Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-06 / 157. szám

1996. július 6., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Nyolcmillió dollár értékű beruházás kezdődik Kaposváron Egy év múlva nyit a Purina Két héten belül nyolc millió dollár értékű beruházás kezdő­dik Kaposváron. Az erről szóló szerződést tegnap írta alá a vá­rosházán Szita Károly polgár- mester és Paul Kelly, a Purina Hungary Rt ügyvezető igazga­tója. A Saint Louis-i központú amerikai társaság az első multi­nacionális befektető cég Ka­posváron. Mint a polgármester el­mondta, a Fészek áruház mel­letti száz hektáros területet ipari zónának jelölte ki az önkor­mányzat. A mezőgazdasági termelés alatt álló, közművesí- tetlen területet azonban nem tudták eladni. A Purina Hun­gary Rt jelképes összegért vásá­rolt meg hét hektárt a várostól ipartelepítésre. A hasznosítás előtt azonban 60 millió forintot kell költenie a közművek kiépí­tésére. A közművek az önkor­mányzat tulajdonába kerülnek. Ennek fejében a cégnek öt évig nem kell iparűzési-, építmény-, és telekadót fizetnie. Szita Károly hangsúlyozta: a város számára fontos volt, hogy ez a nagy beruházás Kaposvá­ron és ne másutt valósuljon meg, mert felkeltheti más be­fektetők érdeklődését is a so­mogyi megyeszékhely iránt. Paul Kelly ügyvezető igazga­tótól megtudtuk: a Purina Hun­gary Rt 1970 óta van jelen a magyar gazdasági életben. Kar­cagi gyárakban sertés, marha és baromfi takarmányt állítanak elő. Anyacégük, a Ross and Pu­rina 102 évvel ezelőtt alakult meg Saint Louisban. A társaság mezőgazdasági divíziója 22 or­szágban 52 üzemet tart fenn. Már két éve tervezik, hogy a Dél-Dunántúlon is létrehoznak egy takarmánygyárat. A karcagi üzemük kihasználtsága teljes, s a termelés 30 százalékát már eddig is a Dunántúlon értékesí­tették. A döntésnél Kaposvár mellett szólt a város befogadó­készsége, az infrastruktúra és helyi munkaerő képzettsége. Úgy tervezik, hogy az új üzem­ben — ahol 30 kaposvári dol­gozót kívánnak foglalkoztatni — egy év piúlva indulhat meg a termelés. Paul Kelly azt is elmondta, hogy a takarmány előállításá­hoz szükséges alapanyagot — ha a minősége megfelelő — a környékbeli termelőktől szerzik majd be. Emellett mezőgazda- sági termékeket is vásárolnak és a helyi szolgáltatásokat kíván­ják igénybe venni. A két héten belül elkezdődő beruházás ge­nerálkivitelezője a holland székhelyű Van Elsen nemzet­közi cég, amely Kínában és a Fülöp szigeteken is épített már hasonló üzemet a Purina Rt számára. A tervezésben és a ki­vitelezésben is számítanak a magyar alvállalkozókra. (S. Pap) A MÁV születésnapján mindenki olcsóbban utazhat IC kocsikkal Fonyódra Július 15-én, hétfőn a MÁV va­lamennyi vonalán harminchá­rom százalékos kedvezménnyel utazhatunk. Ez a MÁV szüle­tésnapi ajándéka az utasoknak - jelentette be tegnapi sajtótájé­koztatóján Sárái Gyula, a pécsi üzletigazgatóság vezetője. 150 évvel ezelőtt, 1846. július 15-én indult el ugyanis az első vonat Pestről Vácra. Azóta ezt a napot a magyar vasút születésnapja­ként tartják számon. Július má­sodik vasárnapja a vasutas nap, ugyanakkor most 100 éves a Kaposvár-Fonyód és a Puszta- szabolcs-Paks vonal. Az eseményekre színpompás rendezvényekkel készül a MÁV Pécsi Üzletigazgatósága - mondta Sárdi Gyula. Az ün­nepségek jövő szerdán kezdőd­nek, másnap, csütörtökön a fo- nyódi vonal centenáriumára emlékeznek. Kaposváron dél­után fél háromkor emléktáblát avatnak, majd a vendégek és az érdeklődők egy olyan vonatra szállhatnak, amilyen még nem közlekedett Kaposvár és Fo­nyód között. Vonatjegyet ez al­kalommal nem kell venni, vi­szont a menetidő a megszokott­nál jóval hosszabb lesz, ugyanis az IC kocsikból álló szerelvény megáll majd Várdán, Somogy- jádon, Osztopánban, Pamukon, Somogyváron, Öreglakon és Lengyeltótiban, ahol helyi ün­nepségeket tartanak. Fonyódon ugyancsak emléktáblát avatnak a 100. születésnapra emlékez­tetve. Nem csak a magyar vasút, hanem a balatoni hajózás is 150 éves, ezért a fonyódi ki­kötőtől a vendégek a Helka fe­délzetén folytatják az ünnep­lést. A 150 éves vasút az idén olyan újdonságokat vezetett be, amilyenekre néhány éve még gondolni sem mertünk. Pécsről például átszállásokkal is alig több mint öt óra alatt lehet el­jutni Miskolca. Pécs és Buda­pest között az ötödik Intercity vonatpárt indítják július 14-én Tenkes névvel. Jó hír a kapos­váriaknak, hogy folynak a jövő évi új menetrend előkészületei, s ebben nagy valószínűséggel már szerepelnek IC-vonatok. Simon György, a pécsi üzleti­gazgatóság személyszállítási osztályvezetője elmondta, hogy az idei év legnagyobb eredmé­nyei között tartják számon, ja­vult a somogyi és baranyai me­gyeszékhelyek