Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-19 / 42. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. február 19., szerda A Somogyról a megyeházán A Somogy irodalmi folyóirat szerkesztőbizottsági tagjaival találkozott tegnap a megyeháza címertermében dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke. Tüskés Tibor főszerkesztő számolt be a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság kiadásában megjelenő folyóirat elmúlt három évéről és a jelenlegi pénzügyi helyzetről is szó esett. A hivatalvezető a megyéspüspöknél Balás Béla kaposvári megyéspüspök dr. Németh Jenőt, a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét és dr. Kisgyura Attila főosztályvezetőt fogadta tegnap a püspöki székházban. Kiemelten fontosnak tartották az iljú- sággal, az idősekkel, valamint a szociálisan nehéz helyzetben lévőkkel kapcsolatos teendőket. Megállapodtak abban is, hogy a jövőben keresik azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek elősegítik a megyében tevékenykedő állami és egyházi szervek és személyek együttműködését. Kögáz-részvényekből szilárd útburkolat A Kögáz-részvények eladásáról döntött legutóbbi ülésén a me- zőcsokonyai önkormányzat. A részvényeken 91,5 százalékon adtak túl. A befolyt három millió hatszázezer forintot útépítésre fordítják. A településen ugyanis csak a Kossuth Lajos utcának nincs még szilárd burkolata. Nagyüzem Jádon a gépműhelyben Várhatóan március közepéig végeznek a gépek téli nagy javításával a somogyjádi Alkotmány mezőgazdasági szövetkezetben. Eddig 14 közép- és nagykategóriás traktort, valamint három tehergépkocsit javítottak. A szakemberek munkagépeket — egyebek között műtrágyaszórót és pótkocsit — is felújítottak. Az elmúlt hetekben tíz gépet készítettek fel műszaki vizsgára, valamennyinek sikerült a vizsga. A téli karbantartást 8 szakember végzi. Horgászturizmusért Hetesen is Szép természeti környezetben fekszik a hetesi Pogány-völgyi víztározó. A hetesi önkormányzat — a horgászegyesülettel karöltve —, azt tervezi, hogy a területet a megyei turisztikai koncepció szerint fejleszti. Különféle pályázatokkal és a tulajdonviszonyok rendezésével hamarosan kedvelt látogatóhely lehet a víztározó környéke. Próbaper az IFOR ellen A hatvannégy éves kaposvári Rákosa Ferencet és feleségét ugyan többen óva intették, mégis úgy döntöttek: beperlik a világ legerősebb hadseregét. A törvények értelmében azonban ebből az lett, hogy a Honvédelmi Minisztérium az alperes. A Nádasdi utca mintegy 15 lakójának épületrongálásra vonatkozó kárigényét az első bírálatkor elutasította az amerikai hadsereg, mondván, abban az utcában nem is jártak. — Akárki is, de fizessék meg a kárt — mondta a nyugdíjas férfi. — 1995 őszétől homokot, visszafelé pedig betont fuvaroztak itt a teherautók. Megkérdeztem, hová viszik, azt felelték, az IFOR-nak építenek utat. A magyar és az amerikai kormány által kötött SOFA- egyezmény szerint a két fél akkor felelős, ha szolgálati tevékenység közben a hadsereg kárt okoz. — Az adott helyen nem a hadsereg alkalmazottai, hanem az IFOR-nak szállító magyar cégek jártak — mondta dr. Olajos Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium jogi osztályvezetője. — Tehát a jogalapot vitatjuk, és kérni fogjuk Rákosa Ferenc bíróságon keresi az igazát fotó: lang a bíróságtól, idézze meg a kérdéses vállalkozókat. Eddig több mint 500 kárigény érkezett be a minisztériumba, csaknem 180 eset ösz- szegét átutalták a megyei köz- igazgatási hivatalba. Ott nyolcán nyilatkoztak úgy, hogy nem fogadják el a megállapított összeg nagyságát, ám közülük még senki sem fordult bírósághoz. 60 IFOR által okozott közúti baleset történt, a károkat kifizették az érintetteknek. Az épületrongálódások és a balesetek tételei ösz- szesen 13 millió forintra rúgnak. A SOFA-egyezmény értelmében ennek 75 százalékát az amerikaiaknak kell megtéríteniük, ám ők eddig még nem fizettek, tudtuk meg a minisztériumban. Katona József Méltatlankodnak a göllei és a kaposgyarmati gázfogyasztók A komfortnak ára van Néhány település örömmel kapott azon, hogy ha nem is csatlakozhat rá a földgáz-vezetékre, a falusi portákon mégis fűthetnek majd gázzal az emberek, hiszen a tartályos PB-gázzal is elérhető a kívánt hőfok. Megmondták, menynyibe kerül a „belépés”, aztán megkezdődtek a munkák, és hamarosan fáklyagyújtásra hívták össze a falu népét. A gölleiek eddig is tudták, hogy a komfortnak ára van, ám amikor kifizették a rácsatlakozást, nem gondolták, hogy ekkora. Tóbiás Emóné körjegyző szerint a számlák kézbevételekor sokan méltatlankodnak, s ha most kellene dönteniük, jó páran a hagyományos tüzelés mellett voksolnának. Göllében egyébként kétszáz család közül száztizenhárom a fogyasztó, a többi csak a falig vezettette a gázt. Ha egy konvektorral egy szobát fűtenek, akkor 4,5-6,5 ezer forint között fizetnek havonta. Egy átlagos portán húszezer forintba kerül a fűtés, de néhányan ennél is nagyobbra nyithatják erszényüket. A körjegyző is jó fizető: a múlt hónapban hus’zónhát ezer forintos számlát egyenlített ki.. —- Méltatlankodik a lakosság, hiszen egy köbméter gáz 170 forintba kerül — mondta Tóbiás Emőné. — A városiak a felét is sokallják, mit szóljon akkor a falusi ember? A körjegyző elmondta: az önkormányzat nem sokat tehet. Próbáltak alkudozni, de nem sok eredménnyel. Néhány településsel — köztük baranyaiakkal is —, érdek- szövetséget hoztak létre, hogy együttesen lépjenek fel. Annyit elértek, hogy a megállapított 50 forintos készenléti díjat — ami nem szerepelt a szerződésben —, nem kell fizetniük. A 145 lelkes Kaposgyar- maton csak két család nem csatlakozott rá a rendszerre. Balogh Józsefné polgármestertől megtudtuk: már tavaly is voltak kiemelkedő számlák, a legutóbbi viszont mindent fölülmúlt. Ő négy konvektort használ, az egyik 4-esen, a többi szinte csak gyújtólámpa működik, mégis 27 ezer forintot akartak vele fizettetni. Nincs is ekkora a nyugdíja... — A szomszédomban, igaz, kétszintes a ház, több mint negyvenezres volt a számla — mondta a polgár- mester. :— Sokan nem merik használni a gázt, mert nem tudnák fizetni. Felmerült az is, hogy nem fizetünk a szolgáltatónak. Néhány napja elmentünk egyezkedni. Annyit elértünk, hogy beállítottuk a fűtőkészülékeket és kicserélték a rossz fúvókákat. Már most érzékelhető: lassabban pörögnek az órák, 40-50 százalékkal kisebb a fogyasztás. Látva az előző számlákat, ez sem lesz kevés... Lőrincz Sándor Szárszói településfejlesztési fórum Somogy útjai Európába Nem lenne szerencsés a tender- kiírás előtt szóvá tenni az M7- es nyomvonalának újabb módosítását a Somogyba ma látogató Lotz Károly közlekedési miniszternek. Félő, hogy a jogerős építési engedéllyel rendelkező autópálya-terv megvalósítását veszélyeztetné a felvetés. Ezt dr. Kolber István a megyei közgyűlés elnöke jelentette ki tegnap a Balatonszárszón rendezett területfejlesztési fórumon. A közgyűlés elnöke tovább ment: azt kell szorgalmazni, hogy az építkezés ne álljon le Keresztúr-Szentgyörgy térségében, hanem folytatódjék az országhatárig. A horvátok, szlovének is határozottan építeni akarnak. Somogynak pedig ez az egyik kitörési pontja az európai piacok felé. Miként a megyének az M7-es, ennek a balatoni kistérségnek a községeket összekötő utak jelentenek fejlődési lehetőséget. A polgármesterek tegnap a Köt- cse-Karád összekötő útért lobbiztak. Mindezzel egyetértett dr. Lövey László országgyűlési képviselő is. Abban bízva, hogy a megyében megjelenő területfejlesztési pénzek lendületet adhatnak a községek jogos igényének. Elmondta, azért megy ma szívesen a környezetvédelmi bizottság balatoni albizottságának első ülésére, mert ez lehetőség ahhoz is, hogy megtámogassák a balatQni kormánybiztos tevékenységét. G. M, A táblabíróság helye még nem dőlt el Még Kaposvár is esélyes Kaposvárnak egyelőre éppen akkora esélye van, hogy az ítélőtábla székhelye lesz, mint a többi erre pályázó városnak, többek között Pécsnek — mondta dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke a Somogyi Hírlap tegnapi számában megjelent — Pécsi esélyek az ítélőtáblára című MTI hírre reagálva. Hozzátette: — Felhívtam az Igazságügyi Minisztériumot, beszéltem a helyettes államtitkárral és a kabinetfőnökkel arról, hogy a tudósítók mennyire érthették félre a politikai államtitkárnak a pécsi összbírói értekezleten tett nyilatkozatát. Mindketten megnyugtattak: feltehetően nem kellő hangsúlyt kapott ezekben a tudósításokban, hogy a táblabíróság egyik lehetséges helye Pécs, de legalább ennyire esélyes Kaposvár is. — Az is elhangzott, hogy a tervet a pécsi önkormányzat és az országgyűlési képviselők támogatják. Kaposváron nemcsak támogatják, hanem az ön- kormányzatunk fölajánlott egy épületet és az ítélőtáblának, sőt az átalakításához a terveket is elkészíttette. T. R. Az országos tervezetet bírálta a tanács Ha véget érnek az utak (Folytatás az 1. oldalról) Az ülésen napirenden kívül kért szót Papszt Lajos, Lengyeltóti polgármestere: elmondta: tizenhárom település vízellátása kerülne veszélybe ha Kaposvár nem vesz át vizet a balatoni vezetékről. Az a tény, hogy Kaposvár egyelőre 1250 köbmétert igényel, csak a többi 1750 köbmétert kénytelenek a Kapos folyóba engedni. Ez mintegy 60 millió forint éves veszteséget jelent a Dunántúli Regionális Vízműveknek. A helyzet akkor lenne igazán kritikus, ha Kaposvár kizárólag saját vízbázisát venné igénybe. A megoldás a kistérségi vízrendszer átalakítása, erre azonban nincs pénz. Van olyan település, amely még az előző vízberuházáshoz szükséges hitelt sem fizette ki, ezt az újabb terhet nem tudná vállalni. A terület polgármesterei címzett központi támogatást sürgetnek erre a feladatra. A Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács létrehozását már múlt év végéig kezdeményezni kellett volna. Az időpontot azóta többször módosították, és továbbra sincs esély arra, hogy április előtt ez a terv megvalósul. A tanács miniszteri kezdeményezésre vár, a miniszter viszont az ehhez szükséges kormánydöntésre. Mindeközben a feladatokat eddig ellátó szervezetek szerepét senki sem vette át, úgy tűnik: nincs gazdája a Balatonnak. Dr. Kolber István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: mielőbb véget kell vetni ennek a helyzetnek, lehetőleg még mielőtt elkezdődne a felkészülés az idei szezonra. (Jakab) A nagyatádi plébános elvesztette a türelmét és megütött egy kislányt Vihar egy pofon körül Kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt eljárást kezdeményezett a nagyatádi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya dr. Kisnemes János esperes plébános ellen. Az ötvöskónyi Kéri Zoltán ugyanis feljelentést tett a pap ellen, mivel az csütörtökön a déli órákban a Bárdos Lajos Általános Iskolában megütötte nyolcadik osztályos Tímea nevű leányát. A Nagyatádon elcsattant pofon kisebb vihart kavart a városban. A tényt maga az érintett, dr. Kisnemes János esperes sem tagadja. Az apának a sajtó számára egyetlen publikus mondata van: részleteket tudjon meg mindenki a rendőrségtől, hiszen feljelentést tett. Szegvári József őrnagy, a nagyatádi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője megerősíti: az apa valóban feljelentést tett, s az abban szereplő adatok alapján indítottak kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt vizsgálatot. Fáncsi József, a Bárdos iskola tanára szemtanúja volt a pofonnak.