Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. március 14., péntek Václav Klaus cseh miniszter- elnök hétfőn egynapos látogatást tesz Magyarországon. Budapesten vendéglátójával, Horn Gyulával tárgyal, és fogadja őt Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, valamint Göncz Árpád köztársasági elnök is. A megbeszéléseken a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás, valamint a cseh-ma- gyar kapcsolatok aktuális kérdéseit vitatják meg. A német védelmi miniszter szerint a NATO keleti bővítésének első körét egy szűk csoportra: Magyarország, Lengyelország és Csehország felvételére kell korlátozni és a felvételi tárgyalásokat még az idén be kell fejezni. Volker Rühe a bonni szövetségi parlament védelmi bizottságának ülésén mérsékelt bizakodással nyilatkozott a Nyugat és Oroszország közötti tárgyalások menetéről. Konkrét javaslatokkal utazik pénteken Washingtonba Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter - jelentette be csütörtökön Gennagyij Tara- szov orosz külügyi szóvivő. A politikus a helsinki orosz-amerikai csúcstalálkozó előkészítéséről fog tárgyalni az amerikai fővárosban. Csaknem kétezer diák tüntetett csütörtökön a szlovák parlament előtt. A főleg művészeti főiskolák sztrájkkészültségben levő hallgatói így nyilvánították ki, hogy azonosulnak a művelődési miniszter leváltását, és a tárca „kultúraellenes intézkedéseinek korrekcióját” követelő színházi művészekkel. Egyre erőszakosabb formákat ölt Gdanskban az elbocsátott hajógyári dolgozók tiltakozása. Mintegy kétezer munkás csütörtökön három és fél órán át tartotta blokád alatt a város fő közlekedési csomópontját, valamint a vasúti forgalmat. Gránátot dobtak ismeretlen tettesek csütörtökön egy brit katonai járőrre az északír fővárosban. A merényletben egy katona súlyoscin megsérült. A rendőrség a katolikus terrorszervezetet, az IRA-t gyanúsítja az akció elkövetésével. Észak-Koreában napi 100- 150 grammra csökkentették az élelmiszer-fejadagokat az elmúlt öt hónapban - közölte egy amerikai alapítvány illetékese. Ez az adag az egyhatoda annak a mennyiségnek, amit az ENSZ Menekültügyi Szervezete minimálisan szükségesnek tart. Makovecz Imre építész munkásságát bemutató kiállítás nyílt a haifai műszaki egyetem építészmérnöki és városfejlesztési fakultásán. Elszabadult a pokol a balkáni országban Teljes a káosz Albániában, ahol egyelőre a feldühödött tömeg az úr - jelentették csütörtökön a helyszínről olasz tudósítók. A támadások miatt lezárták a forgalom elől Tirana nemzetközi repülőterét és Dürres kikötőjét. A Külügyminisztérium intézkedéseket foganatosított az Albániában tartózkodó magyar állampolgárok biztonsága érdekében. Baskhim Fino miniszterelnök, akinek kormánya délelőtt tette le a hivatali esküt, már csak ri- mánkodni tudott: „Isten mentsen meg bennünket!” Hírügynökségi értesülések szerint Tiranában valamennyi laktanya a felkelők kezébe került. A legfőbb fővárosi börtön összes foglya kiszabadult csütörtökön. Az elítéltek egyszerűen felfeszítették a zárt ajtókat, és kisétáltak. A hatszáz szabaduló között van Ramiz Alia, Albánia utolsó kommunista vezetője és Fatos Nano, az Albán Szocialista Párt feje is. Nanót több millió dollárnyi olasz segély elsikkasztásának vádjával zárták be 1993-ban. Aliát népirtás és emberiség elleni bűntett címén vetették tömlöcbe. Az ANSA hírügynökség jelentése szerint Berisha albán elnök gyermekei elmenekültek az országból, s jelenleg egy olasz hadihajó fedélzetén tartózkodnak. A Palladio nevű hajó, amely Durresben vette FOTÓ: FEB fel őket, hírek szerint Bari felé vette útját. Az összes albán politikai párt együttesen kérte csütörtökön a Nyugat-Európai Unió tagállamainak katonai segítségét a törvényes rend helyreállításában. A tiranai magyar nagykövetség információi szerint Albániában 22 magyar állampolgár tartózkodik, mindany- nyian sértetlenek, közvetlen veszély nem fenyegeti őket. A Külügyminisztérium utasította a külképviseletet a helyzetnek megfelelő biztonsági rendszabályok megtartására, a magyar kolóniában lévő nők és gyermekek biztonságos hazautaztatása lehetőségeinek felmérésére. Halál a Béke szigetén Egy jordáni katona lelőtt hét izraeli iskolás lányt, hatot pedig megsebesített csütörtökön a jordániai-izraeli határon. A gyerekek iskolai kiránduláson voltak a Béke szigetének nevezett településen, amikor a gyilkos ámokfutó géppisztolysorozatot adott le rájuk. Egy édesanya elájult, amikor értesült lánya haláláról fotó: feb/reuter HÍRHÁTTÉR Marad az osztrák hídszerep Jelzésértékű lehet, hogy beiktatása után alig néhány héttel Ausztria új miniszterelnöke - első kelet-európai útja során - hivatalos munkalátogatásra ma épp Budapestre látogat. Viktor Kiima, aki január végén vette át a stafétabotot elődjétől, Vranitzky kancellártól, a vizitet megelőző nyilatkozataiban leszögezte: a kormányváltozás nem hozott diplomáciai fordulatot, tehát nem kell tartani változástól Bécs kelet- és közép-európai politikájában. Kiima azt hangsúlyozza, hogy Ausztria továbbra is betölti a vállalt hídszerepet kelet-európai szomszédai és az Európai Unió között. Igaz, azt is mindig kiemeli, hogy a felvétel ügyében sem kivételezésnek, sem előjogoknak nincs helye, s a taggá váláshoz a jelentkezőknek egy sor feltételt teljesíteniük kell. A pénteki, Horn Gyulával, Göncz Árpáddal és Gál Zoltánnal tervezett találkozók persze nem csak az integrációs problémákat érintik, bár a témakör meglehetősen szerteágazó: a Bécs schengeni csatlakozása miatt várható határátlépési nehézségektől a szabad munkaerő-áramláson át a beruházásokig teljed. Legalább ekkora figyelem kísérheti a kétoldalú együttműködés más területeit, beleértve az immár 30 milliárd schillinget átlépő árucsere-forgalmat, a vegyes vállalatok örvendetesen szaporodó számát, s az egyre erőteljesebb regionális kooperációs kísérleteket is. Budapest számára a hagyományos szomszédi viszony ápolása a közeljövőben talán még a korábbinál is fontosabb lehet, elvégre 1998-ban, amikor megkezdődhetnek Brüsszellel a tagfelvételi megbeszélések, épp Ausztria fogja betölteni az Unió soros elnöki tisztét. (Szondy) Ciorbea befektetésekre buzdítja a magyarokat Románia várja a tökét Victor Ciorbea csütörtökön felszólalt a magyar-román gazdasági fórumon és találkozott a hazánkban élő románok képviselőivel. A román kormányfő Székesfehérvárott fejezte be kétnapos magyarországi látogatását. Románia várja a magyar tapasztalatokat és a magyar tőkét, a többi között közös vállalatok alapítása révén - jelentette ki a román kormányfő a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége által rendezett magyar-román gazdasági fórumon. Ciorbea hangsúlyozta: a kormánya által már bevezetett, illetve a közeljövőben megszülető új gazdasági szabályok tág teret nyitnak a magyar befektetők előtt Romániában. Elmondta: az idén több mint 3600 vállalat privatizációját tervezik. Júliustól életbe lép a magyar árukra vonatkozó teljes kereskedelmi liberalizáció, így megszűnnek az eddigi diszkriminatív szabályozások - fejtette ki a miniszterelnök. Victor Ciorbea a fórumot követően a budapesti román nagy- követség épületében találkozott a magyarországi román kisebbségi önkormányzatok képviselőivel. A megbeszélésen részt vett Tokay György, a romániai kisebbségvédelmi hivatalt felügyelő miniszter is. Délután a vendég és kísérete fölkereste a székesfehérvári Videoton gyárat, majd hazautazott. Kompromisszumot kötőit a Kohl-kormány Hazaindultak a bányászok A napok óta tiltakozó német szénbányászok szakszervezete csütörtökön megállapodott a kormánnyal az állami támogatás csökkentésének mértékéről és menetéről. Eszerint a bonni kabinet a tervezettnél lassabban csökkenti a jelenleg majdnem tízmilliárd márkát kitevő évi támogatást. 