Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-15 / 113. szám
1996. május 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Lengyel János jegyzete A tapasztalat ára Mintegy kétezer fiatal somogyi pályakezdő munkanélküli segélye szűnik meg július l-jétől az ország más tájain élőkével együtt. A munkaügyi kormányzat ugyanis a tapasztalatszerző foglalkoztatást és képzést támogatja majd a jövőben, s erről már kormányrendelet is született. Ennek végrehajtására pontosan annyit fordítanak, mint amennyit egyébként segélyre kifizetnének egy év alatt: négymilliárd forintot. Ezt a pénzt most átteszik az egyik zsebből a másikba. Eme másik zsebnek az lesz majd a feladata, hogy úgymond álláskeresésre kényszentse a fiatalokat, s támogassa azokat a foglalkoztatókat, akik a képzetlen, ru- tintalan iskolából kikerülteket napi négy órára befogadják. Tudjuk, hogy a tapasztalatnak ára van. A korábbi rendszer a hozzáértők szerint nem ösztönzött munkába állásra. Az új talán igen. Bár itt is van három hónapos várakozási idő. A munkaügyi miniszter szerint ez a kilencven nap nem céltalan, hiszen a fiatalok együttműködési tervet készítenek a munkaügyi kirendeltséggel (már ez is egyfajta elfoglaltság), álláskeresési tréningeken vesznek részt és munkahelyet keresnek — már ha találnak. Ha ez idő alatt a pályakezdőknek nem sikerül elhelyezkedniük, akkor igénybe vehetik a tapasztalatszerző foglalkoztatás támogatását. A munkaadók Somogybán sem zárkóznak el az ötlet megvalósítása elől. Talán azért nem, mert háromnegyed évig megkaphatják a napi négy órás munkaidőben foglalkoztatott fiatalok munkabérét. Sőt, egyes esetekben ezt a támogatást egy évig is igénybe vehetik. A nonprofit szervezetek nemcsak a munkabérhez, hanem ennek társadalombiztosítási járulékához is hozzájutnak. Tehát az új rendszer szerint mindenki jól jár! Talán a fiatalok is! Ha lesz munkájuk, és jövedelmük a tisztességes megélhetéshez. Mert mégiscsak ez a lényeg! Ha nem, akkor az egész nem több egy újabb fiskális trükknél. Családi vállalkozásban is vonzó a mesterség Somogyi privát posták Környezetismereti, földrajz és biológiaórák az erdészlakban Iskola a rengetegben Az erdei iskolában mindig jó a hangulat és érdekesek az órák fotó: török anett (Folytatás az I. oldalról) Balogh István vállalkozó pályázat útján a Pécsi Postaigazgatóságtól 100 ezer forint értékpapírba fektetett kaució és jelzálog letételét követően nyerte el az üzemeltetés jogát. Ő egyébként a postaügynök édesapja. A húskombinát dolgozójaként munkanélkülivé vált nagynéni pedig a kézbesítést vállalta. Családi házuk fedett verandáján, saját bútoraik és a postaigazgatóságtól kapott eszközök segítségével alakították ki a fogadóteret. Hivatalosan napi két órában végzik a szolgáltatást, de emellett bármikor fogadják a polgárokat. Bácsainé szerint a kaposújlakiak örömmel fogadták a posta megnyitását, hiszen eddig csak a három kilométerre fekvő Kaposmérőben adhatták föl küldeményeiket. A magán- vállalkozásban üzemeltethető posta iránt egyre többen érdeklődnek. Az igény találkozott a posta racionalizálási törekvéseivel, amely a hatszáz lélekszám alatti településeken privatizálni kívánja a kispostákat. A vállalkozó által bérelt vagy saját házában biztosított postai helyiség révén ugyanis tetemes költséget takaríthatnak meg.- Megyénkben hetvenhat településen élnek hatszáznál kevesebben. Gazda Ferenctől, a Pécsi Postaigazgatóság osztályvezetőjétől megtudtuk: ebben az évben Somogybán, Tolnában, Baranyában és Zalában tizennyolc településen pályázhatnak a vállalkozásra. Megyénkben nyolc településen nyerhetik el az első fordulóban a postaügynöki, postamesteri címet. A szentai és somogyvámosi posta már vállalkozásban működik, a patosfai július elsejével csatlakozik. A pályázatok elbírálásánál az épület állaga és fölszereltsége fontos és előnyt élveznek az elbírálásnál az egykori postai alkalmazottak is. Megtudtuk továbbá, hogy a posta- mesterség a takarékszolgáltatást is magába foglalja és a vállalkozó minden, a postai szolgáltatással nem összeférhetetlen kereskedelmi tevékenységet is végezhet. Munkájáért egy belső postai tarifarendszer alapján vállalkozási díjat kap a postaigazgatóságtól, amelyből ha kell alkalmazottakat is fizethet. A postarablás ellen azonban nem szolgálhatnak biztos recepttel, a kár a vállalkozót sújtja. Megtudtuk azt is, hogy a Pécsi Postaigazgatóság nem ragaszkodik a korábbi elképzeléshez, meghatározott feltételek esetén a hatszáz lélekszám fölötti településeken sem zárkózik el a vállalkozások beindításától. Várnai Ágnes Május elsején kezdődött az idei tanév a sziágyi erdőben, a Sefag Részvénytársaság egykori erdészlakjából kialakított erdei iskolában. Rendhagyó környezetismereti, földrajz és biológiaórákat tarthatnak itt a környékről, illetve az ország távolabbi részeiből érkező diákoknak. A Lábod és Görgeteg között lévő sziágyi erdőben 1994 őszén kezdett hozzá a kihasználatlanul álló épület felújításához a Sefag Rt. Hatmillió forintot költöttek az erdei iskola kialakítására. Ebből hárommilliót pályázat útján nyertek el. Az erdei iskola tavaly már négyA balatonboglári városközpontban álló Fischl-ház a teljes megújulás-átalakulás idejét éli. A homlokzat felújítása során előtűnik régi szépségében: homoksárga színű falaival, kékre festett ablakaival, fehér díszítéseivel. Történelmi évtizedek tanúja, s mindig is arra várt, ami most megvalósulhat, hogy a város közösségét szolgálja. 1911-ben építette Fischl Jakab módos kereskedő családja. Horváth Aladár helytörténész őrzi az irato- - kát, melyek szerint 1944-ben SS-csapatoknak vették igénybe. A család tagjait koncentrációs táborokba hurcolták. Az államosítás után bérlakásoszáz gyereket fogadott rendhagyó órákra, illetve kirándulásra. Horváth József a Sefag Rt lá- bodi erdészetének igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy nem nyereségérdekeit idegenforgalmi létesítményt kívántak létrehozni, hanem az erdőművelés és vadgazdálkodás rejtelmeibe akarják beavatni a gyerekeket, akik közül sokan lehetnek felnőtt korukban erdőtulajdonosok is. A természet megszerettetése, a somogyi homokhát élővilágának bemutatása vezérelte őket. S hogy van igény az ilyen látványosságra, azt nemcsak a múlt év bizonyítja, hanem az is, hogy július végéig kitehetik a kát alakítottak ki benne, majd az úgynevezett állami célcsoportos lakásépítés útjában állt. Szerencsére nem bontották le. Mint Sós Zoltán polgármester elmondta, már tíz évvel ezelőtt készültek tervezetek, hogy tanácsi intézményeket — tanácskozó, házasságkötő termet — telepítsenek ide. Kellett azonban ez a tíz esztendő ahhoz, hogy új otthonba költöztethessék a bérlőket. A tető renoválása már évekkel ezelőtt megtörtént, aztán a villamoskábelt is áthelyezték. Az önkormányzat idei költségvetésében csupán a homlokzat felújítása szerepel, de úgy tetszik, meg van a politikai akarat a teljes átalakításra. így már el is készült telt ház táblát. Augusztusban háromhetes szünet következik, de augusztus 20-tól szeptember végéig ismét vannak jelentkezők. Tegnap a nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskola diákjaival találkoztunk az erdei tanodában. Ez a hét egyébként az övék, egymást váltják az osztályok. Nemcsak kirándulnak, de tanulnak is a gyerekek. Az erdészet tervei között szerepel egy tanösvény kialakítása is. Több kilométeres túraútvonalat jelölnek ki, ahol a gyerekek természetes környezetben ismerkedhetnek a Somogybán honos növényekkel, s ha. egy kis szerencséjük van, akkor az állatvilággal is. N. J. az első emelet, ahol a helytörténeti kiállítás kapott helyet, de rendszeresek lesznek itt a képzőművészeti bemutatók. S egy régi vágy is teljesülhet: a város neves bortermelői kiállíthatják palackjaikat. A földszinten a helyi párt- és civil szervezetek kapnak irodákat, rendezvénytermeket. Vadasfalvi János alpolgármester vezette az érdekegyeztetést az elhelyezés ügyében. Krezinger Gyula nyerte el a felújítási-átalakítási munkát. Szívügye ez a feladat. Amolyan referencia munka, mert ez az első komoly megbízás, amit helyi vállalkozóként az önkormányzattól kapott. (Gáldonyi) Telefonigénylők Kutason A Matáv ígérete szerint a hónap végéig újabb telefonigénylőket kötnek be Kutason a jelenleg száz állomással működő kroszbar rendszerbe. A településen 150 új készülékre várót tartanak nyilván. A telefon összeköttetést mikrohullámú átjátszó adón keresztül valósítják meg. Az egyik tornyot most építik Segesden. Támogatás a gimnáziumnak A kaposvári Táncsics gimnázium javára ajánlotta fel a klinika-bál teljes bevételét dr. Renner Adrienn. Az ösz- szeg kamatából jutalmazzák az év tanárát — első alkalommal a jövő évi pedagógusnapon. Az év tanárát a Táncsics tantestülete és diákjai választják, titkos szavazással. Pályázatot nyert Somogyzsitfa Harmincezer forintot nyert a kaposvári erdőfelügyelőség pályázatán Somogyzsitfa. Ä fásítási akció során 550 darab fagyait, mangólia -és tulipánfát ültettek ki a faluba. Felfeszítették a lemezszekrényt A Nagyatádi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik a nagyatádi áfész telephelyén, az irodahelyiségben két lemezszekrényt felfeszítettek, s abból mintegy félszázezer forint készpénzt elvittek. Száz ügyfél az atádi alközpontban Száz ügyfél kereste fel a nagyatádi vállalkozási alközpontot az elmúlt hat hónapban a privatizációban és tanácsadásban kért segítség miatt. A vállalkozók képzése során ketten oktatási pályázatot is benyújtottak, aminek keretében képzési költségeiknek felét (mintegy 50 ezer forintot) támogatásként meg is kaptak a pályázók. Képek az IFOR-katonákról Ezen a héten a kaposvári Kinizsi lakótelepi általános iskolában látható az IFOR- Taszár: Képek az amerikai katonák életéről című sajtófotó kiállítás. A jövő héten a kaposvári Toldi gimnázium lesz a tárlat házigazdája. A bortermelők is bemutathatják majd híres-neves termékeiket Közösségi ház Bogláron Nyereséges társaságok (Folytatás az I. oldalról) Meghaladta a két és fél milliárd forintot a Siotour Rt tavalyi pénzforgalma. Az adózott eredmény csaknem tizenkétmillió forint. Mindez azt is jelenti, hogy a részvénytársaság eredményes gazdasági évet zárt. Nyolcvankétezer vendég hatszázhúszezer éjszakát töltött szálláshelyeiken. Tizennégyezer bel- és kétezerötszáz külföldi utat szerveztek a velük kirándulóknak. Az igazgatóság a tegnapi közgyűlésen részletesen beszámolt a sikeresnek ítélt tevékenységről. A tulajdonosok elfogadták az 1995. évi mérleget, az éves nyereségfelosztást valamint az 1996. évi üzletpolitikai és eredménytervet. (Czene-Várnai) Ültetik az egynyári -virágokat a város köztereire és parkjaiba a városgazdálkodási rt szakemberei. Hetvenötezer palántát ültetnek ki. A szokásos virágok mellett sok év után először kerül újra az ágyásokba Cana fotó: király j. Béla Jövő tavasszal melegítenek csak a konvektorok Kadarkút gázra vár Régóta foglalkoztatja a Ka- darkúton élőket is, hogy mikor lesz végre gáz a faluban. A bányakapitányi engedély kiadása azonban hátráltatja a munka elkezdését. Verkman József polgármester elmondta: az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság három hónapja nem adta ki az engedélyt. Amíg viszont nem érkezik meg, nem foghatnak hozzá a beruházáshoz. Az előzetes tervek szerint már május első napjaiban meg kellett volna kezdődnie a munkálatoknak. Megtudtuk azt is: a felmérések szerint háromszázötven- négyszáz kadarkúti család szeretne majd mielőbb vezetékes gázzal főzni és fűteni. A kadarkúti önkormányzat — hogy kevesebbe kerüljön a beruházás — hétmillió forinttal szállt be a bárdudvarnoki gerincvezeték megépítésébe. A gázbevezetés költsége száztíz millió forintra rúg, ebből negyven millió forintot a kadarkúti önkormányzat vállal magára, így az önkormányzat intézményeit is rákapcsolnák a rendszerre. A polgármestertől megtudtuk: az önkormányzatnak minimális hitelt kellene csak felvennie, és a családoknak 80- 100 ezer forintjába kerülne a rácsatlakozás. Mivel késve kezdődik a munka, az idén még nem fűthetnek gázzal a kadar- kútiak, ám jövő tavaszra már lesz gáz a faluban. (Lőrincz)