Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-11 / 84. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. április 11., péntek Az orosz kormány civilizáltan, kölcsönösségi és kompenzációs alapon, a történelmi igazság és a partnerség jegyében akarja rendezni a műkincsügyet - jelentette be az orosz külügyi szóvivő. Csiang Cö-min kínai államfő április 22-től 26-ig hivatalos látogatást tesz Moszkvában. A kínai elnök látogatásának idején írják alá az orosz fővárosban Oroszország, Kína, Kazahsztán, Tádzsikisztán és Kir- gizisztán megállapodását a határtérségben állomásozó fegyveres erők csökkentéséről. Volker Rühe német védelmi miniszter szerint a NATO és Oroszország partnerségi egyezménye nem lehet akadálya annak, hogy modem fegyvereket telepítsenek a katonai szövetség új, kelet-európai tagországaiba. A politikus erről csütörtökön Madridban beszélt újságíróknak. Bukarestben tárgyal az Európai Unió brüsszeli bizottságának elnöke. Jacques Santer kijelentette: építő jellegű eszmecserére számít a román vezetőkkel a csatlakozási tárgyalások előkészítéséről. Súlyos nyugatalanságát fejezte ki a közel-keleti feszültség kiéleződése miatt DL János Pál pápa, amikor csütörtökön a Vatikánban átvette Izrael új szentszéki nagykövetének megbízólevelét. A katolikus egyházfő kijelentette: Jeruzsálemet az egész emberiség örökségének tekinti. Az Egyesült Államok nem csökkenti Dél-Koreában állomásozó katonáinak létszámát - közölte a szöuli védelmi minisztérium szóvivője a két ország védelmi miniszterének tárgyalásai után. A hágai végjáték A magyar fél szakértői sorra cáfolják a szlovák érveket Elkezdődött a hágai per „végjátéka”: a magyar, majd a szlovák szakértők érvelése, s a helyszíni szemle után csütörtökön-pénteken újabb magyar, hétfőn-kedden pedig szlovák meghallgatásra kerül sor. A delegációk lehetőséget kaptak arra, hogy reagáljanak a másik fél által elmondottakra. A szlovák fél két hete elhangzott érvelésének jellemzője az volt, hogy egyes dolgok kiragadásával, mások elhagyásával igyekezett álláspontját igazolni, s pontatlanságaival állandó zavart okozott - fejtették ki a hágai Nemzetközi Bíróság előtt zajló per újabb fordulójában a magyar álláspontot képviselő nemzetközi és magyar felszólalók. A szakértők azt igyekeztek bizonyítani, hogy helytelen az a szlovák megközelítés, miszerint 1989-ig tanulmányok sokasága igazolta a tervezett erőmű környezetbarát jellegét. Több felszólaló rámutatott: a szerződés aláírásakor, s még utána hosszú ideig nem voltak igazán ismertek az építkezés környezeti következményei. A költségek, a kivitelezhetőség, a környezeti feltételekkel való összhang és az ivóvízellátás veszélyeztetése vetettek fel olyan aggasztó problémákat, amelyek a beruházás felülvizsgálatára késztettek - szögezték le a szakértők. A magyar szakértők egyike a szlovák „C” variánsról szólva leszögezte: a kivitelezési munkálatok már régen eljutottak abba a fázisba, amikor az sem az eredeti projekt „megközelítésének”, sem pedig ideiglenesnek nem tekinthető többé. Adottságaikkal élve, az erő helyzetéből valósították meg ezt a változatot. Tony Blair a kampány közepén Ha hinni lehet a közvélemény-kutatásoknak, a Munkáspárt dinamikus vezetője lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke. A parlamenti választásokat május 1-jén tartják. fotó: feb/reuter Göncz Árpád az első magyar államfő Paraguay földjén A kapcsolatok kulcsa (Folytatás az 1. oldalról) A vendég fogadása amúgy forró volt itt Asuncionban. 30 fok fölötti a hőmérséklet, és irgalmatlanul süt a nap. Ebben a verőfényben városszerte piros- fehér-kék paraguayi és piros- fehér-zöld magyar zászlót lenget Paraguay-folyó felől érkező frissítő szél. Meg azért is forró, mert az 1993-ban demokratikusan megválasztott Joan Carlos Wasmosi elnök honfitársaiként fogadta a magyarokat, annak ellenére, hogy néhány köszönő szón kívül nem tud már semmit sem anyanyelvéből. Wasmosi elnökségének kezdetével közel 50 éves katonai kormányzás ért véget itt Paragu- ayban. A diktatúra helyett a demokratikus elveket vallják, és kereskedni akarnak azzal a nagyon távoli Magyarországgal is. Mert van itt szója és gyapot, kellene viszont vasút és autóbusz. S kellene mező- gazdasági technika, technológia, mert a kiirtott őserdők talaja rendkívül gazdag. A köz- társasági elnök tárgyalásai idején itt kezdett tárgyalásokat egyébként Nagy Frigyes magyar mezőgazdasági miniszter is. Paraguay latin-amerikai méretekben mérve kis ország. Alig 5 millió lakójának háromnegyede mesztic és 20 százaléka quarani indián. Az Argentína, Brazília és Bolívia határolta 407 ezer négyzetkilométeres területen - itt, a szubkontinens közepén - jószerével nincs más, mint a föld, a napfény és a víz. Bolívia, ez a második latinamerikai ország, amelyiknek nincs tengerpartja sem. Göncz Árpád volt az első magyar államfő, aki Paraguay földjére lépett. A Magyar Köztársaság elnöke, amikor felszólalt a paraguayi parlamentben, partnernek ajánlotta Magyarországot. Amikor ezeket a sorokat olvassa az olvasó, Göncz Árpád repülőgépen ül. Asuncionból — a brazíliai Sao Paulón és az amerikai Miamin keresztül — Mexikóba utazik. Oda csütörtökön este - hazai idő szerint valamivel éjfél előtt — indult, és pénteken délután érkezik meg. Kercza Imre Algírban minden magyar biztonságban van Katonák védik a civileket Az algériai vérengzésekről szóló híreket olvasva, megkérdeztük hazánk algíri nagykövetét: biztonságban érzi-e magát és családját? Márton László 1995 októbere óta képviseli a hazánkat a júniusi választások közeledtével egyre feszültebb légkörű országban. Márton László szerint a háromfős diplomáciai misszió önkéntes szobafogságot vállalt, a családtagokkal együtt. Ennek ellenére egy-egy, a katonaság által őrzött étterembe, szállodába, sőt egy bizonyos tengerparti szakaszra ők is eljutnak. Algériában különösen a vidék rendkívül veszélyes, teljesen megszűnt a turizmus is. A helyzetre jellemző, hogy ma már összesen csak négy magyar él Algírban. T. J. Most már én is megengedhetem magamnak a mobiltelefont. Ennek egyszerre három oka is van! 1. Itt az új, egyedülálló díjcsomag, a SZERVUSZ!, amelynek havi díja csak 1 900 Ft+áfa! 2. SZERVUSZ! előfizetőként sokkal olcsóbban (nettó 25 Ft/perc) telefonálhatok délután négy és reggel nyolc óra között munkanapokon is - munkaszüneti napokon egész nap! 3. Barátságos áron tudtam készüléket is venni, mert az ERICSSON GA 318-as és a NOKIA 1611*-es mobil- telefonok ára új WESTEL 900 előfizetéssel most csak 19.900 Ft + áfa! Amíg a készlet tart! (A készülékek tetszőleges díjcsomaggal megvásárolhatók.) Mostantól tehát bármikor beszélhetünk! Kell ehhez még valamit hozzátenni!? A további feltételekről érdeklődjön az üzletekben, telefonon 06-30/30-30-30, 06-30/800-000, 265-90-90 vagy interneten http:// www.westel900.hu WESTEL Rádiótelefon Kft.: Balaton enyingi elágazás tel.: 06-88/380-644, 06-30/397-900 Keravill: Kaposvár, Bethlen térül. (Domus Áruház) tel.: 06-82/314-039. 06-30/414-064 Ofotért: Siófok, Szabadság tér 4. tel.: 06-84/310-912 Csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható!