Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-14 / 62. szám

1997. március 14., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Barna Zsolt jegyzete Tiltakozók kifulladásig Tegnap a megye három pontján összesen alig több mint har­minc gazda tiltakozott a kormány agrárintézkedései ellen. A 67- es főúton Irmapuszta és Látrány között a tüntetők tizenhatan 15 géppel, Kaposvár határában a Fészek áruháznál hatan 5 traktor­ral zárták le fél útpályát. Az Avanti kútnál — ahová a szervezők szerdán még új erőket akartak összpontosítani —- tegnap reggel 2 személyautóval, egy biciklivel és egy vontatóval akarták el­állni az utat, így — érdektelenség miatt tíz óra tájban a gazdák maguk fújták le a tiltakozó akciót. Taszár határában is csak dé­lig demonstráltak az ott lévők, ekkor megelégelték a várakozást és elvonultak a demonstráció helyszínéről. Úgy tűnik Somogybán is — csakúgy mint országosan — ki­fulladtak a forgalomlassító tiltakozóakciók. Napról napra keve­sebben tüntetnek így és a demonstrálok is egyre fáradtabbnak tűnek, hiszen látszik, hogy a több mint egy hete tartó országos tiltakozóhullámnak nincs foganatja. A gazdák tüntetése ugyanakkor a megyében mindvégig spon­tán akció maradt. Nem volt ugyanis aki megszervezze, tájékoz­tassa és irányítsa az út szélére álló termelőket. Az utóbbi na­pokban pedig még a bejelentett tüntetéseket is sorra fújták le. Kezdetben a szervezők erőösszpontosításra hivatkoztak, ké­sőbb a politika befolyásolására, majd elismerték: a jó időben a gazdáknak a földeken a helye, hiszen az őszi termésért most kell megdolgozni. A hétre még jeleztek előre tüntetéseket a so­mogyi gazdák, ám ezeket tegnap este a rendőrségi ügyeletén sorra mondták le, így úgy tűnik: mára végleg kifulladt a somo­gyi agrárdemonstráció. Nem sietnek postára adni a bevallásokat Egy hét múlva adócsúcs Nem elég nagy a kupac Egy hét múlva jár le a sze­mélyi jövedelemadó beval­lások határideje. A somo­gyiak azonban nem sietnek a postára az adóbevallások­kal, idáig mindössze 41 ezer bevallás érkezett be az Apeh megyei igazgatóságára. Tízezerrel kevesebb mint ta­valy. Koltainé Magyar Zsu­zsanna osztályvezető szerint március 20-a körül van a csúcs: ilyenkor 20-30 ezer bevallás érkezik be egyszerre be az adóhivatalba. Sok a hi­bás adóbevallás. Az adóívek felét rosszul töltötték ki a polgárok. Sokan vétenek számítási hibát, ezeket kijavít­ják a hivatalban és levélben tájékoztatják az ügyfelet a FOTÓ: TÖRÖK ANETT megváltozott számadatokról. Somogybán idáig 28 ezren igényeltek vissza adót. A legmagasabb összeg megha­ladta az egymillió forintot, de általában 30-40 ezer forintot várnak vissza a polgárok. Koltainé Magyar Zsuzsanna úgy vélte: valószínűleg a ket­tős adótábla miatt nem tudták év közben pontosan kiszámí­tani a munkáltatók az adóle­vonás összegét, ez okozta az eltéréseket. A megyében 7200-an nyilatkoztak arról, kinek ajánlják fel adójuk egy százalékát. Ezeknek a feldol­gozását még nem kezdték el, majd csak akkor látnak hozzá, ha az összes adóbevallás érté­kelésével végeztek. S. P. G. A balatoni vízgyűjtő középpontjában az európai város, Marcali Európai hulladékkezelés A legszigorúbb nemzetközi szabványoknak is megfelelő hulladéktárolót építettek az elmúlt négy-öt évben Marca­liban, ami alkalmas arra, hogy a tóparti települések felét ellássa. Ezt dr. Nemcsók János államtitkár, a Balaton kormánybiztosa mondta teg­nap a Somogyi Hírlap kérdé­sére Marcaliban. Tanulmánytervet kér a Rum- pold-Marcali Kft-től, hogy az északi parton is hasonló hulla­déktárolót telepítsenek. Önkri­tikusan megjegyezte, mind­máig a szemétégetésben gon­dolkodott, de ezzel a megoldás­sal is elégedett, mert környe­zetkímélő, ugyanakkor a rekul­tiváció során felszabadult bio­gázok energiát is szolgáltathat­nak. Az államtitkár amellett fog­lalt állást, hogy a szennyvíztisz­Dr. Nemcsók