közötti vasúti közlekedés, külön figyelembe vették a diákok iskolába járását. Tegnap felújították a kaposvári helyjegykiadó számítógépet, amely mától már működik, s tévedés ezzel szinte kizárható lesz. Az időpont sem véletlen: a vasutasok ezúttal sem magukat akarják ünnepelni, hanem az utasokkal együtt akarnak emlé­kezni és emlékeztetni az évfor­dulókra. Nagy Jenő Ha nem vagyok sárgában, kutyába se vesznek! (333 I A I Yellow Pages szakmai címjegyzék teljes körű, pontos és aktuális adatokat tartalmaz a gazdasági élet szereplőiről - a legkisebbektől a legnagyobbakig. Ha Ön a Inu Yellow Pages-ben hirdet, egy dologra jó. ha felkészül: sikerei láttán riválisai sárgulni fognak az irigységtől! Készüljön fel még valamire: hamarosan a .nagykutyák" életét élheti! 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Tel.: (06-72) 224-290 lma Yellow Pages - Keresni fog, mert keresni fogják! Hatmilliárd forint jut a közmunkára Esélyteremtő programok Az elmúlt hónapok adatai azt bizonyítják, hogy stabilizáló­dott hazánkban az állástala­nok száma. A gazdaság fejlő­désének hosszú távon 3-4 szá­zalékot elérő üteme orvosolni tudná a 480 ezer embert érintő munkanélküliséget — mondta dr. Kiss Péter mun­kaügyi miniszter tegnap a megyeházán a polgármeste­reknek, a munkaügyi szak­embereknek, a munkáltatók és a munkavállalók képviselő­inek tartott fórumon. Hozzá­tette: amíg ezt el nem éri az ország, addig különböző programokkal segítik a leg­nehezebb helyzetben lévő ré­tegek elhelyezkedési esélyeit. Ezek egyike az országos köz­munkaprogram, amelyre az idén egy milliárd, jövőre pedig öt milliárd forintot fordít a kormány. A közmunkaprog­rammal a regionális feszültsé­geket kívánják csökkenteni, mert amíg egyes megyékben 8 százalék, addig sok helyen 20 százalékos munkanélküliséggel kell megküzdeni az ott élőknek. A miniszter azt kérte a szak- szervezeti vezetőktől, hogy jut­tassák el hozzá elképzeléseiket a speciális közmunka lehetősé­geiről. Több mint tízezren vettek részt az országban a pályakez­dők számára szervezett nyílt napon. Dr. Kiss Péter szerint a pályakezdők új programjával elsősorban esélyt kívántak adni a fiataloknak az elhelyezke­désre. Ha egy év után esetleg el is küldi a cég a pályakezdőt, legalább jogosult lesz munka- nélküli segélyre. Mint a miniszter elmondta, a tárca kezdeményezte a jövede­lempótló támogatásról szóló törvény módosítását. Ugyanis azok a jövedelempótlósok, akik két év alatt 90 nap munkavi­szonyt tudnak igazolni, to­vábbra is részesülhetnek ebben a támogatásban. A határidő szeptember helyett kitolódott december végéig. Ezért az ön- kormányzatok szeptember 31- ig még belefoghatnak a köz­munka programokba. A kistelepüléseken a jövede­lempótló támogatás kifizetése is nagy terhet ró az önkor­mányzatokra. Az összeg 30 százalékát a települések állják, 70 százalékát pedig az állam fedezi. A jövő héttől lép életbe az a miniszteri rendelet, misze­rint az utólagos elszámolás he­lyett — a nehéz helyzetben lévő önkormányzatoknál lehe­tőség lesz a pénz megelőlege­zésére. S. P. G. SOMOGYI HÍRLAP Balassa Tamás jegyzete Őrlődő Őrtilos Végéhez közeleg az őrtilosi önkormányzati dráma. Aztán, hogy sírni- vagy nevetnivaló véget ér-e, csak a jóisten a megmondhatója, mindenesetre a bíróság malmai a történet sokadik perében őrlik lassan a szereplők idegeit; ezúttal a lojali­tásában végsőkig kitartó testület dobta be a törülközőt, s kérte Őrtilos polgármesterének menesztését. Navracsics József idő­közben ágynak esett, és ha a helyi pletyka szerint bujkál is, a vizsgálatra kész számvevőszéknek bemutatott leletek tanúsít­hatják: igazoltan van távol falvától. Ahol, mint Pest megyéből visszatért földit hat éve megvá­lasztották; ahol nyomban ezután összetűzésbe keveredett az el­lenekkel; ahol később hűtlen és hanyag kezeléssel, a hivatali ha­talommal való visszaéléssel, a beszámolási kötelezettség elmu­lasztásával, lambéria- és falopással gyanúsították meg (egy ré­szük még mindig bíróság előtt van); ahol ennek ellenére má­sodszor is élvezte a választói bizalmat; ahol aztán több törvény- sértésben az ő felelősségét állapította meg a közigazgatási hiva­tal általános államigazgatási hatósági vizsgálata; és ahol hama­rosan leül a számvevőszék. Őrtilos története, mint minden valamirevaló dráma, sohasem ér véget. Pont kerül ugyan a végére, legalábbis ezt remélik az érintett hivatalok, no meg az őrtilosiak, akikbe a történet tüskéi további fejezeteket karcolnak, de vége nem lesz sosem. Nagy kérdés, hogy az őrtilosiak, más szóval a választók el memek-e még menni a 98-as vagy a még előbbi voksra. Es ha igen, akkor kire vagy mire adják?

Next

/
Thumbnails
Contents