Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-30 / 125. szám
1996. május 30., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Somogyi cselgáncsénnek Sűrű hétvégét zártak a somogyi cselgáncsozók. Budapesten az Újpesti TE csarnokában a diák „A” korosztály legjobbjai, a Honvéd sport- csarnokában pedig a serdülők találkoztak egymással. A Kaposvári Judo Club két ifjúsági válogatott kiválósága, Varga Ildikó és Illés Anikó pedig Lengyelországban szerepelt az Európai Olimpiai Reménységek tornáján. A hétvégén Lengyelországban rendezték meg az Európai Olimpiai Reménységek elnevezésű cselgáncsversenyt. A rangos nemzetközi erőpróbán 10 ország 160 versenyzője lépett tatamira a különböző súlycsoportokban, köztük a Kaposvári Judo Club két kiválósága, Varga Ildikó és Illés Anikó. A 48 kg-osok mezőnyében Varga Ildikó (négy győzelemmel és két vereséggel) az ötödik, a 40 kg-osok között pedig Illés Anikó (egy győzeleméi és két vereséggel) a hetedik helyen zárta a viadalt. * * * Budapesten az Újpesti TE csarnokában a diák „A” korosztály (leányok és fiúk) számára rendeztek országos cselgáncs- rángsorversenyt, amely egyben Magyar Köztársaság Kupa is volt. A somogyi indulóknak két (bronz)érem jutott a fővárosi erőpróbán. 45 kg-ban (23 induló) a barcsi Nárai Márton, az 53 kg-ban (17 induló) pedig a nagybajomi Babai Tamás állhatott fel a dobogó harmadik fokára, míg a 41 kg-os súlycsoportban (29 induló) szereplő nagyatádi Del Fabro Zsolt és a nagybajomi Pintér Zoltán egyaránt az ötödik helyen végzett. * * * Szintén a fővárosban a Honvéd sportcsarnokában országos serdülő cselgáncs-rangsorver- senyre került sor, amelyen 17 egyesület 176 sportolóját szólították a tatamira. A somogyi színeket képviselő Kaposvári Judo Club versenyzőinek három — ebből kettő arany volt —, a Nagyatádi VSE-nek pedig egy (ezüst)érem jutott. Érdekesség, hogy valamennyi érmet a leányok gyűjtötték be; a fiúknak ezúttal csak helyezések jutottak. A somogyi eredmények. Leányok. 38 kg: ... 2. Béres Gabriellla (Kaposvári Judo Club). 41 kg: 1. Béres Andrea (Kaposvári Judo Club), 2. Balogh Mónika (Nagyatádi VSE). 45 kg: 1. Budai Anita (Kaposvári Judo Club). Fiúk. 62 kg: ... 5. Horváth Péter (Nagyatádi VSE) és Séra József (Nagyatádi VSE). 68 kg: ... 7. Zsiga Gábor (Nagyatádi VSE). Plusz 75 kg:... 7. Kóródi Szilárd (Nagyatádi VSE). Nyolcán dupláztak Budapesten a BKV Előre által rendezett országos karateversenyen — amelyen 17 egyesület színeiben mintegy félezer versenyző mérte össze egymással a tudását — szép sikerrel szerepelt a három Bala- ton-parti csapat. A somogyiaknak igazán nem lehet okuk panaszra: a szárszóiak 13, a lelleiek 12, a szemesiek pedig 5 érmet gyűjtöttek össze. Érdekesség, hogy összesen nyolc Balaton-parti karatéka — három-három szárszói és lellei, valamint két szemesi versenyző -— szerzett két érmet, azaz ka- tában és kumitéban is a dobogóra állhatott. Közülük a bala- tonlellei Farkas Bernadett mindkét számban aranyérmes lett, s Kötél Bernadett, Kötél Henrietta (mindketten Balaton- lelle), Tefher Viktória, Tefner Krisztián (mindketten Balatonszárszó), Bálint Krisztián és Rajczi Gusztáv (mindketten Ba- latonszemes) is szerzett egy- egy aranyat. A somogyi érmesek. A Balatonszárszó (a mérlegük: három arany, hét ezüst, három bronz) karatékái közül katában Kenyér Tímea és Tefner Krisztián első, Tefner Viktória, Hódi Kata, Jäger Viktor, Somogyi Gábor és Debreczeni Gábor második, Richter Anikó és Molnár Péter harmadik lett, míg kumitéban Tefner Viktória az első, Tefner Krisztián és Debreczeni