Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-14 / 62. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1997. március 14., péntek Kilvinger Attila, Csízi Réka és Benke Judit Az atléták hónapja A február az atléták hónapja volt: mind a három kategóriában e szép sportág jeles képviselői bizonyultak a legjobbnak, s vehet­ték át a két fő támogató, a Zalahús Rt, illetve a Kaposvár és Vi­déke Afész öt-ötezer forintos vásárlási utalványát tegnap a Me­gyeházán tartott „A hónap sportolói” hagyományos díjátadáson. Pálfl János, a Somogy Megyei Sportszövetségek Szövetségé­nek elnöke február legjobb sportolóival; Benke Judittal, Kil­vinger Attilával és Csízi Rékával fotó: török anett A felnőtt férfiaknál februárban (is) a sikert sikerre halmozó Kilvinger Attila, a Kaposvári Adnoc-Favorit AC atlétája (edzője Dovigyel Csaba) vitte el a pálmát. Kilvinger Attila a budapesti és a bécsi rangos nemzetközi versenyen, illetve válogatott viadalon, valamint a fedettpályás országos bajnok­ságon is szorgosan gyűjtögette az aranyérmeket (és bronzo­kat); 60 m gáton verhetetlennek bizonyult Magyarországon. Szavazatot kapott még Mészá­ros Dömötör, a Balatel SE Ka­posvár válogatott röplabdázója, Mándli János, a Kaposvári Épí­tők SC tekézője, dr. Pénzes Tamás, a Kaposvári Adnoc-Fa­vorit AC atlétája, Klenovics Ba­lázs, a Kapos TC teniszezője és Pintér György, a Kaposvári Közűt-Strabag SE tekézője. A felnőtt nők között Csízi Réka, a Kaposvári Építők SC atlétája (edzője Ács Lajosné) bizonyult február legjobb spor­tolójának. Csízi Réka a nem­zetközi budapesti és mücheni versenyen diadalmaskodott 3000 méteren, s a fedettpályás OB-n — ugyanezen a távon — bronzérmet szerzett. Szavazatot kapott még Molnár Gabriella, a Siófoki Spartacus teniszezője, Siry Veronika, a Kaposplast SC asztaliteniszezője, Tóth Mó­nika, a Kaposvári Építők SC at­létája és Kovács Krisztina, a BBSC teniszezője. Az utánpótlás kordáknál Benke Judit, a Kaposvári Ad­noc-Favorit AC atlétája (edzője Dovigyel Csaba) lett — Kil­vinger Attilához hasonlóan immár nem először — a befutó. Benke Judit az ifjúsági fedett­pályás országos bajnokságon súlylökésben első, a téli dobó­bajnokságon pedig diszkoszve­tésben második lett. Szavazatot kapott még Skoumál Réka, a Kaposvári Marathon AC atlé­tája, Kiss Béla, a Kaposvári Box SC ökölvívója, Vajda Já­nos, a Kaposvári Sportiskola birkózója, Koleszár Gábor, a Kaposvári Sportiskola birkó­zója és Hecz Katalin, a Kapos­vári Építők SC atlétája. (Fenyő) Nagybajomiak a válogatottban Harmadik éve Paks a hely­színe az országrészek közötti utánpótlás röplabda torná­nak, melynek a szervezésé­ben és lebonyolításában a vendéglátó paksiak mellett Nagybajom is részt vállt. Az idei rendezvényen Nyugat- Magyarország 14-15 éves leányai alkotta csapatában a nagybajomi Czebei Zsu­zsanna és Szél Petronella, valamint a kaposvári sportis­kolás Pálfy Marianna is sze­rephez jutott. A bajomi „duó” meghívást kapott abba az országos gyermek válogatottba, amely április 4-5-én éppen a mieink so­mogyi „szülőhazájában” mutatkozik be egy nemzet­közi torna keretében. Fortuna szekerén Kövy András maradt a kapitány A Kaposvári Pannon Lovas­akadémián tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Lo­vas-szövetség díjlovagló szakbizottsága, amelybe há­rom somogyi lovasszakem­ber is bekerült: a kaposvári Kövy András és Kemény Zsuzsanna, valamint a bala- tonfenyvesi Komjáthy György. A szakág szövetségi kapitányi tisztét továbbra is Kövy András látja el. Természetbarátok figyelmébe A Meteor Természetbarát Turista Egyesület nyílt gya­logtúrára várja az érdeklődő­ket szombaton. Találkozás Kaposváron a távolsági au­tóbusz-pályaudvaron 7.35 órakor. Indulás 7.45 órakor autóbusszal Gálosfara. Az útvonal: Gálosfa — Kistót- város — Csepegőkő — Nagytótváros — Ivánkái erdő — Hárs erdő — Szent- balázs. A