Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-21 / 144. szám
1996. június 21., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Határon túli voksok? Vita az elnökválasztás módjáról Mit rögzítsen az új alkotmány a választások szabályaiból? A kérdést a parlament tegnapi ülésén tárgyalták. Ennek kapcsán Salamon László független képviselő javasolta: a választási törvény megváltoztatása esetén a módosítást első ízben csak a korrekció időpontjától számított második választáson lehessen alkalmazni. így a mindenkori többség nem tudja a szabályokat saját érdekei szerint változtatni. Az indítványról eltértek a vélemények. Az viszont egyetértésre talált, hogy ezentúl az az állampolgár is élhessen választójogával, aki a választás napján külföldön yan. Nem dőlt el, hogy az állandó jelleggel külföldön élő magyarok szavazhatnak-e, s ha igen, milyen feltételekkel. Ismét fellángolt a vita arról, hogy ki és milyen módon válassza meg a köztársasági elnököt. A nép általi választás mellett kardoskodók azzal érveltek, hogy a köztársasági elnök csak a néphez kötődhet, pártokhoz nem, s így a lakosság jobban magáénak érezné a legfelső közjogi méltóság intézményét. A parlament általi választás hívei szerint az előbbi mód megosztaná a társadalmat, holott az aktusnak éppen az egységet kellene erősítenie. S. A. Konferencia a parlamenti bizottságokról Kényszerű törvénygyártás A magyar parlament szilárd pártstruktúrán alapuló, kiszámítható intézmény, amely Európában egyedülálló jogokat biztosít a mindenkori kisebbség számára - jelentette ki Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Politikatudományi Társaság által szervezett tudományos konferencia megnyitóján. A háromnapos budapesti tanácskozáson 30 ország mintegy 60 politológusa, parlamenti tisztviselője vesz részt. A házelnök kifejtette: a parlamenti „törvénygyártás” gyakran nehezíti a bizottságok szakmai munkáját, az európai uniós jogharmonizáció miatt azonban szükség van a jogszabályalkotás jelenlegi ütemének fenntartására. Gál Zoltán úgy vélekedett, hogy 1998-ban is - legfeljebb más arányokkal - a jelenlegi parlamenti pártok fogják alkotni a törvényhozást. Azt is megemlítette, hogy alacsony az Országgyűlés presztízse a társadalomban, mivel a szociális problémákért sokan a törvényhozást hibáztatják. Ágh Attila politológus, a konferencia szervezője szerint a parlamentarizmus egyre inkább a bizottsági munka felé tolódik el. A demokratikus fejlődés következtében ugyanis a „kormányzó parlamentek” csak e testületek munkáján keresztül tudják hatékonyan befolyásolni a szakmai és a politikai feladatok végrehajtását. Szakszervezeti változat A nó'k nyugdíjkorhatára 60 év legyen Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa úgy döntött tegnapi ülésén, hogy tudomásul veszi a nyugdíjkorhatár-emelést, de semmi esetre sem a kormány, hanem a nyugdíjbiztosítási önkormányzat által javasolt módon. Az elfogadott javaslat lényege, hogy egyelőre 62 év helyett 60 évre emeljék a nők nyugdíjkorhatárát. Az emelést az 1942-es korosztálynál kezdenék. Itt a kormányzati javaslattól eltérően, 58 helyett 56 év lenne a korhatár, és az 1945-ös korosztálynál érné el az 59 évet. Az ezt követő korosztályok pedig 60 éves korban mehetnének nyugdíjba. A férfiak nyugdíj- korhatára e javaslat szerint nem változna. Az ülésen többen felvetették: amennyiben nem utasítják el határozottan a korhatáremelést, akkor a tagok jelentős része kilép, és sokan szavaznak majd az MSZP ellen a parlamenti képviselő-választáson. Sándor László elnök válaszában rámutatott, hogy nem helyes, ha a szövetségi tanács tagjai csak az érzelmeikre hallgatnak, a szakszerűséget pedig elutasítják. A szakszervezetnek nemcsak a pillanatnyi helyzet alapján, hanem hosszabb távon kell mérlegelnie felelősségét azért, hogy 10-15 év múlva is nyugdíjat lehessen fizetni, hogy ne váljék finanszírozhatatlanná a nyugdíjbiztosítás. Az elfogadott határozat szerint a testület elutasítja a Népjóléti, valamint a Pénzügyminisztérium nyugdíjreformra vonatkozó előterjesztését. Az idén még 58 törvényt terjeszt a parlament elé a kormány Jövőre fékezett áremelkedés Az állampolgárok közterheinek csökkentését, a nyugdíjak inflációt is figyelembe vevő emelését, a feketegazdaság elleni küzdelemmel foglalkozó szervek anyagi megerősítését tűzi ki célul a jövő évi költségvetés, amelynek irányelveit tegnap első olvasatban tárgyalta, s várhatóan a jövő héten véglegesíti majd a kormány. Kiss Elemér államtitkár elmondta: az államháztartás hiánya hasonló lesz az ideihez, de lassul a fogyasztói árak emelkedésének üteme, s csökken a fizetési mérleg hiánya. Az állami bevételek növekedését főként kiadások visszafogásával kívánják elérni. Az irányelveket július végén teszi le a kormány a Ház asztalára. A parlament mostani, rendkívüli ülésszakán azonban még jó néhány törvényt kell megalkotniuk a képviselőknek. Ezért az e jogszabályokhoz benyújtott módosító javaslatok egy részéről is állást foglalt tegnapi ülésén a kabinet. Leszögezte: az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi normatívákról szóló törvénytervezetben rögzített korszerűsítés, illetve leépítés üteme nem lassulhat. A fejlesztésekre, a végkielégítések és a korengedményes nyugdíjazások támogatására 7 milliárd forintot biztosít. A nyugdíjkorhatár felemeléséről szóló törvénytervezet kapcsán felhatalmazta a népjóléti minisztert, hogy a még vitás pontok tisztázására folytasson további konzultációkat a frakciókkal. Vitatott például, hogy csak a három és többgyerekesek kapjanak-e kedvezményt a nyugdíj összegének megállapításakor, s hogy milyen szabályok vonatkozzanak a most 54 évesekre. A második fél évben 58 törvény parlamenti tárgyalását javasolja a kormány. Előterjeszt több szociális csomagtervet, benyújtja az önkormányzatok igazgatásáról szóló törvényjavaslatot is. Takács Mariann Beíratásoktól pótérettségikig Iskolai menetrend a szeptemberi tanévkezdésig A kisebb diákok már javában kóstolgatják a vakáció örömeit, s ma lezárul a maturánsok nagy próbatétele, az érettségi vizsgasorozat is. Az iskolák azonban még nem csöndesednek el: a szünidő jó néhány hetében különféle szakmai feladatok, a szeptember elsején kezdődő tanévet előkészítő munkák kötik le a pedagógusokat. t A szakközépiskolák és a szakmunkásképzők tanulói ugyan kiszabadultak az osztálytermek „fogságából”, de az igazi vakációra még várniuk kell - előbb részt kell venniük a most kezdődött nyári szakmai gyakorlatokon. A tanintézetekben ezekben a napokban zajlanak a beíratá- sok; a szabályzat szerint a 6-8 osztályos és a hagyományos 4 osztályos középiskolák egyaránt június 25-ig regisztrálják új tanulóikat. A beiratkozáshoz a korábbi iskolai bizonyítványokat, orvosi igazolásokat, a születési és anyakönyvi kivonatot vigyék magukkal az érdekeltek. Nem árt, ha van náluk némi készpénz is, mert sok helyütt a regisztrálással egyidejűleg szedik be a sportköri és egyéb díjakat, s esetleg helyben megvásárolhatók az új tankönyvek is. Július már valóban csöndes heteket ígér a pedagógusoknak is, augusztus közepén azonban már az alakuló tantestületi értekezletek jelzik a 96/97-es tanév közeledtét. Ebben az időszakban kell elkészíteniük a tanmenetek, órarendek és tanórán kívüli foglalkozások terveit, majd augusztus utolsó hetében kerül sor a javító- és pótlóvizsgákra. Az új tanév hivatalosan szeptember elsején, vasárnap kezdődik - hétfőn már órarend szerinti tanítás lesz. Dr. Kecsmár Ilona Kritikusok díja A legjobb páros: Csomós Mari és Bálint András fotó: diósi Tegnap átadták a XV. Országos Színházi Találkozó díjait. A kritikusok az évad legjobb előadásának Albee: Nem félünk a farkastól című darabját és Shakespeare Machbeth-jét ítélték. Az előbbit Gothár Péter rendezte a Radnóti Színházban, az utóbbi a Győri Nemzeti Színház és a kecskeméti Katona József Színház közös produkciója, Kiss Csaba rendezésében. A legjobb női és férfialakítással is az Albee-előadás dicsekedhet. A legjobb rendezés díját Tompa Gábor kapta, aki a Képmutatók cselszövése című Bulgakov-darabot vitte színre Kolozsvárott. A legjobb jelmezeket Tordai Hajnal és Zeke Edit, az év díszletét Ba- gossy Levente készítette. A Horn-villa ügye. A Kisgazdapárt parlamenti vizsgáló- bizottság felállítását javasolja, amely előtt Hóm Gyula miniszterelnök számot ad arról, hogy villája felépítéséhez milyen anyagi eszközöket használt fel- jelentette be Torgyán József pártelnök elnöke. Kósáné Kovács Magda, az MSZP alelnöke az építkezésről szóló újsághírek kapcsán egy sajtóbeszélgetésen megjegyezte: a hír igaz, Horn házat építtetett, de nem százmilliókért. Nem érti, miért ne építhetne magának házat a miniszterelnök? Tb-önkormányzatok. Törvénysértő