaposvári után a siófoki ügyészség a legnagyobb, amely ráadásul speciális feladatokat is ellát. A nyári Balaton-parton nemcsak a pihenni vágyók vannak - mondta a Somogyi Hírlapnak tegnap dr. Szabotin István megyei főügyész. - Bí­zom a fiatal csapatban, hiszen az átlag életkor alig haladja meg a 32 évet. Nemcsak fiata­lok, hanem elszántak is az itt dolgozó ügyészek. Ezért a beik­tatáson is arra hívtam fel az új vezető figyelmét: legyenek áll­hatatosak, kitartóak, üldözzék a bűnözőket. Tartsanak jó kap­csolatot a rendőrséggel és a bí­rósággal, hiszen egymástól függetlenül egyik szakterület sem tud kiemelkedő eredményt elérni. Az összefogás pedig megsokszorozza az erőt.- Együtt sikeresen vívhatjuk meg a csatát - mondta dr. Koch Piroska, aki számára nagy kihí­vás a megbízatás. Hozzátette: jó szervezéssel túljuthatnak a nehézségeken, még akkor is, ha a Balaton-part számos megle­petést okoz. Több itt a gyors­ított eljárás, és sok a külföldi. Az új vezető bízik kollégái lel­kesedésében és szakmai hozzá­értésében. (Lengyel) Ausztriában rendőrök tesztelik a Csurgón készült dzsekiket Próbára tett Napsugár (Folytatás az 1. oldalról) Április 15-én egyébként hivata­losan is megkezdik a cég nem­zetközi minősítését. Nem csak az általuk varrt ruhákkal szem­ben támasztanak nagy köve­telményeket, hanem a munka- szervezést is vizsgálják. A mos­tani dzsekikre nem véletlenül kaptak megbízást a szövetke­zetnél, hiszen korábban már ké­szítettek egyenruhát az osztrák hadseregnek. Többek között Ausztria békefenntartó missziót teljesítő katonái is Csurgón ké­szített formaruhában feszíte­nek. A sikert a sympatex tech­nológia hozta meg. Egy külön­leges anyagot helyeznek el a ruhákban. Ez átereszti a test ál­tal kiválasztott párát, de nem engedi át az esőcseppeket. Az eljárással varrt ruhák iránt egész Európában nagy a keres­let. Csurgón úgy számolnak, hogy ezzel a módszerrel hosz- szabb távon lesz piacuk. N. J. Az ismerősök forintra akarták átváltani a közös imát Az állami kincs kezelői (Folytatás az 1- oldalról) A törvényileg meghatározott ál­lami műemlékeken kívül más műemlékek is léteznek, ame­lyeket célszerű továbbra is ál­lami tulajdonban tartani. Ilyen például a nágocsi kastély, ame­lyet eddig az önkormányzat használt, s most van folyamat­ban az átvétele. De az állami erdőkincs is ide tartozik. Ná­lunk, Somogybán ez jelentős; a 36 milliárd forintos erdőva- gyonnal az elsők között va­gyunk az országban. — Gondos gazda a kincs­tár? — Igyekszünk az lenni. Az ingatlanok értékmegóvására többet kellene fordítanunk, ám gyakran kényszerülünk komp­romisszumokra. Megkeressük a használókat és megpróbálunk megegyezni: hozzanak ők is anyagi áldozatot. Ilyenkor álta­lában megfelezzük a költsége­ket az önkormányzatokkal, szakszervezetekkel és más használókkal. — Miként próbálják hasz­nosítani a vagyont? — Elsősorban bérbeadással, eladással, ám van egy sor olyan ingatlan, amelynél a törvény ingyenes használatot tesz lehe­tővé azoknak az intézmények­nek, amelyek korábban is az adott épületben működtek, vagy használták a területet. Ilyenek például az MHSZ szer­vezetei, a rádiós klub, a MTESZ, vagy a kaposvári sporttelep mögötti lőtér. Sze­rencsére kevés a hasznosítatlan vagyon. — Mekkora vagyont kezel­nek? — Háromszázhatvan tételes a számítógépes kimutatásunk, de ebben egy tételként szerepel az erdővagyon. Hiába van sok ingatlanunk; a gazdagság he­lyett inkább kötelezettségeket jelent. Feladataink egyébként állandóan bővülnek, mert nem­régiben megkaptuk az Apeh és a tb által lefoglalt, megszűnt cégek értékesítendő vagyontár­gyait, amelyek szintén az álla­mot illeti. — Mi okozza a legtöbb gon­dot? — Általában az újonnan hozzánk kerülő ingatlanok, például az erdők, amelynek ál­lapota sok esetben, bizony nem alkalmas a gazdálkodásra. Egy új szabályozási mód alapján kezelési szerződéseket kötünk, s így egy kicsit az ellenőrzések felé is eltolódik a feladatunk. — Hogyan őrzik, óvják a vagyont? — Ahol nincs üzemeltető, ott őriztetjük az ingatlant, ahol van, ott pedig ellenőrizzük, hogy rendeltetésszerűen hasz­nálják-e. — Mit csinálnak az örökös nélkül elhunyt, egyedülálló személyek vagyonával? — Áz elmúlt két évben So­mogybán kilencvennégy ingat­lanhoz jutottunk állami öröklés révén. Sajnos, nekünk ugyan­akkora a munkánk, ha egy húszezer forintos ingatlant öröklünk, vagy egy kétszázmil­lió forintost, ám ez, utóbbi nem jellemző, mert általában nem a jómódúak halnak meg örökös nélkül. Ezeket az ingatlanokat negyedévenként elárverezzük. — Találkozott-e olyan vég­rendelettel, amelynek aláírója az államra hagyta vagyonát? — Nem, de olyan végakarat volt már, amelyet