János títóhoz kapcsolódó tározó ke­rüljön az önkormányzat tulaj­donába, így gondoskodni tud­nak egy foszfortalanító beépíté­séről is. Bár pénzt közvetlenül ehhez nem tud adni, mindent elkövet, hogy a város a tulaj­donhoz és támogatáshoz jus­son. Ezt azért tartja különösen fontosnak, mert a balatoni víz­gyűjtő területének geometriai középpontjában Marcali áll. A Zala folyón kívül itt van a leg­nagyobb befolyó. Régiós érdek tehát, hogy a tóba futó vizek ne szállítsanak szennyező anya­got. A tegnapi városlátogatás további okaként Suchman Ta­más országgyűlési képviselőt említette az államtitkár, akit a hazai politikai élet nagy egyé­niségének tart. Mint mondta magas szintű szakmai ismerete ötvöződik a polgárok gondjai­nak átérzésével. Szociálisan ér­zékeny és korszerűen gondol­kodó embernek ismeri a képvi­selőt, aki dr. Sütő László pol­gármesterrel együtt sokat tett azért, hogy európai várossá válhatott Marcali. G. M. • • Huszonhárom település vezetői a zselici lehetőségekről Ötletgyártók bányai randevúja Huszonhárom település vezetőinek részvételével rendezték meg tegnap Bányán a Kísérleti Gazdaságfejlesztési Project harmadik műhelybeszélgetését. Az első két foglalkozáson a tér­ségben rejlő gazdasági erőforrásokról, és a gazdaságmegújulás lehetőségeiről volt szó, a mostani rendezvényen ezeknek az adatoknak a felhasználásával már konkrét terveiket fogalmaz­ták meg a résztvevők. Elhangzott: a térség fejlődésé­nek feltétele, hogy se az anyagi, se a szellemi erő ne áramoljon ki a kistelepülésekről. A falusi turizmust lehetséges kiútnak nevezték a települések vezetői, de azt is elmondták: még sok minden hiányzik. Sokszor az ott élők sincsenek tisztában az őket körülvevő értékekkel. A programok fontos része volt az a terv, mely szerint kis tételben az alapanyagokból az exportálható késztermékeket — gyógynövény-készítményeket, dísztárgyakat, használati tár­gyakat, élelmiszereket helyben állítanának elő. Ez munkalehe­tőséget biztosítana az ott élők­nek és a térség gazdasági fel­lendülésének is alapja lenne. A foglalkozáson szó volt arról is, hogy szükség lenne egy infor­mációs hálózat létrehozására, ahol a munkaerő-közvetítéstől a programajánlatokig hasznos információkkal szolgálnának a helybélieknek és az oda látoga­tóknak is. Ezzel párhuzamosan tervezik piacszervező, kereske­delmi ügynökségek kialakítását is, az értékesítés megszervezé­sére és összehangolására. A rendezvényen részt vett Bruce N. Abrams és Maria T. Heidkamp, az amerikai munka­ügyi minisztérium által finan­szírozott gyorsreagálási prog­ram vezetői, akik sikeresnek ítélték a somogyi kezdeménye­zést. Pécsnek hagyományai vannak, Kaposvárnak lehetőségei Az MTESZ betart a Táblának (Folytatás az 1. oldalról) Vagyis - hétköznapian szólva - az MTESZ székházra ne tartson igényt a minisztérium a táblabí­róság részére. így hát az MTESZ betartott a kaposvári táblának: a levél ugyanis hátrá­nyosan érintette a kaposvári tö­rekvéseket. Nem véletlen az, hogy a város polgármesterén és a megyei bíróság elnökén kívül a kaposvári országgyűlési kép­viselők is - finoman szólva - ellensúlyozni próbálták a levél hatását.- Nem a bíróságnak jutott eszébe, hogy az MTESZ szék­házba kellene megszervezni a táblabíróságot - mondta tegnap dr. Ujkéry Csaba, a megyei bí­róság elnöke. - A polgármester és a jegyző javasolta ezt, bízva abban, hogy az ingatlan kivá­lasztása előbbre vinné az ügyet. Tudni kell, ahová a nyugati táb­lát telepítik, annak a városnak közelébe még egy tábla bizto­san nem lesz, akkor sem, ha növelik majd a táblabíróságok számát. Az intézmény létreho­zása viszont fejlesztést jelent, hiszen egy igazságügyi központ kialakítását jelenti a székhely­városban. Az sem mindegy az állampolgárnak, hogy hová utazik majd másodfokú tárgya­lásra. Kaposvár az országos fő- közlekedési utak metszéspont­jában fekszik, ide telepítették már a szakértői intézetet és itt működik a bíróság katonai ta­nácsa is. Azt sem szabad elfe­lejteni, hogy igazságügyi főis­kolai kar indul a városban. Igaz, hogy Pécsnek hagyomá­nyai vannak, Kaposvárnak vi­szont lehetőségei. Ahova a tábla kerül, oda sokan utaznak majd. Fellendül hát az idegen- forgalom, nem beszélve arról, hogy a bírósági tábla mellé te­lepítik majd az ügyészségi táb­lát is. Ennyit az előnyökről és a le­hetőségekről.- Hétfőn rendkívüli elnök­ségi ülést tart az MTESZ So­mogy Megyei Szervezete - mondta tegnap délután Bóna József, a szövetség elnöke. - A téma a tábla telepítése, amelyet támogatunk. Azt, hogy az MTESZ székházban működik- e, vagy másutt, nem a mi fel­adatunk eldönteni. Az országos elnökség nevében megírt leve­let, amely szerint nem a kapos­vári elnökség kompetenciája eldönteni ezt az ügyet, nem mi kezdeményeztük. Döntsék el az „okosok” azt, hogy kinek a kompetenciája ez. Én egyet tu­dok: ilyen lehetőséget kihagyni, mint amilyet a tábla kínál, semmiképpen sem szabad a vá­rosnak. Azt tudom, hogy ha ide kerül a táblabíróság, akkor az MTESZ székháza helyett meg­felelő másik épületet várunk a várostól. A táblabíróság elhelyezése olyan ellenszelet kapott, amelyre nem volt szükség, s amely nélkül meg lehetett volna oldani mind a két intéz­mény elhelyezését. Most csupán egy kérdés ma­radt: kinek az érdeke, hogy be­folyásoljon egy folyamatot, mégpedig úgy, hogy ezzel is nehezítse Kaposvár táblabíró­sághoz vezető útját? Kercza Imre Újságírók köszöntése Ebéden látta vendégül teg­nap dr. Kolber István, a me­gyei közgyűlés elnöke a sajtó munkatársait és kö­szöntötte őket a közelgő saj­tónap alkalmából. Programajánló március 15-re Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepén, március 15-én Siófokon a Fő téren 10 órakor dr. Ba­lázs Árpád polgármester mond beszédet, majd a Be­szédes általnos iskola tanu­lóinak műsora után koszo­rúzásra kerül sor. 18,30 óra­kor indul a fáklyás felvonu­lás a Fogas Étterem elől. Szép magyar beszéd versenye Két kategóriában, 39 közép- iskolás és 16 szakmunkás- képzős részvételével ren­dezte meg a Szép magyar beszéd című verseny me­gyei döntőjét a Somogy Pe­dagógiai Intézet a Rippl- Rónai József közlekedési szakközépiskolával kar­öltve. A középiskolások ka­tegóriáját Bogdán Ildikó (Munkácsy gimnázium) nyerte Kálmán Anita (fo- nyódi Mátyás gimnázium) és Horváth Anett (Táncsics gimnázium) előtt. A szak­munkástanulók között Se- gesdi Tímea (Széchenyi ke­reskedelmi) bizonyult a leg­jobbnak, második Pauza Brigitta (egészségügyi), harmadik Rédei Adrienn (Kinizsi) lett. Sajtónapi kitüntetés Faragó Lászlót, a Magyar Rádió Somogy megyei tu­dósítóját a legjobb vidéki tudósító díjjal tüntették ki a Magyar Sajtó Napja alkal­mából. Holland diákok Kaposváron Öt holland hallgató vendé­geskedik á Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főisko­lán. A diákok a szakdolgo­zatukhoz gyűjtenek anyagot a Kaposváron töltött tíz nap alatt. A tanulás mellett szó­rakozásra is nyílik mód: a tanítóképzősök egyebek kö­zött amerikai klubestet ren­deztek a tiszteletükre Ro­land E. Sutton amerikai lek­tor vezetésével. A diákcse­rére a tanítóképző főiskola és a holland Ichtus Refor­mátus Főiskola közti együttműködés keretében került sor. Véradónap Nagykorpádon Tegnap véradással egybekö­tött kedvezményes vásárlást szervezett Nagykorpádon a vöröskereszt nagyatádi szervezete. Élelmiszereket és mosószereket vásárolhat­tak olcsóbban az idős embe­rek. Legközelebb a cérna- gyárban és Görgetegen szerveznek hasonló akciót. SZOCIÁLIS AKCIÓ A MAGYAR VÖRÖSKERESZT TÁMOGATÁSÁVAL BITTNER Svédcsepp Ajánlott fogyasztói ár: 50 ml.: 99 Ft, 250 ml.: 299 Ft, 500 ml.: 598 Ft KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS GYÓGYNÖVÉNYBOLTOKBAN AMÍG A KÉSZLET TART

Next

/
Thumbnails
Contents