Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-18 / 245. szám
1996. október 18., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Fokozott ellenőrzés az utakon Igazoltatott rendőrök (Folytatás az. 1. oldalról) Személyi sérüléssel járó balesetnek mindössze kilenc esetben voltak részesei. A monstrum katonai járművek ugyanakkor a tapasztalatok szerint a hazai járművezetőket is nagyobb óvatosságra intik, részben ennek is köszönhető az egyre javuló statisztika. Sinkovics Ferenc alezredes a fokozott közúti ellenőrzésekkel kapcsolatban elmondta: idén különös figyelmet fordítanak a rendőrök, a kerékpárosok és gyalogosok közlekedésének szabályosságára. Az autósoknál elsősorban a sebességhatárok betartását ellenőrzik majd a járőrök, akik szintén nagy gondot fordítanak az ittas vezetők kiszűrésére és a tilos jelzésen áthaladókra is. Nem a bírságolás azonban a rendőrök célja, hanem a súlyos szabálytalanságokat elkövetők kiszűrése és a közlekedés biztonságának garantálása. Tóth János ezredes kiemelte: a főkapitány utasítására korrupcióellenes kampányba kezdenek a rendőrök. A belső vizsgálat célja az állomány erkölcsi moráljának megszilárdítása. Az ezredes egyben a közlekedők türelmét is kérte, ha egy ellenőrzést követően ismét megállítják őket és kifaggatják arról: jogosan és szakszerűen járt-e el a rendőr. B. Zs. SOMOGYI HÍRLAP Bíró Ferenc jegyzete A Érvek és érdekek A felsőoktatás helyzetéről bármely pártnak lehet véleménye. Egy intézmény törekvései, jövője azonban nem pártfórum kompetenciájába tartozó, belső ügyek. Nem mintha a tegnapi kaposvári felsőoktatási fórum előadója, dr. Kulin Ferenc országgyűlési képviselő (MDNP) higgadt gondolatai sértették volna bármelyik intézmény autonómiáját. Inkább a párt helyi tisztségviselői kardoskodtak újra és újra visszatérve a tanítóképző főiskola „kényszerű integrációjára”. A fórum háttérben maradt „ötletgazdái” voltak azok, akik az elhangzottakat saját érdekeik megerősítésére igyekeztek fölhasználni. Mintha a fórumot csak azért rendezték volna, hogy ott végre a tanítóképző falain kívül boruljon ki — a régi beidegződések szerint párttámogatással — a sérelmek zsákja. A botrány elmaradt, az ellentétek azonban így is a levegőben szikráztak. Az elmúlt hónapokban az önállóság vagy integráció kérdés mentén alakultak ellentáborok a kaposvári tanítóképző főiskolán. A főiskolai tanács az utóbbi mellett állt ki, s a pécsi egyetemnek tett a jövőbeni együttműködést igenlő szándéknyilatkozatot. Látszólag tehát két lehetőség közül lehet választani, valójában csak egy út van. Az új felsőoktatási törvény szabta szigorú minőségi mércének ugyanis a kaposvári főiskola önállóan aligha képes megfelelni. Ha a jövőre esedékes állami minősítés során egyebek között oktatóinak képzettsége és tudományos tevékenysége, gazdálkodásának helyzete vagy képzési programjainak eredményessége alapján a kaposvári tanítóképző nem kapja meg a további felsőfokú oktatási intézményi működéshez szükséges akkreditá- ciót, idővel középiskolává minősíthetik vissza. Az állam képtelen fönntartani, sőt modernizálni a jelenlegi szétaprózott intézmény- rendszert. A kaposvári főiskola pedig állami támogatás nélkül még inkább képtelen fejlődni. Ha az intézmény a jövő évi megméretés során könnyűnek találtatik, azok sem járhatnak jól, akik most azt remélik, hogy önálló intézményként konzerválhatják a középszerűséget. Hogy így senki nem firtatja majd végzettségüket, tudományos fokozatukat, vagy épp az ehhez már elengedhetetlen nyelvtudást. Maradnának a langyos minősítések, a végtelenségig halasztható határidők, a csupán a pályán töltött évekkel mért szakmai tekintély. Aki ma a tanítóképzőben az intézmény jövőjéről beszél, gyakran csak a saját jövőjére gondol. Az intézmény gyarmatosításának rémképével szembeállított reményteli önállóság érvei mögött kegydíjas tanácsadói posztok, a ma nekem, holnap neked kétes biztonsága állnak. A főiskola főigazgatója - akit egyesek az intézmény eladásával vádolnak - nemrég arról beszélt, hogy a főiskola az integráció megvalósulása után is itt marad. Nem a főiskola megy Pécsre, hanem az egyetem jön Kaposvárra, egy nagy universitas összes lehetőségével és persze követelményszintjével is. Alighanem ez utóbbi aggasztja igazán a függetlenség szószólóit. Bizonytalan jövő előtt a mezőgazdasági repülés Hangárban a helikopterek Huszonkétezer hektárnyi területen permeteztek és műtrágyáztak idén a kaposújlaki Heli-Coop Kft mezőgazdasági repülőgépei. A cég pilótái hétfőn szálltak fel utoljára, hogy a még elmaradt munkáikat elvégezzék. A négy gép most téli pihenőre vonul. Tegnap már meg is kezdték a helikopterek tisztítását, hogy később a hangárokban ízeikre szedjék a már huszadik évüket is bőven túllépett gépeket. — A tavalyinál jobb év áll mögöttünk — mondta Reichert Tibor ügyvezető igazgató. — Túlszárnyaltuk a tavalyi teljesítményünket, és ismét több mint húszezer hektárnyi földet permeteztünk és műtrágyáztunk a levegőből. Ez a két évA dél-dunántúli természetközeli területeket zöldfolyosókkal ökohálózattá kell szervezni, melyhez egy regionális program kidolgozásával európai pénzforrásokhoz lehet jutni — mondta tegnap Szabó Bálint pécsi építész Somogyudvarhe- lyen, a Csurgó és térsége ön- kormányzati területfejlesztési tanácsának közgyűlésén. A művelődési házban megrendezett tanácskozáson javaslat hangzott el a térség idegenforgalmi projektjéről, az érzékeny területek védelméről. A tanács tagjai kifejezték vei ezelőtti 12 ezer hektárnyi megrendeléshez képest látványos javulást jelent ugyan, ám még valamennyien emlékszünk a nyolcvanas évek második felére, amikor évente 60- 70 ezer hektárnyi föld művelésében kellett segédkeznünk. Míg pár éve a Balaton mellett adtak egymásnak randevút az utasrepültetésből megélni vágyó repülősök, addig ma már az agrárágazat is el tudja tartani őket. A Heli-Coop Kft vezetője szerint a megrendelécsatlakozási szándékukat, majd tájékoztatót hallgattak meg a Kaposvári Városgazdálkodási rt szemétgyűjtési és szállítási ajánlatáról. Az ön- kormányzatok képviselői egyetértettek abban, hogy a régióban egy új szeméttelep létesítésére is szükség van, végleges megoldásra vár tizenhét település égető szemétszállítási és tárolási gondja. Püspök Rudolf igazgató elmondta: ha ők nyerik el a pályázatot 5-10 hónap alatt önköltségi áron elkészítik a szemétlerakót. Árajánlataikat a jövő hónap sek növekedésével ismét eredményessé válhatna a mezőgazdasági repülés,, ám a szakemberek mégsem látják az ágazat jövőjét. — A Kamov helikopterek és a szovjet gyártmányú AN-2-es repülőgépek működési ideje lassan lejár. Hitelből ugyan vehetnénk modern gépeket, ám ezeket vagy megfizethetetlen áron kínálják, vagy nem igazán alkalmasak a légi növényvédelemre. Ha pár éven belül nem változnak meg gyökeresen a mezőgazdasági repülés feltételei, akkor kilátástalan helyzetbe kerülhetnek az ezzel foglalkozó hazai cégek. B. Zs. közepéig minden érintett településnek megküldik. Felvetődött a jelenlegi választókerület átgondolásának lehetősége is az 1998-as országgyűlési választásokra. A javaslat kezdeményezi egy önálló dél-somogyi régió kialakítását, ami az eddigieknél jobban illeszkedne a terület érdekeltségi szférájához. Javaslatukat, mely tartalmazza azt is, hogy kevesebb képviselő kerüljön be a Parlamentbe pártlistáról és több legyen az egyéni képviselő, eljuttatják a megyei választási bizottsághoz. (Németh) Somogyfajszi székelykapu A somogyfajszi őskohó feltárása óta sokat köszönhet a község a Dunaferr Rt-nek, illetve az Archeometallur- giai Alapítványnak, melyek jelentős anyagiakkal támogatták a kohómúzeum és környezetének kialakítását. Somogyfajsz önkormányzata, mintegy viszonzásképpen székelykaput emeltetett a kohómúzeumhoz vezető új út bevezető szakaszán. A munkát az Osztopá- non élő erdélyi faragómester, Bibó János végzete el. Sportfotó-pályázat eredménye A Triatlon Balaton Nagydíj szervezőbizottsága fotópályázatot hirdetett a nyáron Fonyódon rendezett rangos nemzetközi versenyről. A zsűri döntése alapján lapunk fotósa, Kovács Tibor lett az első, megelőzve Farkas Józsefet (Nemzeti Sport) és Tóth Lászlót (Új Dunántúli Napló). Tervezik, hogy a legjobb fotókból vándorkiállítást szerveznek, amelyet hazai és külföldi triatlonver- senyeken, rendezvényeken tárnak a közönség elé. Kaposújlaki kandeláberek Harminc kandelábert állítottak föl Kaposújlakon, a 61- es út mentén. Ä sárga nátriumlámpák fénye javítja az útszakasz biztonságát, csakúgy a gyalogátkelő, amely ugyancsak a napokban készült el. Ezzel egy- időben — ezt az autósok figyelmébe ajánljuk — 60 km/órás sebességkorlátozás lépett életben az út községet átszelő szakaszán. Marcali új társasháza A szekszárdi DOM Építőipari Rt fővállalkozásában, a Marcali Városépítő Kft kivitelezésében a Dózsa György út-Szigetvári út sarkán elkészült Marcali legújabb társasháza. Az épületet tegnap adták át. Az emeleti szinteken 15 lakást alakítottak ki, 66 és 81 négyzetméter közötti alapterülettel. Valamennyi lakás külön étkező- helyiséggel, egyedi gáz-, illetve melegvíz-ellátással, valamint vízórával rendelkezik. A DOM-mal szerződést kötő családokat - rászorultsági alapon - az ön- kormányzat jelölte ki. Az első nyolc tulajdonos már tegnap, az átadás napján megkötötte a szerződést. Fából épült buszmegállókat készített a kaposújlaki önkormányzatnak a Pannon-Wolf Kft. A cég egyedi tervek alapján gyártotta le a buszvárókat, melyek egyikét tegnap a 61-es út mentén állították fel a szakemberek fotó: lang Róbert Dél-somogyi polgármesterek tanácskoztak Udvarhelyen Csatlakozás az ökohálózathoz Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola: menni, vagy maradni? Egyetemi házasság szabad akaratból Ha bebizonyosodik, hogy előnyös az együttműködés a pécsi egyetemmel, akkor érdemes lehet szerződni — mondta tegnap Kulin Ferenc Kaposváron. Hozzátette: van, ahol az egyetem, míg másutt a főiskola a kérő. A törvénymódosítás után látványos belső mozgás jellemzi a magyar felsőoktatást. Felsőoktatási fórumot szervezett a Magyar Demokrata Néppárt kaposvári szervezete a MTESZ székházban, ahol Kulin Ferenc országgyűlési képviselő fontosnak tartotta hangsúlyozni: értelmiségre nagy szükség van, tehát szorgalmazni kell a fiatalok lényegesen nagyobb számban való bejutását a felső- oktatási intézményekbe. Ez politikai döntést kíván. Feszültséget kelt minden reformlépés — mondta az előadó. Ezzel mintegy közelebb is jutott a fórum alapkérdéséhez. Kevesen voltak, akik nem tudták: a tanítóképző főiskola pécsi egyetemhez való csatlakozását pártolók, és ezt ellenzők mondják majd el — az iskola falain kívül — véleményüket. Nehéz volt nem észrevenni, hogy az integráció és az önállóság jegyében hangzottak el érvek és ellenérvek. Szólt a déldunántúli egyetemi szövetségről álmodó jelenlegi főigazgató, elődje az intézményi önállóság előnyeit ecsetelte plasztikusan. A véleményeket árnyalták és gazdagították a PATE állattenyésztési karának oktatói, vezetői. A hozzászólásokból kiderült: az integrációpártiak a megújulás szükségszerűségét, az egyetemi hátteret, a jobb szakmai és előmeneteli lehetőségeket hangsúlyozták. Az önállóság hívei gazdasági számításokat citáltak, a fogadott karral szembeni „mostohább” bánásmód lehetőségét, a szenátusban az egyetlen szavazat esélyét emlegették. A házigazda néppártiak — dr. Szép Tamás és Szabados Péter — a tanítóképző önállósága mellett, az integráció kényszere ellen érveltek határozottan. Nem ismertük meg viszont az intézményt kiszolgáló személyzet képviselőjének a véleményét, aki idő hiányában nem tudta azt elmondani. Az viszont biztos: a pécsi egyetemhez való csatlakozás ügyében továbbra is megoszlanak a vélemények. Kulin Ferenc a fórum tapasztalatairól szólva azt mondta: optimista a felsőoktatás jövőjét illetően, de ezt nem a politika bölcsességére alapozza, hanem olyan szakmai diskurzusokra, mint amilyen a kaposvári fórum volt. Itt mindenfajta gyilkos indulat nélkül hangzottak el a vélemények, nem legyőzni, hanem meggyőzni akarták egymást a vitatkozók. Lengyel János Harminc nyugdíjas kapott segélyt Segített az alapítvány Másfél éves fennállása óta másodszor osztott ki segélyeket a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének Segítségnyújtó Alapítványa. Székely Sándor egyesületi elnök megnyitója után Szita Károly köszöntötte a megjelenteket. Kaposvár polgármestere ezúttal - Svajda József megyei MSZOSZ-elnökkel együtt - nemcsak a közélet jeles képviselőjeként vett részt az eseményen, hanem mint az alapítvány bőkezű mecénása is. Pécsi Márta, az alapítvány kuratóriumának elnöke, adta át ezután a segélyeket. Mint lapunknak elmondta, kilencvenezer forintot - az alaptőke esedékes hozamát - tudtak ezúttal kiosztani a leginkább rászoruló, harminc kaposvári nyugdíjas között és kitartóan gyűjtik az adományokat a karácsonyi hangverseny ajándékaihoz is. Az alapítvány közreműködésével egy év alatt több mint kétszázan kaptak méltányossági nyugdíjemelést vagy egyszeri segélyt. Pécsi Márta szerint legalább kétszer ennyi ember szorulna támogatásra, de az alapítvány lehetőségei korlátozottak. Ezért fáradhatatlanul folytatják a gyűjtést. Szomorú tapasztalatuk, hogy kis keresetű magánemberek szívesebben adakoznak - ha csak 500 forintot is -, mint a jó nevű, gazdag vállalkozók.