- Hangversenyre készültünk. Hat osztály tanulói gyülekeztek az előtérben. Egyszer csak hangos szóváltásra lettem figyelmes, majd arra, hogy a gyerekek szétrebbennek, s Tímea falfehér arccal áll a fal mellett, az orrából vér szivárog. Az iskola titkárához kísértem, aki megmosdatta, majd a kislány is utánunk jött és részt vett a hangversenyen. Az apa órákkal később szerzett tudomást az ügyről, este elvitte kórházba a gyereket és látleletet vetetett fel. Közben a pedagógusok tehetetlenségét szidta. Nem tudhatta akkor, hogy ennek Fáncsi József felesége is fültanúja. A kérdés persze az, hogy az iskolát miféle felelősség terheli az elcsattant pofon miatt. Fellegi Bálint igazgató szeretné, ha mindenek előtt tisztáznánk egy tényt: dr. Kisnemes János plébános nem alkalmazottja az iskolának. A hittan oktatásához az iskola csupán helyet ad. Szeretnék, ha ez az oktatás az iskolán kívül lenne.- Vallás elleni uszítás és gyűlöletkeltés folyik itt - állítja az érintett dr. Kisnemes János. - Ez a kislány hónapokon keresztül csúfolt csuhásnak. Most betelt a pohár. Nem mint hittantanár, hanem mint pap akartam megtorolni a vallást ért gya- lázkodást. Az egyházat minden következmény nélkül lehet gyalázni? Uszítani kell? Nem tűrhettem. A szájára akartam ütni, de lehajtotta a fejét és így találta el a kezem az orrát. Ebben a városban a vallás elleni gyűlölet egyre nagyobb és ez ellen védekeznie kell egy papnak. A pedagógusok is bűnösök, hiszen gátját vehették volna ennek a folyamatnak. Az esperes plébános összehajtogatott papírrepülőt mutat: a kertjébe dobták be. Rajta többször is ott a gyalázkodó felirat: csuhás. Fellegi Bálint igazgató és Bencsik Lászlóné, az iskolaszék titkára levelet írt a megyéspüspöknek: „A Nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskola Iskolaszékének tagjai sajnálattal vették hírül, hogy dr. Kisnemes János plébános úr egy diákunkat testi fenyítésben részesítette. Tanulónk verése iskolánkban nem alkalmazható fegyelmezési eszközként, ezt a nevelési módszert elítélendőnek tartjuk. Tisztelettel kéijük a Püspök Urat, hívja fel hitoktatónk figyelmét arra, hogy a jövőben az ilyen magatartástól tartózkodjék.” Tegnap ismét volt hittanóra a Bárdos iskolában. És volt a Babay iskolában is: kisebb incidenssel. Boros Bálint igazgató elmondta, hogy mint tanár és mint ön- kormányzati képviselő is tud arról, hogy a diákok és a hittant tanító plébános kapcsolata nem felhőtlen. Erről beszél a város. Mielőbb le kellene ülni, s tisztázni kellene a félreértéseket. Ez a nagyatádiak érdeke. Nagy Jenő A KVG hordja Barcs szemetét Februártól a kaposvári városgazdálkodási Rt szállítja a barcsiak szemetét. Püspök Rudolf, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta: önálló barcsi részleget hoz létre a KVG Rt. Átvették a foglalkoztatottak nagy részét, és új dolgozók fölvételét is tervezik. A koros géppark helyett korszerű szemétszállító járműveket telepítettek Barcsra, a szeméttelepen pedig kompakton állítottak munkába, amely a szeméttömörítést végzi. Mindezért nem kell többet fizetniük a barcsiaknak. Az idei szemétdíjakat már korábban meghatározta a város, és ez nem változik ezután sem. N. L.