Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-07 / 57. szám

1996. március 7., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 A képviselő-testület ülésén bármelyik kaposvári ál­lampolgár felszólalhat az őt érintő témában. Leg­utóbb Gadácsi Ágnes toponári lakos egy desedai kul­turális centrum létesítését javasolta. MIT SZÓL HOZZÁ? Kihasználatlan lehetőség Patak János gépkocsivezető: — Nem hallottam még erről a lehetőségről, de jónak tartom, hogy a lakosság is elmondhatja a véleményét. Szívesen élnék is az alkalommal, mert sok mon­danivalóm lenne. Például na­gyobb gondot kellene fordítani a város tisztán tartására. A De- sedán a magas bérleti díjakért nem kapnak semmit a horgá­szok: a környék elhanyagolt, a csónakokat ellopják, mert nincs ellenőrzés; elkeserítő a közbiz­tonság. Decsi Tibomé rokkantnyug­díjas: — Tudok róla, hogy van ilyen lehetőség. Az ötlet jó, de én nem szólalnék fel. Nincs ér­telme, mert ha az észrevételei­met, kérésemet meg is hallgat­nák a városatyák, ebből a költ­ségvetésből semmit sem buk­nának tenni. Amúgy az önkor­mányzat és a közgyűlés mun­kájával elégedett vagyok, nem szólnék bele. Talán a közbiz­tonságra lehetne jobban ügyelni. Nem engedném meg például, néhány bolt éjjel-nap­pali nyitvatartását, csak arra jó, hogy ott igyanak. Meg a gyere­keknek több játszótér, zöld te­rület kellene. Horváth Vera tanuló: — Most hallottam először er­ről. Bár volna mit mondanom, nem szólalnék fel, mert nem vagyok benne biztos, hogy volna értelme. Nem igazán van helye itt a fiataloknak; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy sem sportolási, sem szó­rakozási lehetőségek nincsenek. Emó'di András vállalkozó: — Jónak tartom a lehetősé­get, hogy bárki felszólalhat a közgyűlésen; ez jelentős lépés a demokrácia felé. Pár nappal ez­előtt halt meg az édesapám. Szükségem van az anyakönyvi kivonatra, de a hivatalban még mindig nem írták át a régi nevét az újra. Emiatt szinte semmit nem tudok elintézni. Azt kér­dezném: hogy fordulhat elő, hogy valaki fél évszázadon át élt valahol, és ennyi idő alatt képtelenek voltak módosítani a nyilvántartásban a változást. A papírok szerint úgy élt itt, mintha nem is létezett volna. Kátai Ilona, jelenleg 10 éves gyermekét gondozza otthon: — Tudom, hogy kevés a vá­ros pénze, és sokfelé kell elosz­tani. Én az elhanyagolt és igénytelen játszóterek miatt szólalnék fel: ez sokkal na­gyobb probléma, mint amennyi figyelmet kap. Jó ez a kezde­ményezés, hogy bevonják a la­kosságot és elmondhatja bárki a véleményét a közgyűlésen, de hogy a szó ilyen formában mennyit ér, azt nem tudom. (Boldizsár — Jakab) Somogybán is megalakult az egészségbiztosítási bizottság Ellenőrzött tb-forintok Szabó Istvánná, az országos egészségbiztosító önkormány­zat képviselője tizenhetedik alkalommal elnökölt megyei egészségbiztosítási bizottság megalakulásakor Ez azt jelen­tette, hogy Kaposváron az egészségbiztosító székházá­ban megalakult a területi ön- kormányzat, amelybe az 1993. május 23-i választásokon elért eredmények alapján delegál­hattak képviselőket a külön­böző szakszervezetek. Az alakuló ülésen részt vett Szita Károly kaposvári pol­gármester és felszólalt dr. Kolber István, a megyei köz­gyűlés elnöke. Vanek Béla, az országos egészségbiztosítási önkormányzat felügyelőbi­zottságának tagja a kiépülő új rendszerre leselkedő veszé­lyekről is beszélt. Mint mondta, munkájukat eddig a politika féltékenységének ár­nyékában, csapdákkal teli, is­meretlen terepen végezték. Az elmúlt időszakban megfizették a tanulópénzt, s ma már egyre inkább csak feladatukra kon­centrálnak, bár a politika ne­hezen mond le a beleszólás vélt jogáról. Az egészségbiz­tosítási önkormányzatnak van feladata bőven. A mindenna­pos teendők mellett a parla­ment a tervek szerint júniusig megtárgyalja az egészségügyi törvényt, amelyet vélemé­nyezni kell. Folytatódik a de­centralizáció, s vissza kell verni a pénzügyi lobbi folya­matos támadását is. A tét ugyanis nem csekély. A két országos önkormányzat (a nyugdíjbiztosítási és az egész­ségbiztosítási) mintegy 1000 milliárd forintos költségvetés­ből gazdálkodik. S azt a terhet is el kell viselnie, hogy a 10 és fél millió lakosból mintegy egymillió nem fizet tb-járulé- kot, de ellátást igényel. Vanek Béla mindezek ellenére a biz­tosítottak érdekeinek védelmét tartja az önkormányzat legfon­tosabb feladatának. — A munkavállalói oldal egységesen lép fel — mondta Svajda József. — Ezen nem változtat, hogy az MSZOSZ- nek a tizenháromból hét man­dátuma van, mivel az 1993-as májusi választáson 46 száza­lékos eredményt ért el. — Milyen lehetó'ségei van­nak az egészségbiztosítási bi­zottságnak? — Ellenőrizzük, hová kerül a megyében befizetett és fel­használt tb-járulék. A decent­ralizáció eredményeképpen mind több feladatot kapunk az országos központból. Termé­szetesen nemcsak a kórházak ügyeivel foglalkozunk. Javas- lattételi jogunk van a külön­böző törvények előkészítése során, a szakmai döntések előkészítésekor. Jelezzük azo­kat a feszültségeket, amelyek az adott területen kialakulnak: legyen szó fogászati ellátásról vagy akár a mentők helyzeté­ről. Lengyel János SOMOGYI HÍRLAP_______Czene Attila jegyzete Kereki várai Kereki minden hatodik lakója munkanélküli. Rajtuk az önkor­mányzat egyre kevésbé képes segíteni, mert maga is szegény. Fejlesztésre nem futja, csak a napról napra élésre. Horváth Já­nos polgármester panaszkodik is, mert nem kapnak semmiféle állami támogatást. Lulla — mondja — három és félmillió fo­rinthoz jutott pályázat segítségével járdaépítéshez, nekik meg az útra sem adnak. A szomszédos Pusztaszemesnek 1,8 millió­val segítettek a döntéshozók, amikor a gázt bevezették, Kereki abból sem kapott. Nehezíti az apró falu helyzetét, hogy az idén már fizetniük kell a gyerekek oktatásáért. Öt éven át spórolhattak ezen; Bala- tonföldvárral így alkudtak meg a vagyon megosztásakor. Ráa­dásul a legnagyobb munkahely, a termelőszövetkezet és annak varrodája is felszámolás alatt áll. A kerekiek reményét a feltárt melegvíz élteti; osztozni ezen senkivel nem akarnak, bár további kútfúrásokra pénzük nincs. A termelőszövetkezet felszámolása miatt külföldi cégek vásá­roltak ipari jellegű építményeket, műhelyeket. Kamionszerviz alapítását is tervezik információnk szerint, és bővítik a gumisz- szerviz szolgáltatásait. Az igények valószínűleg növekedni fognak, mert a tervek szerint Kerekiben építik meg a sztráda le­járóját. Ma még azt sem tudni: mikor teszik meg az első kapa­vágást. Rövid távon semmi sem vigasztal, a messzi jövő cifra légvára pedig könnyen összeomolhat, s maga alá temethet. A falu fölött egyébként igazi, évszázados vár áll; a török ellen őrizte a vidéket. Inkább csak kőhalom ma már. Rom. Pedig most kellene igazán vigyázni a kerekiekre. BELVÁROSI KISÁRÜHfiZ Kaposvár, Noszlopy G. u. 3. Tel.: 317-612 MINDEN VÁSÁRLÁSNÁL .6% kedvezmény! ^®Napos az MÁRCIUS 8-án «Üss» RENDKÍVÜLI MEGLEPETÉSEINK, melyek csak ezen a napon érvényesek. jegsj Minden 6 hónapos bébi, aki ezen a napon született 6000 Ft értékű ajándékcsomagban részesül. Minden kedves vásárló sorsjegyet kap, melyet 17 órakor a Kapos Rádió élő közvetítésével sorsolunk ki. FŐDÍJ: 1 db MOUNTAIN BIKE KERÉKPÁR Egyéb értékes ajándékok! Áruházunk ajánlatai: műszaki cikkek, vegyi áruk, festékek, gyermek- és felnőttruházat, élelmiszer. JímT ÚJDONSÁG: Leopárd Military - katonai felszerelések Nyitva tartás: hétfö-kedd-szerda-csütörtök-péntek 9-17.00-ig, szombat 9-12.00-ig Kaposvár költségvetéséről és a Tavaszi Fesztiválról a városházán Lefaragott kiadások (Folytatás az.l. oldalról) A megyeszékhely kiadásainak 37,6 százalékát fedezi a norma­tív támogatás és a központi hozzájárulás, a többit magának kell kigazdálkodnia. A rendel­kezésre álló pénz legnagyobb részét— 2,5 milliárd forintot — az oktatásra fordítják. A költségvetés 13 százaléka jut az egészségügyre és a szociálpoli­tikára, 8,7 százaléka pedig a kulturális kiadásokra. A szűkös források mellett — vállalkozói tőke bevonásával — lesz mód fejlesztésekre is. Ily módon kívánják beépíteni egyebek között a Fészek áruház és a Szarvas üzletház melletti területet, valamint a Berzsenyi utca nyugati oldalát. Tájékoztatta az újságírókat a polgármester arról is, hogy — a képviselő-testület megbízásá­ból — szindikátusi szerződést írt alá a DSP kft-vei a Vagyon­kezelő Rt kezelésében lévő ká­Héthetes képzés indult Bar­cson cigány politikusok, ön- kormányzati vezetők számára, azzal a céllal, hogy a cigány­ság megyei képviselőit felké­szítsék a feladataik hatéko­nyabb ellátására. Szegedi Tibor, a barcsi ci­gányszervezet vezetője el­mondta: a képzés során a tár­gyalási stílustól a pályázat megírásáig mindent igyekez­nek elsajátítani, amit a munká­juk során hasznosíthatnak. (Folytatás az I. oldalról) Ehhez kérés ezekben a napok­ban beruházót Porrog, és pol­gármestere, Horváth Zsolt, aki hat éve lobbizik azért, hogy a nem mindennapi lehetőséggel élni tudjon az alig 260 lelkes falu. A hasznosítás tárgyában dr. Kolber Istvánt, a megyei köz­gyűlés elnökét is felkeresték bélrendszer privatizálásáról. A tulajdoni arány a cég és az ön- kormányzat között: 50-50 szá­zalék. A DSP kft a szerződés­ben 220 millió forint értékű fej­lesztést vállalt: a jelenlegi vé­teli rendszer csillagpontossá alakítását és a még ellátatlan te­rületek egy részén a kábelrend­szer kiépítését. A költségvetési kiadások csökkentése természetesen érinti az Együd Árpád Városi Művelődési Központ gazdál­kodását is, a március 14-től 30- ig tartó ötödik Tavaszi Feszti­vál rendezvényeinek támoga­tása a múlt évben meghatáro­zott szinten maradt — tudtuk meg a sajtótájékoztatón Király Zoltántól az intézmény és a fesztivál igazgatójától. Valójá­ban takarékosság ez is, mert a városi és a megyei közgyűlés 3,5-3,5 millió forintos hozzájá­rulása tavaly is ennyi volt. így érthető, hogy az áremelkedések Koltai Dénes irányításával a pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem oktatói készítik fel minderre a cigányság kép­viselőit. A kurzus elindításához a kanadai nagykövetség pályá­zatán sikerült pénzt szereznie a cigányszervezetnek. — A képzésen hatvan roma politikus vesz részt — mondta Szegedi Tibor. — Mivel az ér­deklődők száma ennél jóval nagyobb volt, ezért már most már, aki egy német-angol nyelvű rövid ismertetést kért a porrogi termálvíz jellegéről, hogy a lehetséges befektetők­höz eljusson a lehetőség híre. Optimális, tudtuk meg, egy ki­sebb