Gábor a második, Bónai Róbert pedig a harmadik helyet szerezte meg. A Balatonszemes (a mérlegük: két arany, három ezüst) versenyzői közül katában Bálint Krisztián arany, Takács Krisztián és Rajczi Gusztáv ezüstérmes lett, kumitéban pedig Rajczi Gusztáv szerzett aranyat, míg Bálint Krisztián ezüstöt. A Balatonlelle (a mérlegük: hét arany, egy ezüst, négy bronz) sportolói közül katában Farkas Bernadett, Kötél Bernadett és Ligeti Gábor a dobogó legfelső, Honti Judit, Kötél Henrietta és Réti Roland pedig a harmadik fokára állhatott fel. Kumitéban Tóth Krisztina, Farkas Bernadett, Kötél Henrietta és Szabó Balázs nyakába került aranyérem, míg Kötél Bernadett ezüstöt, Rengel Viktória pedig bronzot szerzett. Tízezrek válasza a kihívásra A legkisebbek, a gyerekek mindenhol örömmel vállalták tegnap a kihívást fotó: kun g. tibor Magyarország több mint 500 települése a Challenge Day lázában égett tegnap: az országban ennyi város és község vállalta, hogy részt vesz a nagy nemzetközi játékban, a Kihívás Napján. Somogybán négy város — Kaposvár, Siófok, Barcs és Marcali —, valamint 28 falu vett részt a játékban. A megyeszékhelyen több ponton is várták a mozogni vágyó- 'kat. A legtöbben az óvodákból és az általános iskolákból érkeztek. De megmozdultak a hívó szóra a nagyobbak, a köziskolások is: a Táncsics Mihály Gimnázium 529 tanulója rótta például a köröket a Bajcsy-Zsi- linszky Endre utca — Tallián Gyula utca — Németh István fasor — Szent Imre utca által határolt „futónégyszögben”. Barcson a rendezők úgy állították össze a programokat, hogy minden korosztály megtalálja a neki valót. így aztán a diákok mellett a felnőttek, sőt, nem egy idős is vállalta a 15 perces mozgást. Kaposvárhoz és Barcshoz hasonlóan Nagybajom sem először vett részt a Challenge Day nemzetközi játékban. Itt mintegy 500-600 lakost sikerült rávenni a mozgásra, s pontosan 10 ezer 850 teljesítést regisztráltak. A résztvevők kedvükre válogathattak: a hagyományos „bajomi sportágak” — mint például a röplabda vagy a (kispályás) labdarúgás — mellett egy egész sor más érdekes rendezvényen is próbára tehették ügyességüket. Marcali másodszor vett részt a Kihívás Napján, Balaton- fenyvesen pedig minden bizonnyal a mozdonyhúzás aratta a legnagyobb sikert. De nagy és forgalmas „élet” volt tegnap Siófokon, Balatonszentgyör- gyön, Bedekéren, Berzencén, Böhönyén, Darányban, Eddén, Gadányban, Gamáson, Görgetegen, Kaposfőn, Kaposszer- dahelyen, Kutason, Memyén, Mesztegnyőn, Nagyberkiben, Nemesviden, Niklán, Oszto- pánban, Somogydöröcskén, Somogyjádon, Somogyszobon, Somogyváron, Szőlősgyörö- kön, Szulokon, Zamárdiban és Zselickislakon is. Egy biztos: azok, akik vállalták tegnap a nagy kihívást, aligha bánták meg! * * * A beérkezett és feldolgozott adatok szerint már délelőtt több mint egymillió különféle mozgást regisztráltak országszerte, amely csak folyamatosan nőtt. A 16 órás állás szerint a III. kategóriában — amely a legnépesebb volt (134 község viaskodott egymással a legsportosabb település büszke címért) — Memye a Békés megyei Ke- vermes és a Bács-Kiskun megyei Ballószög mögött az előkelő harmadik helyen állt. Fenyő Gábor Nagyszerű eredmények a II. ADNOC Kupán Egerszeg volt a „hazai” pálya Megint csak sajnálhatják a kaposvári atlétabarátok, hogy nincs a városnak műanyag borítású pályája. Emiatt maradtak le egy újabb színvonalas versenyről, melyet éppen az említett ok miatt Zalaegerszegen rendezett meg a Favorit SC. Az idei ADNOC Kupát az UNI OIL Kft, valamint a kaposvári H és T Kereskedelmi Bt hathatós segítségével bonyolították le a zalai fővárosban. Huszonkilenc egyesület kétszáz atlétája huszonöt versenyszámban küzdött a pénzdíjakért, valamint a külföldi utazásokért. Többeknek pedig még ennél is nagyobb volt a tét: nevezetesen az atlantai kiküldetés. Az újpesti hármasugró Czingler Zsolt például itt „ugrott ki” Atlantába. Az ő versenyszáma egyébként nagyon nagy harcot eredményezett. Sok jó eredmény született. Magasugrásban például a győztes Deutsch (Beac) túl jutott a 220- on is. Kalapácsvetésben a Dobó SE-s Annus Adrián világszínvonalú dobással nyert. És most lássuk a somogyiak szereplését. A rendező kaposvári klub atlétái közül Kilvinger Attiláé volt a legjobb eredmény, ő 110 gáton 14,35-re javította saját megyei csúcsát, de jól futott 200-on is. A Megyei Sporthivatal külön díját is ő nyerte el. Mellette figyelmet érdemel Török Diana 100 m-en elért 12,3-al elért bronza és Győré Renáta 12,6-os ideje. 1500-on Csorba Norbert újabb egyéni csúcsot futott. A dobók közül Benke Judit 41,18-as diszkosz eredménye és harmadik helye is elismerésre méltó. Ő nyerte a súlydobást is 12,60-al. A további jobb somogyi eredmények. Férfiak. 200 m.:..6„ 400 m.:..4. Kertész 22,19-50,71 (Adnoc. Favorit), 800 m:..8. Esküdt 2:04,27 (A. F.), távol:..7., magas: 3. Kovács 630-190 (A. F.). Nők: 200 m.:..4. Török 26,03 (A. F.), 400 m:..4. Nemes 60,25 (K. Ép.), 800 m:..2. Csizi 2:11,51 (K. Ép.), 1500 m:..5. Bálint 4:59,08 (K. Ép.), 100 gát: ..3. Csapó 16,5 hármas..2. Héda 12,18 (A. F.) magas: 1. Szántó 153 (A. F.), súly: 1. Benke 12,60 (A. F.), gerely:..3. Grábner 37,46 (A. F.). Kézilabda NB I Nem született meglepetés FTC Polgári Bank II.- Fonyódi Petőfi SE 38-19 (19-14) Fonyódi Petőfi SE: Nagy — Deák (4), Óvári (6), Boszko- vics, Búza (4), Fridlich (3), Varga (2). Csere: Erdei, Kenéz, Sulyokné. Edző: Kocsis Géza. A 20. percben még 9-9 volt az eredmény; ekkor időt kért a Fradi edzője, s utána öt góllal elhúzott a hazai együttes. Mindenesetre a vendég fonyó- diak első félidőben lőtt 14 gólja is dicséretes teljesítménynek számít idegenben. A második játékrészben aztán az elfáradó vendég Balaton-parti együttes ellen gyors indításos akciókkal mind jobban elhúzott a Fradi, és végül biztosan nyerte a mérkőzést. Az újonc Fonyódi Petőfi SE csapata a 14 csapatot számláló mezőnyben a nyolcadik helyen fejezte be az NB I „B” csoportos bajnokságot. Az ifjúsági mérkőzésen: FTC Polgári Bank II.- Fonyódi Petőfi SE 26-16 Motokrossz Meghívóért versenyeztek Vértestolna festői szépségű — könnyűnek éppen nem nevezhető — pályáján rendezték meg az elmúlt hét végén azt a meghívásos nemzetközi motokorossz versenyt, amelyre a Neptun SE is nevezte fiataljait. A mintegy harminc fős mezőnyben változatos, élvezetes versenyt vívtak egymással a magyar és a vendég szlovák motorosok. A győzelem a Kawasakit „nyergelő” szlovák Bohuslavé lett, aki nagy harcban előzte meg a Yamahával induló ifjabb Németh Koméit. A Neptun SE üdvöskéje kiegyensúlyozott jó versenyzéssel ékelődött be a második helyre két külföldi közé. A 80 ccm-esek mezőnyében is született egy neptunos dobogós helyezés. Kovács Attila a harmadik helyen fejezte be a versenyt, igazolva, hogy szorgalmas edzésmunkája kezd beérni. E vértestolnai verseny első három helyezettjei meghívást kaptak Pozsonyba a következő hét végén sorra kerülő nemzetközi krosszversenyre. Természetesen a Netun SE is fiataljai is elfogadták a meghívást. Rákóczi-busz Sopronba Szombaton rangadót játszanak a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában: a második, azaz osztályozót jelentő helyen álló Matáv SC-Sopron a harmadik helyezett Rákóczi- Kaposcukor FC-t fogadja. A kaposvári egyesület megfelelő érdeklődés esetén autóbuszt indít szurkolói számára; a részvételi költség 900 forint. Jelentkezni személyesen ma és holnap 8 és 12 óra között a Rákóczi- stadionban lehet. További információk a (82) 319-650-es telefonszámon. Nagyok voltak a kicsik Kaposváron a városi sportcsarnok füves pályáján rendezték meg a Pécsi Kupa kispályás labdarúgótornát, amelyen 1983 május 31-e után születettek léptek pályára. A csapatok két csoportban kezdték meg a küzdelmeket, s a fináléba a Rákóczi-Kaposcu- kor FC és a Mézga-Bödő Focisuli csapata került. A döntőben aztán nagy küzdelemben, drámai csatában nyert a Rákóczi, míg a második helyezett Mézga-Bödő Focisuli játékosai két különdíjjal vigasztalódhattak: a legjobb mezőnyjátékosnak Jovánczai Zoltánt választották meg, míg a gólkirály hét találatával Pajor Gergely lett. Büntetett az Apeh-Bácsi Nyolc csapat részvételével rendezték meg Kaposváron a Rákóczi-Kaposcukor FC pályáján a Millecentenáriumi Kupa kispályás labdarúgótornát. A tomagyőztes az Apeh-Bácsi csapata lett, megelőzve a Cobra FC-t és a Kapós-Atlaszt. A torna legjobb kapusának Varga Balázst (Izomláz) választották meg, míg a legsportszerűbb csapatnak a Fakopács bizonyult. Ismét Karnevál Kupa Augusztus 16-a és 19-e között ismét megrendezik Debrecenben a népszerű virág- karneválhoz kapcsolódva a Karnevál Kupa nemzetközi gyermek és serdülő labdarúgótornát. A hagyományos seregszemlén olyan nagyhírű csapatok vesznek részt, mint például a Ferencváros, a Kispest-Honvéd FC, az Újpesti TE, a Vasas Casino Vigadó, a Békéscsaba, a magyar serdülő „C” válogatott, s várnak csapatokat Olaszországból, Ausztriából, Görögországból, Jugoszláviából és Máltáról is. Nyolc korosztályban vetélkednek egymással a csapatok: az 1981, 82, 83 és 84-ben születettek nagypályán, a 85, 86, 87 és 88-ban születettek pedig keresztpályán játszanak. Mivel a rendezők újabb pályákat kaptak, így még tudnak fogadni nevezéseket egészen június 15-éig. A szervező bizottság címe: Olasz Focisuli, Debrecen 4028, Simonyi út 14., telefon: (52) 315-700, fax: (52) 413-911. Oktattak a tanárok A város sakkéletének újraélesztése céljából rendezték meg Siófok nyílt sakkbajnokságát. Az ifjúságiaknál a balatonszemesi Benkő Mihály győzött. A felnőttek között Szabó Gyula, a siófoki Széchenyi István Általános Iskola tanára diadalmaskodott két siófoki kollégája, Bíró Tamás (Széchenyi István Általános Iskola) és Bartha Pál (Perczel Mór Gimnázium) előtt. Megyei kézilabda-bajnokság Siófoki nőuralom Női mérkőzések: Barcs SC-Balatonszemes 26-9(10-2) Legjobb dobók: Szlovákné (9), Tóthné (7), Vörös (5), illetve Haász (9). Siófoki VSE-Kaposvári Közgazdasági Szakközépiskola DSK 21-10 (10-4) Legjobb dobók: Vargáné (7), Szűcs (5), illetve Münnich (4). Balatonszemes-Siófoki VSE 14-30 (6-16) Legjobb dobók: Haász (8), illetve Szűcs (9), Kiss K. (5), Vargáné (5). Az élcsoport állása: 1. Siófoki VSE 23 pont, 2. Nagyatád 17 pont, 3. Kaposvári Közgazdasági Szakközépiskola 14 pont. Férfi mérkőzések: Barcs SC-Kaposvári Gazdász 33-22 (16-9) Legjobb dobók: Radics (11), Csolcz (11), illetve Varga K. (6), Magyar (5). ' Balatonboglári SC II. -Faddi Tsz SE 22-26(11-13) Legjobb dobók: Hiczfelder (10), illetve Szőke (11). Kéthely SE-Balatonszárszó SE 34-12 (17-6) Legjobb dobók: Pencz (12), Nagy G. (11), illetve Kazsoki (4). Az élcsoport állása: 1. Barcs SC 15 pont, 2. Kéthely SE 14 pont, 3. Kaposvári Gazdász 9 pont.