Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-04 / 104. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. május 4., szombat Tartui találkozó Észtország második legna­gyobb városában, az észt szel­lemi élet hagyományos köz­pontjában, Tartuban töltötte hi­vatalos látogatásának második munkanapját Göncz Árpád köz- társasági elnök. Az államfő föl­kereste Tartu nagy hírű, több mint háromszáz éves egyetemét - amely Kelet-Európa legré­gibb felsőfokú oktatási intéz­ménye -, s amely a nyolcvanas évek második felében az észt függetlenségi mozgalom egyik központjává vált. Pénteken Göncz Árpád és kí­sérete találkozott az egyetem oktatóival és diákjaival. Kovács László külügyminisz­ter pénteken Strasbourgban alá­írta a terrorizmus fölszámolását célzó európai konvenciót, va­lamint az Európa Tanács (ET) budapesti ifjúsági központjáról szóló egyezményt. A magyar külügyminiszter az ET minisz­teri bizottságának soros ülésén elhangzott felszólalásában hangsúlyozta a szervezet kibő­vítésének fontosságát, s föl­hívta a figyelmet az ellenőrzés szükségességére. Szó sem lehet Radovan Ka- radzsics boszniai szerb elnök, illetve Ratko Mladics főpa­rancsnok kiadatásáról - kö­zölte a boszniai szerb minisz­terelnök pénteken egy ameri­kai szakértői csoport tagjaival folytatott megbeszélés után. A két politikus kiadásának meg­tagadása a békeszerződés megsértését jelenti. Csehország légvédelmének korszerűsítéséről, illetve az új vadászgépek tervezett vásárlá­sáról csak a május végi parla­menti választásokat követően születik döntés - közölte Vilém Holán cseh védelmi miniszter. Lapértesülés szerint a tárca ve­zetése a régebbi típusú F-16-os amerikai vadászgépek vásárlá­sát szorgalmazza. Katasztrófával végződött a 17 éve kormányzó brit konzer­vatív párt számára a csütörtöki angliai tartományi tanácsi vá­lasztás. A toryk a mintegy 150 körzeti és városi helyhatóság­ban az eddig birtokukban lévő ezernél valamivel több képvise­lői hely csaknem feléről kény­telenek lemondani. Két fegyveres férfi péntek hajnalban lelőtt három rendőrt Szófia egyik külvárosában, amikor ellenállt a rendőrök le- tartóztatási kísérletének. A bol­gár belügyminisztérium köz­lése szerint a rendőrök azért akarták őrizetbe venni a bűnö­zőket, mert azzal gyanúsították őket, hogy megzsarolták és gyilkossággal fenyegették meg a belügyminisztérium egyik munkatársát. Tiltakoznak az izraeli telepesek. A majdan palesztin fennhatóság alá kerülő Heb- ronban élő zsidó telepesek pénteken az úttestre feküdve próbálták megakadályozni, hogy az izraeli hatóság vaskapukat állítson föl óvárosi negyedük védelmében. A tütakozók közölték: nem akarnak gettóban élni saját hazájukban fotó: feb/reuter Belga bírálat a kisebbségek miatt A szlovák külügyminiszter Budapestet hibáztatja Élesen bírálta Pozsony kisebbségi politikáját a belga Le Soir Szlovákiában járt riportere. A szlovák külügyminiszter ugyanakkor Budapestet hibáztatta amiatt, hogy késik a rati­fikációs okmányok cseréje. A szlovákiai magyarság a két­ségbeesés és a lázadás között őrlődik - írta a belga Le Soir riportere a lap legfrissebb számában. A cikk szerint a Mecíar-kormány politikájával immár arra szorítja a szlová­kiai magyarság képviselőit, hogy segélykiáltással hívják föl a figyelmet helyzetükre. A Le Soir úgy véli, hogy az itt élő magyarok számára a külső környezet sem ad sok okot a derűlátásra. Az európai delegációk megelégszenek az­zal, hogy kormánytisztvise­lőkkel tárgyaljanak, és fi­gyelmük főként a gazdasági mutatókra irányul. A buda­pesti kabinet pedig elsősorban a térség stabilizálásával törő­dik, így aztán a bírálatokra is hangfogót tesznek. Juraj Schenk szlovák kül­ügyminiszter szerint valójában azért késik a szlovák-magyar alapszerződés ratifikációs okmányainak kicserélése, mert a magyar külügyminisz­térium rendszeresen kommen­tálja a szlovákiai eseménye­ket, s ezzel beavatkozik az or­szág életébe. A politikus egy pénteki lap­interjúban hangsúlyozta: a do­kumentumok cseréjére a szokványos úton kerül sor, és annak időpontját a szlovák külügyminisztérium időben bejelenti. Ján Langos, a szlovák De­mokrata Párt elnöke azzal ma­gyarázza a késlekedést, hogy a szlovák „kabinet manipulál a dokumentumokkal, s ezáltal is eltávolodik a demokratikus Európától”. Miniszterelnöki szűzbeszéd a spanyol parlamentben. Jósé Maria Aznart, a törvényhozási választásokon győztes konzervatív Néppárt elnökét pénteken beiktatták hiva­talába. Beszédében a kormányfő nagyobb önállóságot ígért a tartományoknak, s biztosította honfitársait, valamint a külföldet Madrid euroatlanti elkötelezettségéről. fotó: feb/reuter HÍRHÁTTÉR A NATO-főtitkár üzenete Épp egy tucat kelet- és közép-európai országba látogatott az elmúlt he­tekben az észak-atlanti szervezet főtitkára. Javier Solana Ukrajnától a Baltikumon, Lengyel- és Magyarországon át, Romániáig és Albániáig gyakorlatilag minden olyan térségbeli államot felkeresett, amely érde­kelt a NATO-val kiépítendő kapcsolatok szorosabbra fűzésében. Ne­tán, mint hazánk is, formálisan jelezte már szándékát a teljes jogú tag­ság elnyerésére. Milyen eredménnyel zárult a főtitkári vizit? Fogas kérdés. Talán könnyebb azt összegezni, mire nem került sor a megbeszélések során. Nos, konkrétumok, részletek nem kerültek napvilágra a NATO-kibővü­léséről. Brüsszel üzenete változatlanul csak annyi, hogy majd a de­cemberi külügyminiszteri értekezlet után lehet arra számítani, hogy az atlanti tömb illetékesei a tagfelvétel hozzávetőleges időzítését felvázol­ják. Am ha figyelemmel kísérjük a kibővítés vélhetően horribilis költ­ségei körül terjengő bizonytalanságot, valamint a lépést hevesen el­lenző orosz politika megnyugtatásának szándékát, lehetséges, hogy a Solana által előrejelzett menetrend sem valósul meg döccenők nélkül. A főtitkári látogatás lényege nem is a konkrétumok előterjesztése volt, inkább annak megerősítése, hogy a NATO az egész kontinens biz­tonságát szem előtt tartja, s a kibővítés folyamatát eldöntött tényként kezeli, melyet külső hatalom nem vétózhat meg. Brüsszelben - mondta útjának minden állomásán Solana - még egyetlen ország jelentkezé­sének elutasításáról sem döntöttek. Igaz - tehetjük hozzá még elfo­gadásáról sem. Szondy Gábor Hozzáférhetőek Amerikában a világháborús titkok Vallottak a kódolt jelentések Az Egyesült Államokban mintegy 1,3 milliói!) oldalnyi iratkötegről törölték a „szi­gorúan titkos” minősítést. Az amerikai titkosszolgálatok közül a legkevésbé ismert, a Na­tional Security Agency, a Nem­zetbiztonsági Ügynökség. A most nyilvánosságra hozott ira­tokból kiderül: munkatársai mennyi energiát fordítottak a második világháborúban és azt megelőzően az ellenséges titkos kódok megfejtésére. Volt közöttük vatikáni, német és japán. Az utóbbit elvileg meg- fejthetetlennek tartották, olyan­nak, amelyet csak téves haszná­lat esetén lehet „feltörni”. Szak­értők szerint az amerikai elhárí­tásnak is csak így sikerülhetett. Megfejtették a Vatikán kódját is 1944-ben. A szakértői csapat az elfogott mintegy 8000 üzenet alapján a kód 5800 elemét azo­nosította. „Feltételeztük, hogy a vatikáni kódok alapnyelve a la­tin” - nyilatkozta a szakemberek egyike. Meglepetésükre azonban élő olasz nyelvre bukkantak a titkos üzenetek „mélyén”. Egy 1943 márciusából szár­mazó feljegyzés szerint a szö­vetségesek „kódfeltörői” 687- féle kódot vizsgáltak még, va­lamennyit persze nem tudták megfejteni. Mindamellett a szö­vetségesek a baráti, de leg­alábbis nem ellenséges országok rejtjelezésével is behatóan fog­lalkoztak. Megfejtették például a brazilok titkos üzeneteinek kul­csát, a kisebb és nagyobb ellen­séges országok rejtjelezéséről nem is beszélve. A történészek, kutatók a ha­talmas anyag áttekintésével ár­nyalhatják eddigi ismereteinket a század első feléről. Az ál-Jelcin kosara tele van vodkásüveggel Szívesen lenne újra elnök A közelgő oroszországi elnök- választásokon nyilván sokan voksolnak Jelcinre. Az államfő legbiztosabb szavazója egy 61 éves moszkvai férfi. Alekszandr Szkorohod, az ősz hajú, testes technikus megszóla­lásig hasonlít az elnökre. Oly­annyira, hogy az országos Jelcin­hasonmás vetélkedőn, a huszon­nyolc döntőbe jutott közül bizto­san szerezte meg az első helyet. Ennek nyomán egy orosz ké­pügynökség sorozatot jelentetett meg róla. Az egyik felvétel für­dőnadrágban ábrázolja, amint a szauna fapadján ülve két ifjú hölgy virgácsütésekkel serkenti vérkeringését. Az ál-Jelcint a hirdetők is előszeretettel alkal­mazzák: mostanság egy holland szeszipari vállalat plakátjain a vodkát reklámozza, s a kezében tartott bevásárlószatyorból a cég italai kukucskálnak ki. Szkorohod polgártársnak mindenesetre jól megy, nem bánna egy következő elnöki idő­szakot Jelcin árnyékában. Kivégzések kínai módra Halálos ítélet vár a drogkereskedőkre is A halálos ítéletek minden­naposak Kínában. Becslé­sek szerint évente 2-10 ezer embert végeznek ki. A dél-kínai Guang-dong tar­tomány egyik bankjának biz­tonsági emberét például az­után ítélték halálra, hogy a férfi előbb kirabolta az őrzé­sére bízott pénzintézetet, bán­talmazta az alkalmazottakat, végül lelőtt egy taxisofőrt. Az egykori rendőrt, Liao Jong-sziongot tíz nappal ké­sőbb a zsákmánnyal együtt megtalálták. A tárgyalás ezer­főnyi (!) közönsége egysze­rűen kinevette az utolsó szó jogán megszólaló elítéltet. A törvényszék a per végén nép­bírósággá alakult át, és még ti­zenegy személyt ítélt halálra. Ugyanebben a déli tarto­mányban további 19 hong­kongi és „nagy-kínai” férfit fenyeget a legsúlyosabb ítélet. A bűnük: drogkereskedelem. Legalább hatszáz kiló heroint csempésztek be az országba a tenger felől. A kábítószer­csempészetet és -árusítást szinte kivétel nélkül halállal sújtják Kínában. Á közép-kínai An-hui tar­tományban rövidesen 3 férfi és 5 nő ad munkát a hóhérnak. További 50 bandataggal együtt öt éven át folytattak emberke­reskedelmet. Tizennégy tar­tományból raboltak el 120 nőt, akiket jó pénzért eladtak. Mosolygósra operált kislány Az amerikai kislányt bántotta, hogy nem tud nevetni. A most hétéves Chelsey Thomas szüle­tési hibával jött a világra. Hi­ányzott az az ideg a szervezeté­ből, amely az agy parancsait közvetítené az arcizmoknak. Az ilyen beteg nem képes nevetni, semmilyen érzelem sem olvas­ható le vonásairól. Tavaly decemberben már megműtötték a kislányt egy Los Angeles-i kórházban. A lábából vettek ki izom- és idegszövetet, és ültették be arca bal felébe. A napokban végrehajtott második operációról csak júniusban derül ki, mennyire sikerült. Az orvosok bíznak benne, hogy nyolcadik születésnapján Chelsey „úgy fog kacagni, hogy fülig ér a szája”. Tvr-hét a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Annette Bening Gene Hackman meglepődött Hollósi Frigyes csapatjátékos Julia Ormond a nagy példakép nyomában Mickey Rourke folytatja t

Next

/
Thumbnails
Contents