ipari létesítmény telepí­tése lenne, amely összesen négy kútból vehetne vizet, mi­vel utóbb újabb két melegvizes kutat tártak föl. Mindenesetre s az infláció miatt „karcsúbb” a program, amely így is bővelke­dik rangos színházi, zenei, kép­zőművészeti eseményekben. Stabilizálódott viszont a ren­dezvénysorozat szponzorainak köre, támogatásuk nélkül aligha lenne sikeres a fesztivál. Több látványos esemény zajlik majd a sétálóutcán, remélhetőleg mindenki örömére. Dr. Klujber László művelődési igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a március 15-i ünnepség a Pétőfi- , majd a Kossuth-szobornál meglepetést is tartogat, a törté­nelmet idéző programra csak­nem négyszáz szereplő készül. Az idén talán óvatos remé­nyünk lehet arra nézve is, hogy a megyei eseményekről, prog­ramváltozásokról is pontosan, időben kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők a Tourinform irodánál és a művelődési köz­pontok információs pultjainál. S. P. G. — T. T. biztos, hogy áprilisban újabb kurzus kezdődik a Partners Hungary alapítvány támogatá­sával: három-négy héten át tart azoknak, akik most kimarad­tak. Somogybán a legtöbb ci­gány képviselőt a Dráva-parti településeken sikerült állítani. A kurzuson résztvevők zöme is ebből a térségből kerül ki, de képviselteti magát a megye többi nagyobb települése is. N. L. a falu népszerűsíti adottságát, részint a munkahelyteremtés reményében. A kutatásokkal a Mól geo- termiai irodája foglalkozik, ahol még az is kiderülhet: gyógyvíz rejtőzik Porrog alatt. Ez esetben kár a palackozás lehetősége is felmerülhet, s egy kisebb termálfürdő létesí­téséé is. (Balassa) Svájci háztűznéző Marcaliban Nagyszabású zenei program előkészítésére érkezett Mar­caliba a svájci Vallisellen városából Rolf Huggenber- ger, aki korábbi kapcsolatai révén már számos jótékony- sági akciót szervezett hazá­jában, melynek eredménye­ként többek között tűzoltó­felszerelést és rendőrautót kapott a somogyi térség. Rolf Huggenberger a követ­kező napokban Auguszt Bá­lint kultúrtanácsnokkal tár­gyal egy hetven tagú svájci zenekar magyarországi be­mutatóiról. A tervek szerint a muzsikusok Marcaliban, Mesztegnyőn és Nagyatá­don adnak koncertet. Használt könyvek a könyvtárban Műszaki, kémiai, fizikai, matematikai, hadtörténeti és irodalomtörténeti témájú könyvekből rendeztek vá­sárt Kaposváron a Megyei és Városi Könyvtárban. A használt könyvekhez hét­főig jelképes áron, egysége­sen ötven forintért juthatnak hozzá a tudományok kedve­lői, a kölcsönzési időben. Nyolcosztályos gimnázium A Széchényi Ferenc gimná­zium és a két általános is­kola társulásában nyolcosz­tályos gimnázium kialakítá­sát tervezik Barcson. A szerződéstervezet már elké­szült, hamarosan az önkor­mányzat elé kerül. Az el­képzelések szerint lesznek olyan tantárgyak, például nyelvek, amelyeket így na­gyobb óraszámban tudnak majd tanítani. Elhasznált gépek a szántóföldeken Somogy megyében a mun­kagépek állaga leromlott, legnagyobb gond a nagytel­jesítményű traktorok és kombájnok pótlása — hangzott el tegnap Kaposvá­ron az Mezőgazdasági Ter­melők Érdekvédelmi Szö­vetsége Műszaki Választ­mánya és a Területi Agrár­kamara közös rendezvé­nyén. A szakember-találko­zón új mezőgazdasági erő- és munkagépeket ajánlottak a résztvevők figyelmébe. Héthetes kurzus a roma politikusoknak Barcson Cigány vezetőket képeznek A dél-somogyi település és a Mól is fantáziát lát a beruházásban Fortyog a mély Porrog alatt

Next

/
Thumbnails
Contents