Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. március 14., péntek Ötéves múzeumi autó. Öt éve készült el az első Opel Astra Szentgotthárdon. A fehér, 1,4 literes, négyajtós autó ára akkor 998 500 forint volt. A kocsit Antall József miniszterelnök vezette le a gyári futószalagról, s azt a gyár hamarosan a budapesti Közlekedési Múzeumnak ajándékozta. Nincs baj a táblákkal. Elutasította az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt. (Elmka) ellen az útjelző táblák megtévesztő elhelyezése miatt benyújtott kifogást a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa. Tegnap megírtuk: az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a fogyasztók megtévesztése miatt fordult a hivatalhoz. Megbírságolt Suzuki. Harmincmillió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Suzuki Részvénytársaságot, mert a cég a márkakereskedők számára szerződésben írja elő a gépkocsik fogyasztói árát. A szerdán megtartott tárgyaláson a GVH Versenytanácsa megállapította: a Magyar Suzuki Rt. megsértette a versenytörvényt. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 283,05 Francia frank 30,88 Japán jen (100) 144,36 Német márka 104,18 Olasz líra (1000) 104,39 Osztrák schilling 14,80 Svájci frank 121,15 USA-dollár 176,52 ECU 202,17 Új áramdíjrendszer kialakításán dolgoznak az Energia Hivatalban Csúcsidő lett a délelőtt is Az áramfogyasztás új tarifarendszerén dolgoznak a Magyar Energia Hivatalban, a felelős szakember szerint azonban ez nem vezet majd a díj általános emeléséhez. Hogy miért kell akkor az egész rendszert - várhatóan az év második felétől - átalakítani, a fogyasztás csúcsidejét pedig megsokszorozni? Dr. Szaniszló Mihály, a Villamosenergia Tarifa Bizottság vezetője így érvelt: -Azért vállalkoztunk a reformra, mert megváltoztak a fogyasztási viszonyok. A ma érvényben lévő tarifa például csak esti csúcsforgalmat ismer, pedig már délelőtt is csúcsfogyasztás van. Ebből következően a jövőben télen 7-11 és 17-20 óra között, nyáron pedig 8-12 és 18-21 óra között lesz csúcsidő. Háromféle tarifatípust kívánunk bevezetni, és közülük választhatnak a fogyasztók. Az első, úgynevezett tiszta áramdíjas kategóriában hasonlóan számolják majd el a fogyasztást, mint eddig, a díj a napszaktól és a fogyasztás mennyiségétől is független lesz. Ezt a módszert azonban csak az állandó lakhelyen lehet alkalmazni, nyaralóban, hétvégi házban nem, és elsősorban azoknak lesz előnyös, akik keveset, legfeljebb évi 800 kilowattórát fogyasztanak. A második kategóriában 100 forint alapdíjat számolnak fel a szolgáltatók, és úgynevezett egyzónaidős díjjal számláznak. Ez a változat az évi 3000 kilowattóránál többet nem fogyasztóknak ajánlható. A harmadik variációt kétzó- naidős rendszernek nevezzük, mert az óra külön méri a csúcs- fogyasztást és a csúcsidőn kívüli fogyasztást. Ezt javasoljuk a sok áramot használóknak. Az éjszakai olcsó áram megmarad. Az új fogyasztásmérő óra ára, pontosabban: a régi és az új mérő árkülönbözete - a jelenlegi elképzelések szerint - azokat a fogyasztókat terheli majd, akik a számukra legkedvezőbb tarifaváltozathoz azt megrendelik. Ez 15-20 ezer forintos kiadást jelenthet. Koós Tamás Az idén 23 milliárddal gazdálkodik a foglalkoztatási alap Előtérben a szakképzés Évek óta félmillió körül mozog a munkanélküliek száma, s eddig csak átmeneti és részsikereket hoztak az állástalanok táborának csökkentésére tett erőfeszítések. Egyebek közt azért is, mert a munkahelyek száma folyamatosan mérséklődött: a 80- as évek közepén még több mint 5 millió munkahely várta az aktív korú munkavállalókat, jelenleg viszont ez a szám a 4 milliót sem éri el. A kormányzat foglalkoztatáspolitikájának egyik fő célja az, hogy serkentse, ösztönözze a cégeket, vállalkozókat új munkahelyek teremtésére, s érdekeltté tegye őket a foglalkoztatottak számának ésszerű növelésében. A Magyar Munkaadói Szövetség tegnapi tanácskozásán elhangzott, hogy a foglalkoztatási alap az idén több mint 23 milliárd forinttal rendelkezik. A tekintélyes összeg nagy részét, körülbelül egyharmadát képzésre, a munkanélküliek, az állástalan pályakezdők szakmai oktatására fordítják. Az elhelyezkedési, megélhetési gondokkal küzdők elsősorban olyan szakmák alapismereteit sajátíthatják el, amelyek iránt a munkaerőpiacon növekszik a kereslet. A vállalatok, amelyek átmeneti nehézségeiket elbocsátásokkal, leépítésekkel próbálják áthidalni, támogatást kaphatnak a több mint félmilliárdos intervenciós keretből, hogy időszakosan se növeljék a munkanélküliek számát. Dyen jellegű segítségért az állástalanok a helyi önkormányzatokhoz vagy közvetlenül a munkaügyi tárca vezetőjéhez is fordulhatnak. A tegnapi tanácskozáson szó esett arról is, hogy a foglalkoztatási és szakképzési alapból csaknem 2 milliárdot szánnak az idén a tartósan munka nélkül levők elhelyezkedésének elősegítésére. Ezenkívül több mint félmilli- árd forintot fordítanak a foglalkoztatottak körébe való visszatérést megkönnyítő rehabilitációs központok létrehozására. Szalóky Eszter Bizonyítsd be, ha tudod... Az Alkotmánybíróság döntését a cégautók adóztatásáról többen úgy értelmezték, hogy eztán nem kell szja-t fizetni a magánhasználat után. Ez azonban nem így van, s aki elmulasztja az adó befizetését, azt az adóhatóság megbírságolja. A Pénzügyminisztérium illetékese elmondta: az Alkotmánybíróság nem a cégautók adóztatásának az egészét helyezte hatályon kívül. Mindössze azt a passzust találta törvénysértőnek, mely a cégautók magán-, illetve nem magáncélra történő használatát szabályozta. Nevezetesen, hogy milyen módon bizonyítható, ha valaki nem magáncélra használja a cég autóját. Az alkotmánybírák döntése szerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa az adóhatóság előtt: nem magáncélra használta a cég autóját. A rendelkezés most úgy szól: aki bizonyítani tudja, hogy bizonyos napokon nem vette igénybe magáncélokra a cégautót, annak e napokra az autó után nem kell megfizetnie a személyi jövedelemadót. A törvény korrekciója - hogy milyen bizonylatok alapján vehető figyelembe és hogyan számolható el az üzemanyagköltség - elkészült, és a mezőgazdasági kistermelőket érintő adójogszabályok módosításával együtt kerül a parlament elé. U. G. A Budapesti Árutőzsde hírei • Nem egészen két hétig tartott a keddel lecsengett „hossz”. Limit mértékben estek a búza, kukorica, az óárpa ó és új határidői. • Napraforgóban megnyílt a legközelebbi és egyben utolsó ó határidő, a május: 34 500 Ft/t-án. • A sertéspiacon kevés a vevő, augusztus: 241,00 Ft/kg-ra esett. Azonnaliba 220,00 Ft/kg-on adtak volna el EU II-es vágósertést. Áru/Hó Elszámolóár Kukorica (Ft/t) Május Október Vételi Eladási ajánlati ársáv 17 540 18 260 Étkezési búza (Ft/t) Május 25 100 Július 21200 Takarmánybúza (Ft/t) Május 23 100 Takarmányárpa (Ft/t) Május 25 700 Napraforgó (Ft/t) Október 42 500 EU-vágósertés I. (Ft/kg) Április 218,00 EU-vágósertés II. (Ft/kg) Április 219,00 17 540 17 860-17 900 20 800-20 810 17 540-18 000 25 100 21 200-21 600 Üzletkötés 17 540 22 700 42 500 25 700-29 900 218,00-225,00 220,00-223,00 Ballai Pál BÁT-tőzsdetag AKCIÓ március 17-23-ig, a \ Céop ARUHAZAKBAN SZALON PÁSZTOR sör 90 napos 0.5 1 59 Ft COMPLETA kávépor 200 g 379 Ft TAVASZI sör 0.5 1 69 Ft HORVÁTH ROZI kókuszreszelék 100 g 59 Ft KISS ecetes torma 200 g 89 Ft Fehérbab 0.5 kg 729 Ft Alsa tejszínhabpor 33 g 66 Ft PANTENE hajlakk erős 250 ml 459 Ft Konyhakert zöldborsó 1 kg 279 Ft LUX tusfürdő 2inl normál 299 Ft NESQUIK tt. csokoládé 30 g 32 Ft Ultra Viola mosópor 600 g 779 Ft MARIKA tortabevonó ét, tej 100 g 64 Ft ARIEL mosópor utántöltő 2.4 kg 969 Ft Negró menthol 100 g 58 Ft Perlux utántöltő 3.6 kg 369 Ft Negro méz 200 g 99 Ft Alfastar Dália mosogató 500 ml 726 Ft DELIKÁT szárnyassült ízesítő 80 g 84 Ft CIF folyékony súroló 250 ml 769 Ft HELLMAN'S majonéz 250 ml 769 Ft MOP felmosó pótfej 799 Ft VITÁL diétás málnaszörp 0.5 1 779 Ft ALUFIX sütőpapír 8 m 209 Ft Glukosweet 250 g 769 Ft Atomic normál 4 db-os 706 Ft SIÓ őszibarack tea 1 1 75 Ft ALWAYS CLASSIC betét normál 739 Ft (44623) ?v * J' ' ■ Forgalmazási helyek DUNAHOLDING BROKERHÁZ KFT. Budapest. Ady E. u. 19. T.: 1/212-2798 DUNAHOLDING Iroda Kaposvár. Petőfi tér 1. T.: 82/420-6211