Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-13 / 265. szám

1996. november 13., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Zárószavazás a jövő évi adótörvényekről Kincstári pesszimizmus Az év eleje óta működő Ál­lamkincstár tevékenysége máris jelentős megtakarítá­sokat eredményezett az ál­lamháztartásban. Ezért a kormány a kincstár hatókö­rének kiterjesztését javasolja. Az erre vonatkozó indítványt Akar László pénzügyi államtit­kár terjesztette elő. Eszerint a jövő évtől az Egészségbiztosí­tási és a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat által kezelt pénzalapok is a kincstári körbe tartoznak. így a kormányzat zá­rolhat, elvonhat pénzeket. A KDNP, a Fidesz, az MDF és az MDNP szónokai egyaránt kifogásolták, hogy így a társa­dalombiztosítási önkormányza­tok szerepe formálissá válik, s ha az új törvény eddigi egyetér­tésijogukat vélemény- és javas­lattételre szűkíti, végképp jog­kör nélküli, üres intézmé­nyekké válnak. A kormánypárti képviselők viszont úgy érveltek, hogy a kormány az államháztartás egé­széért - így a tb-alapokért is - felelős, ezért olyan eszköz kell, amellyel nemcsak utólag, ha­nem szükség esetén már menet közben be tud avatkozni a gaz­dálkodásba. A tegnapi ülésen - lapunk zártakor - került sor a jövő évi adótörvények zárószavazására. (Simonffy) Fa Nándornak volt elsőbbsége a vízi országúton Egy kis tengeri KRESZ Fa Nándort üldözi a balsors: vitorlása a spanyol partoknál összeütközött egy teherhajó- val, s a magyar vitorlázó kénytelen volt abbahagyni a föld körüli versenyt. A végtelennek tetsző vizeken is szigorú közlekedési szabályok érvényesek - tudtuk meg Schlát Jánostól, a közlekedési főfel­ügyelet tengerészeti osztályá­nak vezetőjétől.- A tengeri KRESZ, azaz az úgynevezett Kitérési Szabály­zat kimondja például, hogy géphajó és vitorlás találkozása­kor mindig a vitorlásnak van elsőbbsége.- Egy további előírás arra kötelezi a nagyméretű vízi jár­műveket, tehát a kereskedelmi, a szállító- és a hadihajókat, hogy 24 órás figyelőszolgálat­ról gondoskodjanak, azaz vala­kinek mindig ott kell lennie a hajóhídon. A zömmel egyszemélyes ki­sebb sport-, vagy hobbihajókon természetesen nem megoldható a 24 órás ügyelet. Ezekre ro­botkormányt szerelnek.- Mindent egybevetve: a kö­rülmények és a részletek pontos ismerete nélkül is valószínűsít­hető, hogy a Budapest vitorlás - szerencsére személyi sérülést nem okozó - karamboljáért nem Fa Nándor, hanem a teher­hajó a felelős. (Eszter) Előbb figyelmeztetett, most követel a Fidesz Súlyos a garéi helyzet Katasztrófaközelinek ítélte a Baranya megyei Garé község környékén kialakult helyzetet a tegnapi sajtótájékoztatón Illés Zoltán, a Fidesz-MPP al- elnöke. A hulladéktároló területén 1978 óta felhalmozott mintegy 62 000 hordónyi veszélyes anyag talajvízbe kerülése miatt kongatta meg a vészharangot a párt. A Budapesti Vegyi­művekből kikerült 16 000 ton­nányi hulladékban ugyanis az ember által eddig ismert legve­szélyesebb mérgek találhatók. A Fidesz tudomást szerezve róla, folyamatosan figyelmez­tette a környezetvédelmi mi­nisztériumot, de a tárca tétlenül szemlélte a történteket. A párt most már követeli az intézkedést, a lakosság szűrését és ha indokolt, a kitelepítését is. Ezzel együtt Baja Ferenc mi­niszter és Kovács Árpád helyet­tes államtitkár távozását. A szakértő a vietnami hábo­rúból ismert dioxinról el­mondta, hogy a méreg a talajba és a vizekbe kerülve a növé­nyeket fertőzi meg, majd az azokat fogyasztó állatok zsír­szövetébe épül be. Feltételezik, hogy az emberi szervezetben néhány évtized múlva súlyos elváltozásokat okoz. (Takács) Az idén előfordult