Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-04 / 104. szám

1996. május 4., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Bizakodó balatoniak A balatoni régió régóta kereste a gazdáját. Aki nemcsak ötletek­ben tobzódik, hanem pénzt is tud szerezni a problémák megoldá­sára. Több, félig-meddig civil, illetve önkormányzati szervezet erejét meghaladta ez a szerep. Mindenki örült hát, amikor rangos kormányzati személyiség, a miniszterelnöki hivatal államtitkárt nevezték ki a régió első emberének. ígért is pénzt, sokat, minden fórumon; összesen ötmilliárd fo­rintot. Ez azonban nem érkezett meg a térségbe a mai napig. Vál­tozatlanul azok a balatoni fejlesztések kapnak költségvetési tá­mogatást, amelynek útját a minisztériumok bürokráciája egyen­geti. Dr. Nemcsók János már korábban szóvá tette - a Somogyi Hírlapban is -, hogy a középkáderek megtorpedózzák az ötleteit. A kormánybiztos úgy gondolja: státuszát azért hozták létre, hogy a Balatonra szánt pénzek átgondoltan kerüljenek felhasználásra. A gyakorlat szerint azonban szinte ellenőrizhetetlenül jutnak je­lentős összeghez innen-onnan a cégek, az önkormányzatok. A balatoni emberek — túl az angolnavészen, a szúnyoginvá­zión, a turistaáradat folyamatos apadásán — most újra bizakod­hatnak. Az óriási pénzösszegeket elosztó Országos Idegenfor­galmi Bizottság elnöke lett Katona Tamás, az MSZP egyik ve­zető politikusa. A bizalomnak most végre van alapja. Mert ugye egy politikus ma mégis csak többet ér, mint egy tudós... A barcsiak szeretnék visszaszerezni piacaikat Fordulóponton a Kemikál Édesanyákat köszöntöttek Megható pillanatok az ünnepségen fotó: török anett A közeljövőben jelentős át­szervezést terveznek a bar­csi Kenukéinál, és várha­tóan elbocsátásokra is sor kerül. Plecskó Ferenc igaz­gató szerint azonban a leé­pítés mértéke nem lesz na­gyobb 12 százaléknál, ami azt jelenti, hogy a 160 em­bert foglalkoztató vállalat­nak alig húsz dolgozójától kell az év során megválnia. A barcsi Kemikál igazgatója úgy véü, hogy az idei évben eldől, hogy talpon tud-e ma­radni a vállalata. Mindenesetre — mint mondta — igyekeznek mindent megtenni érte: erőtel­jes árcsökkentéssel, hatéko­nyabb piacpolitikával és to­vábbi költségcsökkentéssel próbálják megromlott pozíció­ikat visszaszerezni. Nincs könnyű dolguk, hiszen a ko­rábban sikeres vállalatnak az utóbbi években igencsak rosz- szul megy. A konkurenciaharc pedig egyre nagyobb. Egyik kitörési pont lehet a regionális kereskedelem erősítése. Vetik a kukoricát; a toponári Kapostáj mezőgazdasági szö­vetkezetben most ez a legfon­tosabb teendő. Összesen 1050 hektáron juttatják földbe a magot, s ha az idő engedi pár nap alatt befejezik. Három nagy teljesítményű gép segíti munkájukat, kedvező esetben — Eddig nem volt regioná­lis kereskedelmi feladata a barcsi Kemikálnak. Ez azon­ban most megváltozik, és ke­ressük a bekapcsolódás lehető­ségét a horvát újjáépítésbe is — mondta Plecskó Ferenc. — Annak ellenére, hogy a horvát építőipar és építőanyaggyártás előbbre jár a miénknél, úgy gondoljuk, hogy van helyünk a horvát piacon. A barcsi Kemikál vezetője tájékoztatott arról is, hogy ha­marosan új, korszerűbb gépe­ket állítanak munkába Bar­cson. Első lépésként 3-4 millió forintos beruházással olyan gépsor kerül Barcsra, amely­nek segítségével esztétikusabb kiszerelésben és olcsóbban ál­líthatnak elő breplastát. Az igazgató szerint némi reményre ad okot, hogy bár az idei tél a barési Kemikál szá­mára is különösen hosszú és kemény volt, az április a ko­rábbi évek azonos időszakai­hoz képest azonban jobb eredményeket hozott. naponta 120 hektárral végez­nek. Baranyai Sándor, a me­zőgazdasági szövetkezet el­nöke elmondta: a kukorica az egyik legfontosabb növényük, ennek terméséből csaknem 40 millió forint bevételre számí­tanak. Tavaly 7,8 tonna volt a hektáronkénti termésátlag. Orgonaillat, feldíszített te­rem, könnyek. Katonás rend és parancskihirdetés. Anyák- napi megemlékezést tartottak tegnap Kaposváron a hon­védségnél: az öt vagy még több katonafiút felnevelő édesanyákat köszöntötték. Tegnap hárman vették át a Ma­gyar Honvédség parancsnoká­nak elismerését. Horváth Jó- zsefné Újvárfalváról érkezett; hét gyermeket nevelt fel egye­dül, egy leányt és hat fiút, s mind a hat fiú becsületesen tel­jesítette a katonai szolgálatot. Az ünnepségre édesanyja, a hetvenöt éves Muri Lászlóné is elkísérte, aki nagy szerepet vál­lalt a gyermekek nevelésében. A csokonyavisontai Kalányos Ferencnének tíz gyermeke és tizenkilenc unokája van; hat fia közül öt már teljesítette a kato­nai szolgálatot. A legkisebb pe­dig most vonul be. Gyó'rfi Györgyné Lábodon él családjá­val, s öt fiúgyermeke szerelt le a honvédségtől. Az oklevelet és a jutalmat Különleges hangulatú műsort adtak elő tegnapi megemléke­zésükön a Somogy Megyei Zita Nevelőotthon kis lakói: meg­nevettették és megríkatták kö­zönségüket, a vidám, kedves műsort átszőtte a szomorúság. A versek, dalok ugyanis a sze- retetről, a családról, az édes­anya gondoskodásáról szóltak, pedig az otthonban élő csak­nem száz kisgyerek közül több mint ötvenen soha nem érezhet­ték az anyai kéz szeretetteli si- mogatását, nem, ismerhetik a család melegét. Míg másutt május első napja­Tavaszi munkákat végeznek Somogyváron. A település si­keresen pályázott közhasznú munkások foglalkoztatására. Míg tavaly heten, most kilen­cen dolgoznak a faluban. A fa­ültetést tegnap kezdték. Mint Frank Sándor polgármester elmondta: Jávori Ferenc nyugdíjas kertésztől kaptak ajándékba száz feketefenyőt, s ezeket a temetőbe és a közterü­letekre telepítik. Régi gondjukat is megold­ják rövidesen: kiépítik a vityai utat, amely a közlekedésre al­kalmatlanná vált. A Volán jú­Pájer Tamás ezredes, a So­mogy Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka adta át az édesanyáknak. A hi­vatalos köszöntő után jó hangu­latú beszélgetés következett. iban az anyáknapi műsorukat, versüket próbálgatják a gyere­kek, az otthon lakói ilyenkor egy egészen más, szívszorító napról emlékeznek meg: május 4-e az anya nélkül nevelkedő gyermekek napja. A gyerekek mégis heteken át készültek erre az alkalomra, hogy verses-ze­nés összeállításukkal, táncbe­mutatójukkal, mesejétákukkal a közönség elé léphessenek. Műsorukra meghívták mind­azokat, akik valamilyen formá­ban segítették, támogatták az intézmény működését. A meg­emlékezésen részt vettek töb­niusig adott haladékot a rendbe tételére, hogy vállal­hassa ezen az útszakaszon a szállítást. Az önkormányzatnak fontos az ott élő 270 ember sorsa, s az sem mindegy, hogyan szállít­ják el a tejet. Bár ennek az út­szakasznak több gazdája is van: a közúti igazgatóság, a vagyonkezelő szervezet, va­lamint a somogyváfi mellett a vámosi önkormányzat, mégis meg tudtak egyezni a munká­ban. Az útfelületet a közúti igazgatóság újítja fel, a köz­hasznú munkások az árokparti Mindhárom ünnepelt állította: nehéz időszak volt, de ráfért a fiúkra a szolgálat, fegyelmezet­tebbek lettek, és a takarítást is megtanulták, mesterfokon. J. E. bek között a város és a megye önkormányzatának képviselői, a Taszáron állomásozó IFOR- csapatok képviselői, az otthon jelenlegi és volt dolgozói is. Laky Lászlóné igazgató kö­szönetét mondott munkájukért, támogatásukért mindazoknak, akik tettek valamit azért, hogy ezeknek a gyerekeknek is ott­hona legyen. Kurdi Péter, a megyei közgyűlés alelnöke pe­dig arról szólt, hogy napjaink­ban egyre fontosabbá válik, s mégis egyre nehezebb az egy­másra való odafigyelés. (Jakab) elburjánzott cserjét, akácost irtják ki. Az is tavaszi siker Somogy­váron, hogy a két szomszédos településsel — Pamukkal és Somogyvámossal — sikeresen megalakították az oktatási tár­sulást. Megvolt a főpróba is: a három testület együttes ülésen megválasztotta a somogyvári általános iskola igazgatóját Murzsán József személyében. Az iskolaszék, a közalkalma­zotti tanács és a titkosan sza­vazó tantestület is a föld­rajz-biológia szakos pedagó­gust támogatta. G. M. Orvostalálkozó Kaposváron Szövettani vizsgálatok alap­ján elemezték a résztvevők a különböző daganatos be­tegek kórképét tegnap a Ka­posi Mór megyei Kórház­ban, az intézet tudományos bizottsága által szervezett klinikopathológiai konfe­rencián. Az eszmecserén urológusok, sebészek, nő­gyógyászok, kardiológusok mondták el tapasztalataikat. Farkas Béla képei Wolfhagenben Huszonöt vízfestményét ál­lította ki a németországi Wolfhagen városházán Far­kas Béla fonyódi festőmű­vész. A balatoni táj ihlette alkotásaiból, csendéleteiből álló tárlatot a város polgár- mestere ajánlotta a közön­ség figyelmébe. Farkas Béla festményeit három hétig láthatják az érdeklődők. Munkajogról pedagógusoknak A Pedagógusok Szakszer­vezete megyei és városi szervezete tanácskozást rendez május 9-én, csütör­tökön a MÁV Nevelőotthon dísztermében. Délelőtt az előnyugdíjról, a délutáni eszmecserén pedig a közal­kalmazottak jogállásáról szóló törvény módosításá­nak munkaügyi kérdéseiről lesz szó. A tájékoztatást a megyei munkaügyi központ és a szakszervezet illetékes képviselői tartják. Gyógyszerészek a magánpatikákban A Gyógyszerészeti Efolgo- zók Szakszervezete regioná­lis előadássorozatot szervez a gyógyszertárakban foglal­koztatottak munkajogi hely­zetéről. A rendezvény május 11 -én lesz a Pécsi Orvostu­dományi Egyetem előadó­termében (Pécs, Szigeti u. 12. sz., alatt de. 9 órai kez­dettel). Az előadásra So­mogy megyéből is várják az érdeklődőket. Az előadó dr. Takács Görgy munkajogi szakértő lesz. Megrongálták az értékes autót Rongálás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Fo­nyódi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, aki Balatonszentgyörgy külterü­letén, a Gulyacsárda parko­lójában álló Mercedes 300- as autót maró anyaggal le­öntötte. Csaknem egymillió forintos kárt okozott. N. L. Sürgető munka a vetés Támogatást köszöntek meg az anya nélkül nevelkedő gyermekek Szívszorító dal a Zita otthonban Tavaszi faültetés Somogyváron Agrártermelők gondjairól a somogyi tudósklubban Leépül a mezőgazdaság A falusi lakosság életének egyik gazdasági alapja rendült meg az állatenyésztés rendkívüli mértékű visszaesésével. Az üres istállók nem arra utalnak, hogy a termelők nem isme­rik fel az ágazat fontosságát, hanem a gazdasági interakciók kényszerű következményei — mondta tegnap az MTESZ kaposvári székházában dr. Széles Gyula egyetemi tanár, a Somogyi Tudósklub összejövetelén. A Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári kara öko­nómiai intézetének igazgatója állattenyésztésünk jelenlegi helyzetéről tartott előadásában hangsúlyozta: Magyarországon még soha ilyen kicsi nem volt a szarvasmarha-, a sertés- és juh­állomány. Az utóbbi években 35 százalékkal esett vissza az állati termékek exportja. A ki­használatlanul hagyott szántó­földi takarmányterületek a nemzet vagyonának feléléséhez vezetnek. A mezőgazdaság leépülésé­hez vezető okok egyike, hogy csaknem 150 milliárd forinttal csökkent az állati termékek iránt a belföldi fogyasztási igény. Ugyanakkor óriási mértékben nőtt a külföldről behozott ter­mékek mennyisége. Az előző és a mostani kormány is — mint mondta — magára hagyta a ter­melőket, nem részesíti őket semmiféle termékvédelemben. Az állam nemcsak az adókkal, hanem az árképzéssel is jelentős jövedelmet von el a mezőgazda­ságból. A kedvezőtlen jöve­delmi viszonyok mellett nem­hogy fejlesztésre, de még szin- tentartásra sincs esély — muta­tott rá dr. Széles Gyula. Dr.. Szakály Zoltán, a Somo­gyi Tudósklub titkára az állati eredetű élelmiszerek piacképes­ségének vizsgálatával ismertette meg a hallgatóságot. Kritikusi és irodalomtörténé­szi pályájáról, a gyermekkultúra szolgálatában eltöltött negyed­századról szólt a tudósklubban dr. Komáromi Gabriella, a Csokonai tanítóképző főiskola főigazgatója. S. P. G. Szeretnénk, ha nemcsak olvasó­ja, hanem ajánlója is lenne a So­mogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, bará­tai körében új előfizetőt lapunk­nak. Azok között a jelenlegi előfize­tők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi, és ajándékkal is ked­veskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. r§*s.--------------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1996. Előfizetési időszak: .-tői Előfizetés díja: I I egy hónap 625 Ft I | két hónap 1250 Ft Beszervező előfizető: Név ................................................................... L akcím:............................................................ B eszervezett előfizető: Név..................................................................... Lakcím:............................................................. A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, aBRIRTON FÜSZCRT KCRCSKCDCIMI RCSZVCNVTRRSRSRG által felajánlott vásárlási utalványokat sorso­lunk ki. J

Next

/
Thumbnails
Contents