túratáv 22 kilomé­ter; visszaérkezés 18 órakor (Kaposvárra). A túrát Borsos András vezeti. Nyitva a Sportmúzeum A Tavaszi Fesztivál ideje alatt tavaszi nyitvatartással üzemel a Somogyi Sportmú­zeum. Március 16-án, vasár­nap 9 és 13 óra, a jövő héten pedig — hétfő kivételével — minden nap 11 és 17 óra kö­zött látogatható a létesít­mény. így folytatják a hétvégén Labdarúgó NB I 1. MTKFC 19 17 1 1 52-13 52 2. Ferencváros 19 15 2 2 44-22 47 3. Újpesti TE 19 13 4 2 42-19 43 4. Vasas OH 19 13 2 4 30-14 41 5. DVSC-Epona 19 8 6 5 33-21 30 6. Kispest-HFC 19 9 3 7 26-26 30 7. BVSC 19 8 4 7 25-19 28 8. Győri ETO FC 19 7 4 8 23-29 25 9. Vác FC 19 6 5 8 24-28 23 10. Zalaegerszeg 19 7 1 11 18-33 22 11. Haladás VFC 19 5 6 8 22-22 21 12.111. Kér. TVE 19 4 8 7 24-32 20 13. Videoton FC 19 4 6 9 21-26 18 14. Békéscsaba 19 5 3 11 22-37 18 15. Csepel SC 19 3 7 9 28-34 16 16. Siófok 19 4 4 11 16-35 16 17. Stadler FC 19 4 3 12 13-29 15 18. Pécsi MFC 19 2 5 12 15-39 11 Labdarúgó NB II 1. Gázszer FC 17 10 5 2 29-13 35 2. DunaferrSE 17 9 6 2 29-13 33 3. Pécs'96 FC 17 9 4 4 17-11 31 4. Rákóczi-KFC 17 7 8 2 23-14 29 5. Soproni FAC 17 8 5 4 22-15 29 6. ErdiVSE 17 7 6 4 23-20 27 7. Matáv-Sopron 17 7 5 5 19-13 26 8. BKV Előre 17 7 5 5 21-18 26 9. Paksi ASE 17 6 6 5 25-17 24 10. Nagykanizsa 17 7 2 6 26-26 23 11. Budafoki LC 17 4 9 4 18-14 21 12. Sz.batta 17 4 8 5 17-17 20 13. Soroksári TE* 17 4 6 7 23-28 15 14. Tatabányai FC 17 16 10 12-34 9 15. Veszprém 17 15 11 15-34 8 16. Balatonfüred 17 1 2 14 5-37 5 A *-gal jelölt Soroksári TE csapatától há­rom büntetőpont levonva. Hát megkezdődött. Nem, nem a labdarúgó bajnokság tavaszi idényére gondolok, hanem az edzők „vesszőfutására”. Még be sem fejezhettem a Győrből menesztett Húsz Sándorral kapcsolatos eszmefuttatásomat, máris itt az újabb név. Néhány nappal később a Videoton FCF idegenlégiós szakvezető párosa is megkapta felmondó levelét. Érdekes módon mindkét váltás a középmezőny háza táján tör­tént, így aztán nem kell jós te­hetség annak kijelentésére, hogy nem ők voltak az utolsók. A „levegőben” lóg Varga Zol­tán ügye. A Fradi mestere állí­tólag nehezen éli túl, ha a most következő fordulóban csapata áldozatul esik az MTK-nak. Kispályás teremlabdarúgás II. korcsoportosok (összesen 75 csapat nevezett, a Siófokon rendezett megyei döntőben a legjobb kilenc lépett pályára): 1. Siófok, Beszédes József Ál­talános Iskola, 2. Kaposfő, 3. Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. III. korcsoportosok (összesen 64 csapat nevezett, a Csurgón rendezett megyei döntőben a legjobb kilenc lépett pályára): I. Barcs, Deák Ferenc Általá­nos Iskola, 2. Kaposvár, II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola, 3. Fonyód. Kézilabda II. korcsoportosok — leányok (összesen 24 csapat nevezett, a Csurgón rendezett megyei dön­tőben a legjobb hét lépett pá­lyára): 1. Mesztegnyő, 2. Za- márdi, 3. Nemesvid. A Monoron rendezett orszá­gos meghívásos karateverse­nyen taroltak a balatonlellei és balatonszárszói sportolók. A Balatonlelle SE karatékéi közül Lukács Edit, Serman Bri­gitta, Szalafai Ákos, Szálai Pé­ter és Kovács Balázs (kata), Honti Judit, Rengel Viktória és Tóth Krisztina (kumite) arany­érmet, Szabó Ditta, Laklia Ág­Hasonlóan vélekednek Debre­cenben Dunai Antal személyé­ről és a hírek szerint Zalaeger­szegen is „mozog a föld”. Ki tudja még hol nem. És most csak az élvonalról beszéltünk. Nem szóltunk a második vonal­ról, ahol fordulóról fordulóra mind inkább kikristályosodik, hogy mely csapatok kénysze­rülnek búcsúra az NB II-től. A pénzükért futó klubok ott is úgy próbálnak majd spórolni, ahogy lehet. Bizonyára ennek a ten­denciának is jónéhány tréner áldozatul esik majd. Kétségte­lenül sohasem jelentett „élet- biztosítást” az edzősködés, de a mostani folyamat példa nélküli. Kíváncsi vagyok, mikor ke­rülnek végre sorra az edzőket II. korcsoportosok — fiúk (összesen 19 csapat nevezett, a Marcaliban rendezett megyei döntőben a legjobb nyolc lépett pályára): 1. Berzence, 2. Csurgó, Eötvös József Általá­nos Iskola, 3. Nagyatád, Babay József Általános Iskola. V. korcsoportosok — leányok (hat csapat): 1. Fonyód, Mátyás Király Gimnázium, 2. Csurgó, Nagyváthy Gimnázium és Szakközépiskola, 3. Marcali, Berzsenyi Dániel Gimnázium. V. korcsoportosok —fiúk (öt csapat): 1. Barcs, Dráva-Völ­gye Szakközépiskola, 2. Csurgó, Nagyváthy Gimná­zium és Szakközépiskola, 3. Siófok, Baross Gábor Szakkö­zépiskola. Röplabda IV. korcsoportosok — leányok (három csapat): 1. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium, nes, Honti Judit és Gregorics Gábor (kata), Kötél Bernadett (kumite) ezüstérmet, Schmie- der Zsófia, Tóth Krisztina és Réti Attila (kata), Laklia Agnes, Tóth Piroska, Kötél Henrietta és Réti Attila (kumite) pedig bronzérmet szerzett. A Balatonszárszó SE sporto­lói közül Richter Zsuzsanna (kata), valamint Kenyér Zoltán (kumite) állhatott fel a dobogó szerződtető vezetők? Mert hogy fenn áll az ő felelősségük rossz választásuk miatt, az két­ségtelen. Szakbarbár sem hiszi, hogy egy-két hónap alatt látvá­nyos munkát lehet végezni, hogy ennyi idő alatt akár a leg­zseniálisabb edzői koncepció is megvalósítható. A pozícióját — nem egyszer a befektetett pén­zét — féltő vezető viszont könnyen a szurkolók uszályába kerül. Ha az „ezer fejű cézár” kimondja valakiről a halálos ítéletét, többnyire a vezetés is meghajol. A bizalom „sztornó”, nincs kiállás a legjobb szakem­ber mellett sem, akik így aztán többnyire Fortuna szekerén utazgatnak a megjósolhatatlan jövő felé. (Jutási) Megyei diákolimpiái döntők Négy sportág bajnokai Az elmúlt napokban egymás után rendezték meg a labdajátékok­ban a megyei diákolimpiái döntőket; négy sportágban — kispá­lyás teremlabdarúgásban, kézilabdában, röplabdában és kosár­labdában — avattak bajnokokat a különböző korcsoportokban. Taroltak a somogyiak 2. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium, 3. Kaposvár, Noszlopy Gáspár Közgazda- sági Szakközépiskola. IV. korcsoportosok — fiúk (egy csapat): 1. Kaposvár, Szé­chenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kola. V. korcsoportosok — leányok (öt csapat): 1. Kaposvár, Mun­kácsy Mihály Gimnázium, 2. Kaposvár, Toldi úti Gimná­zium, 3. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium. V. korcsoportosok — fiúk (három csapat): 1. Kaposvár, Noszlopy Gáspár Közgazda- sági Szakközépiskola, 2. Ka­posvár, Táncsics Mihály Gim­názium, 3. Tab, Rudnay Gyula Szakközépiskola. Kosárlabda V. korcsoportosok — leányok (hat csapat): 1. Siófok, Krúdy Gyula Kereskedelmi Szakkö­zépiskola, 2. Kaposvár, Mun­kácsy Mihály Gimnázium, 3. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium. legmagasabb fokára; Richter Anikó, Nagy Mátyás, Molnár Péter és Ürögi Sándor (kata), Fleck Tímea, Bónay Mónika, Somogyi Gábor és Tefner Krisz­tián (kumite) a második, míg Hódi Kata, Kocsis Norbert, Huber Tamás, Magyari Attila és Hódi András (kata), Tefner Viktória, Tefner Szabolcs és Bóbay Róbert (kumite) a har­madik helyet szerezte meg. Mikrohullámú sütő : 800 W • 28 cm fo INGYEN I szállítjuk házhoz 9 megye területén 1 la nálunk vásárolt nagyháztartási gépét H ■ készüléktSl függő néhány ezer forint W előlegbefizetéssel | havi pár ezer forint törlesztéssel RÉSZLETRE részlet; Havi 2520 vMhuioflnó részlet: Havi 1640 I »«■'» ZANUSSI hűtőszekrény Havi részlet: 1920 Ft iGnis ; Havi részlet: 2740 Ft rTTTTXT Kaposvár, Sétáló utca közepén Tel.: 82/315-959; PéCS, volt Bem utca Tel.: 72/215-879; Szekszárd, Baja, Dunaújváros, Eger, Veszprém, Székesfehérvár, r3 Balatonfüred, Szombathely, Zalaegerszeg, Kecskemét, Szeged, Nagykanizsa, tel.: 93/310-694, Keszthely, tel.: 83/319-326

Next

/
Thumbnails
Contents