félszázalékos emelés nem ismétlődhet meg Nyugdíjemelés: 19 és fél százalék Amennyiben a Nyugdíj-biz­tosítási Önkormányzat teg­napi közgyűlésén megszava­zott javaslatot csütörtökön a kormány is elfogadja, janu­ártól 19,5 százalékkal meg­emelt nyugdíjjal csenget az idős emberek otthonainak ajtaján a postás. Szeremi Lászlóné, az önkor­mányzat alelnöke a közgyűlést követő sajtótájékoztatón el­mondta: a tervek szerint jö­vőre két alkalommal, január­ban és júliusban emelik a nyugdíjakat. A Központi Sta­tisztikai Hivatal csak április­ban készül el a tényleges kere­setnövekedési adatok feldol­gozásával, ezért a júliusi eme­lés mértékéről ma még nem lehet semmit sem mondani. Annál többet a januáriról: a je­lenlegi számítások szerint az idei esztendő nettó keresetki­áramlásának mértéke 19,5 százalék lesz, így a nyugdíjak ennek arányában változnak az év elején. Az alelnök elmondta: a közgyűlés szakmailag nem tartotta indokoltnak az emelés mértékének maximálását. En­nek ellenére nem zárkózott el attól, hogy ha mód kínálkozik rá, a Népjóléti Minisztérium által eredetileg tervezett érték kétezer forinttal növekedjen, és a legmagasabb emelés el­érje a kilencezer forintot. Ez a 40-45 ezer forintos nyugdíj­ban részesülőket, körülbelül 6 100 idős embert érintene. Szeremi Lászlóné hozzá­tette: az idén előfordult félszá­zalékos nyugdíjemelés nem ismétlődhet meg. Ha a nettó keresetkiáramlás nem érné el a várt 19,5 százalékos értéket, akkor sem fognak jövőre csökkenni a nyugdíjak. A nyugdíjbiztosító azonban azt akarja: a kormány rendhagyó helyzetben térítse meg a kü- lönbözetet a nyugdíj-biztosí­tási alap számára. (Szigeti) A nyugdíjemelések, a nettó átlagkereset növekedése és a fogyasztói árindex alakulása (százalékban) Évek 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 Szlovák elismerés. Magyar tudós kapta a Szlovák Botani­Nyugdíjemelkedés 22,0 25,6 20,0 18,0 24,8 15,4 12,6 Nettó átlagkereset növekedése 21,6 25,5 21,3 17,7 27,3 12,6 19,3 kai Társaság legmagasabb el­ismerését, a Holuby-érmet. A Fogyasztói árindex 28,9 35,0 23,0 22,5 18,8 28,2 23,0 Pécsett élő 84 éves Uherkovich Relatív pozíció változása 0,3 0,1-1,1 0,3-2,0 2,5-5,6 Gábor algakutató professzor az első magyar és a negyedik kül­földi tudós, akit a Szlovák Tu­Reálérték-változás-5,4-7,0-2,4-3,7 5,1-10,0-8,5 dományos Akadémia keretében A nyugdíjak reálértékének alakulása a PM számításai alapján Köztisztviselők tisztségei. A három SZDSZ-es miniszter kedden bejelentette: célraveze­tőnek tartaná, ha a jelenlegi gyakorlattal ellentétben a köz- tisztviselő köteles lenne infor­málni munkáltatóját arról, hogy mely felügyelőbizottságban, igazgatótanácsban, vagy társa­ságban visel tisztséget. Műsorpanaszok. Az ORTT Panaszbizottságához eljuttatott, a rádió- és televízióműsorokat kifogásoló észrevételek ötven százalékát a politikai pártok nyújtották be. Eddig 14 észre­vételt bírált el a Panaszbizott­ság. Ebből 11 alkalommal el­utasító határozat született, mert a panasztevők nem tartották be a törvényben meghatározott el­járási szabályokat. Aboimov kitüntetése. A ma­gyar-orosz kapcsolatok fejlesz­tése terén kifejtett tevékeny­sége elismeréseként Pavlovics Aboimov, az Orosz Föderáció budapesti nagykövete meg­kapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a működő társaság Holuby- éremmel tüntetett ki. A bűnmegelőzés legkorszerűbb technikája a sportcsarnokban Félóránként egy betörés A bűnözés növekedését a társadalomnak nem kell ölbe tett, s főleg nem szabad feltartott kézzel szemlélnie. Vastagh Pál igazságügy-mi­niszter szólt erről a 7. nemzet­közi biztonságtechnikai, va­gyonvédelmi és bankbiztosí­tási