2005-ben a Ruhr- és a Saar- vidék feketeszenet termelő bányái 5,5 milliárd márka támogatást kapnak: ebből 4,15 milliár- dot biztosít a szövetségi kormány, a fennmaradó részt Észak-Rajna-Vesztfália tartomány vállalja. Bonn eredetileg csak 3,8 milliárdot adott volna. A német kormány múlt héten ismertetett elképzelése azt jelentette volna, hogy 2000-ig a jelenlegi 18-ból 8-10 bányát zárnak be, s a mintegy 85 ezer bányászból 60 ezer került volna az utcára. A megállapodásnak köszönhetően évente egy bányát kell bezárni és 2005-ig a felére csökken a bányászok száma. A szakszervezet és a munkáltatók szerint ezt nagy létszámú elbocsátások nélkül is el lehet érni. A Saar-vidékről Bonnba érkezett nyolcezer bányász csütörtök délben hazaindult. Még nincs fény az alagút végén Eladják-e a konzervatívok a londoni metrót? A brit kormány bejelentette, hogy privatizálni akarja a londoni metróhálózatot. Egyesek szerint a több mint 400 kilométeres földalattirendszer magánosítása a konzervatívok „utolsó nagy dobása” lesz, már ha egyáltalán sor kerül rá. A „Tube”, azaz Cső becenevű londoni metró állapota enyhén szólva is kritikus, ami az esztendők óta halogatott modernizáció következménye. Az első alagutat 1863-ban fúrták, a sínek, az elektromos vezetékek és a szerelvények jó része fél évszázados. Szinte az összes vonalon megszokott jelenség, hogy áramkimaradás miatt hosz- szabb-rövidebb időre leállnak a vonatok. A forgalmasabb állomásokon jóformán hetente válik üzemképtelenné valamelyik mozgólépcső vagy felvonó. A napi 2,5 millió utas teljes bizonytalanságban váltja meg jegyét: vajon odaér-e időben a munkahelyére? Merthogy a műszaki hibákon kívül az átlagsebesség sem lehet nagyobb, mint óránként harminc kilométer. Ráadásul a nagy tömeg és a gyenge szellőztetés miatt még a leghidegebb napon is izzasztó hőség uralkodik odalent. Felújításra nincs pénze a költségvetésnek, azt legfeljebb csak magánforrásból lehetne előteremteni. A szakértők úgy becsülik, hogy a jövőben évente legalább 1,3 milliárd dollárt kell a Cső karbantartására fordítani. Ez azt jelenti, hogy még ha a toryk- nak sikerül is vevőt találniuk, csupán árengedmény révén adhatják el az egyébként csaknem húszmilliárd dollár értékűre taksált metróhálózatot. Az ellenzéki Munkáspárt szerint a májusban tartandó választásokon a nép a konzervatívokkal együtt leszavazza a metróprivatizáció ötletét. Az üzemeltetés színvonalának javításához azonban mindenképpen szükség lesz némi magántőkére. A munkáspártiak szerint jellemző a jelenlegi kormányra a mostani kiárusítási kísérlet módja, hiszen hagyta, hogy „lerohadjon” a metró. FEB A dohányipar és -kereskedelem erőteljes tiltakozása sem hatotta meg az élelmiszer- és gyógyszer-ellenőrzési főhivatalt (FDA), amely évek óta elszánt hadjáratot folytat a dohányzás ellen. A washingtoni központi kormányzat felkérte a szövetségi államok egészségügyi hatóságait, segítsék a szabályok megtartását. Első alkalommal 250 dollárra büntetik a bagót vásárló kiskorút, ám a visszaesőket akár 15 ezer dollár megfizetésére is kötelezhetik - jelentette be Mitchell Zeller, az FDA dohányzásellenes programjának atyja. Nyártól újabb szigorítás várható. A dohánygyárak, amelyek már jó ideje nem reklámozhatják termékeiket a tévében, ekkortól már az általuk támogatott sport- és kulturális rendezvényeken sem hirdethetik gyártmányaikat. Nem árusíthatók, nem ajándékozhatok olyan sapkák, pólók sem, amelyeken dohányzásra utaló felirat, rajz látható. A cigarettagyárak legfeljebb fekete-fehér hirdetéseket jelentethetnek meg, plakátjaikat kitiltják az iskolák, a sportpályák és a játszóterek háromszáz méteres körzetéből. A kampány céljaival azonosuló Bili Clinton bejelentette: jövőre az idei 5 millió dollárról 34 millióra emelik az FDA dohányzásellenes kampányra szánt költségvetését. Az amerikai valóságot ismerők szerint veszélyes terepre lépett az elnök: az állam 11 milliárd dollárhoz jut dohányadó formájában, és a dohányipar 660 ezer embert foglalkoztat. A cigarettagyárak a múlt három évben megkettőzték forgalmukat. És végül: ki fogja igazoltami az úton-útfélen fölszerelt cigarettaautomatákból vásárló gyerekeket? Kulcsár László Albániában a dühös tömeg az úr A külügy a magyarok kimenekítésének lehetőségét keresi Kétélű dohányzásellenes kampány az Egyesült Államokban Cigit akar? Igazolja magát! Az illetékes amerikai kormányhivatal rendelkezése értelmében március elsejétől csak a 18. életévüket betöltött lakosok vehetnek dohányneműt az Egyesült Államokban.