Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-19 / 246. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. október 19., szombat Habsburg Ottó Balatonlelle díszpolgára A város szolgálatáért Apám és én is minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Magyarország az Euró­pai Unió tagja legyen. Az eu­rópai tagsággal nemcsak az ország gazdasága javul, ha­nem az biztonságát is szol­gálja. Meggyőződésem, hogy a magyar nép bízhat a békés és nyugodt jövőjében — mondta tegnap Habsburg György főherceg Balatonlel- lén, amikor betegeskedő édesapja megbízottjaként át­vette a dr. Habsburg Ottónak a Páneurópai Unió elnökének — az ország 29. települése­ként — adományozott dísz­polgári címet. A tegnap megrendezett bensőséges hangulatú ünnepi képviselő-testületi ülésen mondta Szűcs László polgár- mester, hogy bár Balatonlelle az önállóság kivívásával új utat jár, megtalálva jelképeit s talpra állítva intézményeit, civil közösségeit, kultúráját, baráti kapcsolatokra törekszik a szomszédos településekkel. Ám mindvégig tudatosítva „lelleiek vagyunk.” A Bala- ton-parti város üdvözli azt is, hogy a Páneurópai Unió el­nökének őse V. Ferdinánd egykoron mezővárosi rangot adott Balatonlellének. A „Ba­latonelle Városért” kitüntetést Szabó Lajos református espe­resnek és Ligeti Gábornak, a Kapoli Múzeum vezetőjének adta át Szűcs László polgár- mester. A kitüntetetteket mű­sor is köszöntötte. G. M. A vezérigazgató-helyettes szerint a jogalkotó szándékát nem követi a jogalkalmazás Szigorúan veszélyeztetett vonatok Tavaly több mint tízezer bűncselekmény történt a vasúton, ebből 3284 a közlekedés biztonságát veszélyeztette — mondta Sipos István, a MÁV üzemeltetési vezérigazgató-helyettese a Somogyi Hírlapnak azt a sajtótájékoztatót követően, amelyen az elmúlt évek tapasztalatait összegző ügyészségi és vasutas vizsgálat összegzéseként tartottak. A vizsgálat legfontosabb meg­állapítása, hogy növekszik a közlekedés biztonságát veszé­lyeztető szándékos bűncse­lekmények száma. Ez részben annak is köszönhető, hogy enyhék a büntetések. Emellett az ország különböző részein másként ítélik meg ugyanan­nak a cselekménynek a súlyát. A legtöbb esetben szabálysér­tésnek minősítik a bűncselek­ményeket, s nem a Btk. 184. paragrafusát alkalmazzák, amely a vasúti közlekedés el­leni bűncselekményekről szól. Csupán tavaly hétszáz kábel­lopást kellett elkönyvelni. A bíróságok ezeket többségében szabálysértésként könyvelték el, s az eltulajdonított kábel ér­tékét figyelembe véve a ma­ximum ötvenezer forintos pénzbírság kiszabását tartották indokoltnak. Ha azt is figye­lembe vették volna, hogy az el­lopott kábelek miatt könnyen bekövetkezhetett volna egy nagyobb tragédia is, akkor a bűncselekményért akár három év szabadságvesztés is kiszab­ható lett volna. Az ügyészség és a vasutasok egyaránt szor­galmazzák az egységes jogér­telmezést, hogy elejét vehes­sék a tömeges baleseteknek. Sipos István elmondta, hogy a vasút nem csak a büntetés ki­látásba helyezésével akar tenni a bűncselekmények megelőzé­séért. Az idén a vasúti átjárók biztonságának növelésére hat- százmillió forintot költenek. Jövőre pedig kétmilliárd forin­tot szánnak a vasútbiztonság fejlesztésére. A fénysorompók működtetéséhez nélkülözhetet­len akkumulátorokat olyan tí­pusra cserélik, amely máshol nem használhatók. A rézkábe­leket acélkábelekre cserélik. A megoldás Sipos István szerint nem ez, hanem a színesfém­gyűjtés megszigorítása. Nyu­gaton csak úgy lehet színesfé­met felvásárolni, hogy az el­adónak be kell mutatnia a származási bizonyítványt. Ahol lehet, a villamos pályák mentén a nagyfeszültségű osz­lopokra szerelik fel a jelzőtáb­lákat. Az igazi megoldást azonban a társadalmi összefo­gás segítené, hogy ne legyenek állandóan veszélyeztetett vo­nataink. Nagy Jenő Alapítvány a gyermekekért A balatonfenyvesi gyermeke­inkért alapítvány számlájára már közel egymillió forintot fi­zettek be a település vállalko­zói, a jó szándékú adományo­zók. A Fekete István Általános Iskola tanulói is munkával gya­rapítják a közösségi progra­mokra, kirándulásokra szánt pénzeket, többek között papír- gyűjtéssel. Legutóbb 5805 ki­logramm papírhulladékot szed­tek össze. Jövő nyáron egyéb­ként erdélyi táborozásra ké­szülnek a diákok a zeteváraljai partner iskolához. Park és játszótér is épül Csömenden Folyamatosan dolgoznak a csömendi ravatalozó rekonst­rukcióján a marcali Revans Kft. szakemberei. A régi épület úgyszólván teljesen átalakul, a helyi önkormányzat két millió forintot fordított erre a célra. A megújult ravatalozó már csak festésre vár, a mellette lévő te­rület rekultivációja pedig eköz­ben is tart. Itt parkot és játszóte­ret létesít a település önkor­mányzata. A káros tévézésről értekeztek Fonyódon A fonyódi Mátyás Király Gim­názium és Postaforgalmi Szak- középiskolában tegnap rende­zett nyilvános nevelési értekez­leten dr. Welkey László pszi­chológus professzor tartott elő­adást a televíziózás és a videó­zás káros hatásairól. Marcali pályázik az MHSZ lőtérre Az MHSz sportlőtér tulajdon­jogának megszerzésére tett elő­készítő lépéseket a marcali ön- kormányzat. Az igénybejelen­tést — testületi felhatalmazás birtokában — november 30-áig kell eljuttatni a Kincstári Va­gyoni Igazgatósághoz. A tulaj­donjog átruházása esetén az önkormányzatnak vállalnia kell, hogy legalább tizenöt évig sportcélra használja a létesít­ményt. A több mint két hektár kiterjedésű ingatlan területén jelenleg lövész és testépítő klub működik. Gázpalackokat loptak Táskán A lakat lefeszítésével törtek be a napokban a tolvajok Táskán, a Rákóczi utcában lévő gázcse­retelepre. A telepről tizenkét darab üres és tíz darab tele lévő, 11,5 kilogrammos propánbután gázpalackot vittek el. A Mar­cali Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt rendelt el nyo­mozást az ismeretlen tettes (vagy tettesek) ellen. Dorottya a kedvenc A Kaposbútor Kft Dorottya fix szekrénysorának új változatát is gyártják már. Most természetes biofronttal és új színben készül, amelyet hazai bútoráruhá­zakban értékesítenek. A társaság munkatársai a bútor szerelését végzik fotó: török anett VM ZINC ELŐREJELZÉS A legközelebbi márkakereskedő címéért hívja a VM ZINC 06-80/452-452-es zöld számát. F elhőképződés, eső,., zápor,., zúzmara várható. A VM ZINC előrejelzés megalapozottságát 150 éves adatok igazolják. Eszerint a VM ZINC horganytermékek élettartama vidéki környezetben 90-100 év, városban 40 - Ó0 év. A VM ZINC esővízelvezető rendszer elemei natúr és palaszürke színben, félkörszelvényű és tagozott kivitelben készülnek, és azonnali beépítésre alkalmasak. Ezek: ereszcsatornák, sarokelemek, sarokdíszek, betorkollócsonkok, könyökök, lefolyócsövek, rögzítő elemek, kiköpök és kiegészítők - elemenként is megvásárolhatók. Áruk igen kedvező, gazdaságos, a hosszú élettartamhoz és használati értékhez képest. A VM ZINC vásárlóinak technikai támogatást, tervezési segítséget és gyakorlati képzést is biztosít. Keresse fel a VM ZINC budakeszi raktáráruházát, ahol a teljes termékskálából választhat és gépet bérelhet. Ha bővebb információra van szüksége, érdeklődjön telefonon, kérjen termékkatalógust, árlistát. VM ZINC Kft. 2092 Budakeszi, Pátyi út, Új Ipartelep • Tel.: 06 23 452 452 • Fax: 06 23 452 320 Internet: http://www.datanet.hu/vmzinc • E-Mail: vmzinc@mail.datanet.hu VM ZINC. MAGASAN A LEGJOBB Az FKGP a választási győzelemre készül Kisgazdák a gazdaságról — 1994-ben a magyar nép nem tudta, hogyan szavaz. A függet­len kisgazdák pedig azóta hiába dolgoznak szorgalmasan a par­lamentben is, szavuknak nincs foganatja — ezzel vezette be azt a tegnapi kaposvári fórumot Barkóczy Gellért országgyűlési képviselő, amelyre meghívták dr. Szabadi Bélát a párt gazda­ságpolitikai főtanácsosát és dr. Pó'sze Lajost, az FKGP válasz­tási irodavezetőjét is. Dr. Pősze Lajos előadásában kapcsolódott Barkóczy Gellért szavaihoz. Mint elmondta: a kisgazdák választási győze­lemre készülnek, így céljaikat is ebből a szempontból vizsgál­ják. A jó eredmény eléréséhez azonban a polgárságot is meg kell nyernie az FKGP-nek, amely Pősze Lajos szerint egy­szerre liberális, konzervatív és a keresztény értékek legmar­kánsabb hazai képviselője is. Dr. Szabadi Béla a párt gaz­daságpolitikai elképzeléseit is­mertetve elmondta: a kormány hiába kelti a látszatot, a gazda­ságnak nem kell kényszerpá­lyán mozogni. Számtalan ki­használatlan lehetőség áll előttünk, amit a kisgazdák al­ternatív gazdaságpolitikájával meg lehetne oldani. Az, hogy mit tartalmaz a párt gazdaság- politikája, az idő rövidsége mi­att tegnap Kaposváron nem ke­rülhetett szóba. B. Zs. PIACI KÖRKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Burgonya 25-30 30 22-40 25 Káposzta 20 40 50-60 50 Paprika 60-120 80-150 70-150 120 Para­dicsom 120-200 80-100 250-280 140 Uborka 150-200 80 120-170 80 Zöldség 40-60 50 70-90 70 Tojás 13-15 12-13 15 14 Sampi­nyon 280-320 280 300 280 Hagyma 35 50 30-50 45 Banán 170 180 180 180 Alma 50-80 120 60-100 50-60 Karfiol 60 100 90 90 Saláta 20-25 30-40 40 40 Kelká­poszta 40 70-110 60-80 80 Gesztenye 100 120 100-150 — Szőlő 120-140 70 40-80 70 Körte 60-80 ‘100 100 80 Savanyú­káposzta 150 30-35 80-100 100 FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK __________ Á rak: Ft/kg Sertés marha növ. selejt juh nagyüzemi háztáji bika, üsző Kaposvár Pini Hungary 210 180 + minősítési, kompenzációs felár Kapos Ternero Bt ■uninősitési felár 205 180 130-135 205 130-135 Tab, Kaveczki Kft- 200 (95-130 kg) Barcs, Húsért Kft- 170 (130-180 kg)- 140 (180 felett) 215 ­Siófok 215-225 180 Siómente Szöv. 120-140 215 150-180 200 kg fölötti sertés 125-145 150-155 ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS Kaposvár, Éden kereskedés Vitái 96 Bt paprika 100-150 Ft/kg 60-140 paradicsom 100 100-120 káposzta 20 18 uborka 150-170 90-120 burgonya 18- 22 22 v. hagyma 18 15- 20 tojás 12- 13 11- 12 alma 30- 60 30- 45 körte 80-100 70- 90

Next

/
Thumbnails
Contents