Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-17 / 193. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP KRÓNIKA 1996. augusztus 17., szombat Ma augusztus 17-e, szombat van „A fejedelem az állam első szolgája.” (Nagy Frigyes) Névnapjukon köszöntjük Jácint nevű olvasóinkat. A nap ma: 5.44 órakor kél, és 19.51 órakor nyugszik; A hold ma: 8.49 órakor kél, és 21.02 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Szombat. Köznap. - Napi igék: Kát.: Ez 18,1-10.30-32. Zsolt 5P. Mt 19,13-15. Ref.: Szof 3. Róm 7,1-6. Ev.: Mt 23,34- 39. Mk 8,11-13. Őrt.: lKor 1,3-9. Mt 19,3-12. - Jácint. Görög ere­detű mondái név. Védőszent: Szent Jácint lengyel domonkos rendi szerzetes (+ 1257). - Az ev. naptárban Anasztáz. - Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Myron vértanú. Mai évfordulóink 210 éve hunyt el 11. Frigyes porosz király. Koirának legjelentő­sebb uralkodója volt, az egyik legsokoldalúbb ember, aki va­laha trónon ült. Kiváló katona volt, ő vetette meg a vasfe- gyelmű porosz hadsereg alapjait, katonái rettegtek tőle, szabad­idejében azonban verseket írt, és beült udvari zenekarába fuvo- lázni. Politikai ellenfeleit kíméletlenül kihasználta és becsapta, ha érdekei úgy kívánták, majd csodás Sanssouci kastélyában Voltaire-rel cseverészett a magasb erkölcsi kérdésekről. A vi­lághíres francia filozófussal főként arról vitatkoztak, vajon igaza volt-e Machiavellinek, amikor „a cél szentesíti az esz­közt” elvének alkalmazását szorgalmazta. Frigyes szépen kifej­tette Voltaire-nek, hogy Machiavellinek nem volt igaza, majd a vita végeztével visszament uralkodni, s királyként könyörtele­nül végrehajtotta az olasz legfőbb tételét. Boldog születésnapot! Ma 55 éves Nyikolaj Gubenko orosz színész és rendező. A vi­lághírű Taganka Színház színészeként kezdte pályafutását; majd rendezett is a remek társulatban, a nyolcvanas évek végén pedig ő volt a Taganka művészeti igazgatója. A hatvanas évek­ben kezdett filmekben szerepelni, majd éppen negyedszázada, 1971-ben állt először a kamera másik oldalára, s azóta mind szereplőként, mind rendezőként jeles filmek sorának stáblistá­ján olvashattuk a nevét. Játszott az Amikor a gólyák elrepülnek, a Mi, húszévesek és az Angyal című filmben, s ő készítette a Ha boldog akarsz lenni és a Sebzett madarak című mozit, amelyek­ben szintén szerepelt is. Egyik utolsó munkája a Tiltott zóna. Külföldön is ismerik és becsülik munkásságát, 1992 óta ő Kul­túrát Segítő Nemzetközi Szövetség elnöke. 40 éves Ozsváth Attila hegymászó, az első magyar, aki 8000 méternél magasabbra mászott. Czigány György kísért orgonán Érseki mise Kőröshegyen Dr. Szendy József veszprémi érsek tartott tegnap délután szentmisét Nagy Boldogasz- szony, Szent István és Boldog Gizella tiszteletére a kőröshe­gyi római katolikus műemlék templomban. Az áldozat föl­mutatást lázasan is elvállaló főpap prédikációjában főképp az emberekből manapság egyre inkább hiányzó önzet­lenség szükségességéről be­szélt. Kántorként az orgonán a neves zenei személyiség Czigány György játszott. Az egyre rangosabbnak számító balatonföldvári városi ve­gyeskar pedig színvonalas koncertet adott Kapusné Doj- csák Edit vezényletével. Ezzel megkezdődött a falu mille- centenáriumi ünnepségsoro­zata. Ma délelőtt 9 órakor a földvári Ránky György Zenei Iskola fúvószenekara csalo­gatja majd a programokra a helybélieket. (Czene) Több órás napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Az a ciklon, amely az elmúlt napok változékony időjárását okozta, csak lassan távolodik kelet felé. Ma még mindenképpen döntő szerepe lesz időjárásunk alakításában. A követke­ző napokban azonban már lassú javu­lásra számíthatunk, az ünnepek alatt egyre több