Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
1997. március 14., péntek SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Az esélytelen nyugalmával Egész sor tanulsággal szolgált a Siófoki Bányász szakvezetése számára a legutóbbi Pécsi MFC elleni összecsapás. A tapasztalatokat holnap délután fél háromkor az Újpesti TE otthonában kellene hasznosítani. Szó mi szó, nincs könnyű helyzetben a Balaton-parti legénység. — Esélytelenül utazunk a fővárosba, s éppen a Pécs mutatta meg, hogy idegenben az esélytelen együttes hogyan lehet eredményes — mondta a tegnapi edzés után Készéi Ferenc, a siófokiak szakvezetője. — Saját bőrünkön tapasztaltuk mindezt, s éppen ezért azt remélem, hogy egyhamar nem felejtjük el. En legalábbis sok mindent tisztábban látok most már csapatommal kapcsolatban. — Milyen új „felismerésekre” jutott? — Az egyik: végérvényessé vált, hogy mi csak és kizárólag játékkal nem tudunk eredményesek lenni. Egy sereghajtó ellenfél is felül tud múlni bennünket határtalan lelkesedéssel, s az ezzel párosuló fegyelmezett és szervezett játékkal. Ez a Siófokból legutóbb hiányzott, s Újpesten is kudarc vár ránk, hacsak nem vesszük át az említett „pécsi harcmodort”. Tény az is, hogy attól még nem lesz jobb a támadójátékunk, hogy öt-hat „csatárszem” futballistát állítok a kezdőcsapatba. Vagyis a tanulság mindebből: együttesem számára a zárt védekezésből indított játék hozhat eredményt. így például most az Újpesti TE otthonában is... — Ezek szerint változik az összeállítás... — Az biztos, hogy Perger három sárga lap miatt nem játszhat, s mivel amúgy is kevés a bal oldali játékosom, még gondolkodom a kezdő tizenegy végső összetételén. Várhatóan egyébként ez a csapat kezd majd a Megyeri úton: Posza — Kriston, Bimbó, Kolovics, Szabadi — Ördög, Virág, Bo- zsér, Juhász — Carajev, Fili- povics. Csak a mérkőzés napján dől el, hogy a kispadra kik ülnek majd le. (Fónai) Törleszteni akar a Rákóczi Harmadik tavaszi forduló következik és a harmadik rangadóját játssza vasárnap otthonában a Rákóczi labdarúgó csapata. Ezúttal a tavaly még feljutási reményeket szövögető Matáv Sopron lesz az ellenfele. A soproni gárda jelenleg hetedik a rangsorban, három ponttal lemaradva áll a Rákóczi mögött, ugyanannyi győzelemmel mint a somogyi együttes. A vendégek egy nehéz hetet tudhatnak maguk mögött, e héten ugyanis kupamérkőzést játszottak a BVSC-vel. Bó'zsöny János a Rákóczi mestere megtekintette ezt a találkozót, s mint elmondta, az volt az érzése, hogy a soproniak nem törték össze kezüket lábukat a sikeresebb szereplésért, mintha egy kicsit már a vasárnapi bajnoki rangadóra készültek volna. A Rákóczinak akad törleszteni valója, a Matáv a mezőny egyetlen csapata, amely eddig háromszor is megverte a kaposvári együttest. A kaposváriak remek fővárosi gólzáporos győzelmük után kellő önbizalommal várhatják ezt az újabb rangadót. Mekszék minden bizonnyal szeretnék helyüket megszilárdítani az élcsoportban és szerencsés esetben az is előfordulhat, hogy ismét dobogós helyre ugranak előre. A Rákóczinál mindenki a „fedélzeten” van. Nincs sérült és sárga lapos sem, így kellemesek a gondjai az edzőnek. A cukorgyáriak ismét három támadóval rohamoznak majd, a szakvezető — a legutóbbi öt rúgott gól ellenére — csatáraitól vár elsősorban javuló játékot. A vasárnapra tervezett csapat érdekessége, hogy várhatóan Miovecz egy sorral hátrább játszik majd a megszokottnál. Ez a tizenegy játékos kezd: Milinte - Meksz, Mezói, Miovecz - Kiss, Takács, Horváth, Szabó - Kádár, Waltner, Vajda. Csere: Házi, Novák, Virág, Potpara, László és Tóth A. (Jutási) Baiatel-remények Ma 17.30 órakor játszók Szegeden a városi sport- csarnokban a Medikémia- Szeged-Balatel SE Kaposvár férfi röplabda Magyar Kupa-döntő első felvonását. A nagy csata előtt Demeter György edzőt kérdeztük a legfrissebb információkról. — A kezdőcsapatban öt ember helye biztos: Mészáros Péteré, Mészáros Dömötöré, Tomanóczy Tiboré, valamint a két bolgár légiósé, Viktor Scharalievé és Alekszandr Ju- rukové — mondta Demeter György, a Balatel SE vezetőedzője. — A hatodik játékos a Takács Gábor, Karmos Zoltán, Gelencsér Balázs, Porkoláb Tamás, Zarka Péter ötösből kerül majd ki. Hogy végül melyikük kezd, az estik a meccs előtt a bemelegítéskor dől el. Koch Róbert mellett a szépen javulgató Hulmann Zsolt vagy Acs Tamás lesz a tizenkettedik emberünk. — Sérültek? — Hulmann mellett Takács és Mészáros D. sérülés, Karmos és Zarka pedig iskolai elfoglaltság miatt hagyott ki a héten edzéseket. — A Medikémia-Szeged négy remek külföldi „idegen- légióssal” rendelkezik. — A hírek szerint Szajfulin, Melnyicsuk és Nebotov játszik majd; közülük kerül ki a két kezdőjátékos. A negyedik légiósuk, Tolocsko a nézőtérről figyel(het)i a társait. (Fenyő) BMW 3-as sorozat - a választás szabadságával A BMW 3-as sorozata újabb hódításra készül a magyar piacon, s hogy ez nem üres szlogen bizonyítja, nem csupán megújulva, de a választás szabadságát is kínálva kanyarodik az igényes vevó'k felé. A müncheni gyár legújabb „hármasai” kívül- belül eló'nyükre változtak, az alapfelszereltség része például az ABS, a dupla légzsák, a fűthető' visszapillantó tükrök, az elektromos ablakemelő, az indításgátló, a riasztó, sőt, a magyar importőrnek köszönhetően hazánkban ködlámpával, Blaukpunkt rádiós-magnóval, krómozott kipufogóvéggel kerülnek értékesítésre. S ez egyáltalán nem minden! A 3-as BMW-t vásárlók ugyanis eldönthetik, hogy az alapáron belül 500 ezer forintért extra felszerelést, vagy ugyanilyen értékű Kanári-szigeteki nyaralást öt csillagos szállodában, bérautóval, esetleg egy éves időtartamra szóló CASCO-biz- tosítást választanak. Ezt a nem könnyű dilemmát megkönnyítendő, az extra-felszerelések mellett voksolók részére három „csomagot” - komfort, exkluzív és sport - is összeállítottak, amelyek értéke megközelíti az egymillió forintot. A 3- as BMW-k hathengeres motorral szerelt változatát sikeresen párosították az új fejlesztésű ASC+T II. rendszerrel, amely a futóművel és a fékekkel együtt hihetetlen stabilitást biztosít. A brit Rover háza táján is akad újdonság, nevezetesen az a tavaszi kampány, amely április 15-ig tart: a klasszikus értékeket képviselő autókat ugyanis minden eddiginél kedvezőbb feltétellel, valóban kamat és kezelési költség felszámítása nélkül kínálják. A vételár 50 százalékának befizetése esetén 24 havi hitelt nyújtanak - egyetlen plusz forint felszámítása nélkül. Aki nem óhajt ezzel a lehetőséggel élni, valamennyi típust 10 százalék engedménnyel vásárolhatja meg. (A két konstrukció nem vonható össze!) Nagyvonalúságban a Land Rover sem marad le a másik két márka mögött: a Discovery típusú terepjárót vásárlók egyben egy afrikai szafarira is meghívást kapnak - természetesen a cég költségén -, hogy a Szahara homokjában is kipróbálhassák ezt a nem minden napi járművet.(X) Schneider & Soós Autó Kft. BMW Csoport Területi Hivatalos Márkakereskedője 7630 Pécs, Buzsáki I. u. 1-3. Tel.: (72) 239-767, 239-890 Pénteken Szegeden, vasárnap Kaposváron a férfi röplabda Magyar Kupáért Hétvége a sportpályákon Munkában a Mészáros Péter, Tomanóczy Tibor duó. A két remek válogatott röplabdázó — és társaik —jó játékára ma este Szegeden és vasárnap a kaposvári visszavágón is hatalmas szükség lesz fotó: török anett Röplabda Férfi röplabda Magyar Kupa-döntői (elsői mérkőizés): Medikémia-Szeged-Balatel SE Kaposvár. Szeged, városi sportcsarnok, 17.30 óra. Kosárlabda NB 1, férfi rájátszás a 9-16. helyekért: Matáv SE Pécs-Klíma-Vill Kaposvári SE. Pécs, városi sportcsarnok, 17 óra. III. Táncsics Kupa középiskolás fiú kosárlabdatoma (hat csapat részvételével). Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: 8.30 órától. Megnyitó: 9.30 órakor. Eredmény- hirdetés, díjkiosztó: 18 órakor. Résztvevő csapatok: Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Bajai III. Béla Gimnázium, Zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium, Pécsi Nagy Lajos Gimnázium, Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium és Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium. 111. korcsoportos körzeti diákolimpiái fiú kosárlabdadöntő. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 9 órától. Kispályás teremlabdarúgás HR Büfé Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 18 órától. SZOMBAT Teke Szuper Liga, férfi rájátszás az 5—8. helyekért — második forduló. Kaposvár, Közút-Strabag SE tekecsamoka. Mérkőzések: 10 órától. Résztvevő csapatok: Ceglédi Germán Rt, Szolnoki MÁV, Szegedi Snowfox és Kaposvári Közút-Strabag SE. NB I (férfi): Kaposvári Építők SC-Debrecen. Kaposvár, Építők SC tekecsamoka, 11 óra. Március 15-e Kupa amatőr tekeverseny. Nagyberki, tekevendéglő. Verseny: 13 órától. Kosárlabda NB I, férfi „B” csoport — rájátszás a 17-20. helyekért (első mérkőzés): Szedeák-Akutherm-Balatel-VIS Siófok SC. Szeged, 17 óra. Erdőgép Kupa '97 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „A ” csoportos mérkőzések (Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola tornacsarnoka): Titán KK-Autóscent- rum-Henger KK 8 órakor; AirMax SZDSE-Cifa SE 9.20 órakor; Oázis SE-Fiat-Budai Team SE 10.40 órakor; Multipress KK-Anda-Barcs SC 12 órakor. (A Hurrikán KK csapata szabadnapos.) „B” csoportos mérkőzések (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium tornaterme): Erdőszél SE-ASC 8 órakor; Eötvös MDSE-Táncsics DSE 9.20 órakor; Somogyjádi SZK-So- mogy Rádió 10.40 órakor. (A Fonyódi Petőfi SE csapata szabadnapos.) Kézilabda Radnotex Kupa férfi felkészülési kézilabdatoma (nyolc csapat részvételével) — elsőjátéknap. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka. Mérkőzések: Csurgói KK II.-Barcs SC II. 8 órakor; Csurgói KK-Barcs SC 8.45 órakor; Kaposvári Gaz- dász-Nagykanizsa 9.30 órakor; BBSC-Szigetvár 10.15 órakor; BBSC-Kaposvári Gazdász 11 órakor; Csurgói KK-Szigetvár 11.45 órakor; Barcs SC-Nagy- kanizsa 12.30 órakor; Csurgói KK-Kaposvári Gazdász 13.15 órakor; BBSC-Nagykanizsa 14 órakor; Barcs SC-Szigetvár 14.45 órakor. Női kézilabdatoma. __ Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka. Mérkőzések: 9 órától. . Kéttusa Kéttusa felkészülési verseny. Nagyatád, Széchenyi téri park és gyógyfürdő. Korcsoportok és rajtidőpontok: úszás — újonc „B” és „A” 10.30 órakor; gyermekek és serdülők 11 órakor; ifjúságiak és juniorok 11.30 órakor; felnőttek, senio- rok és veteránok 12.30 órakor. Futás — újonc „B” 14 órakor; újonc „A” 14.10 órakor; gyermekek és serdülők 14.30 órakor; ifjúságiak, juniorok, felnőttek, seniorok és veteránok 15 órakor. Labdarúgás NB I: Újpesti TE-Siófoki Bányász. Budapest, Megyeri úti stadion, 14.30 óra. V.: Ha- nacsek A. (Hanyecz I., Hra- bovszky A.). NB I-es tartalék-bajnokság: Újpesti TE-Siófoki Bányász. Budapest, Megyeri úti stadion, 12 óra. V.: Saskőy Sz. (Kiss J„ Török K.). NB 11-es ifjúsági bajnokság: Siófoki Bányász-Paksi Atomerőmű SE. Siófok — „A ” mérkőzés 13 órakor; „B” mérkőzés 11 órakor. (Játékvezetők: Herman, Előházi, Antal.) Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság. Északi csoport: Kaposúj- lak-Orci. Kaposújlak, 15 óra. Kispályás teremlabdarúgás HB Büfé Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 8 órától. VASÁRNAP Röplabda Férfi röplabda Magyar Kupa-döntő(visszavágó): Balatel SE Kaposvár-MedikémiaSzeged. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. NB I, női rájátszás a 13-18. helyekért: Kaposvári Női RC-Angyalföldi DRC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 11 óra. Kézilabda NB I, női „B" csoportos mérkőzések: Herz-FTC II.-Csurgó-Kon- zol. Budapest, 11.30 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 13.15 óra.) BHG SE-Fonyódi Petőfi SE. Budapest, 11 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 12.45 óra.) Teke NB 111-as mérkőzések: Siófoki VSE-Kaposvári Fáklya. Siófok, 10 óra. Kaposvári Közút-Strabag SE II.-Dombóvári Spartacus II. Kaposvár, Közút-Strabag SE tekecsamoka, 9 óra. Labdarúgás NB II: Rákóczi-Kaposcukor FC-Matáv SC-Sopron. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 15 óra. V.: Juhos A. (Tompos Z„ Szabó A.). NB III-as mérkőzések: Marcali VSE-Balatonlelle SE. Marcali, 15 óra. (V.: dr. Rugási.) Beremendi Építők SK-Ka- posfüredi Vállalkozók SC. Be- remend, 15 óra. (V.: Dárdai.) Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 15 óra): Csurgó-Juta (Nemes) — kiemelten!, Lábod-Somogytar- nócai Satelit FC (Tukszár), Barcs-Szulok (Kovács Zs.), Babodplast-Nagyatád (Barna), Fonyód-Rákóczi-Kaposcukor FC II.-Kaposmérő (Joó), Bala- tonkeresztúr-Kőröshegy (Pá- jer), Balatonszárszó-Kaposvári Gazdász (Tabi), Lengyeltóti-Nagyberki (Majdanics). A Balatonboglár-Balatonföldvár mérkőzést (játékvezető Pecsét) Szőlősgyörökön játszák szintén 15 órakor. Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 15 óra). Északi csoport: Zamárdi-Ba- latonújlak, Tab-Horvátkút, Ba- latonszentgyörgy-Öreglak, Somogyvár-Mesztegnyő, An- docs-Somogy geszti, Táska-Pa- talom, Balatonszabadi-Karád. Déli csoport: Kadarkút-Ma- gyaregres, Tapsony-Nagysza- kácsi-Lakócsa, Somogyszob- Kaszó-Kaposfő, Homokszent- györgy-Vízvár, Inke-Csokonyavisonta, Nagybajom-Ka- posszerdahely; Kutas-Somogysárd, Kastélyosdombó-Tarany.