szakkiállítás és konferen­cia tegnapi, budapesti megnyi­tóján. Ignácz István dandártábor­nok, az Országos Rendőr-fő­kapitányság bűnügyi főigazga­tója, a főkapitány bűnügyi he­lyettese előadásában el­mondta: hazánkban 63 má­sodpercenként jut egy-egy bűncselekmény a rendőrség tudomására. Három és fél per­cenként történik lopás, nem te­lik el fél óra egy-egy újabb la­kásbetörésig, illetve 43 per­cenként kötnek el egy gépko­Tucatnyi kameraszem FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE csit. A péntekig tartó rendez­vényen mintegy 200 hazai és külföldi cég mutatja be va­gyonvédelmi, biztonságtech­nikai termékeit a Budapest Sportcsarnokban. Sok áfát fizettünk. Az el­múlt hónapban a költségvetés bevételei meghaladták a kiadá­sokat. Mint László Csaba, a PM államtitkára tegnap közölte, ez elsősorban a magas áfabefize­tésekkel, valamint a kamatki­adások alacsonyabb mértékével magyarázható. Felülvizsgálati kérelem. A Legfőbb Ügyészséghez fordul Tocsik Márta védője, mert a Fővárosi Főügyészség elutasí­totta a rendőrségi eljárás miatt benyújtott panaszát. Az ügyvéd szerint az adócsalás vádja csak akkor valósulhatna meg, ha a jövő év elején benyújtandó 1996-os adóbevallásban vé­dence szándékosan megtévesz­tené az adóhatóságot. Korcsmáros György, a Győri Nemzeti Színház igazgatója tegnap sajtótájékoztatón cáfolta személyével kapcsolatos hí­resztelést, miszerint megpá­lyázta volna az Operettszínház igazgatói állását. Rámutatott: 1999 júliusáig szóló megbízá­sát nem szakítja meg Győrött. A z ország nyugati felén az emberek egészen más­képp reagáltak a Tocsik- ügyre, mint keleten vagy a fővárosban. Míg az ország többi részén a botrány első­sorban a kormánypártok, s kü­lönösképp az MSZP politiku­sainak népszerűségvesztését hozta, addig a nyugati me­gyékben a szocialisták meg­határozó személyiségeiről ki­alakult vélemény alig válto­zott az elmúlt hónap óta. A jelek szerint nem tett jót a KDNP-nek a belső harc. Giczy György és Füzessy Ti­bor megítélése az elmúlt egy hónapban 7 illetve 5 ponttal romlott, míg Isépy Tamásé nem változott. Meglepő, hogy míg keleten a Fidesz, és mindenekelőtt Deutsch Tamás komoly nép­szerűségemelkedést könyvel­hetett el a botrány kirobban­tása óta, addig a nyugati megyékben Deutsch megíté­lése alig javult valamit, Orbán és Szájer tetszési indexe pe­dig, ha árnyalatnyit is, de csökkent. Ferenczy Europress Kik most a legnépszerűbbek? A Szonda Ipsos októberi felmérése I népszerűség (%| népszerűség (%) ismertség (%) ismertség 1%) a nyugati országosan a nyugati országrészben országrészben Göncz Árpid 73 mm Demszky Gábor Kovács László Orbán Viktor Keleti György Deutsch Tamás Medgyessy Péter Magyar Bálint Kuncze Gábor Kósáné Kovács M. Pető Iván-3 63 61 63 59 m 60 57 56 57 59 56 55 56 56 55 54-1-1 0 1 -1 +1-1-4 +2 +4-2-4-5-4-6-4 95 90 62 92 78 83 87 69 H 92 52-5 78 53 o !>■ 88 62 Baja Ferenc Gál Zoltán 52 52-2-2 52 49-2 70 Szájer József Isépy Tamás Szekeres Imre Giczy György Lezsák Sándor Horn Gyula Füzessy Tibor Maczó Ágnes Torgyán József 49 49-i-1 j 52 1 45-4 45-3 45 0 Szabó Iván 43 45-5-1 43 79 95 82 85 Az adatfelvétel ideje: 1996 október 7-10. Módja: személyes, kérdőíves megkér­dezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot képviselik; közülük 322 a nyugati országrész lakó­ja. Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó nyugat-magyarországi lakóhe­lyű magyar állampolgár. Az alapsoka­ság és a megkérdezettek összetétele korcsoport, nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszá­mú politikusokat a tizedpontszámok- nak megfelelő sorrendben adjuk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents