Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-03 / 128. szám

1996. június 3., hétfő SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Kisgazdák a paktumok ellen Ellenzéki értékelések az ország helyzetéről Nem kényszerpályán van az or­szág, hanem csak a kormányzat halad a maga választotta tév­úton - jelentette ki Torgyán Jó­zsef. A kisgazda elnök a hét vé­gén tartott lakossági fórumon úgy értékelte a belpolitikai helyzetet, hogy minden erő pártját akarja megsemmisíteni, mert nem folytat paktumpoliti­kát. Hangsúlyozta: az FKGP nem hajlandó senkivel közös­séget vállalni, erősödni akar, mert csak így tudja felváltani a „liberal kommunizmust”. Az MDF önkormányzati ta­lálkozójának résztvevői - pol­gármesterek, alpolgármesterek és önkormányzati képviselők - leszögezték: az MSZP-SZDSZ kormány egyre szűkíti az ön- kormányzatok mozgásterét. A településeknek juttatott norma­tív támogatás összege nem fe­dezi a kötelező feladatok ellátá­sát. A nettó finanszírozás beve­zetése rendkívüli bevételkiesést okoz. Felhívták a kormányt: folytasson folyamatos érdek- egyeztetést, a nettó finanszíro­zásból fakadó gondokat egy­szeri előleggel enyhítse, és az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések problémáit mielőbb oldja meg. A Fidesz-elnökök országos értekezletén Orbán Viktor le­hangolnak tartotta két év kor­mányzati mérlegét. Hozzátette: a kormánykoalíció bértollnokai szeretnék megfosztani valódi jelentésüktől a „nemzet”, a „hazaszeretet”, a „magyar”, a „keresztény” szavak fogalmát. Hol fellebbezhet az egyetemi felvételin elutasított diák? Dolgozatok, kódszámmal Az idén a tavalyinál ugyan 9 százalékkal kevesebb érettségi­zett fiatal jelentkezett továbbtanulásra, de a nappali tagoza­tok 39 ezer helyére még így is 79 ezren szeretnének bejutni. Minden helyre tehát átlag két pályázó jut. A június végi, jú­liusi felvételi vizsgák előkészületei megkezdődtek. A művelődési tárca felsőokta­tási főosztályán Bakos Károly minisztériumi tanácsos emlé­keztetett arra, hogy a felvéte­lik módját és követelményeit, néhány általános szabálytól el­tekintve, maguk az egyete­mek, főiskolák határozzák meg. Mindenütt úgy döntöt­tek, hogy a „saját” írásbelik elbírálására vizsgadolgozato­kat javító, és azokat felülvizs­gáló bizottságokat hoznak létre. A dolgozatok név nél­kül, kódszámmal jelölve ke­rülnek a tanárok elé. Teljesít­ményüket maguk a diákok is ellenőrizhetik, már értékelt dolgozatukba még a felvételi döntés előtt betekinthetnek. Észrevételüket két napon belül írásban jelezhetik a kar, a fő­iskola vezetőjénél. A felvéte­lik tárgyszerűségét, tisztaságát szolgálják a szóbeli vizsgák előtti sorsolások is. A sok je­lentkező miatt az intézmények több felvételi bizottságot hoz­nak létre, s nyilvános sorsolás­sal döntik el, melyik diák hová kerül. A megmérettetés után ugyancsak reklamálhatnak, ha úgy érzik, igazságtalanság érte őket. A felsőoktatási intézmé­nyek július 25-éig minden je­lentkezőt értesítenek a felvé­telről, illetve az esetleges el­utasításról. Közlik az intéz­ményi ponthatárt és az elért eredményt is. Az elutasító határozat ellen 8 munkanapon belül lehet fel­lebbezést benyújtani a főis­kola, illetve a kar vezetőjéhez. Válasz 15 napon belül vár­ható. Tovább fellebbezni már nem lehet. A minisztériumnak nincs beleszólási joga a felvételikbe - hangsúlyozta a taná­csos. (Deregán) Díjazott új módszerek Pályázat az egészségügyi korszerűsítésre Ezekben a napokban értéke­lik az egészségügyi ellátó- rendszer ésszerűsítésére kiírt pályázatokat. A szakemberek megkülönböztetett figyelem­mel fogadják a kihasználat­lan kórházi ágyak hasznosítá­sára vonatkozó programokat. Dr. Rácz Jenó', a népjóléti tárca tanácsosa elmondta: a miniszté­rium és a különböző szakmai szervezetek képviselőiből álló bírálóbizottság szigorúan tartja magát az eredeti szándékhoz, a modellértékű új ellátási formák kialakítását szorgalmazza. Üd­vözlendő például, ha valahol a felesleges kórházi ágyakkal ápolási otthont kívánnak létre­hozni. A járóbeteg-szakellátás színvonalának emelésével ösz- szefüggő kezdeményezések szintén támogatásra méltóak, hiszen ily módon a mostaninál kevesebb beteg kényszerül a társadalombiztosításnak leg­költségesebb, és saját szem­pontjából sem örvendetes kór­házi ellátást igénybe venni. Bár a pályázatok tapasztala­tait még csak ezután foglalják össze, annyi már most is lát­ható, hogy az anyagi támoga­tásra érdemes pályamunkák pénzigénye a lehetőségek sok­szorosára rúg. Az elnyerhető legnagyobb összeg egyébként 100 millió forint. Cs. B. J. Debrecen és Nyíregyháza után Pécsen Miss Nudi Hungary Áprilisban Debrecenben rendez­ték meg a Miss Nudi Hungary első elődöntőjét, amelyet a nyír­egyházi verseny követett. Júnis 5-én, szerdán este pedig Pécsen a városi sportcsarnokban kerül sor a következő „megmérettetésre”. Az első két verseny nagy (kö- zönségjsikert aratott — érthe­tően főleg a férfinézők körében, így aligha meglepetés, hogy a szerda esti pécsi elődöntőt is nagy érdeklődés előzi meg. Ezút­tal tíznél is több hölgyet — a há­rom órás műsor első részében es­télyi ruhában, majd fehérnemű­ben, végül pedig teljesen mezte­lenül — csodálhat majd a publi­kum. A műsort olyan sztárven­dégek teszik teljessé, mint Szü­lők Andrea, D. Nagy Lajos, Maksa Zoltán, Éles István és a pécsi Revű Tánckar, Híreink szerint a pécsi „via­dalra” egy kaposvári hölgy is je­lentkezett. Mint Kámán Tibor producertől, a Miss Nudi Hun­gary főszervezőjétől megtudtuk: összesen nyolc ilyen elődöntőt terveznek (szó van róla, hogy az egyik helyszíne szeptemberben Kaposvár lesz), a döntőt pedig Budapest egyik exkluzív helyén — a Kongresszusi Központban vagy a Vigadóban — akaiják megrendezni komoly díjakért. (A királynő jutalma egy kétmil­lió forint értékű személyautó lesz.) Azok a hölgyek, akik vállalják a kihívást - a fellépti díjuk egyébként 20 ezer forint - a Bu­dapest 1251 Pf. 14 címre küldhe­tik el jelentkezésüket egész ala­kos fürdőruhás képet és egy tele­fonszámot mellékelve. Nemzedékek nevelője. A máriaremetei nyugdíjas pedagógusok otthona 79 lakóját kö­szöntötte a pedagógusnap alkalmából az oktatási miniszter. A meghitt hangulatú ünnepsé­gen Magyar Bálint vas- és gyémántdiplomákat nyújtott át idős nevelőknek. A vasdiplomát az otthon korelnöke, Koncz Gabriella 84 éves tanárnő vette át. fotó: feb/diósi imre Civil szervezetek az elszegényedő rétegek megsegítéséért Gyöngül a szolidaritás Másfél millió munkahely eltűnt, a társadalmi helyzetet sú­lyos gazdasági visszaesés terheli, egyének és családok élete válik szinte kiúttalanná - állapították meg azon a szociálpoli­tikai tanácskozáson, amelyet a Szociális Szakmai Szövetség szervezésében tartottak 13 szervezet részvételével. Az átalakulásért az átlagosnál is nagyobb árat fizetnek a gyermekes családok, különö­sen a gyermeküket egyedül nevelők és a többgyermeke­sek, továbbá az idősek és a kisnyugdíjasok. A nőket, a fia­talokat, a nyugdíjasokat, a la­kásbérlőket, a szociális mun­kásokat, a nagycsaládosokat képviselő szervezetek közös állásfoglalásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy a szociá­lis jóléti rendszer leépítése és piaci szempontok szerinti át­alakítása miatt gyöngül a tár­sadalmi szolidaritás. A gene­rációk lassanként egymást okolják életkörülményeik romlásáért. Erősíti ezt a hiva­talos politika üzenete is: min­denki gondoskodjék saját öreg napjairól, ne a fiatalabb nem­zedékeket terhelje azzal, hogy eltartatja magát. A résztvevők egyhangúlag leszögezték, hogy olyan társadalompolitikát tartanak kívánatosnak, amely nem for­dítja tudatosan szembe egy­mással a szegényeket és a gazdagokat. Nem tartják elfo­gadhatónak, hogy a leggyen­gébb csoportok válnak legin­kább áldozatává a nehezedő körülményeknek. A családi el­látások rendszere védje a mai­nál sokkal hatékonyabban a sokgyermekeseket, a kis­gyermekeseket, a gyermekü­ket egyedül nevelőket, a mun­kanélküliek gyermekeit! „Tár­sadalom kívánunk maradni közös felelősségekkel” - han­goztatja a nyilatkozat. Megújult Pannonhalma. Két évtizedes rekonstrukció ered­ményeként ezeréves jubileu­mára megújult a pannonhalmi bencés főapátság épületegyüt­tesének jelentős része. Szomba­ton az építőket Kiss Péter mun­kaügyi miniszter köszöntötte, s nyújtott át kitüntetéseket. Óraszámról jövőre. A neve­lők kötelező óraszámának átla­gosan 10 százalékos emelése csak 1997 szeptemberétől lenne szakmailag elfogadható - hangzott el a hétvégén az MSZP Országos Pedagógus Tagozata ülésén. Akkor is csak azzal a feltétellel lehetne emelni a kötelező óraszámot, ha például a többletmunkát többletbérrel is kompenzálnák. Érettségireform. Az érettségi reformjáról a hét végén tartott konferencia résztvevői azt ja­vasolják, hogy amíg a kétszintű érettségivel kapcsolatban nem alakul ki szakmai konszenzus, addig a kormány vonja vissza a közoktatási törvény módosítá­sára benyújtott javaslat erre vo­natkozó kitételét, és teremtse­nek összhangot a Nemzeti alap­tanterv és a vizsgakövetelmé­nyek között. Kiáltás a csendért. Közös hallgatásra hívta az Ünnepi könyvhét közönségét szombat délután Vámos Miklós író és két színész, Lukáts Andor és Jordán Tamás. A félórás csönddel azt kívánták demonst­rálni, hogy a zaj - a város nyüzsgésétől az ágyú dörgéséig - elidegeníti az embert önma­gától. A demonstráció kezde­ményezői szeretnék elérni, hogy a következő években mindig ugyanabban az idő­pontban, fél órán át minél töb­ben részt vennének a közös hallgatásban Európában és szerte a világon. Szándékos hallgatás. Csurka István szerint Magyarország nem emlékezik meg méltókép­pen a honfoglalás 1100. évfor­dulójáról. A MIÉP elnöke kije­lentette: a ma uralkodó körök szándékosan hallgatják el a honfoglalás évfordulóját, vagy beszélnek rosszindulatúan őse­inkről. Kettős ünnep l'j udvaron Kettős ünnep volt tegnap a dél-zalai községben, Újudva­ron. Először a nyolcvannégy millió forintos beruházással két év alatt elkészült, szenny­vízhálózatot és -tisztítóművet avatta fel Horváth Gyula, a megyei közgyűlés alelnöke. Közel 20 év után az 1040 la­kosú községnek ismét van nyolcosztályos általános isko­lája. A beruházás 20,5 millió forintos költségének nagyobb hányadát önkormányzati for­rásból, a többit címzett támo­gatásból fedezték. Növekvő zűr az űrben Égi kukára vár mintegy négyezer tonna kísérleti hulladék Egy tizedmilliméteres fémszilánk valósággal riadóztatta az űr­hajózás szakembereit. Az egyik amerikai űrrepülőgép ugyanis a közelmúltban Föld körüli pályáján összetalálkozott a mini­szilánkkal, amely a pilótakabin külső burkolólemezén valósá­gos kis krátert ütött. A háromcentis ’vágás szerencsére nem okozott nagyobb bajt, de ha a szilánk akár csak 1 milliméteres is, a karambol végzetes tragédiát idézhetett volna elő. A kozmikus tér szennyeződé­sének problémájával legutóbb a Magyar Asztronautikai Társa­ság is foglalkozott. Külföldi kollégáikhoz hasonlóan a ma­gyar szakemberek is arra a kö­vetkeztetésre jutottak, hogy a Föld körül keringő mintegy 4 ezer tonna tömegű kísérleti hul­ladék növekvő veszélyt jelent az űrhajósok és általában az egész űrkutatás számára. Ezért is örömmel nyugtázták a hírt, hogy a japán és az ame­rikai kormány közös vállalko­zást szervez az űr „lomtalanítá­sára”. Megpróbálják a nagyobb hulladékdarabokat begyűjteni, a kisebbeket pedig megsemmi­síteni. A földről radarral figye­lik majd a már alacsony kerin­gési pályán mozgó darabokat, a hordozórakéták roncsait, a széthullott mesterséges holdak berendezéseit, s kiszámítják, nyilvántartásba veszik, hol, mi­kor semmisülnek meg. Az „űrszemét” nagyobb da­rabjainak elfogása, begyűjtése az űrrepülők feladata lesz. A veszélyt jelentő roncsok száma 30-70 000-re tehető. Ha nem kerül sor a kozmoszbeli nagy- takarításra, az évtized végére olyan mennyiségű hulladék árasztaná el a bolygónk körüli térséget, hogy az űrhajók indí­tását jelentősen ritkítani kel­lene. Külön is figyelmet érdemel az úgynevezett geostacionárius pálya tisztán tartása. Ezen az Egyenlítő fölött 35 787 kilomé­ter magasan húzódó égi sztrá­dán vannak a távközlési mű­holdak - ám a pálya befogadó- képessége véges: csak 1800 mesterséges hold fér el rajta anélkül, hogy zavarnák egy­mást. J. Nagy János Gyorslábú felszolgálók. A kedves vendég megrendelését a leggyorsabban Szűcs László budapesti pincér teljesítette. A Vörösmarty téren szombaton megrendezett hagyo­mányos versenyen társait megelőzve neki sikerült úgy megtennie az egy kilométeres utat, hogy egy csepp sör sem ömlött ki az üvegből. fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents