Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-07 / 57. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. március 7., csütörtök Letartóztatási hullám söpör végig a Gázai övezeten Azonosították a merénylőt Jó kapcsolatot akarnak Közép-Európával Primakov programja Franciaország támogatja Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, és nem kívánja lássítani a tagfelvétel for lyamatát - szögezte le Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár kétnapos párizsi látogatásának befejeztével. A vezető' magyar diplomata elmondta: Párizsban úgy vélekednek, hogy a magyar-román kapcsolatok rendezése során nem lehet gépiesen lemásolni semmilyen korábbi megbékélési modellt. Warren Christopher amerikai külügyminiszter március 19-én Prágába látogat, és találkozik a kelet-közép-európai régió 11 országának külügyminisztereivel. Az eszmecserén főként az európai biztonság jövőjéről lesz szó - jelentette be szerdán Josef Zieleniec cseh külügyminiszter. A Magyarországra iránynló külföldi tőkebefektetések magas szintjét állította példaként a többiek elé Ron Brown amerikai kereskedelmi miniszter a kelet-nyugati gazdasági együttműködésről megrendezett kétnapos baltimore-i értekezleten elhangzott beszédében. A kedd este véget ért tanácskozáson a hetek csoportjához tartozó fejlett ipari államok és tizennégy közép- és keleteurópai ország miniszteri szintű küldöttségei vettek részt. A nyolc szövetségi államban kedden megtartott republikánus előválasztások a hetvenkét éves veterán politikus, Robert Dole szenátor fölényes, letaglózó erejű győzelmét hozták. A párt mérsékelt, centrista irányzatát képviselő politikus a szavazatok - és a küldöttek - többségének támogatását megszerezve nagy lépést tett előre a republikánus elnökjelöltség elnyerése felé. Mohamed Abu Vardát, a cisz- jordániai Hebronhoz közeli Favvar menekülttábor lakosát egy jerikói katonai bíróság ítélte el. A Palesztina Hangja rádióállomásnak adott interjújában a férfi beismerte, hogy ő képezte ki az összesen 60 halálos áldozatot követelő robbantások végrehajtóit. Az izraeli hatóságok az öngyilkos merénylők több mint 170 férfi hozzátartozóját vették őrizetbe. A palesztin rendőrség az éjszaka folyamán számos Hamasz-aktivistát tartóztatott le Ciszjordániában, szerda reggel pedig rajtaütésszerűen megszállta a gázai Iszlám Egyetemet, amely a szélsőséges szervezet egyik fellegvára. A hat órán át tartó razziában 200 rendőr vett részt, akik az ajtókat betörve minden termet átkutattak, feltépték néhány építmény tetejét, és letartóztattak három őrt. Az akció idején diákok nem tartózkodtak az egyetem épületében. Megérkezett szerdán Izraelbe az Egyesült Államok által küldött korszerű robbanóanyag-felismerő berendezések első szállítmánya - jelentette be Mose Sahal izraeli rendőrminiszter. A készülék képes arra, hogy emberek és tárgyak környezetében kimutassa fob- banóanyag jelenlétét. Bili Clinton amerikai elnök azt tervezi, hogy összehívja a közel-keleti államfők csúcstalálkozóját. A tanácskozáson a terrorcselekmények • elleni együttműködés lehetőségeit vitatnák meg - közölte Simon Peresz izraeli miniszterelnök. Jevgenyij Primakov szerint Oroszországnak jó viszonyt kell fenntartania a közép-európai országokkal. Az orosz külügyminiszter az Izvesztyija szerdai számában megjelent nyilatkozatában ismét határozottan állást foglalt a NATO keleti kibővítése ellen. Primakov megítélése szerint Oroszországban közmegegyezés van arra vonatkozóan, hogy jó kapcsolatokat kell fenntartani a közép-európai országokkal. Az orosz társadalom ugyancsak egységes véleménye szerint a NÄTQ bővítése nem áll az ország érdekében. Az észak-atlanti szövetség tervezett bővítése - a külügyminiszter szerint - rontaná Oroszország geopolitikai helyzetét, és feszültséget keltene a Nyugathoz fűződő viszonyában. Ha a NATO új tagállamainak terüleRövidesen műholdról tartják szemmel a feltételesen szabadlábra helyezett elítélteket az Egyesült Államokban. A volt foglyok bokájára apró, rádiójeleket sugárzó készüléket erősítenek. Az adást műhold továbbítja a rendőrség elektronikus térképére. Ennek alapján a delikvens minden lépését szemmel tarthatják a zsaruk. A floridai fősmasszer, Larry Hamilton, a büntetés-végrehajtás igazgatója szerint olyan finomságokra is megtanítható az elektronikus bilincs, hogy jelezze, ha például a szemérem elleni vétségért elítélt egy istén taktikai atomrakétákat telepítenének, akkor a moszkvai vezetés kénytelen lenne pótlólagos forrásokat biztosítani a hadsereg számára.Primakov az interjúban bonyolultnak nevezte a viszonyt Moszkva és egykori hidegháborús ellenfelei között. Mint mondta, civilizált partnerségre, egyenjogú kapcsolatokra van szükség. Az orosz külpolitika tevékenyebben és hatékonyabban akar kiállni az ország érdekei mellett anélkül, hogy az ország összetűzésekbe, illetve hidegháborúba sodródna - jelentette ki. Moszkva számára elsőbbséget élvez a FÁK országaihoz fűződő viszony. A kétpólusú világ ösz- szeomlása után Oroszország egyfajta ellensúlyt hivatott képezni a nemzetközi színtéren - mondta Primakov -, mivel még nem alakultak ki a többpólusú világ erőközpontjai, és „van aki vezető szerepre tör”. kola közelébe merészkedik; a legközelebbi járőr máris arrafelé veszi útját. A csalafinta technika kifejlesztését Bob Martinez, Florida egykori kormányzója szorgalmazta. Fiával, Alannel közösen vezeti a Pro Tech Monitoring céget, ahol kidolgozták a „mű- holdsmasszert”,- rövidítéssel SMART (satellite monitoring and remote tracking) rendszert. Jól hasznosítható ez a berendezés a hadseregnél, és megvásárolták a kishajó-tulajdonosok is, akik életmentőnek tartják: ha a tengeren bajba jutnak, meghatározható pontos helyük. Smasszerműhold Követi a technika, merre jár az elítélt +AFA A nagy sikerre való tekintettel a Motorola Flare mobiltelefont március 14-ig az eredeti 59.900 forintos nettó árnak még mindig kevesebb, mint a feléért, nettó 29.900 forintért vásárolhatja meg.* Várjuk Önt a WESTEL 900 mintaboltjaiban, a Westel Rádiótelefon Kft., a Fotex, az Ofotért és a Keravill üzleteiben.Tovább már nem érdemes várnia! Ilyen csak szökőévenként egyszer van. Westel Rádiótelefon Kft.: Balaton Enyingi elágazás Tel.: 88/380-644 Információ és házhozszállítás megrendelése: 265-88-88 06-30/30-30-30 Tisztelt utazóközönség! Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdtük az 1996. július 1-jével életbelépő helyi menetrend előkészítő munkálatait. Kérjük önöket, hogy amennyiben a jelenlegi menetrenddel kapcsolatban észrevételük, javaslatuk van, március 31-ig szíveskedjenek társaságunk címére megküldeni, vagy szolgálati ' irodánkba leadni. Kaposvári Tömegközlekedési Rt. Kaposvár, 7402 Pf. 19. (11068) Csecsen támadás Heves támadást intéztek csecsen fegyveresek szerdán a szakadár kaukázusi köztársaság fővárosa ellen. A Gorznijtól délnyugatra fekvő Urusz-Mar- tan kórházában közben belehalt sérüléseibe a januári dagesztáni terrortámadást vezető Szalmán Radujev, aki a hét elején sebesült meg a tűzpárbajban. Amikor egy álom valóra válik Szinte alig akad olyan ember a világon, aki ne játszana el a gondolattal: de jó is lenne gazdagnak lenni! Aztán van, akinek az álma egyszer csak valóra válik. Mint azé a lottózóé, aki a múlt héten megnyerte a hatos lottó főnyereményét: 153,5 millió forintot. De a gazdagság olykor megtestesülhet egy ingatlan „képében” is, mint történt a közelmúltban, amikor a ráadássorsolásban a telitalálatos hatoslottó-szelvény birtokosa egycsapásra egy luxuslakás - az Álomotthon - tulajdonosává is lett. Azért nem kell búslakodni: az ezen a héten elnyerhető nettó 15 millió forint sem kevés összeg annak a számára, aki helyesen tippel a hat számra. Az ötös lottó főnyereményéről viszont - mivel ez ideig még senki sem nyerte meg - tovább lehet „álmodni”. S aki helyesen tippelt ezen a héten a kisorsolt öt számra, az nyugodtan megcsíp- heü magát, mert a 215 millió foSzerencseposta rint kézzelfogható valósággá válik számára. A Joker is szép összeggel kecsegtet a héten, kereken 10 millió forinttal; és csábító a totó plusz egy találatos várható 12 milliós nyereménye is. Rejtőzködő Jackpot A Telemázli nyolcadik adása sem volt mentes az izgalmaktól. A szerencsejáték műsorban a legnagyobb összeget, 350 ezer forintot a szentesi Farsang Lászlóné nyerte. A Tompáról érkezett Szabó Péter 130 ezer, a Siófokról érkezett Szeiger Jenő pedig 80 ezer forinttal gazdagabban térhetett haza a műsor után. Akkora mázlija egyik játékosnak sem volt hétfőn este, hogy rálelt volna a Jackpotra, így az a jövő héten már több mint 21 millió forintot ér. Játék és nyeremény Akár ez is lehetne a mottója a tavasz első hetében, március 18-án induló játéknak, a kenó- nak. Ebben az új számsorsjátékban a „kenózó” alakítja ki a szabályokat, több döntési lehetőség is kínálkozik számára. Maga dönt például amól, hogy hány számmal - minimum eggyel, maximum tízzel - akar-e játszani, és mekkora összeggel, milyen nyerési esélyt akar megjátszani. A játékos a fogadás pillanatában pontosan tudja, hogy szerencsés esetben mennyivel lehet gazdagabb. Ez a megtett tétnek akár az egymilliószorosa is lehet. A legnagyobb nyeremény, amelyet hétfőtől péntekig naponta meg lehet nyerni: 300 millió forint. Alomcsapat A futballrajongók összeállíthatják az idei szezon „álomcsapatát”. A fogadók maguk választhatják ki az I. osztályú bajnokságban szereplő egyesületek játékosai közül a legjobb tizenötöt. A kiválasztott játékosokat a bajnoki mérkőzéseken nyújtott teljesítményük alapján pontozzák. A bajnokság végén az a fogadó, aki a legtöbb pontot szerzett játékosokat „választotta” be a csapatába, 5 millió forintot nyer. Részletes információt a totó-lottó kirendeltségek nyújtanak. (X) Kiköltöztek a szerbek Hadziciból. Botrányos jelenetek közepette távoztak a lakók a Szarajevó nyugati részen fekvő külvárosból. Romboltak és gyújtogattak, mielőtt a bos- nyák-h orvát föderáció rendőrei bevonultak a kerületbe. fotó: feb/reuter Az izraeli rendőrség azonosította a hétfői, 13 ember halálát okozó tel-avivi merénylet elkövetőjét, de a nevét egyelőre titokban tartják. A palesztin bíróság kedd este életfogytiglani kényszermunkára ítélte azt a férfit, aki bizonyíthatóan a négy Izraelben elkövetett terrortámadás szervezője volt.