lesz a napsütés és keve­sebb a csapadék. Ma nyugaton válto­zóan, keleten még többnyire erősen felhős lesz az ég, és főleg itt kell csa­padékra számítanunk. Délután általá­ban 22, 27 fok várható, de északkele­ten ennél hűvösebb is lehet. Ma változóan felhős lesz az ég tér­ségünkben, több órás napsütésre van kilátás. Bár kisebb eső, zápor tovább­ra sem kizárt, számottevő csapadéktól sehol sem kell tartanunk. Az északi, északnyugati szelet gyakran kísérik majd élénk lökések. Délutánra 25, 27 fokig emelkedik a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 21 Velencei-tó: 22 Tisza-tó: 22 Fertő-tó: 21 Tisza: 20-23 Duna: 18-21 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 26 Paks: 26 Siófok: 25 Pécs: 27 Szekszárd: 26 Mohács: 27 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-45 Velencei-tó: 35-40 Tisza-tó: 35-45 Fertő-tó: 35-45 Kaposvár: 30-40 Paks: 30-35 Siófok: 35-40 Pécs: 30-40 Szekszárd: 30-35 Mohács: 30-40 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Ma főleg a keleti országrészben számíthatunk több alkalommal is esőre, záporra, és itt egy-egy zivatar is előfor­dulhat. Nyugaton inkább a gyakran megélénkülő északi, északnyugati szél követel majd több feigyelmet. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc Angyalok a megyeházán Szépség és harmónia sugárzik Gera Katalin szobrászművész alkotásaiból. Kecses nőala­kok, büszke, szomorú vagy kihívó tekintetű lányalakok késztetik megállásra a megye­háza kisgalériájában rendezett tárlat látogatóit. A művész fő­leg az utóbbi két év munkái­ból válogatta a bemutató anyagát, de a régebbi, fából, bronzból készült dombormű­vekből és a plakettekből is szerepel néhány a kiállításon. Először látható Kaposváron a gipszbe álmodott Rózsa, ame­lyet nemsokára talán már­ványba faragva is megcsodál­hatunk. Szeretni valók Gera Katalin angyalai. Mint mondja, mind­annyiunkban kialakult valami­lyen belső kép az angyalokról. Ä görög mitológián át a ke­resztény . hitvilágig egyaránt megvan a maguk sajátos sze­repe. A kaposvári szobrász- művész az embereket segítő, jóságos angyalokat örökítette A jóságos angyal és alkotója meg plasztikáiban. Gera Kata­lin alkotói munkáját Művé­szeti Díjjal ismerte el a me­gyei közgyűlés. A szeptember FOTÓ: KOVÁCS TIBOR 15-g látogatható kiállítást dr. Gruber Attila, a közgyűlés al- elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. S. P. G. TARKA SOROK Lehetetlen- Fiacskám, hajtsd a tehenet a napra! - kéri Pistikét az édesanyja.- Áz lehetetlen édes­anyám - tiltakozik Pistike.- Ugyan miért?- Mert az űrhajósok is csak a holdig jutottak el. Beküldte: Mészáros Lász- lóné, Kaposvár Hadgyakorlat Az albán hadsereg hadgya­korlatot tart. Az egyik fa­puskás katona meglátja, hogy mozog az egyik bokor:- Puff, puff! Le vagy lőve! A bokorból kiugrik a má­sik:- Te marha, én vagyok a tank! Nem kell félni A vakbélgyulladásost betol­ják a műtőbe. Mikor meg­látja az öreg sebészprofesz- szort, akinek úgy remeg a keze, mint a falevél, rémül­ten súgja a műtősnőnek:- Úristen! Ez összeka­szabol! A műtősnő megnyugtatja:- Ne féljen! Mi már meg- ' szoktuk. Mikor a professzor úr operál, mi rázzuk az asz­talt! Finoman A bíróság elnöke nem tudja hogyan megszólítani a kis­korú bűnözőt. Sem tegezni, sem magázni nem akarja. Végül is így fordul hozzá:- Szóval loptunk, loptunk ugye?- Bocsánat - szakítja félbe felháborodottan a vád­lott. - Hogy ön lopott-e vagy sem, az az ön dolga, de én ártatlan vagyok! Sosem késő- Javítottál már életedben porszívót, kedvesem?- Nem drágám. Eddig még nem.- Akkor most láss hozzá! Hallom, hogy jön a férjem... Már a lépcsőházban van! Beküldte: Tóth Judit Kaposvár Megnyílt a Krisztina fodrászat Kaposvár, Szigetvári u. 20. Telefon: 31SM65 Nyitva: hétfőn, szerdán 7-13 óráig kedden, csütörtökön, pénteken 7-18 óráig Minden kedves vendéget szeretettel várunk! — Sarokétkező garnitúrák akciós áron. Hamvai Bűtor, Kaposvár, Baross G. u. 2., Sió­fok, Fő u. 212. (26644) — Citroen Tóth Autósiskola az idén utoljára aug. 1-én in­dítja intenzív, nyári diáktanfo­lyamát nagy kedvezménnyel. Tel.: 82/312-034. (26846) — A Somogy megyei 1LCO Klub augusztus 21-én, szerdán 13 órai kezdettel tartja követ­kező foglalkozását a megye­háza kis tanácstermé­ben. (26926) — Önálló nyaralóházakat keresünk 1997-es évre vendé­geink részére Balatonfóldvár- tói-Balatonmáriáig. CM Má­gus Iroda Balatonlelle, Úszó u. 2. Tel.: 85/351-787. (27093) — Jelenlét! Pszichológiai ta­nácsadó ismeretterjesztő-ok­tató Rt. megkezdte működését. Információ, bejelentkezés: hétfő 18-21 óra között a 82/320-417-es telefo­non. (27114) PROGRAMAJÁNLÓ ÁGH FAÁRU RENDKÍVÜLI TÉGLAAKCIÓ! Kaposfüreden a galériában, szombaton 17 órakor Biká- csi Daniela Munkácsy-díjas festőművész Lépcsők - te­rek című kiállítását nyitja meg Karsay Orsolya. Köz­reműködik az Arcadel ka­marakórus és Nyári László költő. Bárdudvarnokon a Kaposvár, Virág u. 21. (ipari iskolával szemben) típuslécek, szegélylécek o zárak, vasalatok o esztergált függönykarnisok o diákíróasztal o kerámiák, szárazvirágok > ajándéktárgyak (27111) Kisméretű tömör tégla csak 12 Ft/db B-30-as blokktégla csak 28 Ft/db Amíg a készlet tart a kaposmérői téglagyárban Tel.: 82/477-005 Goszthony Kiskastélyban 18-án kezdődik és augusz­tus 25-ig tart a VI. nemzet­közi üvegszimpozion. A programot vasárnap 17 órakor nyitja meg Székely György, az ipari tárca fő­osztályvezetője. Lábodon, szombaton 12 órakor kezdődnek a műve­lődési házban és környé­kén a II. cigány kulturá­lis és sportfesztivál prog­ramjai. TERÜLETI IRODA KIALAKÍTÁSÁHOZ 3-4 MUNKATÁRSAT KERESÜNK dealer pozícióba! Elvárás: □ legalább középfokú végzettség □ jó kommunikációs készség □ vezetői képesség □ eredményorientált beállítottság □ kreativitás □ önálló munkavégzés Nyújtunk: □ szakmai előrejutás □ ingyenes képzés □ anyagi és erkölcsi megbecsülés □ extra magas kereseti lehetőség □ kiváló csapat Jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal és fényképpel ellátva 1996. augusztus 25-ig várjuk "IGÉNYES 62791" jeligére, MAHIR, 1075 Budapest, Wesselényi u. 8-ba. (2/OUÖ) VÁSÁRI ELŐZETES Kaposváron, az új vásárté­ren szombaton és vasárnap autó- és motorvásárt, vasár­nap kirakodóvásárt tartanak. Szombaton Somogyszilben kirakodóvásár, Siófok-Kili- tiben autó- és motorvásár lesz. Vasárnap Böhönyén rendeznek kirakodóvásárt. Pécsen szombaton és vasár­nap kirakodó- és autóvásár, vasárnap állatvásár is lesz. OLVASÓINK FIGYELMÉBE Felhívjuk Tisztelt Olvasó­ink figyelmét, hogy a So­mogyi Hírlap következő száma augusztus 21-én, szerdán jelenik meg. y C/l A/inr' VT TJ1D J A D Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Felelős szerkesztő: iJL/lVlL/yJ 11 JLlllALífYl BÍRÓ FERENC és KURUCZ FERENC. - Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadó- hivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Telex: 13-360, fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82)311-506. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Fő u. 47-53. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, EngefJános u. 8. Ügyvezető igazgató: Futó Imre. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagy­atádi, a nagybajomi és a nagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással minden naptári év végéig. Előfizetési díj egy hónapra 625 Ft, negyedévre 1815 Ft, félévre 3750 Ft, egy évre 7500 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I í * 1

Next

/
Thumbnails
Contents