az egészségbiztosítási önkormányzat vagyongazdálkodása - állapítja meg az a szakértő állásfoglalás, amelyet csütörtökön fogadott el az egészségbiztosítási önkormányzat gazdálkodását vizsgáló parlamenti bizottság. A törvény ugyanis a közgyűlés hatáskörébe utalja a vagyongazdálkodással kapcsolatos döntéseket - az ilyen értelmű határozatokat mégis az elnökség hozta meg. Ipari biztosítás. Tíz éve lett a Hungária Biztosító a német Allianz-csoport legnagyobb kelet-európai befektetése. A cég a továbbiakban is növekedéssel számol az önsegélyző nyugdíj- pénztárak, a lakásépítő társulások területén, valamint az ipari biztosítások üzletágában. Az Allianz-csoport ugyanis jellemzően az ipar partnere, és sajátos eszközeivel támogatja az infrastruktúra fejlesztését. Az MDF még vár. Egyelőre nem írja alá a pártingatlanokról szóló törvényjavaslatot az MDF, mert további egyeztetést tart szükségesnek - jelentette ki Lezsák Sándor pártelnök. Mint ismeretes, a javaslatot négy párt- az MSZP, az SZDSZ, a KDNP és az MDF - egy-egy képviselőjének aláírásával tervezték a parlament elé terjeszteni, s csupán az MDF elnökségének jóváhagyása hiányzott. Még mindig MÍG. A tervekkel ellentétben nem zárult le a parlamenti vizsgálat a MiG-29-es gépek lengyelországi éleslövészetével kapcsolatban. A honvédelmi bizottság úgy döntött, hogy két héttel elhalasztja végleges állásfoglalásának meghozatalát. Szörnyethalt a síneken. Bala- tonbogláron egy nyolcvanhárom éves helybeli férfi lelte halálát a síneken tegnap délután. Az idős embert a Siófokról Fonyódra tartó vonat gázolta halálra a Platán strand előtti vasúti átjárónál. Mivel a férfi egyedül indult el hazulról, nem zárható ki az öngyilkosság sem. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben. Távolabb vagyunk a Naptól, mint a téli hónapokban Hajnal óta itt a nyár Megérkezett a hivatalos, azaz csillagászati nyár. Ma hajnalban 4 óra 24 perckor köszöntött ránk, hogy 92,5 napig legyen velünk. A mi földrajzi szélességünkön (Budapest, 47,5 fok) ezen a napon dél tájban a Nap maximálisan 66 fok magasságra emelkedik a látóhatár fölé. S jeles dátum a mai azért is, mert az év leghosszabb, 16 órán át tartó nappala virradt ránk. Máig él a hiedelem: az évszakok változása annak köszönhető, hogy bolygónk közelebb vagy távolabb kerül a Naphoz. Ez azonban tévedés. A nyár kezdetekor ugyanis a Föld néhány millió kilométerrel messzebb jár a Naptól, mint decemberben, télvíz idején. Az okozza az évszakok váltakozását, hogy a Föld forgás- tengelye 66,5 fokos szögben hajlik a Nap körüli keringési síkjához. Ezért most az északi félteke jut több napfényhez - itt nyár van, a déli féltekén pedig tél. Decemberben fordítva: a déli féltekén kezdődik a nyár, nálunk pedig a tél. Az éjszaka nagy részében fényes „csillag” világít ezüstfehér fénnyel déli-délnyugati irányban: ez az óriási Jupiter bolygó. Turista- vagy színházi látcsővel már korong alakúnak látszik, mellette parányi fénypontocskákkal: négy legnagyobb Holdjával. A késő esti óráktól magasan a fejünk felett kékesfehér fénynyel ragyog a nyári égbolt legfényesebb csillaga, a Vega. Egy infravörös fényre érzékeny és Föld körül keringő műholdra szerelt kisebb távcsővel kimutatták, hogy a Vega körül is szilárd elemekből álló porgyűrű kering, mint a déli égbolt béta Pictoris csillaga körül, amely tőlünk nem látható. Feltételezések szerint a Vega körül keringő porgyűrűben nagyobb „csomósodások” álltak össze: mindegyikük egy-egy önálló bolygó magját képezi. Akiket érdekel az égitestek világa, a héten láthatják az éjszakai égen magasan átívelni a Tejút világító fehér szalagját, s peremén látszólag összesűrűsödött csillagok millióit észlelhetik. Nyáron a napsugarak csaknem merőlegesen érik a talajt, így a hőenergia jobban Óvatosan napozzunk koncentrálódik, mint például ősszel. Gondoljunk erre napozás közben, és csak fokozatosan kezdjük meg a bámulást. A túl erős ultraibolya sugárzást nemcsak bőrünk, hanem szervezetünk is megsínyli. J. Nagy János mazoa haszongépjárművek 1 699 000 Ft+áfa 1.5 t teherbírású, 3 személyes 1 999 000 Ft+áfa 1,2 t teherbírású, 6.5 m3 rakodótér, 5 ajtó £ 22ÖÖ 2ÁRT 2 399 000 Ft+áfa kapcsolható összkerékhajtás 4 személyes,! t teherbírású B 2500 4x4 3 év vagy 1 OO OOO km garancia mazoa tóth , KAPOSVÁR, Damjanich u. 98. • Tel.: 82/421-421 J