Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-03 / 128. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1996. június 3., hétfő A Csemadoknál a Kisbalaton A jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező balatonszentgyörgyi Kisbalaton néptáncegyüttes immár 15 éve ápol baráti kapcsolatokat a szintén patinás múltú Nagyida község Ilosvai tánccsoportjával. A Kassa közeli szlovákiai település Csemadok együtese az elmúlt hétvégén tavaszi kulturális napokat rendezett, s erre ezúttal is meghívták a szentgyörgyie- ket. Táncosaink, akik Nagy Lajos polgármester vezetésével két napot töltöttek Nagyidán, műsorukkal nagy sikert arattak. Nagyszakácsi gyermektárlat A fa — ez a címe annak a gyermektárlatnak, amelyet a helyi és a környékbeli települések iskolásainak alkotásaiból nyitottak meg Nagyszakácsiban. A mintegy félszáz művet a környezetvédelem, a természet szeretete, megbecsülése jegyében készítették szakköri foglalkozásokon. A sikert jelzi: elismerését fejezte ki, gratulált a kis alkotóknak Le- itner Sándor, a kaposvári tanítóképző főiskola vizuális tanszékének vezetője is. Könyvheti találkozó Ferdinandy György író, műfordító volt a vendége a hét végén a marcali Berzsenyi Dániel Könyvtárnak. A francia vőlegény, a Szomorú szigetek és a Szerencsségem története című művek szerzőjével a május 31- én kezdődött ünnepi könyvhét alkalmából találkozhattak az érdeklődők. A rendezvényen az író legújabb kötetét, az Amerikai telefont dedikálta. Pedadógusok köszöntése Csaknem ötszáz óvodapedagógust, tanítót és tanárt, valamint a város oktatási intézményeiben dolgozó önkormányzati alkalmazottat köszöntöttek Marcaliban. A kulturális központban tartott pedagógus napon dr. Sütő László polgármester mondott ünnepi beszédet, majd kilenc nyugdíjba vonuló kollégától búcsúztak el a nevelőtestületek. Pályaválasztásból is jelest érdemelnek Felkészült buzsáki tanulók Jó évet zár az idén is a buzsáki általános iskola - ezt mutatják a tanulók érdemjegyei, s megmutatkozik szépen gyarapodó tudásukban is. Az intézet száznegyvenhárom növendéke közül sokan kiváló eredményeket értek el a mostani tanévben is - ez derült ki Goóz Mihály igazgató tájékoztatójából. A megyei döntőkön a földrajz-természetvédelmi, a biológia-környezetvédelmi, valamint a fizikai és a történelmi ismereteik érdemeltek elismerést. Említést érdemel, hogy a Kaán Károly természetismereti versenyen a buzsáki iskola tanulója érte el a második helyezést, és több más tantárgyból buzsáki gyerekek szerezték meg az első húsz hely egyikét. Jó felkészültségüket mutatja, hogy a most végző 16 nyolcadik osztályos tanuló mindegyike továbbtanulhat, méghozzá úgy, hogy valamennyien az elsőként megjelölt középfokú intézetbe nyertek felvételt. Az alapos felkészülés mellett ez arra is utal, hogy tanáraik irányításával tudásuknak, érdeklődési körüknek leginkább megfelelő pályát választották. (Kun) Elapadt forintok Hollódon Ha nem találnak szponzorokat a hiányzó egy-két millióhoz, akkor határozatlan időre bemeszelik a holládi műemlék kápolna freskóit. Az összedőlés veszélye már nem fenyegeti a Somogy- szerte híres búcsújáró hely kápolnáját, ám az érdektelenség miatt kudarcba fulladhatnak az egyházközség erőfeszítései. Nemcsak a pénztelenség, hanem a döntésképtelenség miatt is csúszik az ígéretesen indult kápolnarekonstrukció. A Bari-hegyi barokk „gyöngyszem” a külső tatarozásnak köszönhetően ismét eredeti pompájában ragyog - tudtuk meg Nagy Tibortól, Hollád polgármesterétől. A műemlék épületet tanulmányozó művészettörténészek még nem készítették el a szakvéleményt, s amíg nincs hivatalos állásfoglalás, hogy mit rejtenek a falak valójában, csak kalkulálni lehet a várható kiadásokat. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetű község szűkös lehetőségeihez mérten évi 100-150 ezer forinttal támogatja az időt és nagyfokú precizitást igénylő munkát. Cs. K. E. Kaszakalapáló Suhint kaszájával az öreg. A vas sziszegve vág az árokparton dúsan sarjadt gazba, ami a szakadó májusi esőktől most olyan harsány zöld és nedvdús, mintha maga az élet lenne. Szőkedencs főutcáján Papp István kaszál a háza előtt. Most megáll, törli homlokát. Bemegy az udvarba kicsit kalapálni a kasza élén, majd fenni: fogjon, akár a beretva.- Mire gondol, ha kaszál?- Egyre csak, az életemre.- Hány éves?- Tegnap töltöttem a hat- vankilencet.-Szépkor...- Egy fenét. Évek óta egyedül vagyok; csak a két kutyám, meg a betegségeim. Úgy jártam a kórházakat, mint mások a kocsmát. Azt sem tudom már, hogy hányszor operáltak. Legutóbb ezt a követ szedték ki belőlem; elhoztam emlékbe. Évekig kínzott. Szép, mint a barackmag.- Miért nincs asszony a háznál? Megözvegyült?- Azt nem, de itthagyott. Az asszonylányomnál él, súlyos szenvedélybeteg. Amilyen ostoba vagyok - noha mérlegképes könyvelőként Mire gondol az ember, ha kaszál - majd kaszát kalapál? kerültem nyugdíjba -, én tudtam meg utoljára. Oly sok rosszat hozott ránk, hogy hajnalig sem érnék a végére. Mindent tönkretett. Roncs lett belőle, s roncs én is. Fél éjszakákat álmatlan forgolódom, a neszeket figyelem. Meg a fájdalmakat. Várom a virradatot; odaátra, túlvilágra. Ki tudja, talán majd ott is kaszakalapálok. De hiába minden vágyam, muszáj élnem az életemet. Saját buta fejemet vágnám a kaszámmal, de nem megy. A magas- ságos istennek sem kellek. Kun G. Tibor Családok segélyezésére hatmillió forint Zsitfa szorító gondjai- Vészköltségvetés, a községnek 17 millió forint a pénzalapja — summázta a helyzetet dr. Bertók Illés jegyző. A ritka forintokra gondos gazda módjára vigyáznak Somogy zsitfán: nehogy őszre elfogyjon a működésre, a bérköltségre elkülönített keret. A somogysámsoni körjegyzőségből tavaly kivált falu átélte az önálló közigazgatással járó valamennyi bajt és nyűgöt. A közös vagyonból máig nem kapták meg az őket illető részt, s perre vitték a dolgot. — Hiányoztak a normális munkavégzéshez a feltételek, így irodai bútorra, eszközökre 700 ezer forintot kellett költenünk — mondja a jegyző. — Járna nekünk pénzmaradvány az 1988-as, közös vízvezetéképítésből is; ezt serrT tudtuk békés úton rendezni. Ott, ahol hatmillió forint kiadást jelent a szociálisan rászoruló családok segélyezése és ötmilliót leemelnek a számláról a közös fenntartású intézmények hozzájárulása fejében, ott nincs miből vállalkozni. Ott annak is örülni illik, ha saját forrás híján a pályázatokból, társadalmi felajánlásokból összejön egy kis falukozmetikára való. Éppen a napokban jelezte az Erdészeti Szakiskola: a kotrógéppel szívesen segít a vihar szaggatta zártkertek rendbe tételében. Alaposan megrongálódott az önkormányzat kezelésében levő három kilométer hosszú útszakasz is, elkel hát a segítség.- Nagyon kellene egy kisbusz a falugondnoknak, hogy lecseréljük a régi kocsit. Saját pénzünk azonban nincs - mondta dr. Bertók Illés -; marad a központi támogatás, ha adnak még egyáltalán. Hasonló a helyzet az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatásával is: beadtuk ugyan a pályázatot 1,8 millió forintra, de nem biztos, hogy beleférünk a megnyirbált központi keretbe. Csíky K. Erika Városszéli építkezés, negyedik kirendeltség Vámudvari titok Kényelmesebb, gyorsabb és főként olcsóbb lesz - ha lesz. Mármint a vámudvar, vagy - miként a törvény legújabban nevezi - a vámügynökség. Marcali északi szélén, a Shell- benzinkút szomszédságában készülő létesítményről egyelőre csak annyi a biztos, hogy kellene, de nagyon. Kaposváron kívül Siófokon és Nagyatádon működik még iroda, s ahogy Lukács Gyula, a megyeszékhely vámhivatali parancsnoka fogalmazott: az ügyfélforgalom miatt feltétlenül indokolt, s ezért támogatják egy negyedik kirendeltség mielőbbi létrehozását. Marcaliból és vonzáskörzetéből ugyanis Kaposvárra ingáznak a külkereskedelmi jogú cégek képviselői. Igaz, az áru és az iratok előzetes átvizsgálása helyben zajlik, ám a vámkezelés egy az egyben a megyeszékhelyen. Szóval, épül egy létesítmény a város határában, de a tényleges funkció és lehetséges üzemeltető kiléte még a beruházó Industrie Elektrik vezetése előtt sem világos. A német érdekeltségű villamosipari kft igazgatója szerint jobb nem is beszélni róla, annyira képlékeny még ez az ügy. Égy, a város, a régió - és Balatonboglárig bezárólag a délnyugati part - gazdasági életét megkönnyítő szolgáltatás jövőjét még homály fedi - a kötelező vámudvari titoktartás. Csíky K. Erika Megsérült a kerékpáros Szemtanút keres a rendőrség. Május 23-án 14 óra 30 perckor Marcaliban, a Rákóczi és a Marczali-Henrik utca kereszteződésében közúti baleset történt. Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú zöld színű kisteherautóval a Rákóczi utca irányából balra nagyívben kanyarodott a Marczali-Henrik utca irányába. Kanyarodása közben járműve bal hátuljával ellökte a záróvonal mellett kerékpárjával álló Varga Gabriella gyalogost. A járművezető a helyszínen megállt, beszélt a sértettel, majd eltávoztak a helyszínről. A baleset következtében Varga Gabriella 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy arról információjuk van. Jelentkezni lehet a fonyódi rendőrkapitányság közlekedési osztályán (tel.: 85-361-077) vagy bármely rendőrnél. Kivágták az át menti öreg fákat Marcali környékén is. Nem egy veszélyeztette a forgalmat is. Képünkön az egyik ritka példány, melynek hatalmas odvábán akár egy egész rókacsalád is elfér. - Helyébe a folyamatos pótlás során ültetnek facsemetét fotó: kun g. tibor Svájcban gyakorol, majd újra tanul a szakma kiváló tanulója Hajszálnyira az aranytól A 17 éves Kovács Róbert bizonyított: második helyezést ért el a szakma kiváló tanulója versenyen. Húsz induló közül lett „dobogós” Hajdú- böszörményben az országos döntőn, és tanév vége előtt megkapta a szakmunkás-bizonyítványt.- A gyakorlati vizsgán első lettem - mondta a marcali szakképző mezőgazdasági gépüzemeltető és karbantartó szakán végzős fiatalember. - Egyebek között egy alkatrészeitől megfosztott erőgépet kellett üzemképessé tenni, és ez csak kettőnknek sikerült. Egyébként némi szerencsével győzhettem volna: az első helyezett az elérhető pontok 87 százalékát szerezte meg, az én eredményem pedig 86,8 százalék. így is örülök; az ezüstéremhez és a szakmunkás-bizonyítványhoz egy remek fűnyírót is kaptam.- S még ezt a szép vándorserleget is - mutatja Bodrogi Csaba, a szakképző igazgatója a tanítványuk révén Marcaliba került szép trófeát. A serlegbe vésett szöveg már a tanároknak és szakoktatóknak szól: „A Magyar Agrárkamara Vándorserlege kiváló gyakorlati oktatásért”. Jó lenne, mondta a fiatalember, ha jövőre valakinek szintén sikerülne hasonló eredmény elérnie, s két éven át itt maradhatna ez a serleg.- Ez azért nem olyan köny- nyű - tette hozzá Bodrogi Csaba -, az utóbbi tíz esztendőben Norbert a harmadik növendékünk, akinek ilyen szép eredményt sikerült elérnie. A folytatás is nehéz lesz. A fiatal szakmunkás azonban nem fél tőle. Egyelőre itthon pihen, aztán valószínűleg Svájcba utazik, a nagybátyjához, ahol szakmája gyakorlására is lehetősége lesz. - Végleges munkahelyet nem keresek - mondta -, mert szeretném elvégezni a szakmunkások szakközépiskoláját is. így szeptembertől ismét az iskolánkban tanulok. Kun G. Tibor