alaki hibája miatt megtámadtunk, és pert nyertünk. A szegény örökös arra a szociális otthonra akarta hagyni a vagyonát, ahol utolsó napjait töltötte, de formai hibák miatt a bíróság érvénytelennek nyilvánította a végrendeletet. Az is előfordult, hogy az örö­kösök nélkül meghalt személy ismerőse azzal jelent meg: az utóbbi időben ő sok idejét for­dította az elhunytra. A bead­ványban ilyen tételek is szere­peltek: közös ima naponta két óra... Ilyenkor természetesen pereskedünk. Lőrincz Sándor Szünetel a telefonszolgáltatás Adókarbantartás miatt az alábbi községekben 23 óra és 3 óra között szünetel a te­lefonszolgáltatás. Április 2- án, ma Heresznye, Nagyba­jom, Somogyudvarhely, Szenna, Pálmajor, Patca, Szentgáloskér, Szilvász- szentmárton, Zselickisfalud területén. Április 3-án, csü­törtökön Görgeteg, Hencse, Lajosháza, Mezőcsokonya, Segesd, Kőkút és Lipótfa, április 4-én, pénteken Ecseny, Porrog, Somogy- bükkösd, Somogygeszti, Zákány, Memyeszentmik- lós és Polány területén. A segélykérési lehetőségekről a polgármesteri hivatalok adnak tájékoztatást. Komfortosabb lett Balatonberény Elfogadta Balatonberény képviselőtestülete az elmúlt év gazdálkodásról készült beszámolót. A módosított előirányzat szerint a mint­egy 192.7 millió forintos bevétel és a község 164.4 millió forintos kiadásának különbözete, közel 18.5 mil­lió forint maradványként jött át erre az évre. Az ösz- szeg a település gyarapodás sát szolgálja. A szennyvíz- hálózat is a befejezéséhez közeledik. Javítják az uta­kat, korszerűsítik a villany- hálózatot. A digitális központ hibásodott meg Az ünnepek alatt több tele­pülésen voltak gondok a te­lefonellátással. A hibát an­nak a digitális központnak a meghibásodása okozta, amelyről valamennyi bázi­sállomás működik. 120 elő­fizető készüléke némult el ezekben a napokban, leg­több a kaposmérői torony körzetében. A Matáv ügye­letére szombaton dél körül érkezett az első bejelentés; a javítást 30-án a késő dél­utáni órákban fejezték be. A dolgozók oltották a tüzet Szántódon Kigyulladt tegnap reggel a szántódi Sefag-telep kazán­házának födémje. Mire a siófoki tűzoltók megérkez­tek, a dolgozók már eloltot­ták a tüzet. Kaposváron, a Virág utcában hegesztés közben egy Trabant utastere égett ki. A helybeli tűzoltók fékezték meg a lángokat. A siófoki és a tabi városi tűz­oltók a bedegkéri Mecsek utcában egy égő gazdasági épületnél. Á kár jelentős. Megkezdődött a belvízvédelem Somogybán Jádi munkástoborzó Nyereményeső a Sütévtöl Nagy sikerrel zárult a Sütév legújabb nyereményakciója, ezt bizonyította a tegnapi sorsolás is, amelyen a fődí­jat, a videokamerát Adám- kovics Gábomé kaposvári lakos nyerte el. Színes tele­víziót nyert Hartmann László Büssü, videomagnót Németh László Balatonbog- lár, mikrohullámú sütőt Bíró Ferenc Kaposvár, Varga Józsefné Kaposvár és ijj. Almási László Ordacsehi, CD-s rádiómagnót nyert Kiss Gábor Gyékényes, V7- kidál Ferencné Fonyód, Pavlin Anita Juta és Radics Józsefné Barcs. A Sütév kü- löndíját, kétszemélyes pári­zsi utazást Sipócz Józsefné leilei kereskedő nyerte el. (Folytatás az L oldalról) A polgármester azt is elmondta: a Közmunka'Tanácstól későn kapták meg a pályázat elnyeré­sét igazoló levelet, ezért az utolsó pillanatban végezték el a munkaalkalmassági vizsgálato­kat. Kiderült: a villanyszerelő rövidlátó, a magasban dolgozó­nak kiugró a vérnyomása, ezért nem alkalmas az adott mun­kára. Mindent el kellett követni azért, hogy betöltsék a 28 sze­mélyre adott keretet. A dolgo­zók mintegy 30 százaléka csak kényszerből vállalta a munkát, s némelyek várhatóan hamar lemondanak az ellátásról. Sze­rencsére olyan is akad, aki na­gyon örül a ritka lehetőségnek. Különösen az útépítő cégek munka nélkül maradt dolgozói­nak jelent megoldást a támoga­tott foglalkoztatás. Megtudtuk: a négy hónapig tartó munkák alatt a szerszá­mokat és a középületek fölújí­tásához szükséges anyagot az önkormányzatoknak kell előte­remteni. Minden egyebet, köz­tük a szociális juttatásokat is pályázati pénzből fedeznek. A dolgozók a megyei átlag mun­kás-bért kereshetik meg. A se­gédmunkások 20 ezer 800, a betanítottak 25, a brigádveze­tők 30 ezer forint bruttó fizetést kapnak. Gondot jelent az, hogy a költségeket kezdetben meg kell előlegezni, s csak egy hó­nap múlva érkezik meg a pá­lyázati pénz. A munkások má­jus 3-án vihetik haza majd az első fizetésüket. (Várnai) Nagyjavítás a kisírni helyben A kaposvári Bíró László egy-egy idényben több száz kerti kisgépet javít. A jó idő beköszöntével különösen sokan keresik fel a vállalkozót: tegnap is több meghibásodott kapálógépet hoztak fotó: kovács tibor

Next

/
Thumbnails
Contents